Szücskarcsi/ Ezvankarcsi: FVQ-Párkapcsolatok

 

Szücskarcsi/ Ezvankarcsi: FVQ-Párkapcsolatok


 

Milyen az ideális párkapcsolat?

Két félszárnyú angyal vagy két egész kapcsolódása, avagy halhatatlan testben folyamatos kozmikus orgazmus???

"A végtelen szeretet az egyetlen igazság Minden más illúzió" -David Icke

 

http://www.vntv.hu/vivanaturavideo.php?vid=6361b7937


Milyen az ideális párkapcsolat? Mennyire fontos a párkapcsolatban a nemiség?Szücskarcsi szerint: amikor kilépünk ebből a világból és az elme világát elhagyva egy szupramentális vagy elmén túli világba lépünk a megosztottság, hogy emberek és emberek vagy emberek és tárgyak között különbség van csak illúzió, az elme szemüvegén keresztül látott illúzió.

Kérdéseitekkel már Szücskarcsit/ Ezvankarcsit ne keressétek.

Ez év: 2011. Új kenyér havában/  augusztusában másik dimenzióba távozott, Ő már onnan figyeli, segíti életünket.

 

“Nem a haláltól kellene félnie az embernek, hanem hogy sosem kezd el élni.”

(Marcus Aurelius)

 


írta: magyardea, 2011. nov. 13. 17:40 - címkék: és kategóriák: Ezvankarcsi, Szűcskarcsi, a másképp gondolkodó ember - még nincsenek kommentek

Marcel Messing: Az Ébresztőhívás

 

 

MARCEL MESSING:  AZ ÉBRESZTŐHÍVÁS

 

A Marcel Messingel készült „Ébresztőhívás” sokkal több egy egyszerű interjúnál. Ez a film egy összegzése is sok tekintetben annak, amiről a kataklizma.info szól, és amiért az oldal létrejött. Rengeteg olyan dolgot fogalmaz meg, melyről már szóltunk, vagy érintettük, de ugyanakkor mindezt egy olyan spirituális dimenzióba helyezi, mely egyfajta szintézisként túlmutat az anyagi világunk jelenleg ismert korlátain. A majd két órás filmben, széles spektrumát találhatjuk a korunk problémáira adható válaszoknak. Nem akar senkit meggyőzni, senkit erőszakkal sokkolni, „ébreszteni”, mint azt a legtöbb mostanában készült film teszi. Mély személyes, tudatos és hiteles spirituális megélés és megértés árad Marcel szavaiból, tanítás, és visszaigazolás. Visszaigazolása annak, hogy mindaz amiről egyre többen egyre nyíltabban beszélnek, az Igazság mely a kozmoszunk alapja és összetartó ereje nem csak hogy létezik, és az egyedüli mindent magában foglaló Valóság, de a korunk látszólagos pusztító káosza mögött is ott ragyog ez a Fény, melyet mindenki felfedezhet, ha megtalálja az utat: önMAGában.

Marcel Messing egy XXI. századi Reneszánsz Ember: embertan, filozófia illetve összehasonlító vallástörténet képzése van, író, szónok, tanító és látnok, akinek az angol a negyedik beszélt nyelve. Sokat utazott, Indiában tanult, 25 könyvet írt és időt szakított a 26-ik megírásából azért, hogy Bill Rayennel találkozhasson és egy elragadó interjút adjon, amiben erős hidat képez időnk gyakorlati problémái, a Föld Bolygót irányítók tervei és szándékai, illetve a mi alapvető, megtámadhatatlan, lelki természetünk között.

Marcel saját „ébresztőhívása” aközben történt, hogy New York-ba látogatott húsz évvel ezelőtt - egy egész évtizeddel a 9/11 előtt. Az Empire State Building tetején állva, az Ikertornyokat nézte... és saját szemével látta, ahogy összeomlanak.

Hallgassa meg azt az üzenetet, amit ez a figyelemre méltó ember átad nekünk ezen a videofelvételen.

 

 

 

 

http://kataklizma.info/2011/06/03/marcel-messing-az-ebresztohivas

 

A film teljes magyar nyelvű átirata

 

A beszélgetés, a videófilm készítésének  időpontja: Március 13, 2010.



MARCEL MESSING (MM): ...felnéztem és a látótérben ott voltak az Ikertornyok; és ez több mint 20 éve volt, hogy ott voltam. És ránéztem az Ikertornyokra és láttam, ahogy összeomlanak, elpusztulnak - tűzben. 

Annyira féltem. A testem összes sejtjeiben éreztem. Tettem egy ilyen mozdulatot [megdörzsöli a szemét] - Ezt nem hiszem el. Nagyon megérintett.

Aznap este felhívtam a lelki társamat és azt mondtam: Szörnyű amit láttam. Nem tudom megérteni. Nagyon erősen érzem, hogy ez meg fog történni. Nem tudom, hogy mikor, nem tudom, hogy miért, de ez meg fog történni.

Ezután furcsa dolog történt. Mert Marijke vezetett, mindig ő vezet, és olyan három óra körül lehetett, Francia idő szerint, háromnegyed kilenc New Yorkban... körülbelül, ha jól emlékszem. Autóban voltunk és hirtelen azt mondtam: Marijke, át tudod tekerni, az adót, a rádióban? Mert nagyon, nagyon erősen érzem, hogy valami történik, aminek nagyon nagy hatása lesz.

Hallottuk a rádióban, ugyanabban a pillanatban, hallottunk az Ikertornyok elleni nagy támadásról. 

Sok mindent tanultam. Találkoztam egy jogival, aki megtanította nekem a Bhagavad Gita titkait és aki egy kéziratot adott nekem. Látott engem egy álomban, azt, hogy Indiába megyek. 

És Tibeti kolostorokat is meglátogattam, mivel nagyon szoros kapcsolatot érzek a Tibeti emberekkel. Nagyon, nagyon szeretem őket – csodás emberek. Őszinték, nyitottak, erőszakmentesek, mert tudod, az egész világ tele van erőszakkal. A tanító azt mondta: El kell vinned az üzeneted az emberekhez. Menj.

Számomra a cselekedés első lépései voltak ezek, cselekedni egy olyan alapról indulva, amiben minden nap abban az állapotban próbálsz létezni, amit Ghandiahimsa-nak nevez, erőszakmentesség. 

Mert amit felfedezéseim során megértettem, olyan titkos páholyok anyagaiból, mint például a Skull and Bones... akkoriban elolvastam a Protokollokat; rengeteget olvastam a rejtett erőkről és a Külkapcsolatok Tanács (CFR), az ENSZ meg az Európai Közösség hátteréről.

És akkor hirtelen megérted az egész összeesküvést. Mindent megértesz. És akkor egy mélyebb szinten azt is megérted, hogy a színfalak mögötti erők sokkal mélyebbre nyúlnak annál, mint amit az emberek gondolnak. Igazi, Gonosz erők harca ez a Fény ellen.


Az interjú kezdete

BILL RYAN (BR): Tehát Bill Ryan vagyok, Project Avalon-tol és nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek Marcel Messing barátommal. A mai dátum Március 13, 2010. Sokaknak Önök közül, akik nézik most ezt a videót, Marcel neve ismeretlen. 

És további felhajtás nélkül, Marcel, mivel ez a videó csak rólad szól... a te munkádról szól, a bölcsességedről, tapasztalatodról, észlelésedről, valamint az üzenetedről és megkérlek, hogy köszönts itt több ezer embert. Mondd el nekünk, hogy milyen üzenetet szeretnél átadni mindazoknak az embereknek, akik jelenleg ébredeznek világszerte.

MM: Már egész fiatalon rájöttem, amikor kis srác voltam, hogy a világ nem ugyanaz, mint amit a szívemben éreztem. Nagyon erős kapcsolatot éreztem ez emberi lények, állatok, fák, növények és a bolygó közt.

És kis srácként felnéztem a csillagokra. Olykor arra gondoltam: Mik is ezek a csillagok? Lehet, hogy mi onnan jöttünk.

Nagyon fiatal érzés volt a lelkemben, hogy a bolygónk nem minden. Több van a menny és a pokol között, ahogy Shakespeare mondta, mint amit láthatunk.

Így nagyon sok felfedezést tettem és nagyon erősen éreztem, hogy minden egyes ember, akit a világon láttam ugyanúgy érez, mint én, ugyanúgy lát, ahogy én, ugyanúgy hall, ahogy én. És utána rájöttem, hogy ez nem így van.

Nos, amikor fiatal vagy, egy picit elszigetelt vagy, egy picit magányos. Nem azért, hogy áldozat legyél, hanem ez egy belső érzékenység.

És egy nap eldöntöttem, nagyon határozottan, hogy vagy a körülöttem lévő emberek őrültek, vagy pedig én vagyok őrült. És úgy döntöttem, hogy nem vagyok őrült. Nem szeretném azt mondani, hogy a körülöttem lévő emberek őrültek. Ez tiszteletlenség.

Viszont így gondoltam és erősen éreztem: Légy aki vagy. Menj azon az úton, amin menned kell. Ne tégy olyat, amit mások szeretnének, hogy tegyél. Légy őszinte önmagadhoz. Légy őszinte a körülötted lévő élőlényekhez.

Tehát az én utazásom nagyon, nagyon fiatalon kezdődött. Sohasem hagyott el az a nagyon erős belső érzés, miszerint spirituális lények vagyunk. Később, amikor tanulsz – és én egy olyan családban nevelkedtem, ahol sok tanulás volt, sok érdekes tudnivaló dolog – de nagyon erősen rájöttem, hogy a legfontosabb nem az agyadnak való tudás, hanem a szívednek való tudás.

Tehát, amikor a természetben sétáltam és a madarakat néztem, amikor a fák suttogását hallottam és láttam az eget meg a csillagokat, volt egy nagyon fiatal, egy nagyon erős érzésem: minden Egy. Mi Egyek vagyunk.

Miután felnősz és elvégzed a tanulmányaidat, később meg egyetemre mész – lehetőségem volt embertant, filozófiát és összehasonlító vallástörténetet tanulnom – rájössz azért tanulsz, hogy többet tudhass a szíveddel, hogy jobban megértsd azt, hogy ki vagy te és azt, hogy mi vagy. 

Természetesen hallottam az evolúció elméletéről. Az antropológiai hivatásom révén például Charles Darwin elméletében is tanult vagyok. De olyan sok kételyem volt. 

Más könyveket is olvastam. Nagyon fiatalon, Ouspensky-t és Gurdjieff-et tanulmányoztam, Krishnamurti-t, Ramakrishna-t, Ramana Maharshi-t; később Balsikar-t. A Védákból tanultam, India ősi bölcsessége, az Advaita Vedanta-t, a non-dualizmust. A Zen hagyomány meg a Buddhizmus tanítóihoz látogattam el, Indiába utaztam, sok nagyon, nagyon jó emberrel találkoztam. 

Az egyetemen tehát rájöttem: Nagyon érdekes dolgokat tanulok itt, de ezek nem érintik meg a szívemet. 

És itt megállnék ennél a szónál, hogy "egyetem". Tudod, egy egyetemen több kar van, sok szakember. És rájöttem arra, hogy egy szakember az, aki nagyon sokat tud a kevésből. Specializálódott. Elvesztette az Egységet. 

Tehát rájöttem, hogy a tudományban nem találhatod meg az igazságot. Még egy fajta elmemanipuláció is van itt, hogy mit kell tanulnod. Mostanra már rájöttem például arra, hogy Darwin elmélete egy csomó hazugság. Az egyetemen ezt nem mondhatod, mert akkor nem tudnál lediplomázni. Később viszont úgy döntöttem, hogy tanulmányozni fogom Darwin-t, mindent ami ezzel kapcsolatosan megjelent.

Megtanultam azt, hogy az emberi lény nem egy fizikai test, vagy egy agy. Teljességgel tudat vagyunk, tényleg tudat. 

Nagyon hosszú utazásra volt szükség ennek a felfedezéséhez. És akkor hirtelen, több tapasztalat után a saját életedben, amiről néha nehéz beszélni... most, nyitottabb időkben, beszélhetsz róluk... rájöttem arra, amit már kisfiúként éreztem, hogy az Egység a mi alapunk. Ez mindennek az alapja: Egyek vagyunk és Egység vagyunk. 

Ezután meg körülnézel és egy elkülönült világot látsz – küzdelmet, háborút, éhínséget, földrengéseket, tenger alatti rengéseket – és egy csomó hatalmat, olyan embereket akik mindenfélét lopnak, olyan embereket akik annyira gazdagok, hogy megkérdezed, felteszed azt a kérdést, hogy: Hogyan lehetséges ez? Szükséged van minderre?

Konfliktusban álltam önmagammal. És elkezdődött az a kutatásom, hogy mi is a Gonosz? Honnan származik? Mert erős harcban voltam ezzel. Nem tudtam megértetni. 

És arra gondoltam: megszeretném tudni mi a Gonosz eredete. Miért létezik? Miért van? 

Így hát a nácizmus, a fasizmus, a kommunizmus háttereit tanulmányoztam és egy csomó olyan dolgot fedeztem fel, amiket nem találsz a jól ismert történelmi könyvekben... olyan dolgok, amiről tilos beszélni. 

És írtam is ezekről. Arról írtam, hogy mit jelenthet számodra az igazság, mi az az igazság? Ahogy Gandhi mondta,"Az igazság maga Isten."

És akkor meglátod, hogy egy hazugság hálóba vagyunk belegabalyodva. 

Nos, az egyetemi tanulmányaim után egy időre gimnáziumban tanítottam. Lehetőségem volt egy csomó diákot tanítani, több ezer diákot, és szerettem a munkámat. Antropológiát, filozófiát, összehasonlító vallástörténetet tanítottam; csodás párbeszédeket folytattunk, találkozókat, és együtt kutattuk az Igazságot. 

És azt mondtam a diákjaimnak: Nem érdekel, hogy milyen végeredményt értek el a vizsgán. Csak az érdekel, hogy jó emberi lénnyé váljatok. Ez a legfontosabb.

Miután 13 évig több ezer diákot tanítottam, felkértek arra, hogy tudós legyek egy nagy Amszterdami könyvtárban. A könyvtár neve Bibliotheca Philosophica Hermetica. Ott az egész ősi tudást meg lehet találni, kezdve az alkímiai hagyományoktól, ami az Arab világból ered. A nagy misztikusokról találsz információkat, Keletiek meg Nyugatiak, úgy mint Meister Eckhart, vagy Jacob Boehme, vagy a Szufizmusról – Halai, Tabriz, Rumi. 

És azonnal felismertem, mivel fiatal srácként tanultam mindezekről a vallásokról, a spiritualitásról... mivel nagyon erősen éreztem a szívemben. Tudtam, hogy mi az Igazság. 

Tehát, azáltal, hogy az Amszterdami könyvtárba kerültem, lehetőségem volt az ősi tudást tovább tanulmányozni, amit már évekkel azelőtt elkezdtem. Kutattam, bölcs emberekkel beszélgettem, különböző országokba utaztam.

 



És Indiában, még az erdőben is csodálatos tanítókkal találkoztunk, akik nem közismertek... mivel sokszor, ha nem vagy közismert, nagyon jó tanító lehetsz, és ez egyszerűen... Tehát találkoztunk valakivel az erdőben, olyan volt mint egy szeretet-energia, egy fény-energia. Tanított engem, több dolgot tanított nekem és sok mindent tanultam.

Találkoztam egy jogival, aki megtanította nekem a Bhagavad Gita titkait és aki egy kéziratot adott át nekem. Egy álmában látott engem, azt hogy Indiába fogok utazni és, hogy egy mélyreható találkozásunk lesz. Tehát például, abban az országban, az utazásom meg felfedezésem során, India nagyon sok kincseiről tanultam.

És Tibeti kolostorokat is meglátogattam, mivel nagyon erős kapcsolatot érzek a Tibeti emberekhez. Nagyon, nagyon szeretem őket – csodálatos emberek. Őszinték, nyitottak, erőszakmentesek, mert tudod, az egész világ tele van erőszakkal. 

Egy nagy probléma számomra az, hogy olyan véleménnyel szeretnénk lenni, hogy: Sosem használj erőszakot, és ugyanakkor rengeteg erőszakot látunk körülöttünk. 

És utána Rinpochekkal találkoztam. Csodálatos tanítók, "értékes tanítók", ezt jelenti a nevük, Rinpoche. És tanítottak minket. Sok olyan dolgot tanítottak, amiket a saját tudatodban meg tudsz valósítani. 

Olyan emberekkel beszéltem, akiket kínoztak, és az amit mondtak teljesen megérintette a szívemet: azt, hogy a kínzást a személyiségüknél magasabb szintre tudták emelni. Azt, hogy együttérzés miatt teszik, az egész világért.

Szóval néhány projektet sikerült elindítanunk Indiában, sikerült néhány épületet építenünk az emberek segítéséért és az ottani utazásom során rengeteg dolgot tanultam.

Megtanultam, hogy mik azok a mantrák, hogy mit jelent az Om Mani Padme Hum, azt, hogy ezek nem csupán szavak, hanem egy rezgést képviselnek, egy erőt. Megtanultam, hogy mi az Om, azt, hogy ez egyben egy erő is és azt, hogy összhangban kell lenned az univerzummal ha beszélni akarsz az Om-ról, azIgéről... ezt János evangéliumából is vissza lehet keresni: "Kezdetben volt az Ige”. Ez tehát egy rezgéserőt jelent, ami harmóniát hoz, ami maga a harmónia, az univerzum alapja. 

Tehát az utazásom nem csupán elméletből állt, hanem gyakorlatból is. És amikor évekkel később odakerültem az Amszterdami könyvtárba, folytattam ezt az utazást. 

Az élet rengeteg eséllyel ajándékozott meg, rengeteg lehetőséggel, és nagyon erősén éreztem ugyanazt, amit az Indiai erdőben is hallottam, a tanító azt mondta: El kell juttatnod az üzeneted az emberekhez. Menj.

Miközben a repülőgépen ültünk, Indiából visszafelé, ő meghalt és nagyon, nagyon erősen megvilágosodott bennem az, amit a szívembe ültetett: Mondd el az embereknek az igazságot és használj példázatokat a megértéshez, hogy könnyebben érthető legyen.

Miután négy évet töltöttem az Amszterdami könyvtárban, nagyon különös dolog történt. Kapcsolatban álltam egy csomó emberrel Európából, az Egyesült Államokból is, és megkértek, hogy menjek el New York-ba egy Grál kéziratért de Boron-tól. 

A kollégám meg én elmentünk New York-ba és miután megkerestük, láttuk meg tanulmányoztuk a Kézirat a Grálról-t, de Boron-tól... A Grál egy nagyon fontos szimbólum a Nyugati kultúrában, ahogy azt a Chrétien de Troyes-ban látni, vagy Wolfram von Eschenbach műveiben. És a harmadik kézirat pedig de Boron-é volt, de Boron, a Grál Kézirat. 

Miután megnéztük, miután beszélgettünk a kéziratról, az Empire State Building-hez mentem. 

Nem szeretem az ilyen dolgokat. Nagyon idegennek érzem magam a technológiai városokban. Nem az én világom. Szeretem ez erdőket, a hegyeket, a fákat. Beszélem egy picit a madarak nyelvét, beszélek az állatokkal; nagyon erős kapcsolatot érzek velük. Így amikor egy nagy városban vagyok, hatalmas tornyokkal, azonnal érzem, hogy ez nem az emberi lény rendszabályában való. Én jobban szeretem a tölgyeket, a fákat, a madarakat, a sas kiáltását és a szarvasok beszédét. 

Tehát fent voltam az Empire State Building tetején, felnéztem és a látótérben ott voltak az Ikertornyok; és ez több mint 20 éve volt, hogy ott voltam. És ránéztem az Ikertornyokra és láttam, ahogy összeomlanak, elpusztulnak - tűzben. 

Annyira féltem. A testem összes sejtjeiben éreztem. Tettem egy ilyen mozdulatot [megdörzsöli a szemét] - Ezt nem hiszem el. Nagyon megérintett.

Aznap este felhívtam a lelki társamat és azt mondtam: Szörnyű amit láttam. Nem tudom megérteni. Nagyon erősen érzem, hogy ez meg fog történni. Nem tudom, hogy mikor, nem tudom, hogy miért, de ez meg fog történni.

Ezután mindez ki ment a tudatomból. És az a négy, négy és fél év után, amikor a könyvárban dolgoztam a gnosztikus hagyományon, ahol igazából megértheted Dante gyönyörű kéziratát, a Divina Comedia-t, az eredetit, a kéziratot, Botticelli illusztrációival; ahol az igazi Grál kéziratokat tanulmányozhatod; még híres írók is eljöttek a könyvtárunkba, úgy mint Eco, amikor írta a könyvét a Rózsáról (ford. megj.: A rózsa neve), mivel az összes kézirat ott van. 

És akkor hirtelen egy erős érzésem támadt... nagyon különös, a magány is lehetett, ott van minden körülötted; mindaz a tudás: Valóban ezt kell tenned?

Abban az időben sok tanítást adtam, tanítottam, tényleg több ezer embert. Lengyelországba utaztam, ahol kiadták néhány könyvemet, és Varsóban meg Gdańskban tanítottam, meg más helyeken is, és csodálatos találkozásaink voltak ott. 

Más országokba is elmentem, hogy az élet lényegéről beszéljek és arról, hogy azért vagyunk itt ezen a bolygón, hogy beteljesítsük azt, amit a Keleti népek dharma-nak neveznek: a belső feladatunk. Minden embernek ezen a Földön megvan a saját dharma-ja, a feladata, és ha megfeledkezel erről a feladatról, akkor kárba ment az életed. És az nagy kár lenne.

Tehát nagyon erősen éreztem azt, hogy amit tanítottam jó volt. Jó volt. Egyben volt az áramlattal, de ennek a tudásnak határa is van. 

Aztán olyan 15 év tanítás után, erősen éreztem, hogy egy csendes helyre kell mennem – keveset beszélni, meditálni, elmélkedni, sétálni, az erdőben lenni, a hegyet Namaste-val köszönteni, a kígyókkal beszélni – nekik is saját nyelvük van – beszélgetni a sassal. Egy csodálatos időszak volt. 

Körülbelül 11 évig éltünk Marijke, a lelki társam meg én, a hegyekben. 

Viszont a háttérben mindig ott volt az aggódásom a gonosz miatt. Mindig visszatért bennem. 

A hegyekben a Bhagavad Gita-ból tanultunk. Egy csodálatos kéziratot kaptam egy igazi jogitól. Minden napot egy meditációval kezdtünk egy, a spirituális történelemről szóló könyv segítségével, olykor az Avesztából, Perzsia bölcsessége, vagy valamivel a Védákból, India bölcsessége; olykor a miszticizmusból, Eckhart Mester; Szufizmusból: Rumi, Halai, más fontos Szufi mesterektől. 

És rájöttem arra, hogy egyre jobban, mindaz amit tanultál szó szerint a tudatodba került. Olyan volt, mintha mindaz ami addig tudattalan volt egy, a szívvel való megértés szintjére emelkedett volna. Mivel gyakran vannak olyan megértések, amikben nem segíthetnek a könyvek. Egy könyv segíthet... egy jó könyv, egy spirituális könyv. 

De ennek van egy határa. Eljön egy idő amikor le kell tenned a könyveidet és el kell engedned az egészet. És abban az időszakban volt az, hogy egyre jobban elengedtem mindent. 

Ezután volt néhány élményem a hegyekben és ezek egy másik élményre emlékeztettek, amit akkor tapasztaltam, amikor még Hollandiában éltem... az, hogy egyik nap egy kis tóra néztem, ültem és csak néztem egy virágot a tavon. És aztán hirtelen eltűntem. 

Ez egy nagyon különös élmény volt, és még akkor is ha elmesélsz egy élményt tudod, hogy nem igaz, mivel egy élményt nem lehet elmesélni. Tehát az amit mondok lényegében hazugság, de nem tudom másképp elmondani azt, amit ebben az élményben tapasztaltam: Minden szeretet. Minden fény. Minden tökéletes. És tíz napra van szükségem a fizikai testemben ahhoz, hogy elmélyítsem, hogy megalapozzam az élményt. Örömömre nem tanításokból kaptam ezt az élményt. 

Erősen éreztem a testemben; még azt is nagyon erősen éreztem, ha úgy akarod – és ugyanakkor nem te magadvagy az, aki ezt mondja –, hogy elhagyhatod a testedet és azonnal eltűnsz. 

Valami viszont visszatartott a testemben. Nagyon vert a szívem – hatalmasat, hatalmasat. És abban az állapotban úgy éreztem, hogy nincs szükségem gyógyszerre. Nem is egészségről van szó, hanem egy másfajta jelenségről, ami a testedben történik. 

Akkoriban tíz nap alatt megírtam a Forest of Initiation (A Beavatás Erdője) című könyvemet. A könyv cselekménye Indiában játszódik és a főhőst, Djaiana-t, a saját életem ihlette. 

A tanító az erdőből volt az, aki mondta: Többet kell beszélned a saját élményeidről, hogy az emberek megérthessék.

Mert én nem mertem, nem tettem; a tapasztalatomban ez olyasmi volt, amit megtartasz magadnak meg barátok egy kis csoportjának. Tehát egy idő után már mertem erről beszélni. 

És amikor a hegyekben voltunk, hirtelen egy mélyrehatóbb élményem volt – de nem pozitív. Annyira aggasztó volt! Le vagy dobva abba, amit később a mélységnek lehetne nevezni. Nem volt alja. Nem álltál meg! És ismét, a szívverés. 

Éjjel történt mindez, főleg éjjel. Felkeltem és kimentem az erdőbe sétálni, hogy mozogjak. És ezután lenyugodott a testemben; és helyreállt a kapcsolat mindazzal, ami létezik. 

A tizenegy év alatt, amikor a hegyekben éltünk, kisebb kirándulásokat tettünk emberek kis csoportjaival, általában 25 ember volt a maximum, és dél Franciaország barlangjaiba látogattunk el, a magas hegyekhez. Például egy kis csoporttal egy hegycsúcsra mentünk és megkértem az embereket: Kérlek, legyetek csendben. Ha felértek oda, próbáljatok nem mondani semmit. Rengeteg energiát elvinne és jobb meghallani azt, amit a természet súg nektek.

A hegy csúcsán gyakran tanítani próbáltam – nem úgy értem, hogy elő volt készítve, hanem hagytam, hogy történjen. Csodálatos idők voltak, amikor körben ültünk hegyek csúcsán. Figyeltük a Természet minden hangját, mert a Természet minden nap beszél. Mivel annyira zajosak vagyunk, elveszítünk minden kapcsolatot a Természet hangjaival. Ha igazából meghallgatsz egy fát, hallani fogod a hangját. Ha valójában odahallgatsz a falevelek suttogására, hallani fogsz egy üzenetet. 

Nem annyira furcsa az, hogy a múltban embereknek voltak olyan jóslatai, amiket a fa leveleire alapozták, mivel hallani tudták a szelek nyelvét, ahogy az Indiaiak mondják. 

Az Indiaiak gyakran mondják: Ti, Nyugati emberek, mindent elveszítettetek, mivel a városaitok annyira zajosak. Nem halljátok a folyamaink hangjait. Nem lehet élni egy olyan városban, amiben nincs csend.

Tehát, tizenegy évig kis kirándulásokat tettünk, barlangokba látogattunk el. Abban az időben rengeteg információt gyűjtöttem a Katarok történelméről, egy csodálatos embercsoport, akik Ariège-ban éltek, dél-Franciaországban, akik az ősi tudás birtokában voltak az Esszénűsöktől, melyek sorából emelkedett ki a csodálatos mester Jézus – tiltott tudás a Római-Katolikus Egyházban. 

Mert ha tudnánk, hogy ki is volt ő igazából, azt, hogy költő is volt, és ha beleolvasol az Esszénűs evangéliumokba, egy olyan költővel találkozol, aki Rumi és Tabriz és mások szintjén van. De nem: mi keresztre feszítettük Jézust például kétszer – az egyházak, szervezetek által; és elvesztettük a költői nyelvezetét. És ezt újra felfedeztem ebben az időszakban; az Esszénűs információforrásokból, amik az utamba kerültek – tanulmányoztam őket. Megláttam a Katarokkal való kapcsolatuk erősségét és mélységét. 

Ellátogattunk nagyon mély földalatti barlangokba, ahol beavatások történtek a múltban, és rengeteg információkat gyűjtöttem, olyan emberekkel beszéltem akik ismerték a történelem élő szavait... tehát szájról szájra terjesztik. 

És hirtelen, a tizenegy éves időszak után, amikor ott éltem, egy nagyon erős érzésem támadt: Vissza kell menned Hollandiába, Belgiumba, hogy nyíltabban taníts.

 



Mert a hegyekbe való utazás egyfajta menekülés is volt, de egy csodás menekülés. Csendet engedtem meg magamnak. Elmélkedést engedtem meg magamnak. Olyan sok kemény év után szükséges volt. És utána nagyon erősen éreztem: Vissza kell menned. Rendben. Eldöntöttük, egy házat ajánlottak nekünk Belgiumban, megvettük a házat és utána időpontot egyeztettünk a... az elköltözéssel kapcsolatban; igénybe kellett vennünk egy kis, egy... mi is az angol szó erre?

BR: Úgy nevezzük, hogy "költöztető cég."

MM: A költöztető cég. Rendben. Tehát időpontot egyeztettünk a költöztető céggel és nagyon, nagyon tisztán emlékszem, hogy a srác elővette a naptárt és megkérdeztük, hogy lehetséges-e szeptember 9, 10-én, vagy 13, 14, 15-én? Nem, mondta franciául: Que le onze septembre – csak 9/11-én. Nos nem gondolkodtam el ezen. Egy nappal előtte a csillagokra néztem és pontosan 9/11-én elköltöztünk. 

Ezután furcsa dolog történt, mert Marijke vezetett, mindig ő vezet, és olyan három óra körül lehetett, Francia idő szerint, háromnegyed kilenc New Yorkban... körülbelül, ha jól emlékszem. Autóban voltunk és hirtelen azt mondtam: Marijke, át tudod tekerni, az adót, a rádióban? Mert nagyon, nagyon erősen érzem, hogy olyasvalami történik, aminek nagyon nagy hatása lesz.

Ugyanabban a pillanatban meghallottuk a rádióban, hallottunk az Ikertornyok elleni nagy támadásról. És teljesen meg voltam zavarodva. Marijke azt mondta: Olyan sápadt vagy, és tudtam... hogy ez a New York-i emlék, az Ikertornyokkal kapcsolatban. 

Egy hatalmas forradalom pillanata ez az egész Földön, az egész bolygón sőt, a teljes naprendszerünkben. Még nem voltak meg a forrásaim, még nem voltak meg az információim, de már megvolt az első előadásom időpontja, minek a címe az volt, hogy A Bolygónk Hatalmas Forradalma. 

BR: És, ha megkockáztathatnám ennek a gyönyörű bevezetőnek a megszakítását, amit az életedről, a munkádról meg a filozófiádról prezentáltál, ez a forradalom a te személyes forradalmad is volt, ugye? Mivel valamennyire összekötött téged, mint lélek – a spiritualitás diákjaként – azzal a ténnyel, hogy a te dharmád az, hogy cselekedj a Föld bolygón, két lábbal a földön. Helyes ez így? Helyes lenne...

MM: Teljesen így van. Mivel a múltban inkább olyan ember voltam, aki elmélkedett, meditált, a teljes tudatosságról adtam tanításokat, amiről saját magad is tanulnod kell nap mint nap. Nem kell magasztalnod magad. Tehát diák vagy, és tanítasz. De nagyon erősen éreztem, az utazásom után, a Gonosz miértjének a kutatása után, hogy ez maga a gonosz. Teljesen tudatában voltam annak, hogy mindez manipulálva van. Ez manipulálva van. 

Az, amit pár nappal később láthattunk a TV-ben, és ismétlik újra, meg újra, meg újra. Miért ismétlik? Azért, hogy a tudatodba ültessék azt a tényt, hogy aggódsz. 

Ez volt a terrorizmus elleni háború kezdete. A terrorizmus elleni háború, amit leírtam az egyik könyvemben, Fel Fogunk-e Ébredni?

Sosem írtam volna egy ilyen könyvet, ha nem jöttem volna rá, hogy ez nem egy politikai háború. Egy politikai háborúnak tűnik, mivel sok jel erre mutatott: az első terrortámadás, a gazdasági tényezők első összeomlása. 

De nem vagyunk tisztában azzal, hogy mindaz amit kívül látunk, az a belsőnk, a tudatunk kivetítése, ami nem teljesen éber. Így aztán hirtelen megértettem, hogy mik is a színfalak mögötti erők. 

Ez nagyon különös. Az első reakcióm nem a harag volt, hanem a könyörület. Nem mondhatom, hogy minden nap így volt. Olykor nem voltam harmóniában és azt gondoltam: Hogyan tehetnek emberek ilyet? Annyira kegyetlen, annyira hátborzongató.

És tudod, ez emberek többsége nézi a TV-t és az újságokat olvassa, és ez egy második felfedezésem volt, hogy a média óriási, hatalmas befolyás alatt van. És ők tudják ezt. Tudják, hogy nem mondanak igazat. Számomra a cselekedés első lépései voltak ezek, cselekedni egy olyan alapról indulva, amiben minden nap abban az állapotban próbálsz létezni, amit Ghandi ahimsa-nak nevez, erőszakmentesség.

Mert amit felfedezéseim során megértettem, olyan titkos páholyok anyagaiból, mint például a Skull and Bones... akkoriban elolvastam a Protokollokat; rengeteget olvastam a rejtett erőkről és a Külkapcsolatok Tanács, az ENSZ meg az Európai Közösség hátteréről. 

És akkor hirtelen megérted az egész összeesküvést. Mindent megértesz. És akkor egy mélyebb szinten azt is megérted, hogy a színfalak mögötti erők sokkal mélyebbre nyúlnak annál, mint amit az emberek gondolnak. Igazi, Gonosz erők harca ez a Fény ellen.

Ezt minden hagyományban megtalálhatjuk. Ha a Korán-t nézed, többet tudhatsz meg az ördögről. A devil (ördög)semmi több, mint the evil (a gonosz); a devil az the-evil. 

Információkat találhatsz a Perzsa anyagokban, a spirituális forrásokban. Zoroaszter tájékoztatott minket Ahriman-ról, a Gonosz Ereje, Ormazd, a Fény Ereje ellen. Buddha szútráiban is megtalálhatod, ahol Mara-ról, a gonosz szellemről beszél, aki akár az univerzumban is egy hatalmas erő. 

Természetesen az elesett angyalokról is tanultam, Luciferről. És a legtöbb ember azt gondolja ez csak egy mese, és az egyházak azt tanítják, hogy voltak elesett angyalok. 

Abban az időszakban tanulmányoztam az agyagtáblákat, angol fordításban, Enoch könyvét – ez héber nyelven azt jelenti, hogy "a beavatott", mivel nem a megszokott módon hallt meg. Olyan módon vitték el a Földről, hogy azt mondanád egy űrhajó vitte el. 

És nagyon sok utalást találni ezekben az eltitkolt könyvekben, úgy mint a Jubileumok könyve, Noé titkos könyve, Enoch könyve, arról, hogy a múltban, és most is, nagyon sok kapcsolat volt a földönkívüliek meg a Föld között. 

Mellesleg, nagyon erősen érzem, hogy idén vagy talán jövőre teljes lesz a Közzététel, hogy mindenki meg fogja tudni mi az igazi földönkívüliek rejtett történelme. Mert Hollywood manipulálja a témát, és a tudomány is manipulálja a témát. Kigúnyolnak, ha ezekre a dolgokra gondolsz. 

De számomra nagyon tiszta volt az, hogy a történelmünket is manipulálták és rengeteg hazugsággal van körbekerítve, ami az úgynevezett elesett angyalok történetéig vezethető vissza. 

Például, ha Enoch könyvét olvasod, látni fogod, hogy 50 személyes csoportokban szálltak le a Hermon hegységben. A Holt-Tengeri Tekercsekben is megtalálod őket, az elesett angyalok. Magas, szürke lényként írják le őket, néha óriásként. Nephilim, héber nyelven, vagy B’nai HaElohim: az istenek fiai. Itt voltak a Földön. 

Még a Genezisben is találsz egy pár ilyen szöveget; az egyház manipulálta ezeket, kivette őket. Pár mondatot lehet találni, hogy Az óriások voltak a földön abban az időben, és kereszteztek az emberi lényekkel, a nőkkel. 

Tehát a kutatásomban a Gonosszal kapcsolatban – mi a háttere; miért nem tudjuk – nagyon határozottan rájöttem arra, hogy a Föld bolygónk évezredek óta manipulálva volt egy másik bolygó lakosai által, és ezt minden egyes kultúra mitológiájában megtalálhatod, a Luciferiánusok történetét. Miközben a történelem azt mondja, hogy Lucifer az Egy fölé akarja helyezni trónját, az eredeti szöveg aMer-ka-ba-járól beszél, a fénytestéről, a kisugárzásáról. 

Ez azt jelenti, hogy az univerzumban van egy lehetőség – nem egy kötelezettség, hanem egy választási lehetőség –, hogy ez élőlényeknek, bármilyen szinten is éljenek, lehetőségük van az Egység ellen cselekedni. És ez az elkülönülés kezdete. Tehát ha ezek a Gonosz erők, amik lényegében tudatlanok – mert ha igazából nem tudatlanságban élsz, hanem a tudásban, gnózisban, ezt nem teszed meg. Tehát még ezeknek a lényeknek is, akik idejöttek a Földre, rengeteg tanulnivalójuk van. 

De ők nagyon vágyakoztak arra, hogy birtokolják a bolygónkat, hogy birtokolják a naprendszert. Ez a mitológiaCsillagok Háborúja. És ezt mindenhol megtalálod, rengeteg nyom van. Ez tiltott tudás, mert ha ezt megérted, és ha megérted a Gonosz eredetét, ez sokak számára veszélyes lenne. 

BR: Nos Marcel, mi a te megértésed arról, hogy miként lehet összeállítani ezt a hatalmas összképet? Mert picit korábban arról a sokkról meg az ébresztőhívásról beszéltél, amit tapasztaltál, és amit természetesen emberek ezrei szintén tapasztaltak 9/11 reggelén és, hogy rögtön utána rájöttél, hogy valami nagyon nem stimmel itt... Ez nem a “Terrorizmus elleni Háború” volt, hanem a bolygó polgárai elleni háború.

MM: Igen. 

BR: Most viszont az ősi gyökerekről beszélsz... 

MM: Mm-hm. 

BR: ...amit sok különböző kultúrában feljegyeztek, a földönkívüliek látogatásaikat; sokan óriásokként említik őket. 

MM: Mm-hm.

BR: Nos, nem akarok szavakat adni a szádba, de hogyan áll össze az egész? Mi az összefüggés az ősi idők meg a mai idők közt? Mi ez a titkos tudás? És mi ennek a hazugságnak a lényege, amit mondanak nekünk?

MM: A titkos tudás az, hogy a legtöbb embernek ezen a gyönyörű bolygón fogalma sincs arról, hogy nagyon, nagyon nagy mértékű manipuláció áldozatai, minden társadalmi szinten. 

És amikor az óriásokról beszélek, vagy Nephilim-ek... gyönyörű szövegek is vannak, a Nag Hammadi-i leletek közt, ahol gyönyörű írásokat találtak, Kairó közelében. Naga Hammadi azt is jelenti, hogy “a bölcs kígyók helye”. Nagaskígyót jelent. És ebből van két fajta. Vannak a kígyók, a Reptiliánok, akik nagyon gonoszak; és vannak a Nagas-ok, a fejlettek, magasabb tudású lények más bolygókról, és szeretetből, akik bölcsességet adnak át, akik könyörületet tanítanak; akik igazi civilizációt tanítanak. 

Tehát, például van egy Fülöp Evangéliuma a Nag Hammadi szövegek közt. És ott egyes szabályokat találhatsz, néhány mondatot az Archonról. 

És archon görögül azt jelenti – archontoi – az uralkodók. Az Uralkodók. És ott rátalálsz arra, hogy az uralkodók nagyon hosszú ideje itt vannak a Földön és, hogy próbálták és próbálják rabul ejteni az egész bolygót. 

Tehát ez azt jelenti, hogy még a Keresztény forrású ősi írásokban is - ami természetesen tiltott tudás - rengeteg információt lehet találni minderről. 

Hogyan tették? És ez is sokkolt, mivel akkoriban mindenre rájöttem. Hogyan tették? Rendben – Meg kell értenetek, hogy amit mi Nephilim-nek nevezünk, vagy Archontoi-nak vagy óriásoknak, vagy sumérül Anunnaki-nak – “azok, akik a mennyből a Földre jöttek” – a hetes számú agyagtáblán megtalálhatód, Enuma Elish. 

Hogyan tették? Először is, emberi lényekkel kereszteztek. Megrongálták a DNS kódot. Ez azt jelenti, hogy nincs lehetőségünk arra, ebben a gyönyörű testünkben, hogy teljes tudatosságot fejlesszünk ki, ami kapcsolatban áll az univerzum tudatosságával és a szeretettel, amit mi Istennek nevezünk. Tehát nagyon lassan rabul lettünk ejtve, és mi azt gondoltuk ez természetes. 

Ha tanulmányozzuk ezt a történelmet, és ha most előre ugrunk a jelenbe, 9/11 után, nagyon gyorsan meglátjuk ezt az irányítórendszert: a Patriot Act, biometrikus útlevelek, szkennerek, több műhold, belbiztonság, titkosszolgálatok közötti együttműködések, rengeteg dolog adatbankként, DNS adatbankok. 

És nem mindenki érti, hogy milyen erők munkálkodnak emögött, mint ahogy azt a Nag Hammadi szövegek leírják, hogy ezek az Archontoi-ok, ezek az Anunnakik, ezek a Gonosz kígyói, rabul akarják ejteni az embereket ezen a bolygón. 

Tehát, több eljárást használnak. A legelső, az a félelem. Miért? Amikor félsz, minden megváltozik a hormonális rendszeredben. 

Szükségünk van a csakráinkra, a fény kerekeire. Szükségünk van a hormonális rendszerünkre. 

Ahhoz, hogy a testedben a helyes légkörben létezz, szükséged van egy egészséges rendszerre a testeden belül. Tehát a félelem a legerősebb fegyverük. És miért? 

A legtöbb ember nem tudja, hogy ezek az erők nem csak fizikai síkon léteznek; létrehoznak például egy rokonságot (kinship), ami később királyság (kingship) lesz, a királyi vér, és a királyok az istenek nevében uralkodnak; ők a közvetítők az istenek és azok között, akiket ők rabszolgáknak neveznek, az alanyok. Tudnotok kell, hogy itt egy másik vérvonalról van szó. 

Ha valaki tényleg egy jó király vagy királynő, mint például Ashoka császár Indiában, egy híres császár aki az elején nagyon sok embert ölt és utána, amikor elolvasta a Buddhizmus írásokat, rájött, hogy mit is tett. Ezután megszabadult mindentől, ami nem emberi volt: védte az állatokat, védte a fákat; békességre törekedett az országában. 

Viszont rengeteg olyan király van – kérem, nem ítélkezek, nem ellenzem, mert még azok az emberek is akik gyakran olyat tesznek, amiről azt gondoljuk, hogy helytelen vagy nem jó, még mindig a testvéreink. 

Nem tudhatjuk, hogy mi magunk miket tettünk előző életeinkben. Nem vagyunk mindig szentek. Az emberek szeretnek szentek lenni, de csak akkor értheted meg az anyag meg a tudat fejlődésének történetét, ha őszinte vagy önmagadhoz. 

Tehát azért használják a félelmet, mert a láthatatlan szinten tovább élnek, amit asztrális szintnek nevezünk. Ha az egyikük meghal, vannak módszereik, mágikus módszereik, szertartásaik, amivel egy olyan állapotba kerülnek, amit a Tibetiek Bardo-nak neveznek, egy számukra különleges létszint. 

Csak akkor tarthatják meg a hatalmukat itt ezen a bolygón... amit most mondok nagyon fontos, mivel erről nem lehet túl sok könyvben olvasni. Én sosem olvastam róla. Ha meg akarják tartani a hatalmukat, szükségük van egy különleges nektárra. És milyen nektárra? Vérre. 

Ha elolvassátok Goethe könyvét, Faust, van ott egy rész Goethe Faustjában, amikor Faustnak alá kell írnia egy szerződést az ördöggel (a gonosszal - d-evil). Ekkor előveszi a tollát és alá akarja írni. És az ördög azt mondja:Nem, ne a tollal írd alá. A saját véreddel kell aláírnod.

Miért? Goethe beavatott volt. Amikor Goethe azt mondja németül, hogy, "Blut ist ein ganz besonderes Saft", az magyarul azt jelenti, hogy A vér egy különleges nektár.

Van valami erő amire ezeknek az isteneknek, akik nem szeretetben léteznek, szükségük van azért, hogy életben tarthassák a finomabb testüket annak érdekében, hogy tovább uralkodhassanak – Archontoi azt jelenti, hogy uralkodók – a láthatatlan légkörben és, hogy felvehessék a kapcsolatot azokkal a titkos páholyokkal, akikkel addig is kapcsolatba álltak. 

Tehát, ha az emberek azt kérdezik: Hogyan lehetséges, hogy ennyire sok háború van?... kisfiúként ezt kérdeztem én is, erről szólt az utazásom, és itt csak az utazásom egy kis részéről számolók be. Gyakran nem tudtam aludni! Miért létezik a gonosz. Miért? Miért nem élünk szeretetben? Miért nem élünk könyörületben? 

Azt fedeztem fel, hogy ezek a Gonosz erők a félelemből keletkező negatív energiákkal táplálkoznak. 

Tehát, ha elolvassátok Homérosz könyvét, az Odüsszeiát, ott olyan szövegeket lehet ott találni, miszerint egyeseknek vérüket kell az isteneknek áldozniuk. 

Tehát a vérvonal azt jelenti, hogy ezek az emberek különleges DNS-el rendelkeznek, különleges vérrel, viszont lelki szempontból mindannyian egyformák vagyunk. 

Tehát, miért jöttek ide az Anunnaki-k, az Archontoi-ok, a Nephilim-ek, a B’nai HaElohim-ek? 

Azt is mondhatjuk: Rendben. Elfoglalták a bolygónkat. 

De ekkor nem veszünk figyelembe egy nagyon fontos szöveget Nag Hammadi-ból. És megmondom, hogy mi az. Véletlenül olvastam el ma reggel. Az új könyvemhez írtam egy picit és elővettem a Nag Hammadi írásokat, és ott egy rövid szöveget találni: Abban az időben, az Archontoi - az uralkodók - úgy gondolták, hogy szabad akaratukból tesznek gonosz dolgokat, hogy a Nagy Lélek engedte ezt szabaddá azért, hogy tanítsa az embereket. 

Ez nagyon fontos! Ha több gyerekkel együtt játszunk, lehet, hogy nagyon jól érezzük magunkat. Ha viszont nem vesszük észre, hogy ez csak egy játék és ha azonosulunk vele, akkor még a Gonosz erők is, akiknek tanulniuk kell, meg mi is, akiknek szintén tanulnunk kell, mind veszélyben vagyunk. 

Tehát egyrészt egy játékban vagyunk, egy mátrixban, és rengeteg hatalmi erők félelmet használnak – bombatámadások, gazdasági összeomlás, Klímagate. Igen, létezik. Természetesen. A klíma rohamosan változik és nagyon erősen érzem, hogy a legtöbb ember nincs felkészülve az emberi lény evolúciójának legnagyobb változásaira és azt, hogy a testvéreinkre is oda kell figyelnünk, az állatokra, a fákra, mert mi mindig arra gondolunk, hogy “én, én, én”. 

Nagyon erősen érzem azt, hogy fel kell fognunk olyan történeteket, mint például A Tékozló Fiú meg a Tékozló Leány Példázatát. Számomra ez egy gyönyörű történet. Leírtam az egyik könyvemben, Kiment a Magvető.

Ez a példázat nem 2000 éves, ez a saját történelmünk. Mivel a történet nagyon egyszerűen elmondja, hogy “hátrahagytuk a fény és a szeretet palotánkat”, tehát ez azt jelenti, hogy mi is lejöttünk ide, erre a bolygóra; lejöttünk egy céllal, hogy tanuljunk, hogy könyörületet gyakoroljunk. 

Mert a legtöbb ember azt gondolja: Rendben, teljes tudatosság vagyunk. A minden létező vagyunk. Ez így is van, ahogy én is érzem most, az élményeim után, aminek egy kis részét elmeséltem itt -- és tudom, hogy az amit mondtam nem teljes és nem helyes, ezek csupán szavak -- de ennél többről van szó. 

Azt a tudást amit ezen a gyönyörű bolygón megértünk, azt bölcsességgé alakíthatjuk át. Ez tehát annak a felfedezése is, hogy Isten – és mi ennek az Egységnek a kezei meg a szemei meg a hangjai vagyunk – a saját bölcsességéből tanulni képes. 

Az embereknek ezt nehéz elhinniük és megérteniük. Valamiféle eretnekségnek tűnik, mivel egy nagyon... dogmatikai véleményünk van arról, ami létezik. 

Például, ha egy gyönyörű szöveget, úgynevezett Logiumot veszünk Tamás Evangéliumából, a tanulók azt kérdezik a mestertől: Kérünk, magyarázd meg nekünk, hogy milyen az Atya. És tudnotok kell, amikor Krisztus az Atyáról beszél, egyben az Anyáról is beszél. 

És azt mondja: Az Atya/Anya a nyugalom és a mozgás, a csend és a szavak. Ha tehát az univerzum fizikai formát ölt, az mozgást jelent, az anyagot jelent; de az anyag lényege, mindenhol - kivétel nélkül - mindig a tudatosság. Tehát az, amit látunk, az a test; az, ami vagyunk, az tudatosság. 

És ebben a gyönyörű teremtésben megtapasztalhatjuk, hogy mi is pontosan az elkülönülés? Mit jelent ez? 

Ha tehát a Tékozló Fiú és a Tékozló Leány Példázata azt mondja, hogy hátra hagytuk a Fény Palotánkat, és Krisztus azt mondja, hogy Fény VAGYUNK, Fény a Fényben vagy – és ezt megtalálhatod minden hagyományban, minden spiritualitásban, mindenhol – akkor ez azt jelenti, hogy amennyiben lejöttünk erre a bolygóra és spirituális lények vagyunk -- nem majmokból származunk. Azok az emberek, akik ezt szeretik mondani, rendben, vonják le saját maguknak ezt a következtetést, de ne nekem. Ha azt akarod hinni, hogy egy majom leszármazottja vagy, az a te hited, de nem az enyém -- spirituális lények vagyunk és kaptunk egy ruházatot, egy anyagi ruházatot.

A példázatban ez azt jelenti, hogy elvesztettük a fénytestünket. Ez az, amit a Tibetiek Szivárvány- vagyGyémánttestnek neveznek, vagy az Egyiptomi hagyományban Mer-ka-bának. 

És amikor lejöttünk erre a Földre azzal kezdtük, hogy másféle ételekkel táplálkoztunk, nehéz ételeket. A példázat a sertés ételekről beszél. Ezekben nincsenek vitaminok, nem élő táplálék... hanem halott táplálék... és megváltoztat mindent a testedben, a tudatosságodban. 

Tehát ez a kis példázat azt mondja, hogy nem csak a fénytest lehetőségét veszítjük el, hanem egyre nehezebbé is válunk az anyagban. 

Ha tehát az Anunnaki erők is értik mindezt és rabszolgává akarnak minket tenni, akkor a pénzük segítségével olyan rendszereket alakítanak ki, amik anyagi formában tartanak, úgy mint a nihilizmus, a Nietzsche-izmus -- Nietzsche filozófiája tiszta ateizmus és materializmus -- vagy a kommunizmus, vagy az abszurd-izmus. Ez azt jelenti olyan játékot játszanak aminek a lényege az, hogy ne ébredjünk fel. 

Pontosan tudják hogyan kell létrehozni filozófiákat, elméleteket. Ahogy a Protokollok mondják: Hadd higgyenek a Darwinizmusban, meg Nietzschében meg a kommunizmusban.

Ha viszont a tudatosságodban létezel tudod, hogy mindez egy nagy hazugság. 

Amikor a történet, a példázat azt mondja, hogy: Elvesztetted a Kincsedet, ez a Keleti hagyományban azt jelenti, hogy elvesztetted a siddhi-idet, a spirituális lehetőségeidet. Ott van az internet, ott van a GSM, az MTS, a műholdak, de elvesztettük annak a lehetőségét, hogy a harmadik szemünkkel átlássunk az anyagon. 

Tehát bízunk a technikai fejlődésünkben és nekik ez tetszik. Mindent megadnak nekünk. Internetet adnak, GSM-t adnak, műholdakat adnak, technológiát adnak, nanotechnológiát. Ezek nem rossz dolgok. Nem rosszak meg nem is jók és most lehet, hogy használnunk is kell őket. Ha viszont használod, tudatosan tedd. Mert most például rengeteg embert tudsz elérni, ha jól használod az internetet. De teljes tudatossággal használd. Ez egy világi eszköz. 

Tehát a történet azt mondja, hogy eljön majd az idő, amikor a Tékozló Fiú és Leány fel fognak ébredni. Ugyanezt a történetet a Keleti hagyományban is meg lehet találni. Délután mondtam neked, hogy ma reggel egy csodálatos történetet találtam a Mandeisták hagyományában. A Mandeisták egy olyan csoport, mint az Esszénűsök, ésmandaha’hai-ról beszélnek. Mandaha’hai azt jelenti, hogy Isten, belső tudás, gnózis. 

Van ott egy kis történet arról, hogy a herceg elhagyja a Fénypalotát és anyagot ölt, Egyiptomba és más országokba látogat el, megváltoztatja a táplálkozását és elfelejtette az életfeladatát, nem emlékezett arra, amit legelőször kérdeztél: Mi vagy te? Ki vagy te? 

Annyira mélyen belemerült az anyagba, hogy elfelejtette azt, amit az Atya/Anya mondott neki: Rendben, egy időre elvesszük a fénytestedet – erről olvasni lehet ebben a csodálatos történetben – elvesszük a fénytestedet. Anyagi testtel indulsz útnak, és más finomabb testekkel, de egy kis időre elveszted a fénytestedet, mivel nagyon mélyen bele kell merülnöd az anyagba az elkülönülés állapotában.

Szinte minden emlék. És mit csinál az Atya/Anya, a király meg a királynő a palotában? Hát egy sast küldenek ki és a sas hátán ott van egy üzenet. A sas természetesen egy nagy lélek. Az üzenet pedig a hírvivők – rengeteg szeretetteljes hírvivő jön le mindig a bolygónkra: a Buddhák, a Krishnák, Krisztus, a Mohamedek, más tanítók. Idejönnek, hogy tanítsanak minket egy olyan rendszer keretein belül, ami abban az időben jó, de később fel kell nőnünk és túl kell lépnünk minden tudásrendszeren. 

Természetesen emlékezned kell... emlékezz: egy spirituális lény vagy, és nem egy csoport tagja, nem vagy sem katolikus, sem hindu, sem buddhista, sem pedig iszlamista; egy szabad spirituális lény vagy. Tehát a sas hátán lévő üzenet azt mondja: Kérlek gyere haza, kérlek gyere haza. Elég volt. Elég volt.

Ezután a történet azt mondja, hogy a herceg felébred. Utána visszakapja a fénytestét és hazatér, és a testvére, úgy mint a Tékozló Fiú példázatban – aki az ő archetípusa, az igazi tudatossága, – teljes békességben van. Mi volt a felfedezés? 

Isten mozgása – ezért van a nyugalom meg a mozgás, a csend meg a szavak – Isten mozgása, amiben teljes tudatosság rejlik, egy időre elkülönül és nem tudja kicsoda, micsoda ő, de ebben a csodálatos univerzumban mindig ott vannak az ébresztő jelek, a felhívás: Kérlek, ébredj fel.

Meséltem neked délután egy másik kis, rövid történetet amit én nagyon szerezek, a Maya hagyományból. Ez manapság nagyon népszerű, 2012. Szerintem sok minden abból, amit mondanak teljesen igaz, de az emberek nem mindig értik, hogy mi a valódi jelentésük, mivel rengeteg ember azt gondolja: 2012, az mindennek a vége. Nem, ez tévedés. 

A nagy változások, annyira... a legnagyobbak... és rengeteg lesz belőlük. Kérlek: ne féljetek. Meg kell értenetek, mert a másik oldalon lévő erők félelmet akarnak kelteni. Meg kell értenünk, hogy ez egy természetes ciklus. 

És a Mayák például azt tanítják, hogy most egy erős energia jön le a Földre a Plejádokról, és a tudományos forrásokból tudjuk, hogy a fotonövezetről van szó – ez egy annyira erős energia, hogy még este is amikor az ágyban fekszel és a tested lepihen, érezni tudod ezt az erős, hatalmas energiát a testedben. Ez megváltoztatja a DNS-ünket, amit az általunk Anunnaki-nak, Nephilim-nek, Archontoi-nak nevezett erők manipulálnak. Ez a fény, ami pont akkor jön, amikor a régi időszak befejeződik, és most a Halakból a Vízöntőbe való átmenetben vagyunk – egy időszak körülbelül 26.000 évig tart – és rengeteg kapu a Földön, a naprendszerben nyílik most ki. 

És a Gonosz erők tudják ezt. Tudják, hogy rengeteg kapu nyílik meg most és tudják, hogy 2012 a változás pillanata, amikor teljesen más csillagképbe lépünk, a naprendszerünktől a Tejút – Hunab Ku, ahogy a Mayák nevezik – közepéig. 

Ez egy hatalmas változás. A testemben is nagyon erősen érzem, hogy minden nap egyre jobban, minden héten egyre jobban a Föld elkezd változni – egyre több földrengés, extrém időjárás, amit olykor a Gonosz erők manipulálnak. 

A legfontosabb az, hogy ebben az időszakban együtt kell működnünk. Ne éljünk félelemben. Mert a Gonosz erők is tanítanak minket, arra, hogy amennyiben elkülönülünk, akkor rabszolgák vagyunk. Ha együttműködünk, ha az erőnket használjuk, a spirituális erőnket, akkor könyörületet tudunk érezni, mert ők is a testvéreink, akkor meg tudunk bocsájtani, még azt is megpróbálhatjuk, hogy szeretetben éljünk. 

És ez annyira nehéz, mert olykor nagyon szörnyű dolgok történnek, nagyon szörnyűek. Naponta áldozatokat hoznak, olyan sok vért, meg háborút, meg gyerekeket, meg állatokat. Például, amikor vallások állatokat ölnek az isteneikért, nem tudják, hogy nem létezik olyan Isten az univerzumban, aki azt szereti, hogy megölsz, hogy lemészárolsz egy állatot azért, hogy vért áldozz neki. Vannak viszont Anunnaki erők, akik az állatok vérét szeretik. Tehát az összes nagy mester arra tanított, hogy: Ne ölj állatokat. És ezt két okból tették: nekik is joguk van az életre, és a második okot csak azoknak a titkos csoportoknak árulták el, akik megérthették – ezeknek az erőknek ez a táplálékuk. 

Tehát az a fiatal srác, aki azt kutatta, hogy miért létezik a gonosz, rájött, hogy ez egy lehetőség az univerzumban, az erők közötti játszmában, és a Gonosz csakis akkor létezhet, ha az emberek nincsenek ébren, ha az emberek tudatlanok, ha az emberek nem tudják miként befolyásoljak a láthatatlan légkörök az anyagi légkörünket. 

És ha ezt megértjük, akkor azt is megérthetjük, amit a Mayák mondanak, hogy 2012 Quetzalcoatl visszatérésének az éve, az ő kígyó istenük, akinek tollai vannak. Néhányan azt gondolják: Ó, ez egy Anunnaki isten, egy reptilián. Talán... de szerintem másról van szó. 

Az alkímia tanulmányokban találni egy kígyót, aki a saját farkát harapja meg, és az azt jelenti, hogy nem lineáris időben élünk – a múltból a jelenbe, majd a jövőbe, erre tanított minket a modern tudomány – hanem egyfajta mátrixban vagyunk, egy ciklikus rendszerben, egy dobozban. 

És minden alkalommal, amikor négy nagy időszak véget ér – az, amit a Hindu emberek Yugas-nak hívnak, és egy nagyobb szinten Kalpas-nak; a Babilóniai tudományban is megtalálhatod, Berosus-tól, amikor az univerzum nagy időszakairól beszél – ha ez véget ér, és most, a mi időnkben majdnem véget ért, ez azt jelenti, hogy egy nagy időszak is, 26.000 éves – és ennél nagyobb is – véget ért. 

A Vaskoron haladunk most át, a Gonosz korán, az a kor, amikor nem tudod ki és micsoda vagy; a mészárlás kora, a gyilkolás kora, a magányosság kora, az a kor, amikor a nő meg a férfi közti kapcsolat nem jó, az a kor, amikor a fiatalok bandákba kerülnek vagy nem tudják, hogy mi a tennivalójuk a bolygónkon. Olykor annyira gyönyörű emberek vannak itt. Nem csak az Indigó gyerekekről beszélek, akiknek különleges feladatuk van, hanem a többi fiatalokról is, ők tenni akarnak valamit, de nem tudják, nem tehetik, és akkor például bandákat alkotnak. Ez India ősi tudásában le van írva, ők ezt Purana-nak hívják, az ősi bölcsek tudása. 

Ha tehát megérted azt, amit az alkímiai tudás Ouroboros-nak nevez, azt jelenti, hogy a dolgok ismétlődnek... nem ugyanolyan mértékben, mindig van némiváltozás... nem úgy, ahogy Amerika elnöke mondja... vannak változó tényezők. 

A végén a dobozban maradsz, ha nem születsz meg újra, mert az emberek nem tudják, és én ezt nagyon jól megtanultam a Buddhizmusból is: elme-energia termelői vagyunk. És amíg az elménk alapja a vágy, mi addig tápláljuk a vágyainkat. Akkor Buddha, például azt mondja: Eljön az idő, amikor megállítjátok ezt a halált. Ő eztnirvánának nevezi. Azt jelenti, hogy vége. 

A Katharok ezt endura-nak nevezték. Ez egy nyugati szó, ami azt jelenti, hogy abbahagyod. Mert értitek, a ciklikus rendszer és az, amit mi reinkarnációnak nevezünk, igaz. Létezik, de ez nem tesz szabaddá. 

Tehát amit valamikor tanítottam, az a Buddhista thangka volt. A thangka közepén embereket láthatsz, akik újjászületnek. Sok ember nem tudja, hogy azok, akiket középen látnak és akik a tudat számos állapotában újjászületnek, azok maga a Buddha is. Tehát középen is a Buddha van, de mozgásban, elkülönülésben, különböző személyekben. 

Az igazi Buddha a thangka-n kívül van, a cikluson kívül. Ez azt jelenti, hogy a Buddha szellemünk, a kozmikus tudatosságunk az idő ura meg a tér ura, és addig amíg vágyunk arra, hogy ezen a bolygón maradjunk... ami gyönyörű... de amíg vágyaink vannak, addig itt maradunk. Ez az univerzum ajándéka. Tetszik neked? Még szenvedésben is az emberek olykor nem tudják, hogy az agyukban új energiákat hoznak létre egy újjászületéshez. Ezért tanítottak minket a nagy mesterek arra, hogy másodjára is meg kell születnünk, és nem a reinkarnációra gondoltak. 

Például, Krisztus azt mondja: Ha nem születsz újjá vízből meg tűzből, akkor nem juthatsz el Isten Királyságába.Mindenki tudta, hogy a víz, a folyam, az a belső tudás. A tűz meg az univerzum szelleme. 

Ha tehát megváltoztatjuk a hozzáállásunkat, ha meglátjuk, hogy mindenki a testvérünk, akkor még csak az a gondolat is, hogy Ők gonoszak, én pedig jó vagyok egyfajta elkülönülést jelent; akkor megtehetjük az ugrást – nem saját magad teszed meg, de az ugrás megtörténhet – rájössz, hogy minden rendben van. Minden. Ez azt jelenti, hogy nem kell cselekednünk? Dehogy. 

Egyszerre két szinten is élhetsz, a tudás szintjén és a szenvedés szintjén. Olyan sok szenvedés létezik. És te mit szeretnél? Azt szeretnéd, hogy a szenvedés, a fájdalom véget érjen. Tehát akkor cselekedni fogsz, de olyan módon, amiben nem függsz a cselekedeteid gyümölcseitől. Egy eszköz próbálsz lenni, hagyni, hogy a nagy energia, a tűz szelleme rajtad keresztül munkálkodjon. A valódi lényeged egypersona – latinul per, keresztül, sonare, annyi mint … rajtad keresztül megszólalni. 

Most nagyon, nagyon nehéz időket élünk át, de sosem kell elveszítenünk a reményt. Meg tudom érteni, hogy egyesek elvesztik a reményüket, mivel azoknak az úttörőknek, akik itt vannak a Föld bolygónkon, kemény dolguk van. Olykor néhányan közülük nagyon fáradtak. Meg tudom érteni. Az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy mit tesznek. Valójában hősök -- nem egyéni szempontból. 

De én azt mondom, soha ne veszítsétek el a reményt, mert Pandóra Szelencéje mélyén mindig ott van a remény. És a “Tollaskígyó” visszatérése azt jelenti, hogy az új ciklus tudatossággal fog kezdődni arról, hogy kicsoda, micsoda vagy. És akkor megtehetjük azt a lépést, ami igazából az öntudatunkhoz való visszatérés. 

Kibújhatunk a dobozból. Meglátjuk a mátrixot, meglátjuk az erőket. Meglátjuk, hogy mik az Anunnaki-k, a Nephilim-ek, az Archontoi-ok, és meg is értjük a gyönyörű szöveget a Nag Hammadi írásokból. Azt hiszik, hogy ők a teremtők. Ez borzasztó! Nem. A szeretet szelleme engedte szabadon mindezt, hogy egy nagyon, nagyon mély tanítást adjon. 

Bill: Nos...

MM: Remélem, hogy érthetően mondom mindezt, nem tudom. 

Bill: Ez csodálatos. Hadd kérdezzelek egy picit a reményről, mivel mindketten tudjuk, hogy Obama Elnök választás-előtti propagandájában nagyon sokszor használták a "remény" szót és ezt az emberek egyfajta irányításának az eszközévé tették. Mindig történt volna valami holnap. Sosem lett meghatározva, hogy mi, sosem részletezték. Mindig az volt, hogy: Nos tudjátok, rendben, sajnáljuk, hogy nincs pénzünk, sajnáljuk, hogy elvesztettétek a házaitokat, de a remény ott van valahol. És ez valahogy kordában tartotta az embereket. Valójában irányítóeszközként használták.

Most, nem erről beszélsz, ugye? 

MM: Nem. 

Bill: Lényegében különböző dologról beszélsz.

MM: Lényeges. Igen. 

Bill: És szeretném ha beszélnél -- ennek a videónak a befejezésében -- arról a forradalomról, amit leírtál, amit személyesen tapasztaltál a 9/11 események után, valamint az optimizmus okairól, az ébredésről amit tapasztaltál. Ugyanazok a tényezők amik megváltoztatják a bolygót, amik befolyásolják ezeket a drámai időket, aminek a közepén vagyunk, egyben az embereket is felébresztik. Arcon csapják az embereket és ez egy cselekvésre való felhívás mindazok számára, akik céllal vannak itt. És sokak ezek közül nézni fogják ezt a videót, és sok más videót is. Éhesek a tanulásra, éhesek az információkra, éhesek egy útmutatásért. Tudni akarják, hogy mit tegyenek és tudni akarják, hogy milyenek legyenek.

MM: Igen. 

Bill: Össze tudod-e kötni mindezt úgy, hogy az embereknek okot adjon feltételezni, hogy ennek a játéknak nincs vége?

MM: Igen. Megpróbálom. Először is örülök, hogy a remény témájánál félbeszakítottál. Egyszer nagyon megéríntett Krishnamurti. Találkoztam vele egyszer; elég is volt. És emlékszem, az egyik könyvében azt mondja: Fel kell adnod az összes reményt, mert a remény az a jövő. Miért mondta ezt? Azokból az okokból, amiket elmagyaráztál. Ez egy hamis ok. Ezt teszik a vallások. Ezt ígérik az elnökök. Azt mondják: Mindent meg fogunk változtatni, nem kell elveszítened a reményt.

Én nem erre gondoltam. Úgy értem, hogy az univerzum alapja, a saját tapasztalatomban, a valós Igazság – a szeretet, a fény, a hallhatatlanság, a kezdetlenség, a végtelenség. 

Tehát amikor a remény szót használom, úgy értem, hogy nem változtathatod meg az univerzum alapját. Még az Anunnaki-k sem, akik állítják, hogy meg tudják változtatni, sosem tudják. Változtathatnak egy picit a helyzeten, de ők is szenvednek. 

Sok ember azt hiszi, hogy ezek a milliárdosok... most van egy új milliárdos Mexikóban, Mr. Slim; és ott volt Buffet, és Bill Gates. Mindez egy gyerekjáték. Milliárdossá válni azt jelenti, hogy nem tudatosítod azt, hogy belsőmilliomos vagy, spirituális értelemben, tehát elveszted a lelkedet. 

Szóval mit tehetünk most, amikor a világ egy annyira drámai helyzetben van? És ezt teljes szívemmel mondom, ahogyan a legjobban meg tudom magyarázni: Jelenleg egy nagyon veszélyes helyzetben vagyunk, mivel a háttérhatalmaknak nagyon kemény tervei vannak. Ha ezekre a tervekre - mivel egyre jobban tudjuk hogyan működnek - erőszakkal válaszolunk vagy haraggal, vagy tiszteletlenséggel, akkor mi is ugyanazt tesszük amit ők. 

Tehát azt az erőt meg azokat a lehetőségeket kell használnunk, amiket sosem használtunk a bolygónkon, mivel manipulálva voltak, tiltva voltak. Használták és visszaéltek vele dalokban és irodalomban, és az emberek úgy használják, mint... mint... nem is tudom mit. De az a szó, hogy szeretet nem egy szó, hanem egyerő. Ez az univerzum alapja. 

Tehát amit tehetünk az, hogy befelé fordítjuk a figyelmünket és közben elmélkedünk, meditálunk és cselekedünk. Szervezkedjünk. Gyakran mondom a fiataloknak Belgiumban, Hollandiában és más országokban: Kérlek gyűljetek össze. Beszéljetek a dolgokról, beszéljetek a félelmeitekről, az érzelmeitekről. Mondjátok el egymásnak. Tanuljatok, de meditáljatok is. Kezdjétek a találkozásaitokat egy gyönyörű zenei darabbal, amit szerettek, ami nektek gyönyörű – békesség és harmónia, kezdjétek ezzel. Kezdjétek egy gyönyörű szöveggel és beszéljetek róla. 

Szervezkedjetek, mert a bolygónkon lévő legnagyobb erő az, hogy egybehozzuk a legmélyebb érzést, amivel az emberi lény rendelkezik – a szeretet. 

Most, a fejlődésünk legkritikusabb időszaka azt kéri tőlünk, hogy ne pazaroljuk az olajenergiánkat kívülre és ne égessük el. Nem. Azt kéri, hogy az olajat a testünk lámpájába használjuk. Mi vagyunk a szüzek, a bölcs szüzek, a bölcs lelkek. És a vőlegény semmi mást nem jelent, mint hogy egy hatalmas energia halad át a naprendszerünkön, a Földünkön keresztül, minden élőlényt megérint. Azokat a személyeket is, akik azt hiszik, hogy uralkodni tudnak, őket is megérinti. 

És a szívem legmélyéről mondhatom, hogy ha a következő években azt szeretnéd - a következő két, két és fél évben, mikorra a legnagyobb, leghatalmasabb forradalom befejeződik, egy új lehetőséget hozva -, ha azt szeretnéd, hogy hatalmi pozícióban legyél, még gazdagabb, akkor egy szegény, szegény emberi lény vagy. 

Tehát belenézek a kamerába és az üzenetem különösen nekik is szól. Nem vádaskodok, nem ítélkezek. Kérlek, amennyiben halljátok ezt, nézzetek magatokba: Ez lenne a végzetetek? Rabolni a bolygót, mindent elvenni, az éhínség okozóinak lenni, az időjárás változások okozóinak lenni? Ez lenne a végső célotok a Földön? 

Teljesen meg vagyok győződve arról, hogy léteznek szeretetteljes erők, akik meg fogják mindezt változtatni. Nem úgy, mint egy Deus ex machina, aki idejön:Rendben, ezt eltakarítjuk helyettetek. Legelőször nekünk kell megváltoztatnunk a bolygót szabad akaratunkból. Sose felejtsétek el. Sose mondjátok: Hagyjuk Istenre.

A szíveink legmélyén ott van Isten szikrája, tehát nekünk kell ezt a munkát elvégeznünk. És sosem tudjuk megoldani a legeslegnagyobb problémákat amik most a bolygónkon vannak erőszakkal, agresszióval. 

Elveszítjük a zűrzavart. Felül kell múlni a zűrzavart. Felül kell múlni a vallást. Felül kell múlni a politikai rendszereket. Felül kell múlni a társadalmi rendszereket. És a legfontosabb a fiatalok számára: felül kell múlni a félelmünket. 

Gyülekezzetek. Meditáljatok. Imádkozzatok úgy, ahogy akarjátok. Osszátok meg a tapasztalataitokat. Gyülekezzetek – nemzetközi szinten, országszinten. Az ébresztőhívás nem azért van, hogy erőszakkal küzdjünk, hanem azért, hogy öntudatra ébredjünk, mert a tudatosság egy annyira erős energia. Ez minden létezőben a legerősebb energia. Mindenben. 

Tehát visszatérve a reményhez, mert ez az élet alapja, de nem úgy, hogy “holnap eljön a boldogságod”. Nem, a boldogság csakis most lehetséges, ha felébredünk. Nem külön testek vagyunk. Nem a majom leszármazottai vagyunk. Nem olyan személyek vagyunk, akik anyagba rekedtek. És az összes ilyen őrült elmélet! Ha egy cseppnyi intelligenciád is van, ezeket mind eldobod. Te egy That VAGY. Thatolyan értelemben, hogy T-H-A-T. Ez Szanszkritul azt jelenti, hogy tudatosság vagy, teljesség, szeretetben, fényben. 

Tehát az utazásunk végén... és most egy bizonyos véghez közeledünk, a karmikus minták összes tényezői végbemennek nagyon nagy sebességgel a személyes életünkben, a családi életünkben, az országainkban. A politikai vezetők szintjén is láthatod: Hány vezető van, aki tényleg az emberek szolgája? Ha vezeted az embereket, akkor szolgálnod kell őket; úgy, ahogy a miniszter szószolgát jelent. 

Minden -- és ezt annyira erősen érzem -- minden meg fog változni a következő két, két és fél évben, és kérlek, mindenkinek aki ezt hallja: adj lehetőséget magadnak, hogy megváltozz. Még azok az emberek is, akik azt gondolják: Meg tudom ragadni a bolygót, még a saját testedet sem tudod megragadni. Nem a tested vagy. Nem vagy képes megtartani az életedet. Egy részecske vagy, egy csodálatos részecske ebben a teljesség testében amit univerzumnak hívunk és amit minden pillanatban, éjjel-nappal, minden ciklusban a tudatosság ereje hatja át.

Tehát akkor mit tehetünk? Térjünk vissza abba, ami vagyunk. Ez volt az első kérdésed. Az életem ez egy utazás volt és most is egy utazás, és rengeteg dolgot fedeztem fel, és elhatároztam, hogy cselekedni fogok. És ugyanakkor meditálni fogok, meg fogom írni a könyveimet, ki fogom adni a könyveimet egyetlen céllal: Mindig egy eszköz vagy, egy hírnök. Tehát... 

Bill: Ez a neved jelentése, nem? Jól értettem?

MM: Valamennyire, igen. “Messing” alkímiai nyelvezeten azt jelenti, hogy “az, aki mindent összefüggésbe hoz.” Ez az első jelentése. 

Bill: Ez nagyon találó.

MM: Tehát összefüggésbe hozol mindent, ami létezik. És olykor az emberek nem tudják, hogy mi rejlik a névben. A neved nem jelentéktelen. A teremtés történetei mindig azt mondják, hogy egy név vagy egy szám nagyon fontos. Nektek is egy pillanatra el kellene csendesülnötök: Mit jelent a nevetek? Nem mondom, hogy értékes minden helyzetben és minden személy esetén, de olykor egy megállapodást jelent. 

Tehát úgy érzem, hogy ezt kell tennem. Nincs más út számomra. Ez az, amit a tanító az erdőből mondott: Meg kell valósítanod a dharma-dat. És akkor érzed minden nap, még akkor is ha nehéz pillanataid vannak, és természetesen vannak ilyenek, de érzed, hogy védett vagy, hogy a szeretet elkisér az utadon, és azt, hogy ha rád nézek, vagy más személykre, akkor saját magamra nézek, AZ énemre. Ha megütlek vagy megdobok egy másik embert egy kővel, ... akkor azt saját magammal teszem. 

Tehát kérlek fejezzétek be ezzel a sok fallal Izraelben. Fejezzétek be a Kínai fallal, a régi Berlini fallal, Egyiptom új falaival. A falak azt jelentik, hogy különálló helyzetekbe vagyunk. Az összes ember egész szépsége, a színek meg a vallások sokasága, mind ugyanannak a Napnak a sugarai. 

Bill: Igen... azok a láthatatlan falak, amik emberként mindannyiunk közt ott vannak, amik sokféleképpen – az elektronikus korszak ellenére, amiben most élünk – valójában erősebbek mint eddig voltak. 

Sok, sok évvel ezelőtt, a Nagy Válság idején, amikor az emberek tényleg bajban voltak, segítették egymást. És nem vagyok annyira biztos benne, hogy az emberek hajlandóak lennének kinyúlni és egymást segíteni jelenleg, mivel olyan nagy spirituális elszigetelésben meg magányosságban élünk annak ellenére, hogy elektronikai módon össze vagyunk kapcsolva. Van itt egy paradoxon. 

És az egyik dolog amiről eddig is beszéltem, és biztos vagyok benne, hogy egyet fogsz érteni velem, az, hogy vissza kell állítanunk a közösség fogalmát... közösség a szó szoros értelmében: összetartás; egy közösség mint emberi faj. Mindannyian itt vagyunk a Föld Űrhajón. Felelősséget kell vállalnunk az összes emberért, az összes állatért, az egész ökoszisztémáért, amit olyan nagy pusztítás ér, mindenért ami nem helyes. Nem lesz hirtelen mindennek vége két éven belül.

MM: Nem, egyáltalán nem. 

BR: De amit mondasz, ha jól értelek, az, hogy van egy lehetőségablakunk ami még mindig nyitva van, arra, hogy egy képességi fordulópontot érjünk el egymás közt azért, hogy a helyzetet ténylegesen visszaköveteljük mint sajátunkét. És ezután én személyesen azt hiszem, hogy egy elég hosszú tisztítási időszaknak kellene bekövetkeznie, mivel jól bepiszkítottuk ezt a helyet. És ehhez mindegyikünknek köze van, és... Ez úgy hangzott, mint egy állítás, de valójában egy kérdés volt. Nagyon érdekelne a te véleményed ezzel kapcsolatban.

MM: Azt hiszem egyet tudok érteni sok mindennel, amit mondasz. Első sorban, az elektronikus világ csupán egy helyettesítő; egy virtuális világ és ezért, ahogy mondtam, használhatod. De ha használod, akkor tudatosan tedd. Mert ami tényleg fontos az, amit te mondasz: a közösség és az igazi esszencia, azt, hogy egymás szemébe nézhessünk... nem úgy mondom, hogy a te szemedbe nézek; egymás szemébe nézünk. 

Tehát az elektronikai forradalom ketrece a testünkre is rossz hatással van, a finomabb testeinkre, és ők ezt tudják – persze, hogy tudják. Próbálnak beledobni és belezárni a ketrecbe. Azt csak úgy tudod megváltoztatni, ha tudatosságban létezel. 

Nem gondolom, hogy mindenki meg fog változni az elkövetkező hónapokban meg pár évben. Ez lehetetlen. És azt is érzem, hogy a Természet több lehetőséget kínál azoknak, akik nem tudnak most felébredni, mivel a kígyó ismét a farkába harap. 

Azok, akik szabaddá tehetik magukat, teljesen szabaddá, ahogy a Buddhista hagyomány mondja, lehet, hogy:Visszajönnek majd egy más időben, úgy mint a kis bodhisattva, segíteni; úgy mint Padmasambhava, rengeteg segítőkézzel. 

Ez azt is jelenti, hogy: Rendben, 2012 nem a vég. Azzá növekedik, amit te fordulópontnak nevezel. Most rengeteg lehetőségünk van. Olykor veszélyes lesz, olykor nagyon heves. Kérlek próbáljatok nyugodtnak maradni és haladjatok a mozgással, és ugyanakkor cselekedjetek cselekedet nélkül. 

Biztos vagyok abban, hogy 2012 után a világ – és ebből a szempontból egyetértek a Mayákkal – hatalmasan, borzasztóan meg fog változni. Az összes ember aki most a politikában van és csinálják a nagy üzleteiket, meg a sok pénzt, meg a nagy terveiket... [nevet] Sajnálom! Ezen csak mosolyogni tudok, mert azt hiszitek ti vagytok a tervezők. Ez nem így van. Ez nem így van. 

Ezt nem egy templomban, vagy egy zsinagógában vagy egy mecsetben tanultam; a saját tudatosságomban tanultam azt,  hogy az igazi tervezőt nem egy Szabadkőműves páholyban találod meg, vagy más ezotériai hagyományban. Az igazi architektus... archè tecta... azt jelenti, hogy nem mi vagyunk az univerzum tervezői. Mi vagyunk az eredet, a csepp és a tudatosság óceánja. És ha mindez összeolvad [összecsapja kezeit] - ez a Keleti hagyományban a namaste, ami azt jelenti, hogy a kettősség egy - akkor te vagy maga az óceán. De mondhatod azt, mint ego: Én vagyok az óceán. Az óceán ott van. 

Tehát nagyon fontos időszak fog következni, egy meglepetésekkel teli időszak. Szerintem rengeteg dolog fog történni. Fennáll a lehetősége annak, hogy rengeteg ember – rengeteg ember – felébredjen, ráeszméljen az igazságra, rájönni arra, hogy kicsodák és micsodák vagyunk, rájönni arra, hogy mindannyian testvérek vagyunk, arra, hogy nem érthetjük meg a Teremtést, ha nem tiszteljük az állatokat, a növényeket, a köveket. Mindennek ami itt van a bolygónkon van egyszerepe. Ha ellopod az olajat vagy ha elviszed az aranyat, akkor nem érted, hogy ezeknek jelentőségük van a Földanya testében. 

De nem mondhatjuk azt, hogy: Ő vagy ő a rabló, mert mindannyian használjuk ezeket. Kérlek, ne építsetek falakat: Ők rosszak, mi pedig jók vagyunk. Rá kell jönnünk, hogy minden összefügg. Erre tanítottak a Buddhista mesterek: Pattika Samu pada. Ez azt jelenti, hogy mindennek van következménye. 

Szeretem használni azt a példát, hogy egy kis borjú egy, például, több ezer tehénből álló csordából, mindig megtalálja az anyját. Tehát a tettek is megtalálják a tettest. Amit vetsz, ebben az értelemben, azt aratsz. Még azoknak az erőknek sem kell elfelejteniük, akik azt hiszik uralkodni tudnak ezen a bolygón, hogy ez a rend – és nem az "Új Világrendről" beszélek – ez a rend a harmónia alapját képezi az univerzumunkban. Tehát amit vetsz, azt fogod egy nap aratni; és lehet, hogy azt gondolod: Ó, az sokáig fog tartani. De eljön majd az idő. 

Tehát gyakoroljuk a mélyebb dolgokat, úgy mint a könyörület és a megbocsátás, mert segíteni tudunk egymáson -- és ebben az értelemben saját magunkon is -- ha a megbocsátás erejében tudunk maradni. Mert ha nem bocsájtunk meg, akkor a karma magja rengeteg új szenvedés oka lesz. Amikor ténylegesen felfedeztük ezeknek a dolgoknak a miértje legmélyebb alapját... csakis akkor tudunk könyörületben, megbocsátásban, megértésben fejlődni. 

Tehát ez egy kis része, nem az “én” üzenetemnek, hanem annak az üzenetnek, ami szerintem az emberi evolúció legfontosabb időszakán jön: Kérlek, fejezzétek be a saját nagy, nagy terveitek szövését. Hallgassátok a Földanya hangjait. Hallgassátok a naprendszerünk hangjait. Figyeljétek, hogy mi történik. Figyeljétek, hogy mi történik a Nappal, hogy hatalmasat változik. Figyeljétek a bolygókat, hogy ők is hatalmasat változnak, hogy egy forradalom megy végbe a naprendszerünkben. 

És mit tesz a legtöbb ember? Új projektekbe kezdenek. Ó, ez teljesen őrültség! Fejezzétek be. Figyeljetek. Nincs késő. Soha sincs késő. 

Akkor késő, ha nem érted, hogy mit gondolok a soha alatt. Akkor a kapu bezárul, ahogy azt Mária Magdolna rejtett evangéliumába olvashatod. Ő volt az egyik legbölcsebb nő. Az egyházak szajhának titulálták, de ő egy nagyon művelt, beavatott nő volt. És az egyik szentírásában, Epistis Sophia, egy gyönyörű szöveget találhatsz: Kérlek, a végső időkben – ami az az idő, amikor minden véget ér a karmikus mintában – menj át a Fény Kapuján, mert sosem tudhatod, hogy ez mikor zárul be. Kockáztasd meg. Ez egy kaland, a szenvedés megállításának egy nagy lehetősége. 

Bill: Marcel Messing, nagyon köszönöm. Ezek csodálatos szavak. Ezt leíratjuk és átfordíttatjuk. Sokkal több embernek az Angol nyelvű területekről és sok más nyelvű területekről is hallaniuk kell azt, amit az életed során megtanultál, és tudom, hogy Isten egy edénye vagy; ez a tudás átjött rajtad. Egy igazság szóvivője vagy és megmaradsz ebben a szerepben több ezer más ember számára is, akik mindannyian a tőlük telhető legjobban adják át azt az igazságot, amit úgy éreznek megértenek. Ez minden nap egyre világosabbá válik mindannyiunknak, és nagyon köszönöm a te részedet ebben. Egy nagyon, nagyon fontos szerepet játszol. 

MM: Csak annyit mondhatok, hogy: köszönöm, testvérem.




A film szövegének  forráshelye:

http://projectavalon.net/lang/hu/marcel_messing_wake_up_call_hu.html


A film forráshelye: http://kataklizma.info/2011/06/03/marcel-messing-az-ebresztohivas

 

 

írta: magyardea, 2011. jún. 12. 11:39 - címkék: és kategóriák: Marcel Messing: AZ ÉBRESZTŐHÍVÁS - még nincsenek kommentek

Ezvankarcsi, Szűcskarcsi, a másképp gondolkodó ember...

 

Ezvankarcsi, Szűcskarcsi,

a másképp gondolkodó ember...

 

 

Valahányszor az emberek egyet értenek velem, mindig rám tör az érzés, hogy biztosan tévedek!

http://www.ezvankiado.hu/

 

 

Ime, egy nagyon izgalmas beszélgetés Szűcskarcsival:

http://www.kincseslada.hu/aktualis/content.php?article.6

 


Pénzt vagy életet? Köszönöm kezicsókolom, én inkább egy kis pénzt kérnék!

Alternatív cím: Élni vagy megélni? Ez itt a kérdés.

Alternatív cím: EGÉSZSÉGÜGY: Vevő vagy rá?

„Ghislaine Lanctot az Egészségügyi Maffia írónője újra hazánkba látogat, hogy dedikálhassa magyarra lefordított új könyvét melynek címe elég megdöbbentő és felkavaró: „Mi a fenét keresek én itt tulajdonképpen?”

„Az egészségügyi maffia” fordítóját, és kiadóját, Szücs Károly egyházfüggetlen lelkészt kérdeztem:

A kiadója neve EzVan, hogy született ez a név?

…..Arra adtuk a fejünket, hogy a hivatalosan sulykolt információktól eltérő nézőpontokat tárunk az olvasók elé. A Rendszer szeretné elérni, hogy elhiggyük, csak egyetlen egy igazság létezik, hogy adjunk föl a kereséssel, és tegyük magunkévá az ő által kínáltat. Pedig létezik más igazság is. És ez is van. Mi nem állítjuk, hogy mi hirdetjük az egyetlen igazságot, csupán szeretnénk hozzájárulni, hogy mindenki kialakíthassa a neki legmegfelelőbbet, a sajátját. Nem célunk a bizonygatás, a meggyőzés. Informálunk. Ez van!

Különben kényszer könyvkiadó vagyok. Rengeteg könyv áll a magyar olvasók rendelkezésére, de bizonyos nézőpontok, gondolatok hiányoznak és ez zavart. Már-már könyvírásra adtam a fejem, mikor kutatásaim során kezembe került ez az eddig magyarul kiadatlan rendkívüli könyv, ahol szinte mindent megtaláltam, amit írhattam volna a témáról. Logikus lépés volt lefordítani, és eljuttatni a magyar közönséghez. Mivel nem találtam kiadót, aki bevállalt volna egy ilyen rázós témát (hiszen az egészségipar bevételei a fegyveriparéval vetekszenek, s ennek a nagyhatalmú óriásnak érthető módon nem érdeke, hogy ezt feszegessék, márpedig szponzorok nélkül könyvkiadásból megélni gyakorlatilag lehetetlen manapság), kénytelen voltam alapítani egy könyvkiadót.

Hogyan kapcsolódik egy külföldön praktizált orvos tapasztalatai a magyar egészségügy helyi problémáihoz?

Az írónő élt Kanadában, az Egyesült Államokban és Franciaországban. Felfedezte, hogy bár látszólag teljesen eltér a három egészségügy, de ugyan annak a rendszernek, három különböző formájáról van csupán szó, és hogy az egészségügyi rendszer valójában ugyanaz az egész világon, és ebben a magyar egészségügyi rendszer is beletartozik.

Mi az amire rájött Ghislaine Lanctot, és ezért a hivatásának gyakorlásától is eltiltották?

Nem hagyta nyugodni a kérdés, hogy az irdatlan költségek ellenére, miért egyre betegebbek az emberek? Ki húz hasznot a fennálló állapotból? Kinek az érdeke?  Hiszen mindannyian egészségesek szeretnénk lenni, és szeretteinknek is egészséget kívánunk. Mégsem ez valósul meg. Minden bizonnyal létezik egy akarat, egy érdekcsoport, méghozzá nagyon befolyásos, hogy ennyi ember szándéka ellenére egyre kevésbé vagyunk egészségesek. Az elmúlt 25 év alatt 100 százalékkal nőtt a rákos megbetegedések és elhalálozások száma. Vagyis a horribilis kiadások ellenére nem jobban, hanem kétszer olyan rosszul tudjuk gyógyítani a rákot. Tehát valakiknek az az érdeke, hogy minél több ember legyen beteg, és minél tovább legyenek betegek. S hogy ez pontosan kinek áll érdekében, nos, erről szól a könyv – s legfőképpen arról, hogy mi, az egyének, hogyan szabadíthatjuk fel magunkat a rendszer elnyomása alól.

Észre kell venni: a rendszer nem érdekelt abban, hogy a beteg meggyógyuljon! Gondoljuk csak végig: a hatalmas, sok százmilliárd dolláros egészségügyi ipar, mint minden egyes ipar, üzleti alapon szerveződik, célja, mint minden ipari vállalkozásnak, a minél nagyobb forgalom és nyereség elérése, részvényei tőzsdei árfolyamának feljebb tornászása. Egy profit-orientált cégnek folyamatosan piacot kell bővítenie, az egészségipar ügyfelei a betegek, ergo neki az a jó, ha sokan, sokáig betegek. S fordítva: ha valaki meggyógyul, akkor számára ez egy elveszett ügyfelet jelent, csökkent a piaca. Az egészségügy csak szavakban érdekelt a gyógyulásban és az egészségben – de a vak is látja, hogy egyre több a beteg és a betegség, új járványok születnek, stb. Ma már szinte senki sem távozik dolga végeztével egészségesen, végelgyengülésben – mindenki valamilyen nyavalyában hal meg többnyire fertelmes szenvedések között…

Azt állítja a szerző, hogy az orvosok is a betegségben érdekeltek?

A könyv nem orvos-ellenes, sőt, ellenkezőleg! Az orvos is ember, akár a többi ember, a megélhetéséért küszködik. Neki is van házastársa, gyerekei, törleszteni való bankkölcsönei. Minden nap dönteni kell: pénzt vagy életet. S azért, mert a pénzt választja, a megélhetést, a túlélést, s ez a mi egészségünkbe, életünkbe kerül, ki ítélhetné el? Az emberek –az orvos is– egyformán részei egy rendszernek, amelyet a háttérből hatalmas pénzügyi érdekeltségek irányítanak. A Nagy Pénz. És a Nagy Pénz zsebében van mindenki, aki eladja a lelkét. És ki az aki nem? Nem csak Fausztusz doktor adta el a lelkét. Mi is ezt tesszük nap, mint nap. Az orvos a gyógyításra esküdött fel – de ő is rádöbben, hogy munkájával gyakran nem a gyógyítást segíti elő… ami frusztrációhoz, depresszióhoz, alkoholizmushoz, személyiségi problémákhoz vezethet. Ha mindenki egyet akarna – a gyógyulást – akkor megvalósulna a valódi népegészség – de mivel nem ez történik, az ellenszándék érvényesül.

Fogalmazzunk konkrétan: Kiknek nem érdeke a gyógyulás?

„Cui bono?” Ki nyer? Végső soron a nagy, tőzsdén jegyzett gyógyszergyárak, diagnosztikai cégek, kórházak, stb. Illetve az őket kiszolgálók – ügyvédek, biztosító társaságok, kormányszervek, hatóságok, oktatási intézmények, stb.

Ha az emberek hirtelen felhagynának a rendszer finanszírozásával, nem fizetnének járulékokat, nem költenének egészségügyi biztosításra, nem áldoznának a betegség-központú orvoslásra, összeomlana egy hatalmas, globális rendszer.

Az emberek kézbe vehetnék saját egészségük irányítását!

Riasztó gondolatmenet, a lepel most lehullt! Mi lesz ebből? Kinek van itt igaza? Vajon nem a szerző bolond?

Ha a rendszer tökéletesen működne, s egészséges lenne a nép, akkor mondhatnánk: igen, a szerző megőrült, hiszen a rendszer „végterméke” az egészséges ember. De tudjuk: az egészségügyi állapot katasztrofális.

Igen, de a betegnek orvosi ellátásra, kezelésre van szüksége …

Az egészségügyi állapotunkért mi magunk vagyunk felelősek – s a gyógyulásunkért is! A paciens az egyetlen gyógyító, mindenki más csak tanácsadó! A ma működő rendszerben a beteg lemond erről a felelősségéről, s átadja azt az egészségügy gépezetének (Tessék engem meggyógyítani!”) – amely viszont éppen abban érdekelt, hogy ő beteg maradjon.

Tönkretenni az emberek egészségét, mindezt csak színes papírokért, pénzért? Hiszen annyit nyomtatnak maguknak, amennyit akarnak, nem?

Ennél sokkal nagyobb a tét! A cél a Föld lakosságának uralma. Már 6 milliárdan vagyunk. A Világbank korábbi elnöke, az Egyesült Államok volt külügyminisztere - aki elrendelte Vietnam tömeges bombázását - és a Kiterjesztett Immunizációs Program (oltások!) tagja, Robert McNamara így nyilatkozott: „Drákói intézkedéseket kell foganatosítanunk a népesség lélekszámának csökkentése céljából, a lakosság akarata ellenére. A születési arányszámok csökkentése lehetetlennek vagy elégtelennek bizonyult. Ezért a halálozási rátát kell növelnünk. Hogyan? Természetes eszközökkel. Éhínség és betegség útján.” Világos beszéd, nem? Képzelje el: hatmilliárd szuverén, egészséges, felszabadult lény a Földön, akik ráadásul sokáig élnek… egy szempillantás alatt elsöpörnék a maffiát!

Vagy mégsem… Hatmilliárd önálló ember megjelenése anarchiához, káoszhoz is vezethet, nem?

Igen, a REND! Hiszen ember embernek a farkasa! Mondja, maga kinek a farkasa? Kit ölne meg, kit erőszakolna meg, ha nem lenne félelmetes erőszakszervezet (állam), ami ezt megakadályozná? Az anarchia mumusától való félelmünkre alapozva kényszeríti ránk a rendszer évezredek óta életidegen külső rendjét. (A káosz minden rend hiánya. Az anarchia nem ez, csupán a KÜLSŐ, a mesterséges, a mások által ránkerőszakolt rend, és nem a természetes, belülről fakadó rend hiánya.) Idézném Ghislaine szavait az egészségügyi maffiából: „Mint egy rossz lemez, folyton azt ismételgetjük, hogy a kormány egy szükséges rossz. Így is gondoljuk. A hierarchián alapuló patriarchális rendszer és az uralkodó elit annyira átformálta gondolkodásunkat, hogy nehezünkre esik másképp hinni. Félünk a zűrzavartól, a visszaélésektől, az anarchiától. Annyira felelőtlenek vagyunk, annyira bizonytalanok, képtelenek, tehetetlenek, hogy mindig szükségünk van valakire, aki megítél minket, és irányítja életünket? És büntet minket, amikor csak kedve tartja, mint egy gyereket? Még egy gyereket sem szükséges szidni, büntetni egy idő után. Elkezd magától önfegyelmet gyakorolni. Miért lenne ez másképpen velünk, felnőttekkel?

Kik ezek az emberek, akik azt állítják, hogy a mi feljebbvalóink? Ki hatalmazta fel őket, hogy hatóságnak hívják magukat, és kinevezzenek másokat, hogy eldöntsék, mi a jó nekünk? Senki. Egyáltalán senkinek sincs joga dönteni helyettünk, sem pedig ítélkezni felettünk. Nem szabad hagynunk, hogy bárki elbitorolja életünk igazgatásának és választási szabadságunk alapvető jogát. Senkinek. Azért hagyjuk, hogy egyesek elbitorolják hatalmunkat, mert elhisszük, hogy nem vagyunk egyenlőek, és hogy az egyik ember többet ér, mint a másik.

Egyéni hatalmunk mások kezébe helyezésével megteremtettük azokat a kormányzati szörnyetegeket, amelyekkel ma bajlódnunk kell, ahol a technokraták – akik csak statisztikákat és dogmákat ismernek – hoznak meg minden döntést az egészségünkkel kapcsolatban. Ennél rosszabbat már nem is tehettünk volna. És ezt ők tudják. Azért, hogy megőrizzék hatalmunkat, elérik, hogy egymással vitatkozzunk. Mi pedig úgy táncolunk, ahogy ők fütyülnek, egy zokszó nélkül. Mialatt mi oly szorgalmasan elvitatkozgatunk magunk közt, ők tovább játszanak az egészségünkkel és a pénzünkkel. Mi némán szenvedünk, és álljuk a számlát.”

Nos, vagy a félelem motivál bennünket, vagy a szeretet. Ha a szeretet uralkodik és megértés, akkor nincs szükség külső, ránk erőszakolt szabályokra! A kérdés az: merünk-e élni? Vagy csak a megélhetésünkért, túlélésünkért rettegünk? A túlélés a halál elkerülésének szándéka – azaz a halál elismerése, tehát a halál teremtése. Ezt jól tudja a maffia is – s gondoskodik róla, hogy ne legyen időnk mással foglalkozni, mint a túlélésünkkel. Az adó- és pénzügyi rendszer anyagi félelemben tartja a tömegeket, a média is riogatja őket, az oktatási rendszer ezt sulykolja, az élelmiszer- és egészség-ipar pedig gondoskodik róla, hogy betegségükkel, a halállal legyenek elfoglalva – s ne jusson idejük másra, az életre.

Mit tehetünk mi, egyének?

Sokan úgy hiszik, hogy semmit. De ez nem igaz! Szuverén lények vagyunk, s eldönthetjük, hogy nem engedelmeskedünk, s nem erre nevelünk másokat – mert az engedelmesség a lélek betegsége. Megfigyelhetjük ezt a családi kapcsolatokban is. Azonnal kiléphetünk a rendszerből: ne tegyünk erőszakot másokon, és ne hódoljunk be az erőszaknak! A félelemkeltés helyett használjuk a szeretet és a megértés eszközét! Fogadjuk be, éljük meg mások véleményét, és alakítsuk ki a sajátunkat!

Eldönthetjük: beengedjük-e a félelmet, vagy nem? Gerjesztjük-e a félelmet, vagy nem? Meg kellene próbálni – nem könnyű, nagy eltökéltség kell hozzá, mert nagyon hozzászoktunk a félelemhez, félünk nem félni, hisz beleívódott minden sejtünkbe, szinte nem is tudunk már nélküle élni, pedig vele nem tudunk! Hisz élet-e az engedelmes rabszolga, ha mégoly jólfizetett is, „biztonságos” élete?

Konkrétabban?

Vegyük vissza kezünkbe a felelősséget! Engedelmességünkkel mi éltetjük a Rendszert. A szerző pontokba szedett tanácsokkal látja el az olvasót, mit tegyen – érdemes fellapozni a könyv utolsó fejezetét. Csak egy pár példa: ha megbetegszünk, keressük az okokat, ne a tüneteket kezeljük. Vegyük észre: a betegség nem ellenség, hanem jelzés – valamit nem jól csinálunk! Mi a célunk? Hol tértünk le a célunkról, amiért idelátogattunk a Földre? Biztos, hogy jó helyen vagyunk? Megfelelő munkát végzünk? Azért dolgozunk, mert élvezzük, mert a személyes kiteljesedésünket szolgálja, vagy azért, mert a hó végén leesik valami kis fizetés? Kielégítő kapcsolatokban élünk, vagy csak a változtatástól való félelmünk miatt maradunk? Eleget pihenünk? Saját álmainkat kergetjük, vagy másokéit? Azt tesszük-e, amit eredetileg szerettünk volna? Ha megbetegszünk, szelíd módszereket válasszunk a nyugati orvoslás tűzoltása helyett. Keressünk nekünk megfelelő gyógyászt, s mi döntsük el, elfogadjuk-e tanácsait. Ismerjük fel: az orvos nem Isten, nem a megváltó, hanem tanácsadó; s lássuk be, hogy a sebész mindig műtétet fog javasolni, mert ő ezt tanulta. Pénzünket lehetőleg, s ne a gyógyításra, biztosításra, adóra költsük, mert ezzel a maffiát támogatjuk. Ha nem szűnnek meg a lelki és érzelmi okok, a rák újból előjön. Lelki problémákat szikével, kemoterápiával, gyógyszerrel, sugárkezeléssel nem lehet megoldani, márpedig a betegség oka vitathatatlanul a lélekben keresendő. Ezt a következő könyvünk, „Az orvostudomány feje tetejére állítva”, részletesen feldolgozza.

Milyenek voltak az első olvasói reakciók „Az Egészségügyi Maffia”-könyvre?

Sokrétűek… Nagyon jól fogadták a könyvet az egészséggel, táplálék-kiegészítőkkel foglalkozó MLM-cégek – nyilván ők nyitottak leginkább az újra, az ortodoxtól eltérő gondolatokra. Volt viszont olyan orvos, aki közölte, neki ezt nem szabad elolvasnia, mert akkor nem fogja tudni hittel beoltani a gyerekeket az iskolában… nos, ő a fizetéséből él (talán helyesebben a fizetéséért), s nem akar arra a sorsra jutni, mint a könyv szerzője. Nekik, a fizetésért élőknek, az engedelmes, jó állampolgároknak, a birkáknak, nem javaslom a könyv elolvasását – de azt tanácsolom, ne tegyék túl messzire, mert hamarosan szükségük lehet rá… Úgy tapasztaljuk, egyre többen döbbennek rá a ma ismert egészségügy kudarcára, s saját birkaságukra, arra, hogy nyírják, majd vágóhídra hajtják őket. S ami még izgalmasabb: egyre többen vannak a keresők, akik ki akarnak lépni a Rendszerből! Nekik szól a könyvünk, Az egészségügyi maffia.

Milyen volt a hivatalos reakció?

Talán egy szóval tudnám jellemezni: agyonhallgatás. A könyvkereskedésekben eldugják a könyvet, hiába keresem a polcokon. Nem lévén pénzünk reklámra, az emberek csak egymástól értesülhetnek róla. Akinek tetszik, ajánlja másoknak. A média is csak a botrányt szagolta meg benne, az oltásokról szóló TV2-es reggeli beszélgetésben szó szerint belém fojtották a szót. Abban bíznak, hogy az emberek nem olvasnak, vagy ha igen, akkor csak azt, amit a médián keresztül eléjük tesznek, így az emberekhez nem jut el a könyv felszabadító üzenete. Azt hiszik kicsik vagyunk, tehetetlenek, a kutya ugat, a karaván halad.

Én bízom abban, hogy tévednek, én hiszek abban, hogy az igazság, a tudás felszabadít...

Lesz-e folytatás?

Ghislaine (ejtsd gilén) augusztus 28-án vasárnap Budapestre látogat, és egy egynapos szemináriumot tart „Mi a fenét keresek én itt tulajdonképpen?” címmel

a Benczúr Hotelben. (Budapest VI. Benczúr u. 35.)

Az év végén, pedig egy tíz napos programja lesz Magyarországon, „Alkalmazott Isteniségi Kurzus” címmel, ahol a szabadság gyakorlati megvalósítását sajátítjuk el!

KT


 

E gondolatokat /is/ szereti, magáénak vallja  Ezvankarcsi:

„Csak nézz ránk. Minden saját maga fonákja, minden a feje tetején áll. Az orvosok lerombolják az egészséget, az ügyvédek lerombolják az igazságszolgáltatást, az egyetemek lerombolják a tudást, a kormányok lerombolják a szabadságot, a média lerombolja a tájékoztatást, és a vallások lerombolják a szellemiséget"

/ Michael Ellner/

"Az elmebetegség egyik formája mikor ugyanazt a dolgot csináljuk, és mégis valami mást várunk cserébe."

/Einstein/



E gondolatokat az előadásából emeltem ki.

Abból az előadásából, abból az alig több, mint 30 percből,

mely megváltoztathatja gondolatvilágodat,

ezáltal Téged,

és ezáltal

EGÉSZ ÉLETEDET!

Ajánlom hát nagy-nagy szeretettel!


 

 

írta: magyardea, 2011. máj. 3. 19:58 - címkék: és kategóriák: Ezvankarcsi, Szűcskarcsi, a másképp gondolkodó ember - 2 komment

Deák Bill Gyula: "A legfeketébb fehér hang"

 

 

 

 

Deák Bill Gyula:

"A  LEGFEKETÉBB  FEHÉR  HANG"

 

A „legfeketébb fehér hang” Deák Bill Gyuláé. A rock egyik nagy vezére Chuck Berry, mikor énekelni hallotta, azt mondta, soha nem hallott még fekete hangú fehér embert.


Tegezve üdvözöl. Fekete pólóban áll, mankóira támaszkodva, a bal oldaliba begyűrve régóta üresen lógó nadrágszára. Erős karjai tetoválásoktól feketéllenek. Kérdésemre így válaszol: „Nem aranyat gyűjtök, hanem tetoválásokat. Itt van például Jimmi Hendrix, akit a világon a legjobban szeretek. Itt van Janis Joplin, de vannak nagyon művészi dolgok is...”



 

-A blues zene az élet spirituáléja... Dalaid mennyiben tükrözik saját életedet?

-Az utolsó kivételével, melynek címe :Az embertelen bánaton túl, mind tükrözi. Vannak bennük utalások, életrajzi elemek. Kőbányán születtem, nagyon régen,1948-ban. Most is ott lakom. Munkáscsaládból származom. A rendes, becsületes nevem Deák Gyula, apámnak is az. A Bill művésznév.

 

 

 

 

-Zenélni tanultál?

-Három hónapig jártam egy zenetanárhoz, aki azt mondta, jó erős, szép hangom van, nagy hangterjedelmű. Szerette volna, ha operaénekes leszek, de én a rock s a blues zenét szerettem, és elmaradtam. A többit saját erőmből csináltam.

 

-Mit jelent számodra a blues?


-Ez érzés, életforma. Az nem úgy van, hogy valaki bluesista lesz. Aki nem lakott a szüleivel, és három testvérével egy szobában, aki nem nélkülözött, nem is fogja megtudni soha. Az tudja igazán, aki sok pofont kapott az élettől! Én igenis elég sokat kaptam.

 

 

 

 

-„Kaptál már eleget övön alul”- így énekled egyik lemezeden. Hogyan viselted „másságodat” gyerekként, felnőttként, művészként?

 

-Finoman fogalmazva ugye, a fél lábamra gondolsz? Ez mindenkit megvisel, de hála a jó Istennek, túltettem magam ezen. Nem voltak soha kisebbségi érzéseim, ha erre vagy kíváncsi. Miért? Nincs miért. Tartom magam olyannak, mint bárki ebben az országban. Ugyanolyan ember vagyok, mint a többi. Én fél lábbal úgy futballoztam, mint sokan két lábbal nem. Még lábteniszeztem is! Azután jött a zene….

 


 

/Megjegyzés: Beszélgettünk még arról is, hogy egy orvosi műhiba miatt vesztette el fél lábát, de ezt a részt a szerkesztőség törölte./

 

- Az, hogy mankón állsz, mankóval jársz, ez önmagad legigazabb vállalása? Hisz lennének pótmegoldások is…


- Nem járok műlábbal. Azért sem! Régebben nagyon sok rosszat kaptam, hátrányos helyzetben voltam. Olyanokat mondtak, hogy azért nem szerepelhetek a tévében, mert fél lábam van, nem vagyok színpad-képes, „tévé-képes”, ezért nem vettek magukhoz a zenekarok.


- Dalaidban a hétköznapoknak, az utca emberének gondját-baját énekled. Mire készülsz mostanában?


-Dolgoztam két lemezen, az egyik a Kopasz kutya folytatása, a Kutyából nem lesz szalonna /játszani is fogok a filmben/ ,a másiknak Száz év zene a címe. Závodi és Soma lemeze. Ötvenévesek lesznek mindketten. De énekel még rajta Balázs Fecó, Pataki Attila, Takács Tamás, Tunyogi, Gallai…. Régi Piramis –számokat dolgoznak fel. Így áthangszerelve izgalmasabb lesz. Persze az sem mindennapos, hogy két olyan ember énekel együtt, akiket szeretnek, akik sztárok is voltak. Lesz saját lemezem is. Blues. Igényes zenét szeretnék, és természetesen nyitni a még nagyobb közönség felé. Ebben is benne lesz a mindennapok búja-bánata, amit a kisember érez. Közeli példa, az én apám is nyugdíjas, nála van beteg kislányom, Brigitta, aki 20 éves. Nyitott szívvel született, szellemi visszamaradottságai is voltak. A húgommal élnek ott. Segítem őket. De mindenkinek megvan a gondja, mert elég nehéz időket élünk. Én nem politizálok, nem is akarok más lenni, pesszimista ember vagyok, mégis reménykedem, hogy egyszer jobb világ lesz, hogy nem kell a szegény embereknek a kukában kotorászniuk. Én nem panaszkodom, egész évben koncertezem. Játszunk mindenhol, ahol csak lehet.

 


 

-Ebben az elamerikanizálódott, elgépiesedett világban nincs-e veszélyben a blues?


- Sajnos, nagyon elgépiesedett a világ. Etetik a gyerekeket a sok szar technóval. Ezt reklámozzák sokszor a legnagyobb cégek is az értékesebbekkel szemben. Az ajtóban árulják a kábítószereket, butítás az egész. Látjuk a festett hajú fiúkat, gyakran csak tátognak, mintha énekelnének, és nincs semmi mondanivalójuk. Mert valahogy az a jó, ha valami nem szól semmiről, abból baj nem lehet.


- Milyen a közönségetek?


-Ez a zene nem korhoz kötött. Az én koncertjeimre eljárnak 14-50 éves korig. Mi nemcsak az első sorokban ugrálóknak játszunk, hanem azoknak is, akik hátul állnak, figyelik a zenét, ahogyan énekelek, hallgatják a szöveget, és elgondolkoznak rajta.


-Érzékeny ember lehetsz... Hogyan vezeted le a feszültségedet?


- Nagyon szeretem a focit, ha tehetem, kijárok a Fradi-mecsre, s ha lehet, ott ordítok. De nekem a zene a minden. Ha nem volna, akkor lehet, már nem élnék. Nekem nagyon sokat adott a zene, nagyon sokat adtak az emberek, a szeretet, amit kaptam, amit kapok….ezt el sem lehet mondani. Van egy szöveg: „nem vagyok bölcs vezér, nem vagyok szent”. Sokan azt hiszik, bölcs vezérek, szentek. Én nem vagyok az. Én a nép egyszerű gyermeke vagyok.

 

 

 

- Téged idézlek a dalaidból. Rövid válaszokat kérnék ,hisz mindjárt kezdődik a koncert, és menned kell. „Nincs semmim, mit másokra hagyhatnék..”


-Már talán inkább van. Igaz, még mindig Kőbányán lakunk, de most örököltünk egy házrészt, oda fogunk költözni. Van egy fiam is, vezet és dobolgat. A nyolcadikon nem lehet igazán. Lehet, hogy megint elkezdi. Most is itt van. És van egy gyönyörű, héthónapos unokám, akit úgy hívnak, mint engem. Reméljük, hogy a nyomdokaimba lép. Jelenleg úszni tanul.


-Édesanyádról énekelted: „…miattam félt, értem szolgált….”


- Ez valóban így van. Nagyon jó volt vele a kapcsolatom. Sajnos meghalt. Nagyon szerettem őt, nagyon anyás voltam, mint általában a fiúk. Amit elértem, főként neki köszönhetem. Négy gyerek mellett nagyon sok segítséget kaptam tőle. Még a koncertekre is eljárt, szerette a zenét. Nagyon hiányzik, gyakran gondolok rá. Kár, hogy „elment”.

 

 

 

 

-Szerelemről is énekelsz…


-Szeretem a szerelmet, a szép lányokat. Most boldogan élek a feleségemmel. Ez is szerelem volt. Jól megvagyunk. Nagyon aranyos, nagyon szeretem. Néha kiabál, olyan, mint az anyám. Jó szíve van, és remekül főz.

 

 

 

 

-Gyakran említed a jó Istent. Ez egyszerű szólás, vagy hiszel is benne?


-Hiszek a magam módján.


-Búcsúzóul?


-Mindenkit üdvözlök. Üdvözlöm Debrecent! Mindhalálig blues! És hajrá Fradi!

 


 

A beszélgetés Debrecenben, 1997-ben született...

Lejegyezte: Dálnoky Erzsébet

 


írta: magyardea, 2010. dec. 10. 18:24 - címkék: és kategóriák: Deák Bill Gyula: " A legfeketébb fehér hang" - még nincsenek kommentek

NÁSZ JÁNOS - YAN: A FÉNYCSALÁD EGYIK TAGJA

 

 

NÁSZ JÁNOS : YAN

A FÉNY CSALÁDJÁNAK EGYIK TAGJA


 

 

"Köszöntöm Világomat a Világodban!

Köszöntöm Világodat a Világomban!"

 

 

BEMUTATKOZÁS:

Nem, nem nem, és nem tudtam hogy a sokféle egységből ki az aki a valódi, ki az aki most ébred, és ki az aki mélyen álmát alussza még vagy már bennem. A középkori asztrológus tanár, aki az a kisfiú lesz, aki nekimegy egy ajtótámasz vasnak és ömlik a vére a fejéből és abban a pillanatban megérik benne az a szikra, hogy: Vagyok, a feleszmélés. Mesélhetnék magamról…óhatalanul másolódnék, de az Én Vagyok, nem másolom magam, és ne is másoljon senki. Egyediségem megkérdőjelezhetetlen. Vagy a Hatalmas Angyal vagyok, aki négyévesen arra ébred, hogy egy fényesség matat a gerincében…óh ez igazán nem volt fájdalmas, csak rémisztő…emlékeznem kell erre…csak az a fényesség ami körbeölelt és sikítani sem tudtam…csak az a fényesség, ami azóta is velem és bennem van.

 


Jean De La Rose fürkészi bennem az eget, beszélget a csillagokkal… vagy Indiában az a prabhu, aki szótlanul bölcselkedik vagy többszáz éve. Vagy talán Libanon és Szíria ahol otthonosan mozogtam, hogy csak itt tudnék élni…és mégis Börzsöny, amely úgy tud ölelni, hogy alig tudjuk elereszteni egymást. Azóta csak magamról kiabálok magamnak… Vegyél észre, beszélj már velem bármely időben, napom, vagy órán. Életeket töltöttem csöndben, arra várva, ere várva, amiért valóban itt vagyok. S most seregszemle következik: Minden Ami Voltam előbújik a Napra, szemben állunk egymással. Mihály és Mária egyik serege, benne férfiak, nők, párnapos gyermekek és mindegyik arcából magamat olvasom. Téged jöttünk erősíteni, Te vagy a jutalom, hogy végigviheted azt, amit tenni szándékoztunk.

Így Legyen, Így Lesz. Mennyien Vagyok…de Én, Én, Én.

Hát kit mutassak be, a fél történelmet…inkább azt aki Most Én Valójában Vagyok, és az áradásaimban mind-mind átfényesülnek IDE:

http://www.fenyegyseg.netii.net/

 

 

Yan verseiből:

 


 

INVOKÁCIÓ OKTÓBER 23 -ÁRA

 

Magyar vagyok, Igen Magyar Vagyok, Szent Időkben, Szent helyekre, akaratom és vágyam hozott ide, Magyar Földből, Magyar Tűzből, Magyar Fényből, Magyar Vízből, Magyar Vagyok, Nincs KI Ellen, Nincs Ki ELLEN.

Magyar Vagyok, Istenem-Én Istenem Magyar bennem, Magyarul szól, Magyar karban, Magyarul remél, Magyarul álmodik, Magyarhalkan: Szép vagy, Jó vagy Magyar lelkem, Magyar Vagyok, Nincs KI Ellen, Nincs Ki ELLEN.

Magyar Vagyok, Igen Magyar Vagyok, MOST AZ AKARTAM LENNI, nem véletlen tenni, nem harsogni, öklöt rázni, örömömben sose fázni, hogy AZ IS VAGYOK.
Magyar Vagyok, átok nem fog, se szidalomfa, csak fogadások sorhalomba,
Magyar Vagyok, Nincs KI ellen, csak szeretni, szeretni EGYRE, adni, nem elvárni: mi az mit kapni, hanem a CsodaSzellem.

Magyar Vagyok, Magyar-Lemur, Mieyhun az Attaiszi, a Magyar Atlantida, PÁN-ON, KÚN-RÁM, minden körülménytől tiszta, imáimmal Magyar a Pálos-TIM, Maja-Plejád, a Szíriuszi-Regát, az Avar, a Szabir, a Tur-An.
Kárpáti ölekben ringat: Mihály, Mária, Mátyás, Rákóczy, Szent László, Erzsébet és AtyaAtilla, Vagyok a szivükbefoglalt, áldásuk bőven ki nem fogyón hull rám, tervem ha volt: befejeztem, megélve mindent, nincs befejezetlen,
Atya fogant, Anya hordott, áldott, áldott magyar gyermek, meséimmel, mondáimmal
Nincs KI ellen, nincs Ki ELLEN.

Létem szerves, csoda, csodaszarvas, Mag Úr, Hun Úr egyse farkas,
Turul szárnyam kieresztem, Nincs Ki ELLEN, Nincs KI Ellen, azt Terjesztem!
A Fényt erjesztem, élővé drága Anyaföldnek. NINCS KI ELLEN, NINCS KI ELLEN, ÍGY KELL LENNEM!!!

Magyar Vagyok, Magyar Vagyok, Most Istenemmel kibeszélem,
S Ő Magyarul szól: megzenélem, múltam egy hullám, ami elment, a jövőm, amit együtt írunk: az lesz, Tenger,
Mind életünk ami volt: ezer születésem ezerszer kellett lennem, ezer jelenlétem hogy ideérjek, ezer álmom ezeregyféleképpen, ezer asszonyom, ezer gyermekem, ezer halálom, ezeregyféleképpen már nem számlálom, de EGY ÉLETEMBEN, pedig mindig: ÉN VAGYOK

Magyar Vagyok, Magyar Vagyok, Magyarnak Jöttem, és a Magyar most elindul, megindul Fénymagyarnak ÉnBelőlem, és nem fárad meg, ha majd galxisomba térek, mert Magyarul van beírva oda Magyarhitem, MAgyarLétem és a Mag, Magyar bennem: AZ ÖNFELTÁMADÁSOM, a Magyar új rend , Nincs KI Ellen, Nincs Ki ELLEN, ez az Áldásomban a Látomásom

Magyar Vagyok, Magyar Vagyok, Szent életben, Várandásban, Meglelésben,
Magból-Szellem: istencsillagáradásban.
Bántás, rontás múljon bennem, ha másikad bántnád, szótlan marad a Magyar Szellem, Aki Te is, Aki Én IS Vagyok, Nincs Ki Ellen, Nincs Ki Ellen

Vigyázzunk EGY-MÁSRA, Vigyázzunk MAG-unkra, MIND MI SZENTEM!
Nincs KI Ellen, Nincs Ki ELLEN !!! Mára már Csak MAG-unkért kell Tennem!

 

 

CSAK EGY DAL VAN

Ahogy lent, úgy fent
Ahogy kint, úgy bent
Ahogy alsó, úgy felső
Ahogy külső, úgy a belső

Ahogy Te, úgy az Én
Ahogy Mi, úgy Ti-ben a Fény
Ahogy Ember, úgy az Angyal
Ahogy a csönd, úgy: Dal Van

Ahogy Van Dal
Visz megint Föl-be
Kezdi az Egészet
Ölve, vagy Öl-be

Ölbe vagy Öl-ve
Mind Mi édes szentem
Érintesz, érzel
Krisztus Kintem-Bentem

Vagy Vagy, Vagy Nem
A kérdés nekem
Vagy Jó Vagy, Vagy Rossz
Mihez igazodsz?

Vagy kell, Vagy Nem
A válasz nekem
Vagy adsz, Vagy kapsz
Vagy születsz, Vagy Halsz

Ahogy lent, úgy fent
Ahogy kint, úgy bent
Ahogy alsó, úgy felső
Ahogy külső, úgy a belső

Ahogy Te, úgy az Én
Ahogy Mi, úgy Ti-ben a Fény
Ahogy Ember, úgy az Angyal
Ahogy a csönd, úgy csak EGY Dal Van

Csak Egy Dal Van: hallgasd
Ahogy az Angyal, úgy az Ember
Egy könnycseppje földjén
Minden Szeretet: Tenger

 


 

 

2012.

333 MONDAT AZ ARANYHAJNAL HASADÁSÁRÓL

(közreadja: Nász János, a Boldogságos Világasszony örök szeretetének kegyelméből)


  1. JEL AZ IDŐVONALON
  2. A FÖLD ALAPVETŐ VÁLTOZÁSA
  3. ÚJ ENERGIÁBA KÖLTÖZÜNK
  4. MENNYEI PRÓFÉCIA BETELJESEDÉSE
  5. A MAYA IDŐSZÁMÍTÁS VÉGE
  6. A MEGÉRKEZÉS ÜNNEPE
  7. A BÉKE LASSÚ KIFEJLŐDÉSE A FÖLDÖN
  8. KÉT ENERGIA ÖSSZEOLVADÁSA
  9. FÉRFIAK ÉS NŐK EGYENRANGÚAN EGYESÜLNEK
  10. A TEREMTŐI POTENCIÁLOK EZERSZERESÉRE NŐNEK
  11. SEJTSZINTŰ EMLÉKEZÉS
  12. AZ INKARNÁCIÓK FELOLDÓDÁSA A KORLÁTOZOTTSÁGTÓL
  13. FELGYORSUL AZ IDŐ EGYRE KÖZELEBB A TEREMTŐ FÉNYÉHEZ
  14. AZ EVOLÚCIÓS SPIRÁL A CSÚCSPONTJÁHOZ KÖZELÍT
  15. AZ ÉLETEK ASPEKTUSAINAK MESTERÉVÉ VÁLÁSA
  16. EGY IDŐVONAL VÉGE
  17. EGY ÚJ KOR HAJNALA
  18. ISTEN ÉS ISTENNŐ FÉNYÉNEK MEGTAPASZTALÁSA MAGUNKBAN
  19. TÚL A MEGOSZTOTTSÁGON, A RÉGI PARADIGMÁN
  20. MEGÉRTJÜK HOGY MINDEN EGY ÉS EGY MINDEN
  21. MEGEMELKEDIK MAGUNKBAN A TUDATOSSÁG FREKVENCIÁJA
  22. NEM A VILÁG VÉGE, HANEM AZ IDŐVONAL VÉGE
  23. ÚJ ATLANTISZ ÉS ÚJ LEMAYAR EGYSZERRE EMELKEDIK A FÖLDDEL
  24. EMELKEDÉS AZ EMBERI TUDATOSSÁG ÉTERI MEZEJÉBE
  25. RÁHANGOLÓDÁS A BELSŐ FÉNYÜNKRE
  26. A SPIRITUÁLIS NAPTÁR UTOLSÓ ÉVE
  27. FIZIKAI VALÓSÁGBAN MEGTEREMTETT MAGASABB SZINTŰ SZERETET
  28. AZ EKKOR MÉRT ENERGIA LESZ AZ ÚJ VILÁGEGYETEM ENERGIÁJA
  29. ÚJ NAPKORSZAK
  30. 12 IDŐVONAL ÖSSZEFUTÁSA
  31. AZ EMBERI ANGYAL ÚJJÁSZÜLETÉSE
  32. AZ ARANY HAJNAL JELZŐOSZLOPA
  33. A FIZIKAI SÍKON MEGNYILVÁNULT ISTENI SZERETET
  34. A FÖLD ÚJ FEJEZETÉNEK ÚJ IDŐKERETE
  35. MEGVÁLTOZIK A JELEN TELJES VALÓSÁGA
  36. UNIVERZÁLIS VÁLTOZÁSOK, VÁLTÁSOK, MINDENHOL ÉS EGYSZERRE
  37. AZ EGYESÜLT FÖLD (ALSÓ- KÖZÉPSŐ- ÉS FELFÖLDE) CIVILIZÁCIÓJA
  38. A DUALITÁS TÁVOLBA VONULÁSA
  39. AZ ARMAGEDDON TÖRLÉSE
  40. DIMENZIÓVÁLTÁS ÉS ÚJRAEGYESÜLÉS
  41. AZ EMBERISÉG, ANGYALI ÉS CSILLAGCSALÁDAINAK ÚJRAEGYESÜLÉSE
  42. ÚJ HELYEN ÉS HELYZETBEN, A GALAXISBAN
  43. FÉNY ÉS SZERETET 1000 ÉVES BÉKE VILÁGÁBA ÉRKEZÉS
  44. A FÖLDANYA ÉS A NAPRENDSZER VISSZATÉRÉSE A TELJES TUDATOSSÁGBA
  45. AZ IDŐSEBB TESTVÉR VISSZATÉRÉSE
  46. FELEMELKEDÉS – MEGVILÁGOSODÁS – DIMENZIÓVÁLTÁS
  47. A SPIRITUÁLIS VALÓSÁG ÖSSZEOLVAD A FIZIKAI VALÓSÁGGAL
  48. FIZIKAI ANGYALOKKÁ VÁLUNK
  49. MEGSZABADULÁS MÁS ENTITÁSOK ZSARNOKSÁGÁTÓL
  50. KOZMIKUS ÉS UNIVERZÁLIS FELELŐSSÉGTUDATOSSÁG
  51. A FELJEGYZETT, MEGHAMISÍTOTT TÖRTÉNELEM SZERTEFOSZLIK
  52. EGGYÉ VÁLÁS A KVANTUMVILÁGGAL
  53. FELEMELKEDETT VILÁGUNK MEGJELENÉSE MINDEN BIRODALOMMAL
  54. A FIZIKAI TEST SŰRŰSÉGÉNEK CSÖKKENÉSE
  55. A FÉNY ÉS SZERETET VÁLIK URALKODÓ ELVVÉ
  56. A HALHATATLANSÁGBA LÉPÉS NAGY PILLANATA
  57. A TÖMEGES FELÉBREDÉS CSÚCSPONTJA
  58. BELÉPÉS A PÁRHUZAMOS UNIVERZUM 5. DIMENZIÓJÁBA
  59. A KOLLEKTÍV TUDAT ÚJ ÉRTÉKRENDJEI: SZABADSÁG, SZERETET, KÖLCSÖNÖS TISZTELET
  60. AZ ALAPSZÜKSÉGLETEKHEZ VALÓ KORLÁTLAN HOZZÁFÉRÉS
  61. AZ EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT HIRTELEN ÉS FOKOZOTT JAVULÁSA
  62. ANYAGI SZÜKSÉGLETEK AZONNALI MEGTEREMTÉSE VAGY REPRODUKÁLÁSA
  63. MINDENKI SZÁMÁRA SZABADON HOZZÁFÉRHETŐ INGYENES ENERGIA
  64. A FÉNY FÖLDRE ÉRKEZÉSE
  65. ÚJ ISTENI ENERGIA HASZNÁLATA MINDENKI SZÁMÁRA
  66. A HÁBORÚK VÉGE ÉS ELTÜNÉSE A TUDATBÓL
  67. A FÉLELEMNÉLKÜLISÉG VILÁGA
  68. ARANY KORSZAK A LINEÁRIS IDŐ VÉGEZETÉBEN
  69. LÉLKI ÉS SZELLEMI NÖVEKEDÉS
  70. A SÖTÉTSÉG ELTÜNÉSE A VALÓSÁGUNKBÓL
  71. A FÖLD VISSZANYERI EREDETI ÉDENI SZÉPSÉGÉT
  72. A FÉNY MAGASABB REZGÉSE KRISTÁLYOSABB TESTBE
  73. A KOLLEKTIV TUDATBÓL TÖRLŐDIK MINDEN SÖTÉT GONDOLAT
  74. A KORLÁTLAN BŐSÉG VILÁGA
  75. A FÖLDANYA ÚJRAALKOTJA ÖNMAGÁT EGY 5. DIMENZIÓS VALÓSÁGBA
  76. SPIRITUÁLIS TUDATOSSÁGBA EMELKEDÉS
  77. A FÖLD MÉREGTELENÍTI MAGÁT, ÉS MEGSZABADUL MINDEN KARMÁTÓL ÉS NEGATIVITÁSTÓL
  78. AZ UNIVERZUM E RÉSZE GYORS SEBESSÉGGEL ÁTKÖLTÖZIK EGY MÁSIK HELYRE A KOZMOSZBAN
  79. A BOLYGÓ REZGÉSSZINTJE MÁR TÁMOGATJA A FELEMELKEDÉSÜNKET
  80. A KEGYELEM IDEJE JÖN EL, AZ ÖNMEGVALÓSÍTÁS IDEJE
  81. A DIMENZIÓK KÖZÖTTI FÁTYOL ELVÉKONYODIK
  82. ÚJ GALAKTIKUS TÁRSADALOM ÉS ÁLLAMPOLGÁRSÁG
  83. EGY ÓRIÁSI EVOLÚCIÓS UGRÁS
  84. GALAKTOCENTRIKUS VILÁGKÉP
  85. MAGASABB OKTÁV – 5. VILÁG – 6. NAP – MENNYEI VÁROS – ÚJ JERUZSÁLEM / HERUSÓLYÓM
  86. ÁTLÉPÉS A FÉNY KAPUJÁN
  87. A NAPRENDSZER TELJES ÁTSZERVEZŐDÉSE
  88. A VIZI VILÁGOK ÚRAFELHATALMAZÁSA
  89. ENERGIASZINTEMELKEDÉS
  90. KOZMIKUS HOLOGRAFIKUS IDŐBE KERÜLÉS
  91. HARMÓNIÁBAN A KOZMIKUS LÜKTETÉSSEL
  92. TOTÁLIS AZONNALISÁG ÁLLAPOTÁBA KERÜLÉS
  93. A FÖLD ÚJBÓLI EGYÜTTÁLLÁSA A GALAKTIKUS KÖZPONTTAL
  94. A FÖLD KOZMIKUS ÓRÁJÁNAK LENULLÁZÁSA ÉS ÚJRAINDÍTÁSA
  95. IDŐNKÍVÜLISÉG, AZONNALI VÉGTELEN JELEN
  96. A TÉR-IDŐ KERETE FELBOMLIK, ÉS TÉRIDŐVÉ VÁLIK
  97. KIHALT FAJOK ÚJRA MEGJELENNEK

100. A TÉR-IDŐ TÁGULÁSA A SZINGULARITÁSPONTON, A GALAKTIKUS

KÖZPONT FEKETE LYUKÁN/KOZMIKUS ANYAMÉHBEN

101. EGY MÁSIK UNIVERZUMBA KERÜLÜNK

102. A FÖLDI ILLÚZIÓK VÉGE

103. A FÖLD ÁTMEGY EGY TERMÉSZETES BOLYGÓHALÁLON

104. A NAP KÖVETKEZŐ PÓLUSVÁLTÁSA

105. A MENNYORSZÁG MEGTEREMTÉSE A FÖLDÖN – FÖLDI

MENNYORSZÁG

106. AZ ANGYALI FÉNYLÉNYEK NAGY ÖRÖMÉRE AZ EGEK A FÖLDRE ÉRKEZNEK

107. ÚJ KEZDETE AZ ÉLŐKNEK ÉS A TUDOMÁNYNAK

108. KEZDETE EGY ÚJ EVOLÚCIÓS CIKLUSNAK

109. SPIRITUÁLIS SZINTEN MÁR TÚLJUTOTTUNK 2012-ÖN, CSAK A FIZIKAI TEST FELEMELÉSÉRE VÁRTUNK EDDIG

110. TÚLJUTÁS A RÉGI VILÁG MEGRÖGZÜLT MÁTRIXÁN

A KITERJEDT, FOLYÉKONYABB TUDATOSSÁG VILÁGEGYETEMÉBE MERÜLÉS

111. FELSZABADULT FÉNYESSÉGÜNK FELELŐSSÉGGEL SZOLGÁL AZ EGY SZERETETÉBEN

112. EGY ÚJ PARADIGMA A FÖLDÖN

113. FELEMELKEDÉS A KORLÁTLAN FIZIKAI TÖKÉLETESSÉG FREKVENCIÁJÁBA

114. AZ ATYA/ANYA KIEGYENSÚLYOZOTT FÉNYE VISSZATÉR A FÖLDRE

115. A FÖLD A GALAXIS ÚJ TUDATOSSÁGÁNAK KÖNYVTÁRÁVÁ VÁLIK

116. MINDEN REMÉNYSÉGÜNK KEZDETE AZ ÚJ FÖLD

117. A PARADICSOMI MÁTRIX TELJESÜLÉSE

118. EGY ELKÉPESZTŐ, KÉPZELETET FELÜLMÚLÓ ÚJ VILÁG HAJNALA

119. ÚJ LÉTEZÉSI- SZERETÉSI- TEREMTÉSI ÉLETMÓD

120. A FÉLELEM, A HARAG, A SZOMORÚSÁG FELSZABADÍTÁSA

121. AZ ELVESZETT ÉN-RÉSZEK VISSZASZERZÉSE

122. AZ UNIVERZUM MÁGIKUS LÉNYEIVÉ VÁLUNK

123. AZ ISTENI AKARATOT, TISZTA AKARATTAL BÍRÓ MÁGIKUS GYERMEKEK MEGSZÜLETÉSE

124. A NAGY ÚJRAEGYESÜLÉS IDEJE

125. A NAGY VÁLTÁS

126. PÓLUSVÁLTÁS AZ EMBERI TUDATOSSÁGBAN

127. A FÖLD ÉS RAJTA MINDEN ÉLET, ÉLETFAJTA ÁTALAKULÁSA A TISZTA SZERETET VILÁGÁBA

128. EGY OKTÁVVAL MAGASABBRA KERÜLÉS AZ INTERDIMENZIÁLIS MOZGÁS ÁLTAL

129. EGYÜTTEMELKEDÉS

130. A VÉGZET ÜZLETEI BEZÁRÓDNAK

131. AZ ÚJ KRISTÁLYRÁCS TELJES MŰKÖDÉSE

132. EGY NAGYON MAGAS ENERGIA KEZDETE, AMELYBEN ELMOZDUL AZ EMBERI TUDATOSSÁG

133. A MENNYEI PRÓFÉCIÁK BETELJESEDÉSE

134. A VÉGSŐ MAYA IDŐ

135. A PATRIARCHÁLIS VILÁG VÉGE

136. A KIEGYENSÚLYOZOTT VILÁG

137. MINDEN, AMI AZ EGYBEN ELKEZDŐDIK

138. A DIKTÁTOROK, AZ ELNYOMÁS, A MÁSOKON URALKODÁS, A FÉLELEMKELTÉS, A BÉKÉTLENSÉG, AZ ÉHEZÉS ÉS AZ ELKÜLÖNÜLÉS VÉGE

139. A FÖLD ALVÓ KÍGYÓTÜZE KIEGYENESEDIK, ÉS MOZGÁSBA LENDÜL

140. A SZELLEM TERVE ÉS ÁLMA SZERINTI GYÖNYÖRŰ VÁLTOZÁS

141. A CSODÁK ÚJ KORSZAKA

142. A NEMLINEÁRIS IDŐ ÉS A NEMLINEÁRIS GONDOLKODÁS KEZDETE

143. ISTEN LÉLEGZETÉRE, KOZMIKUS PULZÁLÁSRA HANGOLT ÁTÁLLÁS

144. A DUALITÁS VÉGSŐ MEGÉRTÉSE, ÉS ÖSSZEGZŐ TAPASZTALÁSA, MAJD ELENGEDÉSE

145. AZ ERŐ ÉS FELELŐSSÉG ÁTHELYEZÉSE EGY ÚJ ENERGIÁBA

146. AZ EMBERISÉG ÁTVESZI HATALMÁT SAJÁT SORSA FELETT ÉS EGY ÚJ PARADIGMÁT HOZ LÉTRE

147. BELÉPÉS A MEGNYILVÁNULT SZERETET ÚJ FÖLDJÉRE

148. A TEREMTŐI ÖNTUDATOSSÁG KORÁBA LÉPÉS

149. A TÁRSTEREMTŐVÉ VÁLÁS ISTENI AJÁNDÉKÁNAK ÚJ VALÓSÁGÁBA LÉPÉSE

150. ISTEN AZ EMBERBEN – EMBER AZ ISTENBEN

151. AZ ÉDEN KÓDJAINAK AKTIVÁLÁSA

152. EGYESÜLÉS A FORRÁS SZERETETÉNEK ARANYÁRAMLÁSÁBAN.

153. A FÉNY MEGSZÜLETÉSE FIZIKAI SÍKON

154. A FÉNY MEGTESTESÜLÉSE

155. ISTENI EGYENSÚLY A FÖLDANYÁN ÉS MINDEN RAJTA LÉTEZŐN

156. AZ ISTENI MOST

157. SZENT ISTENI EGYSÉG EGYESÍTETT ENERGIÁJÁNAK MEGJELENÉSE

158. A NAGY ÁTALAKULÁSOK IDEJE

159. EGYBEN ÉRZÉS

160. FORRADÁS AZ IDŐ SZÖVETÉN, KÉT KÜLÖNBÖZŐ KOR VARRATA

161. EGY ISTENI MÁSÁLLAPOTBA KERÜLÉS

162. TEJÚTFOGYATKOZÁS

163. MEGTISZTULÁS NAPJA, AMELY UTAT NYIT EGY ÚJ KORSZAKNAK

164. ÚJ LEHETŐSÉGEK MÉRFÖLDKÖVE

165. AZ EMBERISÉG HARMÓNIÁJA ÖNMAGÁVAL ÉS AZ ANYAFÖLDDEL

166. EGYESÜLÉS ÉS EGGYÉVÁLÁS A FÉNNYEL

167. A MAYAR MITOLÓGIA 4. KORSZAKÁNAK VÉGE

168.  A FÖLD MÁGNESES TÉRFORDULÁSA

169. AZ IDŐ ÖSSZESÜRŰSÖDÉSE

170. AZ ÉVEK HÓNAPOKKÁ, NAPOKKÁ, ÓRÁKKÁ CSÖKKENÉSE

171. A FÖLDANYA TERVSZERŰ 26.000 ÉVES VÁLTOZÁSA

172. ÉNÜNK HATALMAS ÉS FONTOS RÉSZÉNEK VISSZANYERÉSE

173. ÚJ FÉNYCIKLUS VESZI KEZDETÉT

174. UTOLSÓ NANOSZEKUNDUM A KOZMIKUS ÓRÁNKON

175. A FÉNY KÍGYÓJA ÚJ HELYÉRE KERÜL

176. A NAPÉJEGYENLŐSÉG PRECESSZIÓJA ELÉRI A VÍZÖNTŐ CSILLAGKÉPET

177. AZ ISTENI IGAZSÁG, A GALAKTIKUS KÖZPONT ÉS A NAPRENDSZER EGYÜTTÁLLÁSA

178. A FÖLD ÖSSZES BIOLÓGIAI INTELLIGÁNCIÁJÁNAK KITERJESZTÉSE AZ EGÉSZ GALAXISRA, AMENNYIBEN REZONÁL A GALAKTIKUS VIBRÁCIÓKRA

179. A NAPRENDSZER TELJESEN A FOTONÖVBE KERÜL

180.A KARMA INFORMÁCIÓVÁ, AZAZ FÉNNYÉ ALAKUL ÁT

181. A FÖLD ARANYKORÁNAK KEZDETE

182. A PLEJÁDOK ÉS A NAPRENDSZER ÚJJÁSZÜLETÉSE

183. A FÉNY MAYAR LÉNYEI VISSZATÉRNEK MIND A FÖLDRE

184. AZ ŐSI BÖLCSESSÉG VISSZATÉRÉSE

185. MINDEN SÖTÉTSÉG ÁTALAKUL ÉS SZEMÉLYES SZINTEKEN IS EGYENSÚLY ALAKUL KI.

186. AZ ISTENNŐ SZÍVE MEGNYILVÁNUL

187. AZ EMBERISÉG FÉNY FELÉ TÖRTÉNŐ KALAUZOLÁSÁT 13.000 ÉVRE A SZENT NŐI ENERGIA VESZI ÁT

188. A BELSŐ ÉS KÜLSŐ VILÁGOK EGYBEOLVADNAK

189. A FORMÁBAN ÉS IDŐBEN ZAJLÓ TEREMTŐ JÁTÉK VÉGET ÉR,

A JÁTÉKRA KAPOTT TEREMTÉSI EGYSÉG VÉGE

190. ÚJ JÁTÉK AZ IDŐTLEN TÉRBEN

191. A VÉGES VÉGET ÉR

192. A NAGY ELTOLÓDÁS

193. VISSZAEMLÉKEZÉS EREDETÜNKRE

194. BEÉRKEZÉS A ZÉRÓ PONTRA

195. HOZZÁFÉRÉS EGYSZERRE AZ EMBERI TUDATOSSÁG 9 DIMENZIÓJÁHOZ

196. A FÖLD BIOLÓGIAI RENDSZERÉNEK MAGVAI SZÉTSZÓRÓDNAK A GALAXISBAN

197. A TELJES EGYSÉG MEGÉLÉSE

198. AZ ANYAG ÉS A SZELLEM EGYSÉGBE RENDEZŐDIK

199. ELKEZDŐDIK A GALAXIS BENÉPESÍTÉSE AZ EMBER-ANGYALI FORMÁVAL

200. AZ ISTENI SZERET FIZIKAILAG IS MEGTAPINTHATÓ

201. TÖBBDIMENZIÓS TUDATOSSÁGBA SZÜLETÉS

202. KRISTÁLY EMBER – HOMO CHRISTOS SZÜLETÉSE

203. A NAPRENDSZER ÉS AZ ÉGI EGYENLÍTŐ KERESZTELŐJE

204. A NAPRENDSZER ÉS A FÖLD MEGMERITKEZÉSE A KOZMIKUS ANYAMÉHBEN

205. AZ EMBERISÉG VISSZANYERI EREDETI KÉPESSÉGÉT

206. ISTENI ÖSSZEHANGOLÓDÁS

207. A 9 DIMENZIÓBAN ZENGŐ FÖLDI ÉLET ELJUT A CSILLAGOKIG ÉS AZ UNIVERZUM SEJTJEIHEZ

208. AZ ELEKTROMOS POLARIZÁLT HÁLÓ ÖSSZEOMLIK, AMINT A KRISTÁLYHÁLÓ MŰKÖDÉSBE LENDÜL

209. BEKÖSZÖNT A KRISTÁLYKORSZAK

210. A FÖLD LETESZI DIMENZIÓS ZÁRÓVIZSGÁJÁT

211. A TUDATOSSÁG KVANTUMUGRÁS

212. A VÉGES KIFEJEZÉSE A VÉGTELENBEN

213. A MAGASABB TUDATOSSÁG HATALMAS KITRERJEDÉSE

214. KÖZELEBB KERÜLÜNK ISTEN ELMÉJÉHEZ ÉS SZÍVÉHEZ

215.  SZÍVÜNK ÖRÖMÉNEK BÉKÉJÉBE SZÜLETÜNK ÚJJÁ

216. A FÖLD FELEBRED ÁLMÁBÓL 5. CIKLUSA VÉGÉN

217. GALAKTIKUS ÖSSZEHANGOLÓDÁS

218. A BOLDOGSÁGOS ASSZONY MISZTÉRIUMA ELHOZZA AZ IDŐTLEN IDŐT

219. A FIZIKAI VILÁGEGYETEM ELÉRTE A TÁGULÁSI PERIÓDUSÁT ÉS AZ EGYSÉGBE MOZDULÉS, EGYSÉGBE-HÍVÁS ÁLLAPOTÁBA MOZDUL EL

220. ELME ÚJRAPROGRAMOZÓDÁSA

221. NÉZŐPONTVÁLTÁS

222. A SZERETET LESUGÁROZÓDÁSA ALACSONYABB DIMENZIÓKBA, KAPCSOLATTAL, AZ ISTENI FORRÁSSAL

223. AZ EREDETI ÉDENI TERV, AHOL 4 BOLYGÓ A TEREMTÉSI CSOMÓPONT

224. MEGNYÍLÁS AZ ISTENI SZÍVRE, AZ ISTENI SZERETETRE

225. INTUITÍV NŐI ASPEKTUSUNK ELŐTÉRBE KERÜLÉSE

226. AZ INTUÍCIÓ MOZGATJA A LOGIKÁT

227. A KREATIVITÁS, MŰVÉSZETEK, KORLÁTLAN TEREMTÉSEK VILÁGA

228. A SZELLEM KIFEJEZEDŐSE FIZIKAI BUROKBAN

229. BEHANGOLÁS ÚJ REZGÉSSZINTEN

230.  SAJÁT HATALMUNKBA KERÜLÉS

231. MEGHALADJUK LEMURIA ÉS ATLANTISZ ENERGIASZINTJÉT

232. SZÁMOS PERSPEKTÍVÁBÓL LÁTÁS

233. AZ ÚJ ENERGIA AKADÁLYTALAN BEÁRAMLÁSA

234. MESSZEBB JUTOTTUNK A FEJLŐDÉSBEN, TEREMTŐJÁTÉKBAN MINT BÁRMIKOR

235. A MEGPRÓFÉTÁLT IDŐ

236. A POLARITÁS INTEGRÁCIÓS KÍSÉRLETE

237. BIOLÓGIAI LÉNYKÉNT MEGNYÍLVÁNULÓ ISTENEMBER

238. VISSZAINDULÁS AZ INTERDIMENZIONÁLIS VALÓSÁGBA

239. GYÓGYULÁS AZ IDŐVONALON

240. SAJÁT, ISTENI JOGON TEREMTÉS

241. FÉNY-ÁRNYÉK KÍSÉRLET VÉGE

242. A TEREMTŐ AKARATÁNAK MEGNYÍLVÁNULÁSA A FÖLDÖN

243. AZ ISTENI SZERETET EMBERI FORMÁT ÖLTÖTT MEGNYÍLVÁNULÁSA

244. SPIRITUÁLIS KIEGYENLÍTÉS TERVÉNEK BEFEJEZÉSE

245. A FÉNY VISSZAHOZÁSA A FÖLDRE

246. A MEGVILÁGOSODOTT EMBERI TUDAT

247. AZ ANYAG MEGSZELLEMESEDÉSE

248. KOZMIKUS IDENTITÁSVÁLTÁS

249. HOMO GALAKTIKUS MEGJELENÉSE

250. A SZERETET EREJE KÖZÖMBÖSÍT MINDEN FÉLELMET

251. A FÉNYBEN EGYESÜLÉS ÚJ SZERETET VALLÁSA

252. A FÖLD A GALAKTIKUS SZÖVETSÉG ISKOLÁJA

253. SPIRITUÁLIS NŐI FÉNY HATOL BE AZ ÉLET MINDEN TERÜLETÉRE

254. A FELEMELKEDETT FÖLDDÉ VÁLÁS KEZDETE

255. IBOLYALÁNG KRISTÁLYKORSZAKA

256. AZ EMBERISÉG A TELJES STABILITÁS ÁLLAPOTÁBA KERÜL

257. ÁTLÉPÉS A FIZIKAI IDŐVONALON TÚLRA

258. A VALÓSÁGOK SZÉTVÁLÁSA, TUDATOSSÁGBELI ELTÁVOLÓDÁS

259. HASONLÓ GONDOLKODÁSÚ KÖZÖSSÉGEK CSOPORTOSULÁSA, EGYMÁS FELÉ GARVITÁLÓDÁS

260. BELÉPÉS A KRISZTUSI TUDATOSSÁGBA

261. ISTENI TERVEZETÜNK AKTIVÁLÓDÁSA

262. FELEMELKEDETT TUDATOSSÁGBA KERÜLÉS

263.  FELÉBREDT SZÍVKÖZPONTÚ LELKEK ÖSSZEEGYESÜLÉSE

264. A KOZMIKUS SZERELEM HULLÁMAIBA KERÜLÉSÜNK

265. A FORRÁSHOZ VALÓ GALAKTIKUS KAPCSOLÓDÁS

266. A BOLYGÓ FELEMELKEDIK EREDETI SZÉPSÉGÉBE ÉS TÖKÉLETESSÉGÉBE

267. AZ ÚJ LEMÚRIA/LEMAYAR FAJ MEGSZÜLETÉSE

268. A MAJA ŐSÖK VISSZATÉRÉSE BEFEJEZŐDIK

269. AZ ÚJ VALÓSÁG KULCSSZAVA AZ EGYÜTTÉRZÉS

270. AZ ÍGÉRET FÖLDJE, A SZABADSÁG VILÁGA

271. AZ ELFOGADÁS ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉS VILÁGA

272. A HATALOM ILLÚZIÓJÁNAK VÉGE

273. A FÉNY EGYETLEN HATALMAS ÁRADATBAN TETŐZIK, AMELY AZ ATYA/ANYA ISTEN LEGMÉLYÉRŐL ÉRKEZIK

274. MINDEN TESTBEN-HÚSBAN FOGLALT LÉLEK ELÉRI A MAGA IGAZSÁGÁNAK FÉNYÉT

275. AZ ISTENSÉG FÉNYE FELÖLEL MINDENT

276. A BÖLCSESSÉG ÉS SZERETET ESSZENCIÁJA FELERŐSÍTI AZ IGAZSÁG REZGÉSEIT

277. AZ IDŐ ÁTJÁRÓK KEZDENEK BEZÁRÓDNI

278. AZ EMBERI SŰRŰSÉGET ÁRJÁRJA A FÉNY

279. KISZÉLESEDIK AZ EMBERI TUDATOSSÁG ÖSVÉNYE

280. FELÜLEMELKEDÉS AZ ALACSONY REZGÉSEKEN

281. AZ EMBERI HÁBORÚSKODÁS VÉGE

282. A RÉGI FÖLDI ÉLET NEM LÉTEZIK TÖBBÉ MÁR

A SZÍV MEGNYÍLÁSA A MAGASABB SZINTŰ SZERETET ÉS BÖLCSESSÉG ELŐTT

283. A FÉNY TERVÉNEK KOLLEKTÍV LEHETŐSÉGE

284. FELÜLKEREKEDÉS A FÖLDI BIRODALOM ELEMEI FELETT

285. KITÖRÉS AZ ANYAGI VILÁG MÁTRIXÁBÓL

286. A HITELESEK ÖSVÉNYÉRE LÉPÉS

287. KRITIKUS PONT ELÉRÉSE A FÉNY TERVÉBEN

288. AZ ÖNMAGUNKTÓL VALÓ ELKÜLÖNÜLÉS VÉGE

289. A SPIRITUÁLIS AMNÉZIA VÉGE

290. SZÁMTALAN KOZMIKUS FOLYAMAT ÉRKEZIK EL VÉGPONTJÁHOZ

291. A FÖLDRE ÉRKEZIK A NŐI KÖNYÖRÜLETESSÉG ENERGIÁJA, ÉS ÚJ HARMÓNIÁT HOZ A BOLYGÓRA

292. A FÖLD MÁGNESES SEMLEGESÍTŐDÉSE

293. EMBER EGYESÜLÉSE ISTENNEL

294. A KOZMIKUS DNS HELYREÁLL

295. SZÍVBŐL/SZERETETBŐL VALÓ ALKOTÁS VILÁGA

296. SPIRITUÁLIS RENESZÁNSZ

297. A FÖLD MEGVÁLTOZTATJA REZGÉSSZÁMÁT, MINDEN MÁGNESESSÉG MEGVÁLTOZIK

298. A FÖLDI BÉKE MEGTEREMTÉSÉNEK VALÓDI LEHETŐSÉGE

299. AMIKOR A FÉNY ELÁRASZTJA A BOLYGÓT, MEGÚJÍTJA GONDOLKODÁSUNKAT

300. AZ ÚJ NAP KORSZAKA

301. A NEGATIVITÁS ELTŰNIK A FÖLDRŐL, A FÖLD ALAPREZGÉSE A SZERETET LESZ

302. SZENT KAPCSOLAT AZ ÁSVÁNYI, NÖVÉNYI, ÁLLATI BIRODALMAKKAL, A DÉVA, AZ ELEMENTÁL KIRÁLYSÁGOKKAL

303. A 3. SŰRŰSÉG HATÁRAI BEZÁRÓDNAK, ÉS A FÖLDÖN FELGÖNGYÖLÍTÉSRE KERÜL A 3. DIMENZIÓ

304. MEGOSZTOTTSÁG HELYETT A MEGOSZTÁS

305. ERŐVEL TEREMTÉS HELYETT, INTUÍCIÓVAL TEREMTÉS

306. POLARIZÁCIÓ HELYETT, INTEGRÁCIÓ

307. ELLENTÉTEK VONZZÁK EGYMÁST HELYETT, A HASONLÓK, VONZZÁK EGYMÁST

308. ANYAGBA ZÁRT FÉNYBŐL, A FÉNYBEN NYÍLÓ ANYAGBA

309. TÖRVÉNY ÁLTAL SZABÁLYOZOTT VILÁG HELYETT, SZERETETEN ALAPULÓ

310. ERŐSZAKMENTESSÉG: AHIMSA, A TUDATOSAN NEM ÁRTÁS

311. SPIRITUÁLIS CSALÁD-CSILLAGNEMZETEK KÖZÖSSÉGE

312. A TEST: EL/ÁTENGEDI A MÉRGET

313. A CSOPORT, A LEGERŐSEBBÉRT DOLGOZIK HELYETT:  A CSOPORT A LEGGYENGÉBBÉRT DOLGOZIK

314. AKAROM, HELYETT: ENGEDEM HOGY LEGYEN

315. HIERARCHIKUS VILÁG HELYETT, KÖLCSÖNÖS MEGBECSÜLÉSŰ ÉN-KORMÁNYOZÁS

316. LINEÁRIS IDŐ HELYETT, SPIRITUÁLIS IDŐ

317. KARMIKUS KÉNYSZEREK HELYETT, A SZÍV VEZET

318. JÓ ÉS ROSSZ KÖZÖTTI VÁLASZTÁS HELYETT, MINDENKI IGAZSÁGA

319. LOGIKUS DÖNTÉSEKET A SZERETET ÉS MEGHATALMAZÁS KORMÁNYOZZA

320. A  RACIONÁLIS GONDOLKODÁS VILÁGÁBÓL A  SZÍV: ÉRZÉSEK, VÁLASZTÁSOK VILÁGA

321. AZ ÖRÖMBEN ÉLÉS ÚTJA

323. TUDOMÁNY, SPIRITUALIZMUS ÉS KREATIVITÁS MŰVÉSZI TEREMTŐ VILÁGA

324. SZABAD AKARATBÓL, A SZABAD ÉS ISTENI AKARATBA

325. HASONLÓT A HASONLÓVAL

326. MIND:EGY

327. NYERTES-NYERTES POZÍCIÓK

328. EGY ABLAK VAGYOK A VILÁGON, AHONNAN BEÁRAMLIK A FÉNY

329. ISTENI FÜGGETLENSÉG

330. MINDENKI ÖNMAGÁVAL, AZ EGYÉRT DOLGOZIK

331. A BOLDOGSÁGOS EMBERISÉG BOLYGÓJA MEGSZÜLETIK

332. VAGYOK, AKI VAGYOK VILÁGA

333. SZERETET, BÉKE, ÖRÖM, HARMÓNIA, EGYÜTTMŰKÖDÉS, EGYÜTTÉRZÉS VILÁGA

 


 

ÉS EZ ÍGY VAN

SZÁLL-ÓM/SÓLYOM


 

Forráshely: Fényegység a fény családjának:

http://www.fenyegyseg.netii.net/


 


írta: magyardea, 2010. máj. 13. 19:10 - címkék: és kategóriák: Nász János-Yan: A fénycsalád egyik tagja - még nincsenek kommentek

SZILÁGYI ENIKŐ: "A MAGÁNYOS KIRÁLYNŐ "

 

 

SZILÁGYI ENIKŐ:

" A MAGÁNYOS KIRÁLYNŐ"

 

A LÉLEKVÁNDORLÁS GYÖNYÖRŰSÉGE

 

 

 

 

 

Az Erdélyben, a fekete fenyvesek alján, Kolozsvárott született színésznő élete a színházé. Hihetetlen erő, energia és hatalmas lélek lakozik törékeny alkatában.Döbbenetes találkozásaink egyike, mikor francia sanzonokat énekelt egy Kulka Jánossal közös esten. Az emberek, akik hallgatták őt, beleborzongva mondogatták, hogy megszületett a második Marlene Dietrich. Szilágyi Enikő drámai alkatnak vallja magát. Sok nagyszerű alakítása után –melyeket mindig átitatott a lélektől-lélekig elv-most Budapesten él, a Kamaraszínházban mérettetik meg.Időnként Szakonyi darabban  Zsóka bőrébe bújik, majd Marlene Ditrich lesz És énekel...


-Úgy tartják, az erdélyi emberek lelke más. Úgy  „lehelték”, hogy még finomabb rezdülésekre is képesek. Ezáltal sokkal érzékenyebbek. Miért van ez?

 

-Talán az éghajlat, a levegő, a fény.. Nincsenek megalázóan lógó, örökké esőt eregető felhők, -mint Floridában, ahogyan ezt egy dalban  éneklem,- melyek szinte az emberek feje búbját súrolják. Erdélyben, a fekete fenyvesek aljában körülölel minket a csodálatos levegő, a gyönyörű táj.

 

-Ebből a pár szóból is kiviláglik,  hogy csodálatos gyermekkorod lehetett, mely természetesen meghatározó egy aprócska lény életében. Menjünk most vissza Kolozsvárra, azokba az időkbe!

 

-Apám operaénekes volt, Olyan lírai tenorral, amilyen az egész országban nem volt. Ezért gyakran hívták a bukaresti operaházba is. Édesanyám társaságimádó asszony, s így a mi ajtónk örökké nyitva állt. Csodálatos gyermekkorom volt. Zökkenőmentes. Istenem! Háború mentes! Otthon hatalmas vacsorákat rendeztek, nagyanyám mindig készítette a legalább száz darab töltöttkáposztát, a finom házi tejföllel, meleg házi  kenyérrel…Teljesen meg voltam, zavarodva a boldogságtól. Megvacsoráztak és én énekelhettem! Háromévesen kezdtem operaáriákat tanulni, majd zongorázni. Ott kezdtem magamba szippantani a művészet-áhitatot. Pici koromtól kezdve körülölelt a zene. Kamaszkoromig ez burkolta be az életemet. Hangversenyekre jártam.. Háromévesen voltam először operában. Az első élményem a Traviata volt… Ma is szeretném eljátszani  a kaméliás hölgyet, de nem veszik ezt észre bennem. Lehet, a következő század olyan hangulatú lesz, hogy szükség lesz a nagy romantikára.

 


 

-Ilyen hatások után hogy-hogy nem operaénekes lettél?

 

-Szüleim nagyon féltettek a művészvilágtól, mert itt nagyobbak a sérülési lehetőségek, buktatók. Ha itt az ember mellőzve van, az a színésznek halál. Lelki halál. A sebész is elveszíti a kezét, ha nem műt. A színész elvész, ha nem játszik. Mert nem igaz, hogy a tehetség nem vész el!  A tehetségnek lehetőséget, teret kell adni, s ha nem kapja meg, „meghal”. Szüleim reménykedtek, hogy majd csak eltávolodom ettől az álomtól, de nem így történt. Csak váltottam. Kamaszkoromban egyszer csak lecsuktam a zongora fedelét, s az irodalom kezdett érdekelni... Habzsolni kezdtem a könyveket, főleg a tiltottakat. Hatalmas könyvtárunk volt, időm jórészét ott töltöttem és a színházban. Tizenévesen amatőrcsoportokkal játszottam titokban, de a vidéki fellépésekkel, éjszakai tájolásokkal minden kiderült. Nagy családi botrány volt, majd nem tehettek mást, beleegyeztek.

 

-...Ezután jelentkeztél a Színművészeti Főiskolára, ahová azonnal felvettek. Ez azért különösen fontos, mert a több száz jelentkezőből évente csak három férfi és nő kerülhetett be.

 

-Meghallgatott egy kedves ismerős színészházaspár, akik azt mondták: „Ha süketek és vakok, akkor nem vesznek föl.” Nem voltak süketek és vakok. Bekerültem. Határtalan magabiztossággal, öntudattal mentem, s ennek így kellett történnie. Én nem hiszek a véletlenekben. A hit nagyon fontos! Bennem akkor is megvolt. Ezt a pályát hit nélkül nem lehet csinálni. Hit nélkül egy szerep sem működhet. A szerepet szeretni kell!A szöveget úgy kell átvenni, hogy abban benne van a lelkem. Amikor olvasom, már valami megmozdul bennem. Az én vagyok. Először megérzem a szerepeimet. Mindig az érzéseimmel, a lelkemmel közelítem meg.

 


 

 

-Tudnál-e erre valami különös példát mondani?

 

-Krisztin, Az amerikai Elektrából… Az a Krisztin, aki megmérgezi a férjét, általam, -a kritikák szerint is- valahogy rokonszenvessé vált, pedig esküszöm nem akartam pozitív figurát teremteni! Hogyan történhetett? Talán elhitettem magammal, hogy  elviselhetetlen ez az élet. Magától értetődő lett, hogy ott annak az embernek meg kellett halnia. Persze Krisztin is végzett magával, nem menekült el tette elől. A halállal fogott kezet, együtt távoztak az életből.

 

-Úgy hírlik, akkora lánggal égsz, úgy lobogsz, hogy szinte fölperzselsz, elégetsz magad körül mindent! Hogyan érik meg benned a szerelem?

 

-Nincs folyamata. Pillanatok alatt leszek szerelmes, és itt van a baj. A sírig tartó nagy szerelem ,miben a legnagyobbat lehet csalódni az a színház. A színház a leghűtlenebb szerető! De ebben még eddig nem csalatkoztam.

 

-Ne kerüld a kérdést, beszélj most tényleg a szerelemről, hisz énekelni oly gyönyörűségesen tudsz róla!

 

-Nekem csak nagy szerelmeim voltak... Az igazi, a nagy ,az első volt. Ahhoz hasonló soha többé nem lehet. Olyan érzés, ami talán soha nem fog elmúlni. Én lelkileg egyszerelműnek tartom magam. Az az egy szerelem határozta meg az egész életemet. Fiatal voltam, főiskolás… Házasság nem lett belőle. Talán addig kellett tartania. Így nem tudott megromlani, bepiszkolódni. Ezt mindig ki kell védeni, abbahagyni, mielőtt még sárral kenegetnék egymást az emberek.

 


 

-Talán mert nem végződött házassággal, azért tűnik olyan megismétlődhetetlennek?

 

-Nem. Nem hiszem. Nem tudtuk elrontani. A mai napig gyönyörű az érzés mindkettőnk lelkében. Neki el kellett mennie Romániából. Most „szigetlakó”. Ennyit árulhatok el.

 

-Találkoztál vele azóta?

 

-Igen. Döbbenetes volt. Nem hittem soha, hogy ilyet lehet érezni. Elzsibbadtam... Elzsibbadtak az ujjaim... Földbe gyökereztek a lábaim... Gyönyörű találkozás volt, mely ugyanazokat az érzéseket indította meg őbenne is. Már neki is van családja, két gyönyörű gyermeke. Nagyon fontos, hogy minden ember életében legyenek nagy találkozások, nagy érzések. Mert úgyis leélhetünk egy életet valaki mellett, hogy tiszteljük, szeretjük, becsüljük, de nem árt, ha a szerelem lángját egy picikét életben tartjuk. Mert az a nagy „tüzet rakok –lobogás” nem tart örökké. Jó, ha át tud alakulni egy nagyon fontos emberi kapcsolattá, ami már maga a szeretet.

 

-Első házasságod is egy szép szerelem volt, mégis befejeződött…

 

-Eszem be jut Törőcsik Mari a Dérynében. Isten őrizz, hogy mint színésznő Dérynéhez hasonlítsam magam! De úgy érzem, hogy ha valakinek csak egy Déry jut, akkor azt el is kell perzselnie maga mellett! Aki azt hiszi, mindent megad, mert ad kastélyt, pénzt, szép ruhákat, de nem ért meg belőled semmit!  Ha a legfontosabbat, a lelkedet nem érti meg, akkor fel kell hogy égetődjön!

 


 

-Második férjedtől 2000 kilométer választ el…

 

-Mégis sokkal erősebb a jelenléte, olyan, mintha itt volna mellettem. Mert tudom, hogy van. Naponta hívjuk egymást, mindent megbeszélünk. Kapcsolatunkban legfontosabb a barátság, s a határtalan bizalom. Nyarainkat, szabadságainkat, s az ünnepeket együtt töltjük. Én már nem is tudom másképp elképzelni az életemet. Hét éve élek a magam uraként. Ennek is megvan a maga szépsége. Nem akarom azt mondani, hogy a társas élet, a házasélet terhes. Csak abban az esetben az, ha akadályoz. Mihály mellett szabadságom van. A szakmában sohasem gátolt, s ez felülmúlhatatlan.

 


 

-Mondtad, hogy számodra ő a menedék…

 

-Igen. Ebben a szakmában nagyon megviselődik az idegrendszer, és ő, a „civil”,-a bútortervező mérnök- a menedékem. Kell egy hely, ahol az ember teljesen kikapcsolódhat. Nem is tudnám elképzelni az életem egy szakmabelivel. Azt hiszem, belehalnék. Nem tudnám folytatni otthon is a szakmát. Mert egy-egy előadás után elég az ember, önmaga is felperzselődik. Gyönyörű akkor, ott az a felperzselődés, de utána szünet kell, nyugalom, kiegyensúlyozott élet, ahonnan újra el lehet indulni.

 

-Hogy érzed, belefér-e életedbe az anyaság, a gyermekvállalás?


- Nem anyának születtem. Így fogom fel. Talán ha itt, együtt élnénk… Nagyon nagy hiányérzet ez az életemben. A mai napig nem dobtam el azt a gondolatot, hogy örökbe fogadok egy gyermeket. Mert az a tudat, hogy segíthetek valakin, hogy boldoggá tudnám tenni, nagyon fontos lenne. De ehhez is bizonyosfajta stabilizációra lenne szükség. Tudom, hogy sokan szültek háborúban, éhínségben, tragédiák közepette, de talán mégis jobb lenne biztonságban, nyugalomban óvni, nevelni. Muszáj lenne, hogy beleférjen az életembe, mert olyan lelki gazdagságot jelentene, ami egy nőnek nagyon fontos. De félek is, hogy talán a teljességemet adnám, s azt nem lenne szabad. Elsősorban színésznő vagyok.


-Erdélyt, Kolozsvárt 1989-ben hagytad el, s mentél férjeddel Belgiumba. Hogyan emlékezel vissza ezekre az évekre?

 

-Úgy gondolom, mindenkinek szabad döntési joga van, ebből a honfitársaim csinálnak nagy tragédiát. Azok is, akik kimenekítették családtagjaikat, s közben másokat sárral dobálnak. A gyökerek soha nem szakadnak el. Nem vághatom el magam alatt.. .Én úgy érzem, ha nem értek egyet valamivel, már nem tartozom oda. Én amíg élek, magyar anyanyelvű leszek. Kolozsváron születtem... Legcsodálatosabb emlékeim, a gyermekkorom odaköt. Eljöttem, amikor a családom már nem élt ott. Apám szegény, már nagyon régen meghalt. Nővérem, édesanyám Svédországban, közeli unokatestvéreim is emigráltak, mi is eljöttünk.

 

-Hogyan éltél Belgiumban?

 

-Egy alternatív színházba jártam, ahol tanfolyamokon, próbákon vettem részt. Világfesztiválokra jártam át Amszterdamba, ahol sokat tanultam. Közben fordítói vizsgát tettem s a törvényszék és rendőrség hivatalos fordítójaként tartottak számon. Iszonyatos felelősséget jelentett, mindig ott élt bennem a félelem, hogy valami apró hibával nehogy ártsak. Belgium életem egy része volt. Játékként éltem meg a tragédiával együtt. Tanulni, beszippantani akartam mindent, s egyszer csak a színpad hiányába beleroppant a lelkem.

 

-Miután 1993-ban, már öt nyelvet beszélve hazajöttél Magyarországra….


-Összecsomagoltam, s azt mondtam: El kell, hogy menjek. Színpadra kell lépnem. Hazamegyek Magyarországra. Soha nem voltam még itt, de ez a hazám! Hisz mesterséges határok, szögesdrótok választják el Erdélyt. Ezért olyan gyönyörűséges számomra a közös Európa gondolata, mert ott nincsenek választófalak. Hisz nálunk is Erdélyben sokféle nemzetség megfordult. Hazajöttem. 1993-tól szerződtem Debrecenbe, ahol hat évet dolgoztam. Közben ingáztam Kecskemétre is, ahol színházat indított egy fiatal csapat. Sajnos az megszűnt. Most a fővárosban játszom.

 

-Debrecenből nagyon-nagyon hiányzol. Miért mentél el?

 

-Szeretek találkozni új arcokkal, új emberekkel, új színházi mentalitással. Talán nyugtalanságnak nevezhető ez, és nem hűtlenségnek. Az ember kereső lény. Úgy érzem, ez szakmai igényem.

 

 

-Tapasztaltam, hogy amikor színpadon vagy, megszűnik minden körötted...

 

-Imádok játszani! Lehetséges, hogy ez a gyermekkor maradványa. Szeretném, ha öregasszony koromban  is megmaradna ez az önfeledtség, gyermekdedség a lelkemben. Ha színpadra lépek, megszűnik köröttem a világ! Olyan, mintha egy más dimenzióba lépnék! Lebegek... Ezért is gyönyörű ez a szakma, mert lehetőséget ad arra, hogy különböző világokban éljek, olyan az egész, mint egy lélekvándorlás. Más testbe, más figura üres héjába teszed a lelked, és mégis, bárhogy csűröd-csavarod, mégiscsak te vagy! Az én szemeim néznek, az én hangom szólal meg. Ezért szeretem annyira Borbély Szilárdnak a "Kamera man "című darabját, mert ő, aki a lélekről, a belső utakról ilyen költőien, de ilyen kegyetlenül  és igazul ennyit tud mondani, ő a drámaírók drámaírója.  Itt nem lehet hazudni! Tükröt tart a lelkünknek, önmagunkkal kell szembesülnünk! Hiszem, hogy mély lélektan nélkül ma már nincs is színház!

 



-Drámai színésznek tartanak. Játszottál-e valaha vidám darabban? Tudsz-e egyáltalán vidáman játszani?

 

-Szeretnék, de elég ritkán jut nekem ilyen feladat. Nagy örömmel emlékszem vissza Sütő András: Pompás Gedeonjára, mely óriási lehetőség volt számomra, hogy egy karakter-groteszk női figurában kipróbáljam magam. Nagyon sikeres volt, még a kritikusok díjára is fölterjesztették.

 

-Operettben is játszottál, sokat filmeztél külföldön, sanzonesteken énekeltél, és énekelsz ma is minden hónapban a Tivoliban… A sok nagyszerű, múltbéli szerep után tekintsük a jelent! Mit jelent számodra Zsóka és Marlene?

 

-Az életem, Zsóka érdekes és drámai darab. A Zsóka életén keresztül egy családi élet felbomlását, egy nagy szerelemben való csalódását, és az önmagával való meghasonlását követhetjük nyomon. Ha levetítjük a mára, a Kegyetlen színház címet is adhatnánk neki.

 


Marlene azért volt nagy kihívás, mert ő egy legenda, akit én „hívtam” elő, és nem mindegy, hogyan. Parádés szerep lehetne, de én inkább az embert akartam megmutatni: a kétségeit, a gondjait, a lelkét. Mert a sok csillogás és ragyogás mögött elég keserű lélek búvik meg.

 


 

-Hogy sikerült-e, hadd válaszoljak erre én Nádasdy Ádám Premierben megjelent írásából idézve: Szilágyi Enikő: „Egy a kevesek közül, akinek jól sikerült „megismételni a mozdulatot”.Téged  már  a címszerep előtt is Marlene-ként emlegettek. Érzel-e valami hasonlóságot kettőtök között?

 


 

-Mindketten színészek vagyunk, ezért is szerettem volna saját magamból közelíteni. Ő nagyon erős ember volt. Én is elég erősnek érzem magam. Azt hiszem ennyi...

 

-Valóban erős, határozott embernek ismernek…

 

-Igen, de ez lehet egyfajta védekezés is. Ehhez a mesterséghez, hivatáshoz eszméletlen nagy erő kell, ugyanakkor törékeny lélek, mely párosul nagyon kiélezett, finom idegrendszerrel. És elengedhetetlen a mesterségbeli tudás.

 

-Megtiszteltetésnek érezted, hogy Budapestre hívtak, szerződtettek, és komoly főszerepekkel bíztak meg..

 

-Nagyon örültem, ez természetes. Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy senkinek ne okozzak csalódást, mert a közönséget hallatlanul kell tisztelni, hisz az életünk nagy része az övék. Mi minden este a tenyerünkön nyújtjuk oda a lelkünket.

 


 

-Nádasdy Ádám királynőnek nevezte Enikőt, magányos királynőnek.

”….a fejtartásán is látszik. Egyedül van a színpadon, még ha vannak is körülötte... és néha sütni tud belőle a hidegség... Szenved az egyedülléttől, és ezt nagyon megmutatja.”….

És szabályos nőnek. „minden szabályos rajta: az arca, az alakja, a hangja, a gyönyörű magyar beszéde….Gyönyörűen énekel, erőteljes, tiszta hangon, franciául is...nagyon jól tudhat franciául… tudja is, mit énekel…. Szilágyi Enikő a Havasok aljáról érkezett ember. A legjobb értelemben vett hagyományos színésznő, a nagyok utóda. Magányos királynő, mint minden komoly nő, csak ő el is tudja játszani, el is muszáj játszania, észak-fok, titok, idegenség”….

 

Lejegyezte: Dálnoky Erzsébet

 

Rövid összegzés róla:

Szilágyi Enikő: Színművész.

Szülőföldje Európa, társa a magány.
A hite viszi, nem a lába. Tiszta és igaz.
Otthona József Attiláé volt, belengi a vers.
Ízig vérig színésznő. Parasztasszonyból egy mozdulattal kírálynővé változik.
Megalkuvásképtelen, tüskegyűjtő

http://elofolyoirat.blog.hu/2009/11/03/nok_magyarorszagrol_bodis_kriszta_szilagyi_eniko

 

 

Megjegyzésem :

Az ezredforduló előtti valamelyik esztendőben beszélgettem vele. Csodálatos ember,csodálatos  nő, mélységesen tisztelem és szeretem. Ezt az interjúnkat szokás szerint késeltette több újság, magazin is, mert előbbre valónak tartották az idióta Való Világos….stb..”hírességeket”! Ekkor undorodtam meg először a médiától, majd 2004-ben teljesen meg is váltam tőle.Azóta csak úgy a saját kedvemre, „szerelemből” írogatok, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. Ezek az írások meg is jelennek olyan helyeken, ahol az érték: ÉRTÉK!

Szilágyi Enikőt hetek óta magamban hordozom, mígnem ma néhány ujjal „begépeltem” ezt a csodálatos beszélgetésünket. Közben a keresőben rákerestem. A magyar oldalakon alig van hír róla. De rátaláltam idegen nyelvűeken. Úgy sejtem, -mivel nem tudok franciául,- Párizsban élhet. „Keresésére indulok” így, a világhálón keresztül. Ha megtalálom, újabb hírekkel jelentkezem. Szilágyi Enikőt, a drámai tehetséget, a csodálatos hangú sanzon énekest, a „magányos királynőt” nem becsültük meg itt, Magyarországon eléggé, ezért –gondolom,-ő is elment, mint oly sokan mások. Itt, ezen a weboldalon hallhatjátok is csodálatos dalait:

 

http://www.myspace.com/enikos

http://pagesperso-orange.fr/eniko.szilagyi/

 

 

írta: magyardea, 2010. máj. 8. 19:21 - címkék: és kategóriák: SZILÁGYI ENIKŐ: "A MAGÁNYOS KIRÁLYNŐ" - 2 komment

Kozsdi Tamás: A Magyar Világkép Kutató

 

KOZSDI TAMÁS

A Magyar Világkép Kutató

 

 

1976-ban született, jelenleg Budán él. Anno gyermek-színészkedett meg iskola újságot szerkesztett, aztán hallgatói önkormányzat tag is volt. Elvégzett egy közgazdasági főiskolát, dolgozott sok évet mint külkereskedő (a kajak iparban), majd felhagyott az egésszel és 2001-ben palóc regevilág-kutató lett, s elkezdte járni a saját önbeavatási útját. Kitanult mindent, amit csak a szellemvilág a számára felkínált. Megalapította a Magyar Világkép Kutató magazint, amit 4 évig vezetett, aztán írt 3 könyvet a palóc regevilágról és az önbeavatási útjáról. Meghívták mindenféle tévékbe, rádiókba, előadásaival körbejárta az országot, beszélt arról, amiben hitt, a magyarság szakrális küldetéséről és gyönyörű jövőjéről, melynek mostanában kell elkezdődnie. EZ a Tamás, a szüntelenül és lelkesen válaszokat kereső. Kicsit nem e világi, de felettébb érdekes…

forráshely:http://tisztahangok.wordpress.com/2010/03/22/kozsdi-tamas/

 

Kozsdi Tamás 2005. áprilisa óta, amikor másodmagával megalapította a Magyar Világkép Kutató magazint arra törekszik, hogy minél jobban feltárja egyfelől a magyarság múltjának nem beszélt részleteit másfelől a magyar lélekminőség eléréséhez vezető beavatási utat.


Beszélgetés a Magyar Világkép Kutató Kozsdi Tamással:

http://www.youtube.com/watch?v=8hvD6gk_Cf8&feature=player_embedded

 

ARVISURA:A Magyarok őstörténete

http://www.youtube.com/watch?v=oed8xNPx_Qg&feature=related

 

A magazin négy év működés után papír alapról interenetes alapra helyeződött át így született meg a Tér-Híradó. A Tér-Hiradó egy 2008. január 1-jén alapított szellemi közösség, melyet Kozsdi Tamás fog össze. A közösség élete két éven át a Tér-Híradó honlapján működött, majd a közösség munkája 2010. február 15. óta (zártabb keretek között) hírlevél formában működik tovább - info/részletek:

http://www.kozsditamas-terhirado.eoldal.hu/

 

Az évek során Tamásnak több olyan írása született, amely nagyobb érdeklődésre tartott számot; ez a honlap ezek és az ő munkásságának bemutatására szolgál. A cikkeket a Tér Híradó Szellemi közösségének tagjai számos nyelvre lefordították, amelyek itt az oldalon elérhetőek. A videótárban néhány riport és más képanyagok is találhatóak, valamint a 2009. májusában Gyöngyösön rögzített teljes előadása is.
Közvetlen kapcsolat: info.osemlekezet@gmail.com A Tér Híradó közösségéhez bárki csatlakozhat. (Hírlevél feliratkozás), részletek itt: Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.
http://www.kozsditamas-terhirado.eoldal.hu/

Megjegyzésem: Kozsdi Tamással nem beszélgettem, de mélységesen tisztelem Őt, és munkásságát. A róla szóló "anyagot" a jelölt helyekről gyűjtögettem össze, és adom át Nektek, Olvasóimnak. Szeretettel....


Vajon mennyi az élet?

 

Már legalább két hete, hogy ez a kérdés újra és újra előkívánkozik a lelkemből, s sohasem megyek tovább, hogy válaszoljak is rá. Most jöttem rá, inkább éreztem rá arra, hogy talán félek a választól. Félek a saját válaszomat megadni a saját magamnak feltett kérdésre. Mi lehet e misztérium mögött? Mitől olyan kísértetiesen nehéz vagy különös ezt a kérdést körbejárni, megízlelni vagy feltárni?

Már értem. Mert a Halálról szól. A válasz a halálról szól. Az én halálomról és ezáltal mindenek haláláról.
Az embert e felismerésben nem a félelem uralja el, hanem a szomorúság. A lemondás szomorúsága. Hogy nem maradt már semmije, hogy nincsen már semmi sem őbenne, ami még az életre nézve értéket jelenthetne, és végső soron, hogy az élete egyáltalán érték-e még.
Az élet értelmét kutatva a halállal találom szembe magam. De már érzem Őt, hogy ő nem is létezik. Ez a szó, hogy halál nem egy lényt jelöl; ő egy elképzelt, megszemélyesített létező, de nem lény; alaktalan; egy fátyolnak látom. A különös benne, hogy nem ijesztő, sőt hívogató, csalogató, de nem úgy, mint egy cukros bácsi, aki tőrbe csal, hanem szeretetszerű, békés, megbocsátó.
Mi lehet a titka? Azt gondolom, hogy az élet értelmét akkor értem meg, ha megértem, mi ez a fátyol, amit Halálnak nevezhetünk. Ilyen egyszerű lenne a képlet? Csak egy felfedezni való jelenség, és kész is a Nagy Bölcsesség? Enyém a tapasztalás?
De vajon megkaphatom-e a választ? Vajon nem kell-e akkor választanom a két világ között? Ugyan már, miért érzem, hogy ez két világ, hiszen a fátyol annyira mégsem választ el semmit.
De mégis. Meg-megtorpanok a „fal” előtt, pedig csak át kellene lépnem és megláthatnám, ami ott van. Hiszem, hogy vissza tudok jönni ide. Kétségem sincs afelől, hogy vissza tudok jönni, de nem ez a legnagyobb gondom, hanem hogy amit ott látok, az lehet olyan szép, hogy nem akarok majd ide visszajönni.
Milyen különös, a Halálról beszélek, és azt érzem, hogy szebb, mint az élet, amit eddig éltem s amit eddig gondoltam róla.

Itt valami misztériumnak kell lennie. Paradox mondatok és belső meleg érzetek jelennek meg bennem e témával kapcsolatban.
Vajon miért jár a fejem ezen a kérdésen napok óta? Már tudom, azért hogy megismerjem a Halál misztériumát. Már megint egy Isteni kegyelem, egy bölcs és higgadt noszogatás arra, hogy tanuljak Tőle, tanuljak Belőle, hogy egy kicsit megint, vagy még jobban Ő legyek.
Még mindig itt állok a fátyol előtt. Szürkés-fehéres, de sok benne a színpont: rózsaszín, narancs, halványzöld. Sok-sok színező pont, de egységesen csak szürkésfehér. Az egész fal leng, mint a selyem, amelyet a szél lágyan fúj.

Azt érzem, nem vagyok egyedül. A fátyol mögött gyülekeznek, a tudatom szerint angyaloknak nevezném őket, erősek, robosztus alkatúak és fehérek. Igen, látom a szárnyaikat. Férfiak és nők, de mind angyalok. Tiszta fehérek és barátságosan fénylenek. Mosolyt csal az arcomra.
Te jó ég! Telehold van, pár perce múlt éjfél, október 8-a van, és én a halál angyalaival találkozom! De vajon miért? A kíváncsiságom hozott el ide, ezt nem róhatom fel senkinek sem.
A kérdés, ami a fejemben motoszkált, egy jól elhelyezett kulcs kellett hogy legyen, mert ennek a csalinak a hatására vagyok most itt a szabad akaratomból.
Ha már itt vagyok, nem akarok távozni. Oka van, hogy idejöttem, bár még nem értem, de már érzem, hogy tovább kell mennem, ha nem is…
Oh, Istenem. Megnyílt a fátyol. Felnyílt, mint a függöny a színházban kétfelé, és a három vagy négy fehér, ember magasságú angyal átlép, felém lép és megfog. Karon ragadtak. Fogják a kezem. Visznek. Visznek át a fátyolon.

Négyen vannak. Ketten a csuklóm fogják, ketten a hátam mögött a vállamnál támogatnak. Nem lökdösnek, de határozottan terelnek. Nem hallom szavukat, csak érzem a nyugalmukat. Ijesztőnek is mondhatnám, de nem az, bár fogalmam sincs, mi fog történni, noha azt hiszem, pontosan értem, mi is történik.
Egy sötét helyen vagyok. Már nem fogják a kezem, elvittek oda, ahova kellett. Ez a sötét szoba a Bírák szobája. Nem tudom, honnan tudom. Érzem, hogy MEGÍTÉLNEK. Az imént fátyolok hullottak le rólam, amolyan aura rétegek, csupaszon állok a sötét teremben és csak érzem azt, hogy egy ítélőszék előtt állok, mögötte a bírákkal. Csak érzem őket. A levegő szilárd, a hely kristálytiszta. Jaj, nem találom e furcsán tökéletesre a szót! De itt minden makulátlan, itt minden, ami csak vagyok látható, még én is látom. Könnyezem, s talán zokogok, de nem az ítélettől vagy a félelemtől, hanem az igazság erejétől, a szembesülés lehetőségétől. Félelmetesen felemelő pillanat volt.

Valamit mondanak. Olvassák az ítéletemet. Nem értem a szavakat, de nem is érzem most fontosnak, úgy érzem, már csak futószalagon vagyok, mert mikor beléptem ide, már tudták, hogy mit fognak felolvasni. Aki ide kerül, azt érzem, már eldöntött sorsával szembesül.
Most kijáratokat érzek. Járatokat más felé. Emberek és lelkek, korábban élők és furcsa démoni alkatok is áramlanak mindenféle folyosókon. Leginkább kétirányú futószalagot látok. Rajta az emberek lelkeit. Ezek szerint én is elveszítettem már a testemet?
Megvagyok, de a válasz mégiscsak az, hogy igen. Már nincsenek bírák. Úgy érzem, megjegyzéseik voltak, de nem kaptam ítéletet, büntetőt semmiképp. De megmértek. Ezt határozottan érzem magamon, hogy megmértek, és jó, hogy csak megjegyzéseik voltak.
Az utamon, ahol most vagyok, még mindig sötét van, de mintha várni kellene valamire. Mint egy rendelő várójában: csak várunk, hogy szólítsanak. Egyedül vagyok, de érzem, hogy sokan vannak közel hozzám, akik ugyanígy egyedül vannak, mint most én.
Merre megyek tovább, mi fog most történni? A kíváncsiság az, ami újra a legerősebb bennem. És miért írom én mindezt? Talán, mert mindenki erre jön, mindenki ide jön, mindenkit így visznek és mindenkit ugyanígy megmérnek. Mindenkit egyformán. De jó, hogy így van. E bizarr helyen a legjobb érzés az, hogy minden olyan tökéletes és makulátlanul precíz. Az ember még bízhat is a Halálban, mert meg lehet róla győződni, hogy itt minden pontosan van vezetve és mérve, itt hiba nincsen, ezt a fogalmat még sosem használták itt. Mi lehet a technikájuk, ezt kifürkészném egyszer. S még mindig csak várok a sötét váróban. Az ítélet megvolt, ha lenne nálam szendvics, most elővenném. Ez pont az a helyzet.

A pillanatnyi megkönnyebbülésem mellett látom és érzem, hogy sokan utolsó útjukra mennek az ítélő teremből. Az ilyen alakok sötétek, rajtuk az árny színe kormos, fekete. Ők lefelé mennek a mozgójárdán, s tudom, hogy onnan nekik nincs már visszaút. Piros és sárga tűz lángol az út alján, s a mozgójárda csak egy irányba megy, lefelé. Szemlélődhetem. A várakozásom tehát egy kegyelmi lehetőség is, hogy láthassam, mi zajlik itt, és megérezhessem, hogyan is mennek itt a dolgok.
A repülőtér várótermében éreztem már hasonlót. Nézek ki az ablakon és figyelem, hogy a repülők föl- és leszállnak, jönnek és mennek. Zajlanak a sorok és én csak ülök és várok a saját soromra. A jegy pedig már a kezemben, mert az ítélet már megmutatta, mire vagyok méltó és mire nem. Csak én nem tudom még.

Vajon mennyi az élet? Teszem fel a kérdést, hiszen van időm megérteni, hogyan is kerültem ide. Az élet értelmét itt látjuk meg csak igazán. Amikor már csak várunk, és nézünk a sorsunk utáni sorban. Az életem, ami a fátyolon onnan volt, egy borsóként látom a tenyeremben. Nem annyira zölden, mint amennyire kéne, vagyis jelzi, hogy az életem érettsége, azaz kihasználása nem sikerült a legjobban. De azért nem fekete a borsó, csak egy kicsit sárga. Éretlen és fakó.

Az életem tehát ennyi. A saját kezemben láthatom összesűrítve, töményen, de semmi sem hiányzik belőle. Látom a kiskutyákat ugatni, az óvodás székeket, a délutáni alvások színhelyeit, az iskolalépcsőt, a fehér kis ingemet, a kék nyakkendőt, a környezetismeret 3-as dolgozatot, Kingát a 7. B-ből a földszinten, ahogy rám mosolyog, a felvételi lapot a középiskolába, a tanárúr arcát, ahogy a játék fogalmáról kérdez, édesanyám aggódását a teremajtón kívül. Mindenki ott van, mindenki. Benne a tenyeremben.
És már csak zokogok. Nem is tudom miért, csak teli erőből zokogok. A lehetőségeken, azokon, amiket nem éltem meg. Azt hiszem, nehezen találok olyat, amit valóban megéltem. De a legrosszabb benne az, hogy érzem, csak egyedül magamat hibáztathatom emiatt. Vajon akkor miért nem tettem meg?
Megnyugszom. Ülök a váróteremben, az ítélőszobán túl, kezemben a borsónyi életemmel. Tudom most már, hogy visszamehetek. Tudom, hogy van egy kiskapu innen a váróteremből, ahonnan egy csapásra újra a fátyolhoz érkezhetek és senki sem állja az utamat, hogy visszatérjek. Ide, a testembe, az életembe.
Megérkeztem, itt vagyok.

Akkor mennyit is ér az élet? S bár sok mindent láttam, és átéltem, nem kaptam rá választ. De, mégis. Az élet annyi, amennyit én beleteszek. Csak ennyi, és milyen sok.


Írta: Kozsdi Tamás 2006 szeptember 30., szombat 17:26

 


írta: magyardea, 2010. ápr. 16. 21:49 - címkék: és kategóriák: Kozsdi Tamás: A Magyar Világkép kutató - még nincsenek kommentek

Shütz Ila: Embert csinálok abból is, ami embertelen

 

 

 

EMBERT CSINÁLOK ABBÓL IS,

AMI EMBERTELEN

 

/Utolsó beszélgetés Shütz Ilával/

 

Időt múlatni, mosolyt, nevetést fakasztani, durva anyagból nemeset, embertelenből embert csinálni, bármily áron, mindenáron, hazugság nélkül, emberül….Ez Shütz Ila

 

-Művésznő! Elég, hacsak kilép a színpadra, azonnal mosolyt fakaszt. Honnan való ez a képessége?

 

-Igazságtalan szakmában élünk, vannak emberek, akik képesek ere, vannak, akik nem. Én hál’ Istennek igen. Ez egy szerzett, de inkább velem született tulajdonság, valami helyzeti energia, vagy nevezhetjük akárminek. Már középiskolás koromban, mikor az óbudai Irodalmi Körbe jártam mondták, hogy van egy olyan erőterem, amire oda kell figyelni.

 

-Kiskorában is ilyen volt?


-Nem. Én nevetséges voltam, mert nagyon őszinte, naiv gyerek voltam. Mindent rettenetesen  komolyan vettem, és nagyon sokszor kinevettek. Hiú vagyok, rájöttem, hogy jobb, ha akkor nevetnek, amikor én akarom.

 

-Akkor döntötte el, hogy ezt az utat járja?

 

-Nem. Ez egy ösztön volt. A lányok sokkal hamarabb nők, színjátszóbbak. Észrevettem, ha mosolygok, megsimogatnak. Akkor kezdtem tudatosan használni.

 

-Ilyen tudás birtokában élve milyen kislánykora volt?

 

-Pesten születtem, ott jártam iskolába, de Debrecenben nyaralgattam. Nagyapám tiszacsegei vitéz Galgóczy Sándor Hajdúsámsonban erdészkedett. Korán meghalt, szívinfarktusban. Megállt a szíve egy nőn. Árván hagyott hét gyermeket, köztük az anyámat, aki a legidősebb volt. Szüleim házassága egy külön történet. Anyám gyönyörű nő volt, s egy pesti kis moziban  „leszólította” a zalaegerszegi, nagypolgári családból származó leendő apám. Előadás után vacsorázni hívta, s a végén kiderült, hogy egy árva fillér sincs nála. Szegény anyám, kiguberálta a vacsora árát, a „lovag” fölírta a címét, majd jött utána Debrecenbe. Kifizette adósságát, és vitte magával őt is. Házasságukból hárman születtünk. Egy nővérem van, és egy öcsém. Nyaraimat főként Debrecenben töltöttem Piri néninél, anyám középső húgánál.

Az egy kacagós, mosolygós vidék! Igazi erős hangú, szúrós szemű, izmos, kacagós emberekkel! Otthon még egy hétig úgy beszéltem, hogy: szíp, ugyan má’…. A hajdani Medicor helyén, kétholdnyi örökségen kukoricától a napraforgóig, libáktól a malacig minden volt...  Nagyon szerettem ott lenni.


-Honnan ered a vonzódása a színészet iránt?

 

-Még 11 éves sem voltam, mikor megnyertem a budapesti szavalóversenyt. Piri néném mindig mondogatta nekem: Ilukám, szavalj mán nekünk valamit! S én szavaltam, pedig szégyellős voltam. De olyankor akár a színpadon, akár székre állva /mert kicsi voltam/ csodálatosnak éreztem magam.

Már középiskolás koromban is mindenféle rendezvényeken felléptem. Nagyon hamar járni kezdtem az óbudai Irodalmi Körbe, igaz, a főiskolára csak negyedszerre sikerült bejutnom. Valamiért nem kellettem. Addig dolgoztam kórházi adminisztrátorként, voltam meós a népművészek ktsz-ben, s közben jártam az Egyetemi Színpadra.

 


 

-Magánéletében, társaságban is működik az a bizonyos fajta erőtér, ami körülveszi Önt?

 

-Igen, néha zavar is. Időnként szeretnék egy szürke, hétköznapi ember lenni, egyszerű életet élni, nem ilyen összevisszaságot.  Ez egy évben egy percig tart. Ez a fajta élet olyan szabadságot adott nekem, hogy azzá lehettem, amilyen vagyok.

 

-Elégedett ember Ön?

 

-Nem nagyon, de most már nincs mit csinálom. Ez az utam, s a felismerés sztoikussá tett.

 


-Régebben is ilyen mosolyogtató, vidám szerepeket játszott?

 

-Nem. Nagyon komolyakat. A legvidámabb: A szépek szépe volt a Heltai darabban. Szinetár osztályába jártam, Miklós azt mondta nekem, talán tíz éven belül lesz belőlem színésznő, de ne számítsak arra, hogy majd elkápráztat a szakma. Kicsit különcke vagyok. A váltás a Mikroszkóp Színpadon történt. Az kemény iskola volt. Megmondták, hány percig kell tartani a poén előtt a szünetet. Ott mindent megtanultam, ami megtanulható. Ezután kerültem a Madách színházba, ahol játszottam Csehov, Shakespeare darabokban is.

 

-Milyen műfajt szeret leginkább?


-Mindegyiket, de legnehezebb műfaj a kabaré. Mert itt az anyag nem mindig nemes. 
Könnyű egy nemes anyaggal dolgozni, de durva anyagból csinálni valamit, ahhoz én
 is kellek. Az emberek szórakozni, nevetni vágynak. Időt tölteni. Időt múlatni.
 Ez olyan szép szó, ebben benne van minden .
 Olyan kellemes, melegítő érzés nevetést fakasztani.
 Valami visszaárad belém az ő örömükből. Én soha szántszándékkal nem bántok meg 
senkit, pedig vitriol van a nyelvem alatt. A jót szoktam észrevenni, és jól esik, amikor 
érzem, hogy megdobban a másik ember szíve.




-Magánemberként vidám-e az oly sok mosolyt fakasztó Shütz Ila?

 

-Jól érzem magam abban a közegben, ahol dolgozom, de nagy szükségem van az egyedül létre is, nem a magányra, mert az iszonyú, az bennünk van. Nádasdi Kálmán még főiskolás koromban a Dunakanyar próbája közben megkérdezte tőlem: Honnan tudod te ezt a kozmikus magányt, te fiatal kis csirke? Akkor megrázkódtam. Honnan tudnám? Ez kétszáz éve bennem van. Benne van a gyökereimben. Ezért lettem színész, mert ennyire érzékeny ember vagyok. Nem magányra van szükségem, hanem egy kis csöndre. Elvonulni a világ elől, olvasni. A másik gyógyír a munka. Eszeveszetten dolgozni, mint az állat. Ez sokat segít.

 

-Ha elbújik a világ elől a saját csöndjébe, milyen emlékekkel gyógyítja lelkét?

 

-Egy diófa nő ki a múltamból Debrecenben. Ha vissza akarok térni, mindig odamegyek a kis diófa alá, s akkor megnyugszom. Kislánykoromban gyakran üldögéltem alatta. Földig leértek az ágai, figyeltem, ahogy néha megrezzennek a levelek, és átszűrődik közöttük a nap fénye, és minden olyan csodálatosan zöld volt. Valami istentelen finom illata volt annak a homokos földnek is, vihar előtt alacsonyan röpülnek a fecskék, szinte mellettem a természettel. Beleolvadok a tájba. Vihar előtt gyönyörű zöld a fű, minden levél, és minden apró gaz.

 

-Nagyon szeretheti a természetet. Kertes házban, fák, virágok között él?

 

-Nem. El kellett adnom egy nagyon kemény sorstragédia közepette. Fél évig nem volt hol laknom, még az Ódry-otthonban is éltem. Mindegy. Helyrejöttem. Most Pesten, belvárosban lakom, egy bérházban. Egy vakondok lakásban. Nincsenek virágok, növények, de istenien lehet délig aludni, amit én nagyon szeretek. Átálltam. Éjszakai lény, bagoly vagyok.

 

 

-Anélkül, hogy bántanám vele, kérdezhetem- e sorstragédiáiról, szomorú emlékeiről?

 

-Abból van elég. Szeretném elfelejteni, de nehezen töröl az agyam. Azért szoktam ilyenkor visszagondolni a zöld fűre. Anyám azt mondta egyszer: „Ne a hangyákat nézd, nem szabad a földet nézni, nézz oda föl, nézd ahogy a levelek rezegnek, ott a nap, ott a kék ég!”

Van egy fiam. 23 éves. Ketten támogatjuk egymást. Nagyon jó humora van, és nagyon vigyáz rám. Az ő édesapja Dégi István volt. Róla a debrecenieknek nem kell mesélnem, ott dolgozott. Zseniális színész volt. Elváltunk, majd meghalt. Volt még két férjem. Az első Halász Mihály, nagyszerű operatőr. Nagyon korán meghalt. Akkor már nem voltam a felesége. A legutóbbi Török Tamás: férjem, menedzserem, cinkosom, életem legjobb barátja.. ő volt számomra a minden, az oxigén.. Elváltunk. Így alakultak a dolgok. Rá három hétre meghalt. Véget vetett az életének bent a kórházban. Hogy-hogy nem vették észre? Nagyon nehezen dolgozom fel ezt a tragédiát. Hál istennek találtam egy jó pszichiátert, aki sokat segít.

 

-Sokszor megérintette a halál. Hogyan viszonyul ezek után az elmúláshoz?

 

-Nem félek. Hiszek egy másik életben. Hiszem, hogy minden életem minden hibájából tanulok, hisz ez a cél. Paradicsomban higgyek, vagy a pokolban? Ez sokkal szimpatikusabb. A fájdalomtól félek. A villámoktól félek. A hivatalos papíroktól, a pecsétektől félek. A haláltól nem félek.

 

-Ily sok házasság és válás után hisz-e még az újrakezdésben?

 

-Válások után nagyon fáj. De minden dolognak nemcsak elmúlnia, megszületnie is nagyon nehéz. A szerelem bennem nehezen születik meg. Az első szerelmemet húsz évig emésztettem. Mindig azok közül választottam, akik engem választottak, s azt hittem, hogy az ő részükről is olyan komoly, és örökre szól. Valahogy nem így történt. Valami mindig kisiklott. Bennem nagyon sok hiba van. Én nem tudtam hazudni, játszani. Harmadik házasságomban úgy éreztem, mindent el fogok érni ebben a világban. Ha törik, ha szakad, boldog leszek. Harmóniában fogok élni a családommal, a munkámmal, és mindenben tökéletes leszek.

 

- Mi sikerült ebből?

 

 


-Semmi.

 

-Milyennek érzi önmagát anya szerepben?

 

-Én színész vagyok, és a világ legrosszabb anyája. Én nem tudok nevelni gyereket sem, férjet sem, se kutyát, se macskát…  semmit. Mindenki nevelje magát. Mondtam a fiamnak is, amikor szerepeimre féltékenykedett. Később, a kamaszkoron túl azt mondta: Te nagyon jó anya vagy.

 

-Valahogyan csak irányította őket?

 

-Nagyon sokat söpörtem a szőnyeg alá. Az egyetlen megoldás ez volt. De hazudni soha sem tudtam.

 

-Mi jelenti egy színésznő életében a sikert?

 

-A siker az lenne, ha megvalósulna az, amiről álmodtam. És az nem valósult meg. A szerepek sem. Mindenféle drámai szerepet akartam. Nem lehet engem beskatulyázni. Embert csinálok én abból, is ami embertelen. Ez a mi titkunk Sztankay Pityuval, a legjobb barátommal, akivel a semmiből építünk várat.

 


-Nehéz lehetett elviselni ennyi csalódást, fájdalmat..

 

- Én mindig helyre tudok állni, föl tudok kapaszkodni. Volt olyan időszak, hogy négykézláb voltam, és kiütöttek. Kicsit fölálltam a ringbe, az élettel való kis küszködésemben, s akkor még nagyobb pofont kaptam. Akkor megint elájultam. Közben rájöttem, hogy az élet egy nagy kaland. Minden nap jöhet valami új. Küzdelmeimben megbölcsültem egy kicsit. És nagyon tetszik, hogy olyan nemzedékhez tartozom, amelyik megéri a harmadik évezredet. Legalább van valami közös, valami összetartó ebben a szerteszét álló, marakodó világban.

 

Lejegyezte: Dálnoky Erzsébet

 

Megjegyzés: Shütz Ila 2002. december 11-én halt meg. Ez a halála előtti utolsó, leghosszabb beszélgetés 2001 nyarán történt Debrecenben. /Megjelent a Sikeres Nők Lapjában/ Ma is hálás vagyok e találkozásért a Teremtőnek...

 

 


írta: magyardea, 2010. márc. 25. 22:15 - címkék: és kategóriák: Shütz Ila: Embert csinálok abból is, ami embertelen - még nincsenek kommentek

Varga Magda: A "legjobb magyar Carmen"

 

 

 

 

A "LEGJOBB MAGYAR CARMEN"

 

Rendhagyó beszélgetés

Varga Magda operaénekesnővel

 

 

Megjelent egy könyv 1998-ban Egy asszony meg a fia címmel. Az asszony Varga Magda operaénekesnő, érdemes művész, a fia Cserhalmi György, Kossuth díjas színművész.

Magda, a csodálatos asszony egyik prózai szerepével azonosulva azt vallja: AKI ITT A FÖLDÖN SZERETNI TUD, ALIG BŰNÖS,MERT A SZERETET MAGA AZ ISTEN BENNÜNK. A könyv írója Fazekas Valéria debreceni újságíró. Varga Magdát szerettem volna bemutatni a Sikeres Nők Lapja olvasóinak is. Felhívtam. Meglepődött. Mit keresne ő 1999-ben, 77 évesen a sikeres nők között? Szabódott... Kifogásokat keresett... Kértem, beszélgessünk legalább minden kötelezettség nélkül. Végül ez az interjú született belőle.

Csöngetésemre egy még ma is szépasszony nyitott ajtót. Hihetet­len, hogy ő 77 éves. Valahogy nem látszanak rajta a tovasuhanó évek. Kedvesen betessékel. Majd ezt mondja:


- Nekem látnom kell, kivel beszé­lek, főleg a szemét. Tudnom kell, mi érdekli, s ha úgy érzem, úgy látom, egymást értő partnerek lehetünk, ta­lán értelme lesz életem utolsó interjú­jának.


Csodálatos hangulatú, varázsa  lakásában üldögélünk órák hosszat. Mellettünk, velünk együtt a tárgyak is beszélnek. Itt majdnem tárgynak története, lelke van. A falon függő Carment róla festették. Róla, aki több mint hatszázszor énekelte, ját­szotta el ezt a szerepet, róla, aki a kri­tikák szerint a „legjobb magyar Car­men" volt...

 

 

- „Úgynevezett" sikereimet las­san történelmi távlatokban éltem meg. Éppen ezért a ma emberének ér­dektelenné váltak. Sok talán túl sok sztár van napjainkban. Tudomásom szerint sztárokat képeznek. Ugyanek­kor jelentős, valóban művészek tilta­koznak e titulus ellen, hiszen értelme és értéke devalválódott. Mert a mű­vész, gyakran ha élni akar, sok vívó­dás után feladja önmagát és beáll a tömegek ízlését kiszolgálók táborá­ba. A siker ma látható, tapintható és reklámozható.

 


- Mit jelent az ön „fogalomrend­szerében " a siker?


-Az én értelmezésem szerint a si­ker természetes következménye egy rendkívüli emberi tevékenységnek. Következménye, és nem célja! A szí­nészi siker teljesen sajátos, ellent­mondásos fogalom, ha megvalósul: állapot. Állapot, mert a művész ön­magával szemben támasztott elvárá­sa, helyesebben értékrendje maga­sabb szinten áll, mit az őt ünneplő közönségé, sőt kritikusoké. Ez az örök teljesítményeinek. Kínzó, s ugyanakkor gyönyörűséges törekvés a tökéletes átlényegülés élménye után.

Sokan tévelyegnek a világban, mert sodródnak. A tengeren a legjobb hajóskapitány is eltéved iránytű nélkül. Nem elég a „széljárásra" figyelni Ez az iránytű az ember számára az ÖNISMERET.


 

- Hogyan ismerkedett meg önmagával a kislány Varga Magda, majd az érett asszony?


- Meghatározó volt - nemcsak nekem. hanem mindazok számára kik szerencsések voltak őt ismerni -lelkipásztor apám személyisége. Hogyan hatott rám? Magam előtt látom képet, amint szülőfalum Mogyoród határában sétálgatunk egy nagy búzatábla mellett. Apám letép egy szép, telt kalászt, morzsolja ujjai között te­nyerébe a magokat. ”Jól nézd meg!”- mondja. - Ez az ÉLET, a mindennapi kenyerünk alapja. Azért ELET, mert ki eheti, élhet. Minden, ami téged. helyesebben MAG-adat körülvesz a természetben MAG-ból sar­jad, lesz erdő, virágos rét, éltető, ehető növény, gyümölcs. A MAG-nak küldetése van az ember számára. Te MAG-adnak is ugyanez a feladatod itt a földön, de először meg kell ismerned ÖN-MAG-adat, mire vagy képes, milyen közegben tudsz virágot hajtani, kiteljesedni, úgy, hogy közben örömet szerzel környezeted­nek. Végül, mint a falevél lehullva, avarrá válva, újra termőfölddé, anya-földdé válni.

Ilyen példákon tanultam meg a „minden összefügg mindennel" igazságát, hogy a nagyobb összefüggések kis láncszemeként fontos lehet létem a földön, és fontos, hogy tudjam, hol a helyem a soha véget nem érő láncban.

 


 

- Megtalálta-e a „kijelölt" helyét az ember, az anya, a művésznő?


- Igen, megtaláltam. De nem csak a helyem. hanem önmagamat is. Furcsa időben. Amikor egy őrült mi­att pusztult a világ, a halál kapujában, egy óvóhelyen férjemmel s két gyer­mekemmel. Vijjogtak a szirénák, hulltak a bombák, és sírtak a gyerme­keim. Föléjük hajolva halkan énekel­ni kezdtem. Mackó, Gyöngyi elalud­tak. Napok óta először. Másnap, mi­kor újból kezdtem az ott lévők kér­tek, nem csak a gyermekimnek éne­keljek. Dalaim dinamikáját a külső öldöklés zajai irányították: győztem ott lenn a föld alatt. A szemekből el­tűnt a rettegés, és többé nem hallották a bombák becsapódásait. Megtud­tam, az ének nagyobb hatalom, mint az, ami a fejünk fölött szedte áldoza­tait. Azt is megtudtam, hogy erős va­gyok, mert szembeszálltam a go­nosszal. Életben maradtunk. A nagy álom, hogy hangomat képezzem egy időre halászást szenvedett, de tudtam további utamat. S azt is, hogy nem lesz kikövezve. S tudtam, hogy erős tudok lenni, s lesz erőm egy lepusz­tult világban alkalmassá tenni hango­mat, hogy a Thália templomában papnő lehessek. De ott, akkor élni kellett, túlélni a családunkra zuhant szenvedéseket. Ennek a fájdalmas időszaknak örömteli eseménye Gyu­rikám születése volt. Ebben az idő­ben és ilyen embertelen körülmények között csak nagyon erős nők szültek. De ki érti ma meg, hogy felismerve küldetésemet, miért akartam a meg­lévő két lányom mellé még egy fiút? Ez is benne volt az ős-magban? Mert fiú lett. Cserhalmi Gyuri, kis sovány, nyeszlett. Apja betegen, B-listán, ál­lás nélkül. Nagyapja 1947-ban szaba­dult a Gyorskocsi utcából, ahol lelki­pásztorként halálraítélteknek adta az  utolsó kegyelmet. Én tanítok, s köz­ben énekelni tanulok. Három gyer­mekemről és szüléinkről nekem kel­lett gondoskodnom. Énekeltem az Állami Népi Együttesben, a Gördülő Operával a vidéket jártam, majd az Operaház kórusába kerültem. Egy megmérettetés után az Operaház ösz­töndíjas magánénekese lehettem, volna, de Blum Tamás a debreceni Csokonai Színház zeneigazgatója vá­rosába hívott, s én jöttem Carment énekelni. Majd a családom követett.


- Végtelen, nagy erő kelleti ah­hoz, hogy azt a világégést, azt a sok szenvedést átvészelje. Mi segítette azokban a nehéz időkben?


-Hittem, hogy minden rossz elmú­lik egyszer. Akinek a szíve mélyén a játszó ember, a játszó gyermek megtartatott, az hamarabb elér az alagút végé­hez. Én ilyen játszó ember voltam. És hívő. Hívő ember vagyok. Hiszem, hogy létezik egy nagy rend. Nevez­hetjük Istennek. De hol van a vég? És hol van a kezdet? S mi az, hogy örök? Iszonyatos fogalmak ezek. Ebbe bele­bolondulhat az ember.

 


- Debrecenbe „érkezését" így visszanézve is sorszerűnek véli...


-Ha nem így döntök, Gyuri so­sem kerül testközelbe a színházzal. Találkozhatott Mensáros Lászlóval, Márkus Lacival, Sinkovits Imrével, Haumann Péterrel, Latinovits Zoltán­nal és a többiekkel, hiszen följártak hozzánk. Zoli a mintaképe lett. Ra­jongott érte. Követte előadóestjeire, mindenhová. Gyurira ragadt ez a vi­lág. De eleinte vádolt, ahogyan Jó­zsef Attila a mamát, hogy: „Hagyja a dagadt ruhát másra. Engem vigyen föl a padlásra." Egyszer, még kicsi volt, fölmászott egy jeges háztetőre, onnan kiabált, hogy menjenek a mamáért.  Én rohantam. Mikor odaér­tem vádlón kérdezte, hogy miért megy el mindig? Miért éneklek min­dig nekik? Borzasztóan fájt a szívem, hogy magyarázzam meg neki, hogy ez a hivatásom? És eljött az idő, ami­kor neki is ez lett. Igaz, ő Sárát, a ki­csi lányát a hátára vette, úgy vitte magával. De nekem kilenc embert kellett volna cipelnem. És nem volt ekkora erős hátam.


- Sorsdöntő volt életükben a „szí­nész-király", Latinovits Zoltán ba­rátsága is.


- Levelit ma is őrzöm. Veszprémbe kerülvén így hívta Gyurit Német László Győzelem című darabjába: „Csak te tudod ezt eljátszani!" Ekkor ment el a fiam Debrecenből.

 


 

- „Vergődés egyszerre anyának és művésznek lenni " - idézem Önt. Hogyan tudta összeegyeztetni a két szerepet?


- Édesanyám és édesapám na­gyon sokat segített. Gyermekeim szerető, féltő, értő kezekben voltak. De az anyát vagy az apát senki sem­mi nem pótolhatja. Nehéz egyszerre művésznek és anyának lenni. Ez a helyzet súlyos veszélyeket is hordoz­hat magában. Féltékenységet vagy gyűlöletet ébreszthet azok iráni, akik az anyát elvonják. Gyuri is megker­gette a partnereimet, a „gyilkosai­mat" nemegyszer.


Fia: Cserhalmi György

 

 

- Mondana egy történetet, amely jellemzi az akkori kisfiút?


- Egy hideg, téli napon becsönge­tett hozzánk egy koldus. Nagyon fázott szegény. Ő odaadta neki az édesapja kabátját. Mindig jó szíve és lelke volt. A színházban azért is statisztált, hogy összegyűjtött pénzéből megve­hesse azt, amit mi nem tudtunk meg­adni neki, mert nehezen éltünk. Egy­szer mikor nem tudtam  kifizetni a díjbeszedőt, látta, hogy szomorú va­gyok. Berohant, elém borította az összes „vagyonkáját", s azt mondta. „Ne légy szomorú! Tessék! Itt van." Lemondott az ő kisgyermek álmai­ról. Ezek felejthetetlen emlékek szá­momra.


- Említette, hogy mégsem szíve­sen beszél fiáról Miért nem?

 

-Gyermekkoráról, színház közeli életéről már nagyon sokat beszéltem, időnként anyai elfogultsággal ma­gyarázhatták megnyilvánulásaimat. De az ő szakmai értékelését hazai és nemzetközi szinten az arra illetéke­sek részéről mégsem lehet anyai hát­térrel magyarázni. Ezért most azok­ról szeretnék szólni, kik eddig háttér­ben maradtak, pedig ők is a gyerme­keim. Két lányom van, Anna és Mag­dolna (Mackó). Mackó gyermekei: Móni és Nóri ikrek, és Áron. Ők uno­káim. Gyuri lánya Sára, ő a harmadik unokám. Móni unokámnak is vannak gyermekei: Fanni és Balázs, ők a dédunokáim. Szép nagy családfa, ér­tékes, csodálatos emberekkel. Ezt minden elfogultság nélkül mondom. S egy jóslat: Sárkány Fanni, a déd­unokám, aki jövőre lesz iskolás, a második évezred kiemelkedő művé­sze, Thália PAPNŐJE lesz!


-Az óvóhelyen szőtt álmai tehát valóra váltak…

 


 

-Elmondhatom, hogy engem is tenyerén hordott Isten. Olyan karmestereim voltak, mint Rubányi Vilmos,, olyan avatott rendezőm, mint Vámos László. Ő nyitott ajtót álmaim világába, az ő keze irányított, hogy el ne essek küszöbökön. Nagyon is nyitott lelkemet ráéb­resztette, milyen el­mondhatatlan kín és boldogság az avatottá válás misztériuma, cso­dája azon a helyen, amit itt a földön úgy hívnak: SZÍNHÁZ.

Legnagyobb megmérettetésem a vasfüggöny ellenére Olaszországban történt. Sassariban énekelhettem a Rossini Centenárium alkalmából az „Olasznő Algírban" női főszerepét.

Frankfurtba is hívlak, de választa­nom kellett: kapok egy érdemes mű­vész kitüntetést, mely rendszeres ha­vi összeggel jár, vagy elmegyek, de akkor itthon semmi jóra nem számít­hatok a továbbiakban. Sok éhes száj volt Debrecenben. Maradtam. Éle­tem legmeghatározóbb operáját, a Carment 20 éven át 1958-1978-ig műsorán tartotta a színház, mint siker - operát. Sokszor volt partnerem Simándy József, a Carmen illetve az én búcsúelőadásomon is 1978-ban.

 


 

- Megszenvedte a szerepeit, a velük való azonosulást. A Giocondában, a vak asszony szerepében szinte vakká vált. Úgy tudom a darab többszöri előadása után valóban szemüveget kellett csináltatnia.

 

- Hogy vakságom élethű legyen, szemem meg sem rebbenhetett. Magasra tartott fejjel kellett járnom amint a vakoknak. Ez kimerítő volt de vakká váltam a színpadon! Ebben a szerepben óriási erővel tört rám a fájdalom. Mert az igazi nagy pillanatok azok, amikor azonosul az ember, amikor a fájdalom valójába fáj. Én „38 fokos lázban" ég­tem nagy szerepeimnél, és egy-egy jelenet után sírtam az öltözőmben.


- Mit sugallnak a szívének legkedvesebb, eljátszott szere­pek?


-A vak asszony azt üzeni, hogy a legmélyebb mélység­ből , szenvedésből is van meg­váltás. Puccini. A köpeny cí­mű műve a kisemberek drá­mája. Sajnos Magyarországon ma egyre több Szarka néni ke­resgél kukákban, s egyre több­nek lesz elérhetetlen álma egy kis ház. Nekem is álmom volt, hogy szülőfalumban, egy kis házban éljek. Egy álom, mely sosem valósult meg. 1956-ban a Bánk bánban Gertrudist énekeltem. Vámos László, a rende­zőm különös instrukciókém azt mondta. „A szemed jó, az Gertrudisé. Nőj fel a szemedhez!" Én olyan gyű­löletes, olyan gonosz embert alakítot­tam, hogy akkor, a forradalom leve­rése után ennek nagyon aktuális kisu­gárzása lett. És a Carmen... Minden nő Carmen, csak nem tudja. S amikor tudatosul benne, megriad. Minden nő keresi a párját a földön, de a legnagyobb ritkaság, hogy az igazit megtalálja.

 



- És jöttek a nyugdíjas évek. „ Be­lehalnék, ha nem énekelhetnék." Ezek is az ön szavai. A hallgatás, a „haldoklás" éveit hogyan viselte?


- Nagyon nehéz volt. A férjem is akkor halt meg. Kedves Tamás hívá­sára a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatának taná­rává lehettem, ahol hangképzést, színpadi játékot, beszédtechnikát ta­nítottam. Gyógyír volt számomra a munka. 15 évig voltam fiatal, tehet­séges emberek között. Boldogan ad­tam át, amit akkor tudni véltem az éneklés művészetéről, gyönyörűsé­géről. Megismertem a tanítás örömét, visszatértem eredeti hivatásomhoz.


- Majd 1997-ben, 75 évesen újra színpadra lépett...


- Czeizel Gábor, a színház fiatal rendezője a Thália-bálon énekelni hallott, mely után prózai szerepet ajánlott. Két darab szereplője lehet­tem, majd Mária Terézia, Strauss: Ci­gánybáró című operettjében. Ezt csak nyolc alkalommal tudtam eljátszani. Sajnos a „lélek kész, de a test erőt­len" ige valósággá vált. Életem fizi­kai túlterhelésének következménye­ként térdporcaim elkoptak, megállás­ra kényszeríttettek. Így letettem a kedves Mária Terézia koronáját, és a kapu, a művészbejáró becsukódott. Mégis csodálatos két évem volt a színházban. Lengyel György, a szín­ház igazgatója, mint hazatért család­tagot fogadott. Ott tartózkodásom idején érezhettem mit jelent szemé­lye szakmailag, emberileg a színház nívójának, a városnak.


- Súlyos és sikeres térdműtéten esett át...


- Hogy újra járni tudok, azt a Kenézy Kórház sebész főorvosának köszönhetem, ha ezt meg lehet köszönni...


- Mielőtt végképp elszomorod­nánk, beszéljünk inkább szerelem­ről, házasságról.


- Engem a szerelem fölkészületle­nül ért, hirtelenül, mint a forró forgó­szél, ragadott és pörgetett. Egyszerre jött a háborúval, amire szintén nem készültem fel, viszont a bennem égő szerelmet - szinte felgyorsítva a történést - kínzó fájdalmakkal éltem meg. Háborús, gyors esküvő, front, én egyedül, egy pici MAG-gal a mé­hemben. Férjem rövid szabadsága után 1943-ban második lányom szü­letése, s én 21 évesen már két gyer­mek anyja... Majd a háború után jött Gyuri. Hadd emlékezzem itt férjem­re, Dr. Cserhalmi Gyulára. Életem teljességéhez hozzátartozik, hogy mi találkozhattunk, sok szenvedésben megmérettethessünk. Érszűkülete lá­baiban oly mérvű volt, hogy nyilván­való következményeitől óvta meg a jó halál. Balatoni nyaralásunk idején egy kocsiban halt meg mellettem.


 

- Nem sok embernek adatik meg az az ajándék, hogy 62 évesen újra iga­zi társra talál. Önnel ez történt...

 


-Igen, megadatott nekem, hogy öt év magány után találkozhattam egy olyan emberrel, kit - bár a városban élt  - a helyi Filharmónia vezetőjeként közelebbről mégsem ismertem. Ez egy koncertsorozat alkalmából megtörtént. Féltem az elviselhetetlen magánytól, és attól is, hogy feladjam. És jött a kompromisszum- minden kötelezettség nélkül éljünk együtt - s akkor minden kiderül. Két év után összeházasodtunk Dr. Demter Lajossal. Hogy mit jelent számomra, akkor tudtam meg, mikor rohammentő egy év után elvitte. Szívbillentyű beültetés, és vissza életbe. Most ő áll mellettem. Így mérettetik meg a szeretet is.

 

 


- Minden szavából az sugárzik, hogy a szeretet milyen mérhetetlenül fontos az életben, s mindannyiunk életében. „Most rajtam a lelkem uralkodik." - mondta nekem telefonbeszélgetésünk idején. Mily gondolatok lengik át ezt a mostani lecsöndesült állapotot?


- Ács János: Mennyei híd című darabjában Fejedelmasszonyt alakítottam. A nyitó, szeretetről szóló gondolatok is onnan valók. Szintén ebből a darabból az érsek gondolatai már- már meghatározóak lettek életemben. Három kérés:

Uram, adj elég erőt, hogy ne akarjam megváltoztatni a megváltoztathatatlant!

Uram, adj elég bátorságot, hogy ami megváltoztatható, megváltoztassam!

Uram, adj elég bölcsességet, hogy a kettő közötti különbséget mindig felismerjem!

S azt az időt, ami még megadatik  számomra, e három kérés bölcsességével  szeretnem megélni.

 


Mi, ketten. Beszélgetésünk idején, 1999-ben

Fényképezte: Piltz Gyula

 

 

Lejegyezte: Dálnoky Erzsébet 1999-ben

 

Megjegyzés: Ez a beszélgetés a Sikeres Nők Lapjában látott napvilágot

Néhány fontos és szomorú történés azóta Varga Magda életében: Lányát: Annát és férjét: Demeter Lajost elvesztette, eltemette...

 




írta: magyardea, 2010. márc. 23. 21:10 - címkék: és kategóriák: Varga Magda: A legjobb magyar Carmen - 4 komment

Ószabó István: Nem tudok arcot cserélni

 

Fénykép helyett egy kötetéből kimásolva....

 

 

NEM TUDOK ARCOT CSERÉLNI

 

Beszélgetés Ószabó István költővel

 

 

 

"Ne legyen olyan erő, olyan hatalom, amely ragaszkodásunk gyökereit kitépi; s hogy idegen­nek érezzük magunkat ahol élünk, száműzött­nek, ahol otthonunk van, gyökértelennek ott, ahol születtünk. És ne csak lefelé, gyökereink törjenek egymás felé is, ha elvágják, újra össze­nőnek, eggyé forrva össze, ahogy Isten lényé­vel egyszer minden lélek."

Ószabó István, a balmazújvárosi születésű, Debrecenben élő költő e sorok írója. A Mentem alkonyégtájt című hatodik verseskötete az el­múlt hetekben jelent meg. Ez alkalomból beszél­gettem vele.

 


— Akár Csokonai, Fazekas Mi­hály, Szabó Magda és Veres Pé­ter, én is a "Hortobágy mellyékén" születtem A költészetben, amit el­ső megszólalásomtól kezdve so­káig öntudatlanul műveltem, s amelyet némely bírálóm szerint szellemidézés, legenda-éhség, az őskeresés nosztalgiája jellemzett, ehhez a költészethez számomra a környezetemben élő, kevés sza­vú pusztai emberek voltak az ösz­tönzők. Anélkül, hogy tudtam vol­na, vagy tudtak volna róla, ők szó­laltattak meg költőként. Az ő keremetükbe voltam zárva. Nem vé­letlenül írhattam le magát a szót olyan korán, ezt, hogy keremet. Később néztem utána, hogy meg­tudjam, mit jelent.

Azt az erdei lisztest nevezték így őseink, ahol titokban áldoztak ősi isteneiknek Ahol ezek a keremetek voltak, ezeket a pogány magyarok által szentnek ismert erdőket a ke­reszténység elterjedése után is "foresta sanctorum regum" (szent királyok erdei) néven emlegetik ok­irataink. Árpádházi királyaink a lap­pangó pogány vallásgyakorlat mi­att lefoglalták, s a régi áldozó he­lyeken templomot, zárdát emeltet­tek. Egy ilyen keremetben születő, fölhangzó imáimnak tekintem na­iv, archaizáló hangú első versei­met. Talán, ha kötetben megjelen­hettek volna, most boldogabb len­nék.

 


Ószabó Istvánnal egy trianoni emlékünnepségen, Balmazújvárosban

 


— "... vállalva bármilyen sorsot itt éljek / s hamvába végleg itt föd­jön hazám" — írja egyik versében. Olvasva a  többit is, úgy érzem, na­gyon mély szeretet fűzi szülőföld­jéhez. Soha nem vágyódott  el in­nen? Mit érez a szó hallatán: pát­ria?

 

— Engem ma is csak ideköt minden. Ritkán mozdulok ki innen.

A fehér szíkföld, a puszta számomra maga a jelen idejű túlvilág Mint költőnek pedig a tisztás, a régi áldozóhely, amit még nem foglaltak le, hogy ott templomot, zárdát emeljenek. Azokat az embereket sze­retem, akik — bárhol és bárhogyan — de zokszó és panasz nélkül élnek. Az olyanokat, akire gyermekkoromból szívesen emlékszem. Ők a baj| eredetének tartották a beszédet. Mindenben, ami monu­mentalitásával, titokzatosságával nyűgözött le a világban, a csendet fedeztem fel legelébb. Úgy tűnt, mintha egy idegen bolygóról vándo­rolt volna át minden a földre, s én is csak azért vagyok, hogy kifür­készhetetlen rejtélyt hagyva magam után, visszaemelkedjek a világ­egyetem ismeretlenségébe.

Ez a tenyérnyi kis végtelen nyitott távlatot előttem; felfedeztem benne életem bibliai szimbólumát. Mert angyalt teremtünk mindannyian  képzeletünkkel önmagunknak, aki megszólít ott, ahol vagyunk: "Vedd le sarudat, mert a föld, ahol állsz, szent1" De több is ez talán, mint képzelet. Maga az igazság. A nyilvánvalóan elrejtett csodák fölismerése. A földre ejtett bot kígyóvá változása, a keblünkbe dugott kéz, amely megtisztul a leprától, a vérré változó víz meséi igaz olda­lukra fordíthatók, saját tetteinkké lényegülhetnek át.

Itt születésem előtti időbe nyúlnak vissza a személyes élet emlékei. Látom a pártás szegény lányt, anyámat, amint a bárónő szobáiban sorra kinyitja a spalettát az ablakon, s kesztyűt húzva füröszti és fésüli a méltósága kutyáit.  Követem a kastély vadméhlépekkel teli padlásá­ra, ahonnan az úrnő lányát, a gyönyörű Edinát lesi iri­gyen, mikor kibontott, lobogó hajjal kivágtat az udvarból, akár egy tündér. (Én is egy ilyen tündért nézek ma sóvá­ran, de mégis utálkozva, merthogy ez a "tündér" maga a királyi palástot öltött Sátán.)

Beléphetek a szülői ház kis szobájába. Állhatok a pitvar karikásán föllocsolt földjén, ahová este se akartam bemen­ni, kinn akartam maradni az ég alatt, a földön aludni, mint a bogarak. Magam elé képzelhetem a girhes, csipás szemű állatokat. A ki-bedőlő kórókeritést, amely előtt valaki egy­szer kis, fekete doboz ablakocskáján kukucskált felém, is­mételgetve: "Mosolyogj! Mosolyogj!" Nem mosolyogtam. Lá­tom, nagyon is bambán-hülyén nézem az egészet. (Ez az egyetlen fotó maradt gyerekkoromból.)


— "...nem tudok arcot cserélni. Alakot ölteni mást ahogy az öltözve születő állat mert nem báb a múltam, hová be voltam zárva s elhagyhatom..." — írja az Azt című írásá­ban.


— Az, aki a behatárolt lehetőségek álságos világában megpróbál örök emberi értékek és elvek szerint gondol­kodni, egyre gyalázatosabban érzi magát. Az ember biztogatja magát (ahogy én e mostam könyvem fülszöve­gében), hogy nem igaz, hogy a legszentebb dolgokkal ne lehetne valamit kezdeni. Kezdek hinni a mindent tu­dó, egykor élt tógás görögnek, aki szerint a költők valaha kabócák voltak: gyönyörűségbe esve attól, hogy énekel­nek, megfeledkeztek ételről-italról, s végül éhen pusztul­tak.  De "mindig van remény, bolond fiú" — mondja gyö­nyörű versében Juhász Ferenc a színészkirálynak.  Van remény — s akkor ez azt jelenti, hogy máris megoldot­tunk valamit abból, ami teljes kilátástalanságában előt­tünk áll. Vagyis nem kell így éreznem, hogy ebben a vi­lágban minden van, csak éppen az nincs, amit én szeret­nék. S bármire esélye lehet mindennek, ami tőlem ide­gen. De hát ez nagyon is fenyegető igazságként kezd egy­re nyilvánvalóbbá válni előttem.

Mert mit kezdhetnék én a haszonlesés ólálkodó kese­lyűi között? A kufárok hadában? A számítás és a speku­lálás legönzőbb "művészetének" hódolók között? Semmi kedvem 45 évesen más lenni, mint aki voltam; másképp gondolkozni a leglényegesebb dolgokról, mint eddig. Meg­szenvedtem mindazért, ami bennem "jó". Ez megnyug­vást jelent számomra, de riadttá válok, ha arra gondolok: mi lesz ennek a vége.


— "Én, keleten született — / itt, hol selyemingből szá­lak: / poros ökörnyál leng / Keservvel várva eltelni éve­ket, / nem hagytam el magam / s napom dereng." /

— Ezeket ön írta. Reménykedően...


— Jellegtelenül ne daloljak. Valamikor ezt írtam a no­teszembe.  Nagyon sok hangot próbáltam meg ebből a vágyból fakadóan, míg rájöttem: nem kell mást tennem ehhez, mint hűségesnek maradnom azokhoz, akik sze­rettek, a földhöz amelyből vétettem.

Második kötetem írása idején nagyon törekedtem arra, hogy újszerű, modern legyen, hogy azt ne mondjam, kis­sé "avantgarde".  Ma látom, akkor daloltam a legjellegtelenebb hangon.  Ez a verseskötet, — A vak Géniuszt — ha nem a Szász Endre grafikája díszítené, és nem tartal­mazná Ratkó József baráti sorait — azt mondanám, nem is ér semmit

E félresiklásommal kapcsolatban Utassy Jóska burkolt feddésére emlékszem a legjobb szívvel, aki azt mondta: Kis szótár, nagy szótár kell ehhez a könyvhöz.  Valóban, kozmogónikusan okos és avantgárde akartam lenni.


— "A szavak varázslók.  A szavaknak mágiájuk van.  A helyén mondott igékhez képest minden néma és homály­ban marad." — írja fülszövegében. Mit jelentenek a köl­tőnek a szavak?


— A hozzám közel állók és barátaim, akikkel a költé­szet révén kerültem kapcsolatba, sokszor mondják, hogy különös, régi szavak teszik egyénivé, sajátossá az én köl­tészetemet. Kezdettől fogva tudatosan törekedtem arra, hogy mint eltemetten, rejtve lévő gyöngyszemeket, eze­ket a szavakat tudatosán megtaláljam. A nyelv az ember Ez a "hímes, szép patak", a kultúra ősforrása, amelyből innunk kellett, hogy az alantasabb földi létből kissé ma­gasabbra emelkedhessünk.  Tudatában kellene lennünk, hogy ennél nincs nagyobb értékünk.  Óvnunk és ápolnunk kell, mert védelmet, de hatalmat is csak ez adhat egye­dül nekünk.  (Hatalmat, amely nem az uralkodás és alá­vetettség bestiális tervén alapul.) Nem hiszek a nyelvi el­szigeteltségben. A legkisebb bengáli törzs nyelve is meg­tartó erő, és ez a lényeg. Mint ahogy már ifjan se hittem semmiféle nyelvújításban sem. Már Balassi megmutatta a kishitű, féltehetségű és dilettáns újító uraknak, hogy szólhat költészet (de még milyen szólhat) ezen a nyel­ven. A nyelvet egy nép teremti és őrizheti meg, legfőképp költői által. Az olyan írói által, mint Sütő András. (Nagyon veszendő érték ez: különösképpen azért, mert magyar. Mert itt és most is az akar maradni.)

Hálával gondolok a papra, akit kamasz éveim idején szólított a szolgálat szülővárosomba. Ő volt az aki meg­látott és megszólított. Aki ráébresztett, hogy a hallgatás kiszolgáltatottá tesz. Nem lehetünk némák. Valami tőlünk idegen, elnémíthatatlan nyelv beszél helyettünk. Hallga­tásunkat, ha nem akarjuk is, ez a monoton, szófűzésétől a légvételekig művi, egyeduralomra törő durva nyelv tölti ki. A hazugság szava fészkel némaságunkba. A mindent eszméi alá hajtó hazugság hangja. A hang, mely a kriti­kátlan beilleszkedést, a szolgaságot, mint legfőbb erényt hirdeti. Világában a lator szentté, az ellenség szeretetre méltóvá válik, áldozatával egyenlővé a gyilkos, némává az igazság.

Mindez nagyon is illik a mai időkre. Már nem tudjuk igazán, hogy mi a jó. Elveszetten és tompa aggyal tánto­rog a "magamfajta" az áldolgok és álságok apokalipszi­sében. Árad a legundorítóbb mocsok, a legförtelmesebb trágárság, és zeng fölötte a dicshimnusz. Jézus Krisztus, mint a fába szorult féreg vinnyogja, üvölti szenvedéstör­ténetet. A bohém, elhülyült táncdal-szerző "kossuth lajosi" érdemeiért üdvözül. Csodává válik a legnevetségesebb seggreesés, ha mondjuk egy futballpályán történik, de jelentéktelenné, nevetségessé válik az igazi csoda, s az is, aki ilyesmiben hisz. Amit az egésszel mondani aka­rok: Változhat minden, de a széphez, a jóhoz való viszo­nyunk nem változhat. Egy kínai bölcs sorai jutnak eszem­be "Bárhogy bővelkedjék is szépségekben a mostani kor, sajnos két kezemet se tölti meg az igazi szépség." Mert szegények vagyunk mindenben, ami igazi.

 

— "legyőznek minket / megaláznak / többítik / bűnein­ket / tipor fölöttünk / ölbutít" / a galád had" — írja köteté­ben.  Hogyan látja ma a költészet, a hatalom és a politika kapcsolatát?

 

— A költészet és a politika kapcsolatáról sem változott "indulásom" óta a véleményem. A politika igenis örök tár­gya kell, hogy maradjon a költészetnek. Nem tudnak megingatni a nagy elánnal mondott ellenkező vélemé­nyek. Persze, nem direkt módon kell, hogy szóljon róla,

és  nem úgy, ahogy azt a vőfély teszi a lakodalomban Ami a legfontosabb, azt igyekeztem korán megtanulni: hogy a költő sohasem járt, és sohasem járhatott a hata­lom védte benső utakon! A költészet többek közt azért is van, hogy érthetőbbé tegye a dolgokat. Ha kimondja "Du­nának, Oltnak egy a hangja" —, ez ott kong a nagy üres fejekben is. S e kis népek Bábelében ennél semmi sem lehet (politikai értelemben) hasznosabb, még ha tudjuk is, hogy nem könnyű itt egy-egy sziklányi rögeszmét a politikusok ellentétekkel terhelt agyában szétzúzni. Ebbe még az Ady Endrék is belerokkantak De inkább rokkanjunk bele, mini hogy olyanok legyünk, mint azok.


-Adyhoz hasonlóan, kételyekkel tele, mintha „hitetlenül hinne Istenben.

” ..örökszép, de hazug az én imám, Hozzád/ minden szavában”- írja . Majd : „Nem adtál semmit/ s nemléted ha végleg beláttam, /tudom azt is, Uram, nem te versz meg. / Te nemléted ködén túli vátesz./ Miért töröm hát magam utánad örökkön? /…..Hiányodat akarom ma. / Úgy tagadva, hogy titkon hinnélek, / lenni híved mégis szeretnék, /Uram, a búcsú végett./

Mi ez a kételyekkel teli bizonyosság?

 

- Bennem megvolt eredendően, születésemtől fogva a vágy, hogy valami földöntúli hatalom elé járuljak. Minden hiánynak, minden tökéletlenségnek bámulatos értéke  van, mondta az én lelki patrónám valaha. Nemcsak a testet, nemcsak a szellemet, a lelket is ki kell művelni. Ennek útját kerestem és keresem ma is. Néha már azt hittem, megtaláltam. Csak képzelődtem. Hallucináltam. Mindenesetre annyit tudok, hogy akit hívunk, van. A hit erejében van, a hit nagyságában megszólítható alanya. Lényekbe foglalva, szívekben tartja minden kincsét, s ez idő szerint mindabból bennünk, emberekben van legtöbb.

Fiatal éveim egy (számomra) jelentős idejét egy falusi parókián töltöttem.( A gimnáziumot megszakítva kerül­tem ebbe a helyzetbe.) Személyes ergasztulumnak, meg­érdemelt bűnhődésem börtönének tartva e parókiát, a megszabadulásra gondolva várakoztam. Ugyanezt érez­tem, amit a gimnáziumi éveim alatt az iskolapadban: az időt, mint az önkéntelen, boldog élet elől figyelmemet el­vonó fájdalmat. Az időt érzékeltem csak, az elviselhetet­len időt, amit siettetni szerettem volna.  Egy pillanatra sem szabadultam a tudatától, hogy van, hogy rám nehezül, s erőmön felül cipelnem kell. Isten, megítélhetetlenül, az a gyötrelem és kin volt akkor. Az idő. Addig jó, míg nem kezdünk el gondolkodni Istenről. Addig a szívében élünk. Amíg nem kérünk semmit, semmi olyat, ami szükségkép­pen nem lehet, s nem mérlegeljük azt sem, hogy egyálta­lán volna-e kitől kérni. Addig Isten szívében élünk, amíg azoktól kérjük azt amit szeretnénk, akik közel vannak, akik közt élünk, akiket szeretünk. Mikor térdre roskadunk, mikor Istenhez fordulunk, nem nagyon reménykeltő az már. Azazhogy: annyi csak, puszta reménykeltő. Tekin­tetünk a semmi mélyébe szegeződik, s lélekben hiányát érezve is szenvedni akarunk érte, hogy valamiképp mégis kielégüljön kereső vágyakozásunk, s hogy mégis éltünk Isten szívében an­nak bizonyítéka, hogy valahogyan sejt­jük, Isten szíve az az erkölcsi "űr", ami­ben értelmét nyeri el minden tettünk, gondolatunk, minden szenvedés és ál­dozat. És hogy az a "nincs" kellene le­gyen minden, mindaz a szép, amiben részesülhetünk. Amihez igazíthatnánk életünk minden pillanatát. Amihez ha­sonlíthatnánk ha­sonlíthatnánk magunkat, s folyamato­san próbálnánk jóvá tenni tévedésein­ket. Ez a "nincs" így lesz tehát azért mégis valami fölöttünk lévő hatalom, végteleneket föloldó mosolya. Mert talán nem is annyira mást érez az, aki hisz és Istenre gondol, mint az, aki a földöntúli reménye nélkül Isten hiányát érzi át.


— Hogyan látja a költészet és a költők sorsát ebben a "vadkapitalista' társadalomban?


— Minden nagy költő egy-egy ős, akikben az elődök minden lényeges tulajdonsága együtt van. Tengermélyi gyöngyházak az utánuk jövőknek, hogy beléjük bújjanak. De a nagy költők fátyolvívői, epigonjai csak törpe utódok Az igazi költő abból lesz, aki tovább tud lépni Akiben újra együtt lesz minden abból, ami bármely népből csak köl­tőjében élhet és létezhet. Ahhoz, hogy a költő vállalni mer­je önmagát, ma is bátorság kell. Álom-nemes a költő. Egész életemben a létezés határainál bolyongtam. El­esetten is, valamire — nem tudom mire — de büszkén.

 

 

— Megint csak Önt idézem: "... magamtól kell lennem valamivé, vagy — ami rajtam kiüt — saját jegyeimbe kell belehalnom." Nem alkudott meg.  Nem állt be a sorba. Vállalta önmagát...

 


— Igen. Vannak, akik csak elmerészkednek e borongó határokig, őket, legyenek bár elismertek, szavaik után azonnal fölismerhetjük. A költészet szemfényvesztő bű­vészmutatványaihoz folyamodnak, és hazudnak. Meg­tévesztenek bennünket, de igazából nem tudnak megfe­lelni annak, hogy huzamosabban és komolyan figyeljünk rájuk.  El kellene hallgatniuk, de nem teszik.  Persze, nem ringatom magam hamis illúziókban, se emberségemet, se költészetemet illetően. A lobogó ifjúság idejéről sincs valami nagy véleményem, de azt tudom, hogy az utat még tiszta szívvel jártuk: egy jobb, egy jó hazának" véve az irányt. Mintha mesében hittünk volna. Ahogy a bibliás pró­féta: mesét szőve a korlátaink megvívhatatlan falait egy­szerre romjaiba döntő kosszarvkürtökből. Az életünk ben­sőjévé tett darabka világról, amiről azt hittük minden: mi­közben föld felett, a semmiben lebegett . Föllángoltunk, s mire lehiggadtak lelkeink, olyanok lettünk, mint akik vala­mi megütközés nélküli csatából tértek meg. Betegség, alkohol, reménytelenség és a félelem tört meg testben -lélekben —, mert e Don Quijote-i küzdelem rémképekkel benépesített terén valóban elveszítettem egyik szeme­met, perforálódott a gyomrom, s akár a Platón által emle­getett kabócák egyike, én is nyugodtan megfeledkezhet­tem volna ételről, italról.

Ennek a mostani verseskötetemnek nagyon örülök. Há­lás szívvel gondolok érte Cs. Tóth Jánosra és Kántor Zsolt­ra. Köszönöm a Tevan Kiadónak.

Versre mindig szükség lesz. A költészet valami szaba­don hagyott kincs, derengő világosság, ahol álmaink lát­szanak. S míg álmodni tudunk, mindig lesz valaki, aki e hiábavalónak látszó, de nagyon is fontos foglalatosság­ba kezd. Ezt szeretném hinni, tehát ebben hiszek.

 

Verseiből:

MENTEM ALKONYÉGTÁJT című kötetéből:

 

„Ölbutít”

 

legyőznek minket

megaláznak

többítik

bűneinket

tipor fölöttünk

„ölbutít”

tombol

a galád had

 

Tied vagyok

 

Tied vagyok, tied

kicsi haza.

 

Benne meghasadt

komód a Mátra

 

piros kondás, az alkony

most hajt udvarába.

 

Nagyanyám kezéről

kanyarul le, vissza

görgelődik széles rózsafüzér,

 

a gyöngyölő Tisza.

 

Ítéletidő csavarint

felhőt fölöttem.

 

Morzsátlan asztalra

könyöklő szegénység-

 

szólíts be:

én jöttem.

 

 

Mennyei fényed

 

Ó, boldog Isten!

 

Most mennyei fényed

egy kis sugara érint.

 

De jó, de jó,

de jó most élni!

 

Egy kicsit megint

neked zenélni,

 

hegedűmre hajtva fejem.

 

Ó, áldalak, Uram,

hogy megtehetem.



Lenne még hazánk?

 

Mi volna?

 

Zászlóink

Szemfedőnk rongya.

 

Ez a kis ország

honfidaloddal

omolna ránk.

 

Mit érnénk,

Ha hitünk se

Lobogna?

 

Petőfi!

Lenne még hazánk?

 

 

Borús az ég

 

Borús az ég.

Felhői földig érnek.

Villámai:

Gyors keresztvetések.

 

Mormold,

te zsongd, eső, imád csak.

Mormold,

te zsongd, eső, imád csak.

 

Örüljetek Magyarországnak.

Örüljetek

örvendjetek felette:

kik széltiben

rabolva-lopva jártak.

Kik széltiben

rabolva-lopva jártak.

 

Végül lecsügg

konok, dacos fejem,

mint büszke

napraforgó-daliáknak.

 

 

Alább az ő "nemszeretem" versei, a Vak Géniusz című kötetéből, melynek érdeme barátja, a költőtárs: Ratkó József bevezetője.

 

A mindenség zsoltára

 

Légió nékem nevem.

Mutassatok rám- ez a Titok.

idegensége.

 

Világosság nékem öltözetem.

Lássatok meg –ez a Világ

szépsége.

 

Üresség nékem üzenetem.

Halljátok meg-ez az Élet

igéje.

 

Teljességbe szőve nékem testem.

Dicsérjetek- ez az Élet

reménye.

 

Tűz torkából kiröppent parázs,

Pacsirta nékem magasztalóm.

Ujjongjatok. Ez a Nyár

tündöklése.

 

 

Írások a titok könyveiben


Vakírás a sivatag

Fodrokat: sor után

sort ír a szél.

 

Hullámra hullám:

tengert, monumentális

könyvet lapoz a szél.

 

Mit írt nekem

s a szélnek

mit írok én?


 

Az élet útja


Kalifák útja

a szivárvány:

 

földre zuhan-

 

Színeiből lesz a mező.

 

Szeretteimhez

vezess utam.

 

Életek útja

a szivárvány

 

mely elsuhan.

 

Színeiből lesz a zászló.

 

Békesség útja

legyen utam.

 

Jók hadi útja

a szivárvány:

 

útján megpihen,

 

tündöklő kovandjaiból

szikra, a szívem.

 

Virágok útja

a szivárvány

 

s hol vége van:

 

színei lesznek

a síron.-

 

Érj boldog

véget utam.

 



Lejegyezte : Dálnoky Erzsébet  1997. Földanya havában /szeptemberében/ és megjelent aKAPU /a Világ Magyarságáért/ című folyóiratban.

 


írta: magyardea, 2010. márc. 21. 0:49 - címkék: és kategóriák: Ószabó István: Nem tudok arcot cserélni - még nincsenek kommentek

Dr. Molnos Angéla: A magyar nyelv "őrangyala"

 

A SZENT

ÉS SÉRTHETETLEN MAGYAR NYELV

 

Dr.MOLNOS ANGÉLA, a magyar nyelv "őrangyala"


 

„ Az egészséges nemzetiségnek ... egy főkísérője a nemzeti nyelv, mert míg az fennmarad, a nemzet is él, bármi sínylődve is sokszor ... , de ha az egyszer elnémul, akkor csak gyászfűzt terem a hon, mely a voltakért szomorúan eregeti földre ... lombjait." (Széchenyi István: Hitel)

Molnos Angéla Magyarító Könyvecskéjének hátoldalán olvashatóak ezek a sorok. Angéla egyetemi tanár, lélekgyógyász, számtalan könyv, tankönyv szerzője, aki a magyar nyelven kívül még olaszul, spanyolul, németül, angolul, franciául is ír. 1996-ban tért vissza Magyarországra, ahonnan 1942-ben menekült el a fasizmus borzalmai elől. Szinte gyermekkorától 54 éven át külföldön élt, olasz és német egyeteme­ken tanult, és szerzett lélektani, nyelvészeti ismere­teket, valamint bölcsészdoktori címet. Dolgozott és tanított Buenos Airesben, Montevideóban, Afrika több országában, majd Londonban. Legfőképpen társadalom-lélektannal, csoportlélektannal, lélek­elemzéssel és összehasonlító nyelvészettel foglalko­zott. Számos könyve jelent meg külföldön, német és angol nyelven.

1994-ben elfogadta a debrece­ni Kossuth Lajos Tudományegyetem meghívását, és oktatóként részt vett az angol-magyar szakfordítói képzésben, majd 1996-ban végleg hazaköltözött, és Debrecenben telepedett le, teljes erejével hozzákez­dett anyanyelvünk magyarításához.

 

Hazatérése óta nyelvünk megmentéséért küzd. Azért a magyar nyelvért, mely valaha hősök és vértanúk nyelve volt. Azért az ősi magyar nyelvért, mely tiszta, világos, amelyen nem lehet ködösíteni. Áltudománykodni, és nem lehet hazudni. Mert az ékes magyar nyelvnek, értékeink hordozójának köszönhetjük, hogy éveken át megmaradtunk, mint nemzeti közösség. Mert nyelvünkben közösségmegtartó, lélekmegtartó, megújító erő él. Molnos Angéla azért küzd, mert anyanyelvünket lassan, módszeresen gyilkolják. Küzd, mert nyelvünket a nyelvhalál fenyegeti.

 


Molnos Angéla nemrég előadást tartott Debrecenben e tárgykörben. „Túléltünk mindent, amibe más nemzet már rég belepusztult volna.”-mondta. És mi élünk. És élnünk kell! Déry Tiborral együtt vallja: „..a magyar nyelvet tekintem legnagyobb földi kincsemnek, s minden porcikámmal tiltakozom megrontása, csúffá tevése, elárulása és kisemmizése ellen ..”

Vallja, hogy a tiszta magyar nyelvet őseinktől kaptuk, s nekünk tovább kell adnunk akkor is, ha ezernyi veszély fenyegeti.

"A mások közé ékelt kisszámú  magyarságnak századok múltán talán majd a nyelvét sem lehet fölfedezni.”- írta Herder , a német bölcsész 1791-ben. Hogy miért halnak ki manapság a kisebb nyelvek? Részben azért, mert a politikai hatalom vagy szántszándékkal irtja őket, vagy egyszerűen nem védi meg a támadásokkal szemben. Fő támadók a tömegtájékoztató eszközök.- mondja Angéla Azért hal meg a nyelv, mert egy másik fokról-fokra kitaszítja uralkodó helyéről. A halál oka lehet öngyilkosság vagy gyilkosság….Nyelvünket gyilkolják a Kárpát-medencében, a határainkon túl,  de ez öngyilkossággal keveredve határainkon belül is zajlik. A világgyarmatosító nemzetközi tőke hatalma és nyelvhasználata elnyomja, kiszorítja a gazdaságilag alárendelt magyar nyelvet. Ennek háttérbe szorítása már ezer éve folyamatban van. Pedig: „Minden nemzetnek fő kincse a nyelve. Bármit elveszthet, visszaszerezheti, de ha a nyelvét elveszti, Isten se adja vissza többé. Aki a jó magyar szót elhagyja az idegenért, akinek a korcs magyar szó nem fáj, hazaáruló.”- írta Gárdonyi Géza.

Angélának fáj, hogy a valaha szép nyelvezetéről híres Debrecen utcáin látható üzletkirakatokban ma már csak elvétve olvasható magyar felirat., magyar szó. Ezekből egész csokorra valót gyűjtött össze. Szomorúságára az önkormányzat a következőket állapította meg: Az önkormányzatnak nincs jogi eszköze, így rendeletalkotási lehetősége sem amely alapján Debrecen város közterületein  a reklám /hirdetés/ hordozókon található idegen nyelvű feliratok számát korlátoz/hat/ná. Pedig Orbán Viktor miniszterelnökünk is támogatta beszédében e szent ügyet itt, Debrecenben, 2000. április 11-én a Magyar Nyelv Hetének országos megnyitóján a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán. Értékkutató csapata kezébe adta Angéla Magyarító könyvecskéjét, melyben minden egyes idegen szónak , jövevényszónak számos magyar megfelelője található.

Orbán Viktor azt mondta: „...Vannak olyan területek is, ahol meggyőződésem szerint kifejezetten ellen kell állnunk a világegyesítés magával sodró hatásának..”

Miniszterelnökünk gondolatait sem röppentette szerte semmilyen hírközlő csatorna. Angéla szerint ez sem volt véletlen. Hisz nyelvünket, nemzeti öntudatunkat többféleképp is lehet gyilkolni: elhallgatással, aláásással, lejáratással. S ha mindez járhatatlan, a vezetés, az irányítás átvételével.

Napolen 1805-ben Bécsben azon tanakodott, mit tegyen a magyarokkal. Tanácsadói azt javasolták: Vedd el múltjukat, és azt teszel velük, amit akarsz!

Az elmúlt több mint fél évszázad alatt is elvették múltunkat, most nemzetközi, pénzügyi hatalmak készülnek elvenni jövőnket is, mely a világgyarmatosítás győzelmét jelentené. Nemcsak itt nálunk, Magyarországon.

 

Lejegyezte: Dálnoky Erzsébet, a 2000. esztendőben

 

Megjegyzés: Molnos Angéla 2008 Jégbontó hava 12-én visszaadta lelkét a Teremtőnek, nagy űrt hagyván maga után. Egész életét felölelő mély /interjúnk / beszélgetésünk  nem készülhetett már el, mert megakadályozta a Sors. Gyakran eszembe jut ma is. Mikor mégis egy-egy idegen szó hagyja el a számat, eszembe jut kedvesen megrovó tekintete... Olyankor -hű tanítványként,- igyekszem gyorsan megfelelő, odaillő, szép magyar szót keresni. Köszönet érte Angélának, az együtt töltött időknek, munkálkodásainknak.

 

Honlapja, mely örökül maradt ránk: HONLAP A MAGYAR NYELVÉRT:

http://www.net.klte.hu/~keresofi/

 

 

K I Á L T V Á N Y  A  MAGYAR NYELVÉRT

(Részlet Dr. Molnos Angéla hozzászólásából
a "Magyarok Világszövetsége Anyaországi Régiója" Debrecenben 1998. október 24-én, szombaton "Erős várunk az anyanyelv" címmel megrendezett tanácskozásán.)

 

Első pont: Felelősségvállalás a magyar nyelvért.

Az egyetemes felelősségvállalás alapelvét kell bevinni a köztudatba. Minden polgár felelős a magyar nyelvért, minden szervezet és maga a kormány is. Szűnjön meg a másrahárítás gyakorlata.


Második pont: Irányt és mintát mutató nyelvhasználat.

Ahogy a kormány tagjai, a képviselők, valamint minden magas tisztséget viselő ember beszél és fogalmaz az Országházban és akárhol az országban, annak óriási hatása van és lesz a köznyelvre, mert az emberek csüngnek szavaikon a határokon innen és túl. Az új kormány már érzi ennek fontosságát, de a mintamutatás elve mindenkire vonatkozik, akinek bármilyen vezető szerepe van és másokra hat.


Harmadik pont: Intézmények neveinek visszamagyarítása.

A minisztériumok, osztályok, állami és más hivatalos szervezetek, egyetemi intézetek nevét vissza kell magyarítani. A külföldi látogatók érdekében mindegyik név után oda lehet tenni a helyes angol fordítást.


Negyedik pont: Legyen magyar tömegtájékoztatás.

Minden újságírót, tévé- és rádióműsor szerkesztőt, szövegírót, bemondót sürgősen rá kell venni a szép magyar nyelv szabatos használatára. Ha ez egyelőre keresztülvihetetlen, akkor legyen legalább egy országos napilap, egy tévécsatorna, és egy rádióadó, amely a magyar nyelv ügyét megalkuvás nélkül támogatja alapszabályaiban és mindennapi gyakorlatában.


Ötödik pont: Önkormányzatok a magyar nyelv védelmében.

Nagyon sokat tehetnek az önkormányzatok, ha vállalják a felelősséget, és saját működésükben bevezetik az irányt és mintát mutató nyelvhasználatot szóban és írásban. Ez együtt jár az előzékeny és figyelmes viselkedéssel, amit ezentúl minden helyi hivatalban elvárunk. Az önkormányzat feladata, hogy eltűntesse az utcákat csúfító feliratokat.


Hatodik pont: A magyar nyelv központi szerepe az oktatásban.

Mindenekelőtt hassa át egész oktatási rendszerünket a magyar nyelv tisztelete, szeretete és folyamatos művelése. Legyen az iskola feladata az önálló gondolkodásra való nevelés és az egész személyiség fejlesztése, vagyis hagyományos értékrendszerünk tisztázása és átadása. Ennek kulcsa a magyar nyelv helyes oktatásában rejlik. Mivel minden tantárgy egyben nyelvalkotás és nyelvhasználat is, a magyar nyelvért minden tanár felelős és nem csak a magyartanár. Az angol nyelv alapos ismerete szükséges része a mai műveltségnek. Óvakodni kell azonban attól, hogy oktatása a magyar nyelv kárára történjék. A nyelveket mint egyedi rendszereket kell tanítani, melyeket nem szabad, sem lekicsinyelni, sem összekeverni egymással.

 

 

GONDOLATOK A MAGYAR NYELVRŐL

/Molnos Angéla gyűjtése/

 

"Az egészséges nemzetiségnek ... egy főkísérője a nemzeti nyelv, mert míg az fennmarad, a nemzet is él, bármi sínylődve is sokszor ... , de ha az egyszer elnémul, akkor csak gyászfűzt terem a hon, mely a voltakért szomorúan eregeti földre ... lombjait." (Széchenyi István: Hitel)

 

"Minden nemzetnek főkincse a nyelve. Bármit elveszthet, visszaszerezheti de ha a nyelvét elveszíti, Isten se adja vissza többé. Aki a jó magyar szót elhagyja idegenért, akinek a korcs magyar szó nem fáj, az hazaáruló!.."
/Gárdonyi Géza

"

...a magyar nyelvet tekintem legnagyobb földi kincsemnek, s minden porcikámmal tiltakozom megrontása, csúffá tevése, elárulása és kisemmizése ellen. Mesterségem szerszáma, tisztának , tündöklőnek szeretném látni..."
/Déry Tibor/

 

"A magyar nyelv kiált segítségért. Ha nem hallgatjuk meg, elpusztul. Mind rosszabbul beszélünk és írunk, azaz lassanként megöljük a nyelvet. Mintegy hű és pontos tükörben nyomon követhetjük a nyelvben a közszellem ijesztő hanyatlását, a társadalmi fegyelem felbomlását. A könyv tükre a léleknek. Soha olyan lomposan nem beszéltek az emberek, mint manapság. A napi sajtó stílusa a pongyolaság; közleményeiben, híreiben egymást érik a legsúlyosabb nyelvtani hibák, hirdetései szűrő nélkül kerülnek a lapba. A mozi, a köznyelv másik nagy nevelője, nem marad el a versenyben, a képfeliratokat kísérő szövegeket a nép legádázabb ellenségei találják ki, kik még az elemi iskola próbáját sem állnák meg. A rádió is tetézi a hanyagságot. A könyv is megrontja a nyelvet, nem beszélve az élmény-irodalomról, amelynél szennyesebb hullám nem söpört végig a magyar irodalmon. Az idegen művek tolmácsolásában olykor nem találni egyetlen mondatot sem, amely a legelemibb mondattani vagy nyelvtani szabályokat megtartaná. A politikusok és a tudós előadók is nyomorítják a nyelvet ..." (Déry Tibor, 1945)

 

 

"Vedd el a nemzet nyelvét, s a nemzet megszűnt az lenni, ami volt: nyom nélkül elenyészik, beleolvad, belehal az őt környező népek tengerébe." (Tolnai Vilmos: Halhatatlan magyar nyelv)

 

"Csak anyanyelvemen lehetek igazán én. Ennek mélységes mélyéből buzognak föl az öntudatlan sikolyok, a versek. Itt megfeledkezem arról, hogy beszélek, írok." (Kosztolányi Dezső: Erős várunk a nyelv)

 

"Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Mélyen bennem van, vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként." (Kosztolányi Dezső: Ábécé a nyelvről és lélekről).


"Egy népet nem a testi hasonlóság, hanem a közös múlt, a hasonló gond, az egy haza levegője egyesít s választ el egy más múltú és más jelenű néptől.


Magyar az, akinek nyelve és esze magyarul forog. Becsületesen nem lehet más vizsgát találni arra, hogy kit tartsunk igazán magyarnak. Nem könnyű vizsga ez. Sokkal nehezebb annál, ami elé a fajta testi jegyeinek kutatói állítják az embert. Itt a lelket kell kitenni." (Illyés Gyula: Ki a magyar?)

 

"És hazám volt a szó, s hazám volt
a nép, mely magyarul beszél,
a nép, az óriási állat,
mely e fekete földön él;
amit mondtam, a nyelvén mondtam, a nyelvén mondtam,
erőm az ő ereje lett,
sorsát magamba építettem, sorsa magába épített."

(Szabó Lőrinc: A sokféle hazáról)

 

Több, mint százötven évvel ezelőtt Giuseppe Mezzofanti olasz bíboros és nyelvész (1774-1849) Frankl Ágoston cseh nyelvésznek a következőket mondta a magyar nyelvről, amelyet 57 más nyelven kívül szintén beszélt: "Tudja, melyik nyelvet tartom a görög és latin mellett, minden más nyelv előtt, leginkább dallamosnak és a verselés szempontjából leginkább fejlődésre képesnek? A magyart! Az új magyar költők verseit ismerem, ezeknek dallamossága teljesen magával ragadott. Ügyeljen, ebben a nemzetben egyszerre csak fel fog tündökölni egy költői lángész, aki teljességgel igazolja jóslatomat. A magyarok, úgy látszik, még maguk sem tudják, micsoda kincs lakozik nyelvükben". (Mezzofantit idézik: Kiszely, 1996, 347; Kosztolányi, 1971, 37)

 

"A magyar nyelv távoli és magányos. Pontos megértéséhez más nyelvek tanulmányozása rendkívül csekély haszonnal jár. Lényegében saját öntőformájából került ki, kialakulása és felépítése bízvást oly korszakra tehető, amikor a mai európai nyelvek többsége vagy nem is létezett, vagy nem hatott a magyarlakta térségre." (John Bowring, 1830, Poetry of the Magyar, Preface, vi - Dr Végvári József fordítása).

 

"Nyelvünk ízei gazdagon kiforrtak. A magyar szóból finom műszer lett, zajtalan sebességű gép, mellyel a mérnöki elme könnyedén alakíthatja fogalmait. De a lélek homályos vidékeit is lágyan kiemeli mélyeiből költőink ihlete. Nyelvünkkel megmintázhatjuk a kővágó motorok pergő zaját s az udvar sarkában gubbasztó maroknyi szalmaszemét alig-alig zizzenő rebbenését. Egyszóval nyelvünk ősi és modern, erdei, mezei és városi, ázsiai és európai." (József Attila: Töredékek)

 

"... soha a földnek golyóbisán egy nemzet sem tehette addig magáévá a bölcsességet, mélységet, valameddig a tudományokat a maga anyanyelvébe bé nem húzta. Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem" "tsupán idegen nyelven soha még egy Nemzet is e földön, a maga Anya nyelvét meg vetvén, böltsességre, tudományokra nem emeltethetett" (Bessenyei György, Magyarság, 1781).

 

"A mi nyelvünkben kirívóbb az idegen szó ... s ez okból nekünk többet kell gondolni a nyelv tisztaságával..." (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 192)

 

"Aki egy szellemi mozgalmat meg akar dönteni, annak ezt alapjaiban kell megrázni, ki kell mutatnia, hogy elvei egytől egyig hamisak. ... kifogásolja, hogy a nyelvművelő társaság csak az idegen szavak ellen hadakozik, s nem az idegenszerű gondolkozás, észjárás, mondatszerkesztés leküzdésére ügyel elsősorban. Ha ez így volna, nagy baj volna. Rossz orvos az, aki nem az egész szervezetet gyógyítja, csak a tüneteket." (Kosztolányi Dezső, 1971. Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 158 o.)

 

"Akkor válik igazán veszedelmessé, amikor az idegen szavak - az idegen gondolkodás jelképei - magyar álarcot öltenek, s úgy honosodnak meg." Kosztolányi Dezső

 

"Az idegen szó, az még a legkisebb baj, mert az idegenséget magán viseli. Nagyobb baj az észrevétlen idegenség, ami onnan keletkezik, hogy most nagy nekidurálással tanul mindenki idegen nyelveket. Iparkodik, hogy annak helyes kiejtését elsajátítsa, ezáltal magyar beszédébe is belekerülnek idegen fonetikai elemek, amik azt megrontják. Elsősorban éppen a ritmusba és a dallamba." (Kodály Zoltán, 1974, Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, III, Budapest: Zeneműkiadó, 436 o.).

 

"... ami most csupa lustaságból, hebehurgyaságból s a magyar nyelvérzék ide s tova tökéletes kihalásából történik, az rettenetes." (Arany János, Visszatekintés, Szépirodalmi Figyelő, 1861)

 

"Az utca nyelve, a tömeg nyelve bejön az ajtónkon és ablakunkon, s előbb-utóbb azt a nyelvet beszéljük és írjuk, melyet a tömeg és az utca. Ha járvány dúl, valamennyiünknek félnünk kell. ... Csak közös erővel, összefogva cselekedhetünk." (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 175)

 

"... valamennyien vétkezünk a nyelv ellen. Nem is az a fontos, hogy ne vétkezzünk, hanem hogy ébredezzék régóta szunnyadó nyelvi lelkiismeretünk, s tudjuk, hogy vétkezhetünk. Az ilyen bűnös máris bocsánatot kap. Csak az kárhozik el, aki tunya, közönyös, konok, s nem törődik azzal, hogy vétkezik vagy vétkezhetik. ... Mindenekelőtt azt vetik ellenünk, hogy egyetlen alkotó költő és író többet használhat a nyelvnek, mint egy sereg tudós, aki tarsolyában hordozza a nyelv döntvénytárát. Ezt senki se tagadja." (Kosztolányi Dezső (1971). Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 153 o.

 

"... a délibábos magyar rónát nem tartom okvetlenül szebbnek Umbria dombjainál, mégis a magyar nyelvet tekintem legnagyobb földi kincsemnek, s minden porcikámmal tiltakozom megrontása, csúffá tevése, elárulása és kisemmizése ellen. Mesterségem szerszáma, tisztának, tündöklőnek szeretném látni; gondolataim televénye, gazdag, mély és termékeny legyen; képzeletem kertje, ezért nyesegetem, ojtok, dugványozok benne, s igyekszem áttekinthető rendet teremteni lélegző sűrűjében." (Déry Tibor, 194. ?)

 

"Tanítottuk-e iskoláinkban a nyelvet úgy, amint kellene? Érettségivel, tanári oklevéllel eresztettünk rá a magyar életre olyanokat, akiknek nyelvismerete fogyatékos, kiejtése rossz, gondolkodása a nyelv szellemétől idegen. Ha csak feleannyi gondot fordítottunk volna anyanyelvünk tanítására, mint az idegen nyelvekére, nem jutottunk volna ennyire. ... Mindenkibe bele kell nevelni a nyelv sorsa iránti érdeklődést, a saját beszéde-írásáért való felelősséget. ... kell mindenekelőtt az írók tudatos közreműködése. Olyan íróké, akik minden leírt szavukért érzik, vállalják a felelősséget, akik hajlandók egészen megtanulni magyarul, hogy a remek hangszert egész terjedelmében használhassák, ne csak egy-két szűk részletében." (Kodály Zoltán, 1974, Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, II, Budapest: Zeneműkiadó, 327-328 o.).

 

 

VERSEIBŐL

/CSODAVÁRÁS című kötetéből/

 

BÚCSÚZÁS

 

Búcsúzom újra

búcsúzom mindig.

Váratlan percek,

új pillanatok várnak

s új emberek.

Visszanézni

csak  későn fogok,

csak egyszer utoljára,

ha majd összeszedem

a nagyvilágban

szerteszét hagyott

énemet,

mert örök búcsúzás

volt az életem.


/Buenos Aires, 1950. április /szelek hava/ 30.

 

 

 

URAM, TE  MELLETTEM  VOLTÁL

 

„Uram, Te mellettem voltál

az ismeretlen életkapunál.

Sokszor tettem öledbe töprengő fejem

és Te beszéltél velem.

Messze, túl a csillagokon

Te voltál és láttad,

hogy én itt lent vagyok

és visszanézek Rád.

Minden szépet rám pazaroltál,

csattogó madáréneket,

villámló fényeket,

aranyozott levélhullást.

Fájdalomra vigasztalásul

virággal szórtad tele a réteket

és kikeletszagot küldtél,

hogy boldogabb legyek.

Napsugarat küldtél nekem,

amikor kértem,

s vad zuhatagot

az égő nyár hevére.

Mindent adtál, amit kértem,

és én nem kértem mást,

csak amit adtál.

Uram, Te mellettem voltál!

Hiába nézek már Feléd, Uram.

Messze, túl a csillagokon

végtelenné tárult az űr,

nem hallom az erdők dalát.

Nem látom a fényt, a záport,

nem érzem a tavaszillatot.

Nem adod, mit akarok,

és én azt kérem, amit nem kaphatok.

Uram, Te akkor is mellettem voltál.


1950 július /áldás hava/ 27-én Buenos Aires.

 


írta: magyardea, 2010. márc. 15. 15:40 - címkék: és kategóriák: Dr. Molnos Angéla: A magyar nyelv "őrangyala" - még nincsenek kommentek

Mészáros Ferenc: Egy ember, aki egykor "megrázta Európát"




EGY EMBER,

AKI  EGYKOR „MEGRÁZTA EURÓPÁT”

 

Beszélgetés Mészáros Ferenccel

 

Lassan húsz éve, 1989. augusztus 19-én Mészáros Ferenc egykori MDF-es ötletére Páneurópai Pikniket szerveztek az osztrák-magyar határon. Ez a közös szalonnasütés tovább gyűrűződött, s „megrázta Európát, megremegtette a berlini falat. Ennek emlékére Debrecenben vándorkiállítás nyílt,ahol hajdani képeket és dokumentumfilmet tekinthettünk meg, melyet Szalay Péter készített.Te, akinek a fejéből egykor ez az ötlet kipattant, miért tartod fontosnak, hogy tovább vigyük, őrizzük a „lángot”?

 

- Szerintem azért fontos, mert ez a „láng”, az a „láng”, vagyis onnan ered, ahonnan az első, legelső szikra pattant. Érthetőbben: Ez az esemény is igazolja, hogy a tiszta emberi szándék egyetlen szikrája is képes súlyos válságok, nehézségek rendezésére, igazolja, hogy néha szabad utat kell engedni az álmoknak, és hogy az őszinte emberi megérzésnek mindig nagyobb az ereje és hatása, mint a folytonos mérlegelésnek, taktikázásnak.

A Páneurópai Piknik öngerjesztő, önmagából kiteljesedő esemény volt, olyan hajtása a magyar, és bátran mondhatom, európai történelemnek, ami képes volt arra az egyetlen napra egy gyújtópontba gyűjteni az emberséget. Ebből adódóan, függetlenül attól, hogy nekem milyen szerepem volt a hajdani eseményben, kötelességemnek érzem, hogy mások is megtudják, mi történt 1989. augusztus 19-én Sopronnál, az osztrák-magyar határon. Egyrészt azért, mert ez tényleg büszkeséggel tölthet el minden magyar embert, másrészt azért, mert azt a bizonyos hajtást meg kell erősíteni, ápolni kell, nehogy kiszikkadjon a mindennapok szárazságában.

-1999-ben, az események tisztázására konferenciát rendeztek, melyen részt vettem. /Innen ered a tegeződő hangvétel./ Én most az egykori „ötletgazdát” kérdezném, a tanácskozás akkori eredményeiről. Milyen érzésekkel jöttél haza Sopronból?

- Akkoriban nagy izgalommal vártam, mit hoz a 10. évforduló, milyen új tények kerülnek napvilágra az egykori esemény kapcsán. A konferencián nem történt más, mint az ilyen konferenciákon általában: megpróbálták tudományos keretek közé szorítani azt, ami azokon a kereteken kívül van. Bölcs, elismert politikusok, történészek, újságírók stb. mondtak nagyon okos dolgokat, sejttetni véltek kulisszák mögötti titkos egyezségeket, politikai taktikázások háttere előtt lebbentgették a függönyt, és mindezeket nagyon okos érvelésekkel terelgették a „tudományosság” karámja felé. Pedig ebben az esetben csupán annyi történt, hogy egy férfi, és egy nő – a férfi történetesen jómagam voltam, míg a hölgy Filep Mária- olyan pillanatban találtak egymásra, amely pillanatban a teremtés ereje uralkodott. A nő nyitott volt, hogy befogadja a magot, és kihordja a benne megfogamzott életet. Az esemény elindítója, és forrása tehát, egy, az ősi szerves rend alapján lezajlott, egyszerű teremtéstörténet volt, amihez egészséges körülmények között egy nő, és egy férfi, valamint az ezek találkozásakor jó esetben eluralkodó teremtő készség szükségeltetett. A 10. évfordulón rendezett konferencián voltak férfiak, és nők egyaránt, csak az a bizonyos teremtő készség hiányzott…

Emiatt az egészet mesterkéltnek, művinek, idegennek éreztem mindvégig. Ráadásul – mint az sajnos, az ilyen esetekre jellemző- egyszerre olyan sokan lettünk, mi egykori szervezők, mint a hajdani dicsőséges partizánok. Mondta is a Páneurópai Piknik egykori fővédnöke, Pozsgay Imre, hogy a „kudarc árva gyerek, de a sikernek sok anyja-apja van”…

A konferencia egyetlen dologra lett volna hivatott, és csak akkor lett volna sikeres, ha ezt a célt eléri: Az őt megillető helyre kellett volna tennie a Páneurópai Pikniket, elérni, hogy tanítsák az eseményt a magyar, német és európai iskolákban, és megtalálni annak a módját, hogy Magyarország, hogyan használhatja fel, aknázhatja ki ebből a kétségkívül pozitív történelmi eseményből számára adódó lehetőségeket. A konferencia ennek az elvárásnak nem tudott megfelelni, így egy lett azokkal a megemlékezésekkel, amelyeknél a forma a tartalom rovására” tündökölt”. Úgy jöttem haza, hogy az illúziókat vissza kellet terelnem oda, ahol biztonságban vannak: a lélek mélyére…

 

-1999. szeptember 10-én a Magyar Köztársaság érdemrendjének Kiskeresztjét kaptad ezért az ötletedért, mely akkoriban  egész Európát megrázó eseménysort indított el…De az elmúlt évben történt valami. „Az ötletgazda visszadta a kitüntetést”- írta a Magyar Nemzet.”Valaki lemondott… Lemondott a kiskereszt viseléséről. Valaki, aki – velünk együtt – sokkal nagyobb kereszt nyögője..  Le, mert kristálytisztán látja, nem a legjobban muzsikálunk, ezek a belső drótakadályok csak szaporodnak, Mészáros Ferenc említett gesztusa sem bontás még. Inkább figyelemfelhívás a társadalmunkat gúzsba kötő, belső szögesdrót akadályok szaporodására..” -adta hírül  a Jobbik.Net….Pontosan miért mondtál le erről a kitüntetésről?


- Kezdjük a szikár tényekkel: A kitüntetésről egy Sólyom László köztársasági elnökhöz írott levélben lemondtam, tömören megindokolva döntésem hátterét. Levelemre azóta sem kaptam választ. Vagy azért, mert nem lényeges, ha valaki lemond egy ilyen érdemrendről, vagy azért, mert az indoklásom helyénvaló volt. Én az utóbbit gondolom helytállónak, éppen a válasz elmaradásának tényéből adódóan. Nem először fordult elő a magyar történelem során, hogy az úgynevezett szellemi elit, ennek a minősítésének hátat fordítva, cserbenhagyta azt a tömeget –saját népét- amelyet képviselni, óvni, felemelni hivatott, amely nép őt erre a hivatásra felhatalmazta, kiemelte.  Az öszödi beszéd után kialakult helyzet egy ilyen állomása volt a magyar történelemnek, de említhetném itt 1956-ot, vagy 1948-at, vagy 2004.12.05-öt. Egy nép életminősége, hangulata, általános állapota hűen tükrözi saját szellemi elitjének minőségét. Úgy is mondhatnám, hogy ezt a minőséget a szellemi, politikai elit minősége határozza meg. Az öszödi beszéd nyomán kialakult helyzetben a magyar elit ismét leszerepelt, ami nézetem szerint egyet jelent, azzal, hogy fogalma sincs ennek a rétegnek arról, ami a hivatása, illetve, ha fogalma van róla, akkor alkalmatlan ezt a hivatást betölteni. Nem csupán nekem kellett volna lemondanom a kitüntetésről, hiszen én nem vagyok számottevő tényező ebben a hazában. Nem az öszödi beszéd tartalma miatt mondtam le, hanem amiatt, ahogy abban a válságban, ami a beszéd nyomán kialakult, a magyar elit viselkedett. Hiszem, hogy ez a helyzet ismét egy lehetőséget kínált a megújulásra, a nemzet helyzetének újragondolására, egy tisztább közélet kialakítására. Nem tudtunk élni vele, mert akik erre felhatalmazást kaptak nem alkalmasak a feladatukra. Érdemes elolvasni Hamvas Béla gondolatait 1956-ról. Akkor nem hagyta cserben a magyar elit saját népét? Egyre inkább bizonyosság bennem, hogy 1989-ben is ez történt, főleg az öszödi beszéd kapcsán kialakult helyzetet látva. Elkeserítő, milyen kezekben van ennek a népnek a képviselete, és itt nem csupán a politikumra gondolok! Élnek itt sztárként dédelgetett alkotó emberek, élnek szellemi nagyságként tisztelt urak, hölgyek… Éppúgy, mint 1956. november 3. után, most is játszottak a színházak, hajlongtak a szereplők, hagyták, hogy a kabáthajtókára kitüntetést tűzzenek. Sorakoztak a pénztár előtt havi jussukat felmarkolni az önnön fényüktől elvakultak, s közben a romlott hús szaga terjengett körülöttük… Mielőtt megírtam volna lemondó levelemet, vártam, hogy talán lesz valaki onnan „föntről”, aki példát mutat… Nem volt senki. Egyetlen Öszödön szemtanúként jelenlévő sem gondolta úgy, hogy ilyen körülmények között semmilyen együttműködést nem vállal. Miután napvilágra került a beszéd, és az országgyűlés megerősítette posztján a miniszterelnököt, egyetlen ellenzéki képviselő sem gondolta úgy, hogy ezek után visszaadja a mandátumát. Arról már csak álmodni mertem, hogy egységesen tegyék meg… A köztársaság elnöke súlyos morális válságról beszélt, teljes joggal, mégsem mondott le, amikor nyilvánvalóan látszott, hogy nem értik, vagy nem akarják érteni szavait… Mit tettek a közjogi méltóságok, a jogállam jeles képviselői? Semmit! Vártak! Mit tettek a színészek? Játszottak, hajlongtak tovább. Hogyan reagáltak a mértékadó moralisták? Várták, hogy éppúgy, mint korábban, ez a botrány is feloldódik az időben, s lassan majdcsak megszokjuk a bűzt, ami onnan föntről egyre gátlástalanabbul árad… Milyen harciassá, és erkölcsössé vált mindenki, amikor a helyzetet nehezebben viselők az utcán próbálták elérni, amire az elit képtelen volt… Aztán minden maradt a régiben. 1956. 50. évfordulóján hadiállapotban volt az ország, s ezek az urak nem átallották csőcseléknek minősíteni azokat, akiket cserbenhagytak... Én azért mondtam le a kitüntetésről, mert önmagával a birtoklásával olyan kötődést demonstrálok, amit a fentiek után nem kívánok fenntartani. Volt olyan illúzióm is, hogy talán mások is követnek, de éppúgy, mint a köztársasági elnök válaszlevele, ez is reménytelen elvárásnak bizonyult… Azt mindenestre megerősítette mindkét kudarc bennem, hogy helyesen értelmeztem a helyzetet.

 

-Ezek a gondolatok visszacsengenek:  A fal című versedben. A leomlott falak helyett azóta újak épültek…

 

A fal

 

Kavics, cement, szürke

eszement valóság,

Fal! Fal, és újra csak fal!

Zabálja lelkünket a kórság!

Zabálja, gyomorfenéken

ázik savban a lélek!

Gyomor poklában

habzik a tiszta ének!

Fal! Fal és újra csak fal…

Hallod-e testvér a dalt?

Falakon túl, falánk

gyomrok mélyén.

Van–e még hely a földön,

Ahol nem épült palánk?

Fal, zabál a falánk!

Fal, zabál, mint a história.

Gyomorsavból gőzösült

Pokoli szimfóna.

Berlin dupla falai:

Hetven méter látható

kiherélt valóság,

de valóban eltűnt

az ördögi óhaj,

a szellemi köszvény?

Ledőltek a falak,

de látni a helyed

Halálos ösvény! Látni,

Érezni, hogy a cement

És kavics eszement

Palánkja felszívódott,

a fölbe, a fákba, s a

lélek emésztőgödrében,

apró buborék már csak

a maradék ének…

Apró buborék a

maradék ének,

kicsinyke zárvány

a maradék dal…

épül, majd omlik a fal…

épül és omlik a fal,

s nem marad más,

csak a zárvány, a dal…

igen: ő marad, emésztő

savak fölött a tiszta ének,

a tiszta zárvány, árván,

és a  sóvárgó lélek.

 

 

„VERSEIM  A  LELKEM  ÁRNYÉKNYOMATAI”

 


-Verseket is írsz. Kicsiny füzet-köteted a SÓLYOMHIMNUSZ Sopronban jelent meg 2004-ben….


- A vers árnyék, a fény gyermeke, a lélek rajzolata, amennyire képes megfogni az ember a pillanatot. Írok verset, mint ahogy az emberek többsége is folyamatosan ír verset. Van, aki papírra is veti őket, míg másokon csak átsuhannak a gondolatok. Én leírom, ha éppen rajzol bennem valamit a fény. Leírom, és hagyom úgy, ahogy érkezett. Nem formázom, nem akarok megfelelni semmiféle tudományos, esztétikai elvárásnak, törvényszerűségnek. Ezek az én lelkem árnyéknyomatai…

 


Mészáros Ferenc a versét olvassa

 


 

-„Írni az utolsó gyenge hangig

Ami elcsuklik az elmúlás küszöbén

Írni, amíg a lélek morajlik

Lüktetni, amíg van remény” - írod a Testamentum című versedben, mely készülő kötetedben lesz olvasható. Mit jelent számodra a szó? Mit jelent az írás?

 

- Az írással, főleg a versírással olyasmit kísérel meg az ember szavakba foglalni, ami a szavakon túl van, azok fölött, ezért amint elkészül, a papíron éledezik, máris érezni, hogy kevés… Olyan ez, mint mikor a természetben járva megéled a csodát, s ha megpróbálod megfogalmazni, ami átjár, nem találod a szavakat. A nyelv, amellett hogy végtelenül gazdag, mégiscsak zárt. Éppen attól zár el, ami őt is létrehozta… A verssel a lélek vetkőzik meztelenre, de a szavak korlátai miatt a lényeget csak sejttetni engedi…


-„Felszállott a páva/ vármegyeházáról./ Lerázta a reményt/ aranyló tolláról…..”- e sorokban szomorúság hallható.  Mi ennek az oka?

 

- Egyes bölcsek szerint az ember legjobb létállapota a derűs melankólia. A hangulat éppúgy változhat, ahogy a napszakok változnak. Néha derűsen ragyog, máskor sötét borúba süllyed… Amikor a haza, mint érzés, mint fészek, mint tágabb értelemben anya témája foglalkoztat, akkor nem tudok derűs lenni, hiszen sajnos, nincs sok okom rá.


-A Megváltás című versedben valamiféle reményt látok felcsillanni…. Ott, akkor miféle megváltásban hittél?


- A remény a lélek fénye, s nincs súlyosabb bűn emberrel szemben, minthogy ezt ne hagyják áradni. Amikor ez a fény árad, akkor a megváltást éljük át, ha csak egy pillanatra is, hiszen csak annyi fényhez jutunk, amennyit önmagunkból adunk. Minden ember fényforrás, és nem azzal váltjuk meg szenvedéseiből, hogy szenvedtetjük, hanem azzal, ha visszaigazoljuk felé ezt a tényt. Ezzel váltjuk meg. Ahányszor visszaigazolást kapok, magam is megváltódom…


-A 2004-es népszavazás szégyenteljes eredménye egy megrendítő versre ihletett:

 


Virrasztó

(2004.12.05.)

 

 

Virrasztottam érted testvér!

Fuldokló szavak sikolyán rémülve,

és remélve, hogy „ész, erő és oly

szent akarat” nem hiába…

Mégiscsak hiába! Felfalta a lárva!

Ahol Boldogasszony Anyánk

reménysége fénylett, felsejlettek

a fuldokló szavak titkai:

Feltámadt Júdás, a kariótiai!

 

Hol van? Volt-e tavalyi hó?

Vagy mindezek csak szavak?

Táncolnak az égen, és kardba omlanak?

Vagy csak magyarázat?

Magyarnak lenni alázat, új mérték?

Ez hát az érték?

Már nem harminc ezüst a szeretet ára!

Egy karéj kenyér az árvaság vámja!

 

És hol van a szerelem? A túlsó part?

Meghalljuk-e még a meztelen sóhajt?

Akarták, elérték, hogy Isten is legyintsen.

Mindezek után kell még az Isten?

 

Fuldokoltak a szavak, elmerültek.

Haza, szeretet, kardba dőltek.

Elnyelte őket az árulás gyomra.

Jegyet váltottunk a pokolra…

 

Ajánlás:

Árnyékból kilépni testvér!

Ez most a feladat!

Nemzeni újat, erőset!

Nem hagyni, hogy

a hűsben deleljen!

Izzon , lángoljon

és szeressen,

amig el nem parázslik.

 

2004 december 5-én felmutattunk valamit, amit nem lehet eléggé szégyellni ahhoz, hogy hiteles legyen a szégyenünk…


-„Azt hittem, elég bölcs vagyok, És megtalál az Isten…..” -írod az Istenkereső című versedben. Miféle Istenben, Teremtőben hiszel?

 

- Isten… A felvilágosodás homályában egyesek megkérdőjelezték a létét is. Mostanára azért eljutottunk oda, hogy belátják még azok is: néha jobb, ha van! A kérdés csupán az, hogy milyen is ez az Isten. Nálam nem kérdés már, s aki így van vele, pontosan tudja, hogy ennél többet nem szabad mondani Róla. Rá kell találni! Nem azért, mert ő elvárja, hanem azért mert nélküle csonkák vagyunk. Kell! Nem mi neki, hanem ő nekünk. Isten… Nem követel, nem büntet, nem ostoroz, „csupán” szeret. Ő van a szavakon túl, ő igazolja vissza a fényedet. Hiszem, hogy Valaha nem volt szükség annak bizonyítására, van-e Isten, és főleg arra nem, hogy azon vitatkozzanak, milyen is az Isten? Arról nem is beszélve, hogy ily módon szükségtelen volt írásban rögzíteni bármilyen szabályrendszert a hozzá fűződő viszonyról. Ez az állapot régen volt, s azóta, sajnos, megélt az emberiség sok-sok szenvedést e téma kapcsán is. Egy Fukuyama nevű amerikai filozófus 1989-ben azt írta: véget ért a történelem. Aztán ezt az állítását kiegészítette még egyéb állításokkal is, de szerintem ebben az egy mondatban volt csupán igaza. Véget ért, és lassan, de biztosan, és törvényszerűen, visszajut az ember ahhoz a rendhez, amiről annakidején letérítették. Ez biztosan nem a mi életidőnkben teljesedik ki, de meg kell történnie…


 

-„ Mária nyarat sirat,

könnyezik az ég…

Alszik a nép, még

mindig alszik a nép!....

Mária sirat

A könnye zápor

Nem ébred senki,

Sem közel, sem távol” - írod a Mária könnyeiben. Hit és remény. Csüggedés és lelkesedés tükröződik a verseidben… Mi az, ami éltet, ami élni enged?  Mi az, ami fölemel, ami megtart ebben a nehéz helyzetben?

 

- Hamvas Béla azt írja a magyarokról, hogy alvó nép, amelyik még mindig aranykori álmában él. A hit, és remény abból táplálkozik, hogy egyszer felébred…

 

-Verseidet, főképp a szerelmi lírádat valamiféle különös tisztaság, ősi hit járja át…Íme itt a bizonyíték, egyik versedben...

 

 

Add a kezed

 

 

Add a kezed, légy a párom

Hagyd, hogy szívem megtaláljon!

Megtaláljon, átöleljen,

Forró rejtekébe rejtsen.

 

 

Add a kezed, ne hagyj árván

Legyél virág lelkem fáján

Legyél virág, ha én nézlek

Illatozzál, amíg élek.

 

 

Add a kezed, vezess messze

Csillagjáró szerelembe,

Szerelembe, égi nászba

Szíved legyen szívem háza"

 


- Hiszel-e, és ha igen, milyenfajta szerelemben hiszel, így életed delén túljutva?

 

- Hiszek, és folyton sóvárgom az érkezését! Sokfajta szerelem van? Lehet-e, szabad-e osztályozni? Csak érkezzen, kerítsen hatalmába, és vigyen magával… Az igazi  mindig elvisz, és sohasem egyoldalú, mert ami egyoldalú, az nem szerelem… A szerelemmel egy harmadik minőségbe emelkedünk, aminek nem tudjuk okát, hiszen ekkor nem a józan ész, a megfontolás, a mérlegelés, nem a tudás a vezénylő, hanem az a bizonyos szavakon, gondolatokon túli erő, amire egyetlen meghatározásunk mindössze a szerelem…

 

-„Elfogyott a mese/ felfalta a világ/ bezárta szirmait/ a szerelemvirág….”-írod  Ballada című versedben, melyből mélységesen mély szomorúság,- és hiányérzet árad….. Mi ennek az oka?

 

- Hát akkor bontsuk ki ezt a gondolatsort, fürkésszünk vissza az időben, keressük meg a tiszta illatokat, a tiszta hangokat, és a tiszta dallamot…

Nagyapám jött be utoljára a szobába, lassan a petróleumlámpához lépett, s egyetlen csavarintással elzárta a fényt. Nyolc unoka várta ezt a pillanatot. Én a bátyámmal a kemence sutjában, lábtól fekve, három unokahúgunk az ablak alatt leterített nagy szalmazsákon, két kisebb legényke a nagy ágy végében lerakott matracon, míg egy kicsinyke nagymama mellett, fent az ágyon. Ahogy a fény kihunyt, egy csapásra megszűnt virgonckodásunk, és várakozva kémleltük a sűrű sötétséget. Kisvártatva felcsendült nagymama selymes hangja: „Tavasz szél vizet áraszt… szólalt meg a dal, amihez azonnal csatlakozott nagyapa mély, rekedt hangjával, s mi mindnyájan. Nem harsány volt ez a kórus, inkább szívszorítóan bensőséges.

Amint elhalt az ének, nagymama azonnal a mesébe kezdett. Csöndben szerényen mondta, de olyan szeretettel, hogy ma is megborzongok a szépségétől.

Mesélt a leányról, aki a hétfejű rabul ejtett, a legényről, ki elindult, hogy megmentse fogságából. Akkoriban még a cselekmény érdekelt, nem tudtam, hogy a létező legnagyobb és legtisztább bölcsességet hallgatom, nem tudtam, hogy ezt felülírni nem lehet, nem szabad, mert örök érvényű, megdönthetetlen.

Mindig végighallgattam a mesét, izgalommal aggódva, vágyva, hogy a csoda beteljesedjen és a szerelemesek egymásra találjanak. Tudtam, hogy így lesz, mégis volt bennem aggodalom, félelem, hogy nem sikerül…

A mesék fontosabbak, mint gondolnánk, és egzaktabbak minden teóriánál, minden elfuserált filozófiai eszmefuttatásnál.

Mi más a mese, ha nem annak leírása, hogyan juthatunk el a legszentebb, legtisztább emberi állapotig, a szerelemig, mennyi próbatételen, kínon, gyötrelmen át kell küzdenünk magunkat, hogy elérjük? És mily árnyaltan, milyen finom érzékletességgel rajzolja fel a világot, ahol élünk, a lényeket, amelyek körülvesznek mindnyájunkat.

Az első mesék az aranykor végén születtek, azoknak a lelkéből, akik őrizték ennek a hagyománynak a tisztaságát, és annak a titkát, hogyan léphet a szerelem ösvényére, aki elhatározta magát erre az útra…

A mesék élnek, életszerűek, megélhetők, megvalósíthatók. Utat jelölnek, az egyetlent…

 


Mészáros Ferenc iskolám vendége a Költészet Napja alkalmából

 


-Beszélgetésünk befejezéséül íme a kötet címadó verse: üzenet, mely hitet, erőt, reményt sugall  ennek a szárnyaszegett, csüggedő,kis országnak, Mária országának:

 

 

Sólyomhimnusz

 

 

Szárnyak nélkül béna a szeretet,

csillagfénytelenül börtön a remény,

szikkadnak gallyai Égigérő fának,

üresek a fészkek lombja rejtekén.

 


Szarvas csapásait ne a földön keresd!

Csillagok ösvényén vezet a nyoma.

Ha kitárulsz felé szíved ablakával

fény hátán ömlik beléd a Haza.

 


Sólyom röptét ne az égen fürkészd!

Lelkedben fészkel a büszke madár.

Ha fényektől dúsul fel a véred

Hazád egére újra visszaszáll.

 


Haza kell találnod bolyongásaidból!

Fészekben költeni a jövő álmait.

Segítenek majd csillagközi fények

Hazádra tárni a remény szárnyait.

 

 

 

Kiegészítés:

Beszélgetésünket követően megjelent Mészáros Ferenc újabb verseskötete:

 

 

A fény ágyasa

 

 

Aki a fénnyel fekszik össze

ágyasa marad örökre,

s úgy éli meg a látszatot,

mint szerelmet, varázslatot

 

További versei az ÁTUTAZÓBAN című versblogomon olvashatóak:

http://dalzso.freeblog.hu/

 

 

Lejegyezte: Dálnoky Erzsébet, 2008-ban

 


 

írta: magyardea, 2010. márc. 8. 20:00 - címkék: és kategóriák: Mészáros Ferenc: Egy ember, aki egykor "megrázta Európát" - még nincsenek kommentek

Dálnoky Erzsébet: A NAP-Isten egyik földi leánya vagyok

 

A NAP-Isten egyik földi leánya vagyok

 

Beszélgetés én-MAGammal...Veletek...

 

 

 

Szeretnék Köztetek lenni itt… Mint "Lélekemelő"... Persze, tudom,  itt vagyok kérdezőként, beszélgetőtársként, újságíróként... De másképp is szeretnék!... Előkerestem két interjút, melyben én vagyok a megkérdezett. A debreceni Méliusz Rádióban beszélgettünk  a Virágot sír a csönd című verseskötetem megjelenése előtt és után… Föl akartam ezt rakni, de olyan nagy, sokkal több, mint 5 MB, így nem fogadta be a rendszer. Ezért marad most a szó, a vers, és a képek… Fogadjátok szeretettel...

 

 

VAGYOK AKI VAGYOK


Nap Atyám Hold Anyám

nászából születtem

és most itt vagyok:


VAGYOK AKI VAGYOK


Messzi világokból

égi szárnyakon röpültem:

Szeressetek!

Értetek vagyok


VAGYOK AKI VAGYOK


Szeretni jöttem e világra:

Szórni fényt, hitet,

sugározni szeretetet,

hogy melegemnél melegedhessetek.


Én már csak szeretni tudok:

Istent! Gyermeket! Kedvest! Szülőt! Hazát!

Szeress!

Éjjel-nappal vigyázok Rád!


Bántás nem érhet,

már védett vagyok,

égi szeretet oltalmaz,

magam is:


SZERETET VAGYOK

 

 

Könyvborítóm. Fényképezte:Tóth Béla Ottó

 

 

Kagylóhéjából kibúvó csönd

 

Néhány bevezető gondolat Dálnoky Erzsébet – Virágot sír a csönd c. könyvéhez

 

Miközben Dálnoky Erzsébet gyönyörű verseit, egyéniségét, egyediségét magában foglaló, vibráló líráját olvasom, kívül és belül mélységes csönd, béke és nyugalom vesz körül. Olyannyira érzékelhető ez fizikai síkon is, hogy még a szél is alig lebbenti a függönyt a nyitott ablaknál. Mintha az időtlenség bölcsőjében ringatózva hallgatnám, érezném és élném át a versek segítségével ezt a különös, lélekemelő csöndet, a csöndet, amely a szavakon átszivárog, a csöndet, amely láthatatlan könnyeivel lemossa lelkünkről a távolba révedő régi és új bánatok keserédes porát, a csöndet, amely a széttört álmok tükörfényű szilánkjaiból összerak egy újrafésült álomintarziát, a csöndet, amely úgy ölel át, mint egy szenvedélyes szerető, a csöndet, amely „kagylóhéjából” kibújva simogat, vigasztal és közben virágot sír…

A verssorok fonalán hintázó sejtelmes és misztikus „csöndben”, ahol mélységek és magasságok, repülések és zuhanások katartikus erővel váltják egymást a végtelen térben Ég és Föld között, tárja ki fénykarjait a Nap és árasztja ölelő szeretetét, melegét az Olvasóra, és ülteti el akár még az emberi lélek eddig érintetlenül árválkodó kamráiba is az Égiek által küldött remény boldogító üzenetét.

Olyan mélyreható alkotások ezek, hogy a bennük csodálatosan, kifinomult érzékiséggel megfogalmazott szavak ereje által ajtók nyílnak a sötétben és magányban gubbasztó szíveken. Mindenen áthatol és mindent, mindenkit gyógyít, emel, táplál a megállíthatatlanul áradó, önzetlen szeretet-szerelem EGYség, ami egyrészt Fentről, másrészt az alkotó lelkéből fakad. Ez az isteni-emberi monumentális kompozíció plasztikusan idomul a léthez, a mindennapok helyzeteihez, betölti azt az űrt, ami gátolja a benső tisztulás, a hitbeli erősödés, a lelki emelkedés folyamatát, Hidat képez Ég és Föld között, Isten és Ember között, szinte a krisztusi Kereszt EGYségbe és közösségbe hívó szimbóluma tűnik fel előttünk.

Nem is lehet ez másképp, hiszen már a Vagyok, aki vagyok c. kötetnyitó, bemutatkozó versben, önvallomásban világosan előttünk áll az a harmonikus szellemi-lelki Teljesség, vég- és időnélküliség, amely tulajdonképpen nem más, mint a Teremtő Istennel és az általa megalkotott világgal való tökéletes EGYség.

„Bántás nem érhet,/ már védett vagyok,/ égi szeretet oltalmaz,/ magam is: SZERETET VAGYOK” – fejezi be a fent említett, Vagyok, aki vagyok c. versét, s ezzel az angyalhangon zengő záróakkorddal, „szeretetkulccsal” nyitja ki szívét és nyújtja át annak minden kincsét az Olvasónak.

„Az élet szeretet – add át magad.” ez olvasható mottóként a szép kivitelezésű könyv elején. Szívből, őszintén ajánlom mindenkinek, hogy adja át magát az olvasásnak, ennek a könyvnek, mert ebben a könyvben együtt van az élet és a szeretet, a szeretet, amely egy napon megteremti nekünk, az arra vágyóknak azt az Új Világot, amelyről folyton álmodunk…

Paudits Zoltán

Földanya havának 1. napján


 

Én...

 

VAGYOK AKI VAGYOK

 

Egy Tisza-parti kis faluban, Tiszakerecsenyben, perzselő Napisten havában csodálkoztam rá a világra melynek "csak" az erdejét metszette félbe az igazságtalan Trianoni szerződés. Azóta is áldom a Teremtőt, hogy engem az Őshazában hagyott. Egyszerű, paraszt szüleimtől emberséget, becsületet örököltem. Tanítónő lettem, s vallom, hogy a személyes varázs, a gyermekek nevelése fontosabb minden tárgyi tudásnál. Közben újságírást tanultam. Egy ideig sok lélekemelő interjút készítettem lélekemelő emberekkel, majd „elhallgattam”. Ebben az egyre értéktelenedő, pénzhajhász világban nem igazán kellettek az általam felmutatott értékek. Én pedig nem alkuszom!
Életem nagy részét egyedül éltem, mert nem bírok társas magányban, szeretet nélkül élni. Három lánygyermeket szültem a nemzetnek, de ebből kettőt ez a nemzet nem tartott meg. Felneveltem, majd röpülni engedtem őket.
Megérintett a távol-keleti filozófia, melyből szeretni tanultam. Ma már tudom, hogy szeretni születtem erre a Földre: "Én már csak szeretni tudok. Szeretni: Istent! Kedvest! Gyermeket! Szülőt! Hazát!"- írtam egyik versemben… Főként szerelmes verseket írok önmagam és szeretteim örömére, s mindezt kegyelmi állapotban teszem. Verseim a szívem, lelkem lenyomatai, üzenetei, „csönd-virágai”.… Hiszek a szeretetben. Hiszem, hogy ez az egyetlen erő, mely jobbá teheti, megváltoztathatja a világot! Mindenki elsősorban a saját, szűk körében, egy karnyújtásnyi körben felelős a világért. S ha ez a sokmilliárdnyi kör rendben összeilleszkedne, megélhetnénk itt a Földön a paradicsomi állapotot. Hiszem, hogy létezik valahol egy Teremtő, rendező, aki vigyázza lépéseinket. Aki vigyáz arra, hogy ez az olykor fájdalmasan szép világ ne rohanjon a pusztulásba! Engem a Jóisten mindig a tenyerén hordott. Ezért tudtam átvészelni minden magasságot és mélységet, mely eddig megérintett.
Értékeket nem gyűjtök. Miből is tehetném? Az érték én vagyok annak, aki látja bennem mindazt, mit életem során magamba szívtam, magamba zártam, s mindaz a szeretet, amit adtam és kaptam. Mert semmi mást nem vihetek majd át magammal a túlsó partra.

 

Lányaimmal...A 2008-as esztendőben...

 

Verseimből:

 

GYÖNGYSZEMEK   A  LÉTEZÉSRŐL


ESŐ


Hull az eső. Isten könnyeiben fürdik az erdő.

Zölden mosolyognak a fák.

Isten sírva is vigyáz ránk.



LÓTUSZVIRÁG


Mocsárból nő ki,

Mégis a víz fölött szeretve lebeg.

Legyen ez a küldetésed.



NAPFÉNY


Bőrömön táncol

Belőlem ragyog

A Napisten egyik földi lánya vagyok.



GYERMEKEMNEK


Bennem laktál

Szeretetben fürdetlek

Ha elfogadsz: a barátod is leszek.



BÁTRAN


Mondj igent, ha félsz, ha reszketsz!

Mondj igent, mert ha nem teszed,

A gyávaság lesz a kereszted.



BOLDOGSÁG


A boldogság benned, a mélyedben van.

Ha mástól függ, elillan, bizonytalan.

A biztos pont, az örök láng csak Te vagy.



NEM VAGY EGYEDÜL


Egyedül voltál, mikor világra születtél.

Egyedül leszel, mikor halsz.

De ne félj! Isten láthatatlanul örökké benned van.


SZERETET


Mikor a másik szemében látod az arcod

Mikor a másik fülével hallod a hangod

Mikor ő megsebződik, s az benned jobban fáj.


MAG-od


Dobd le a ruhád!

Dobd el a tested!

Ami megmarad, az vagy Te, MAG-od, az ÉNvalód.



SZERELEM


Végtelen szabad madár.

Ha fogva tartod, kalickába zárod, sebzetten vergődik,

Ha szabadon engeded, tenyeredbe boldogan visszaszáll.




HALÁL


Nincs élet és nincs halál. Örökkévaló vagy.

A halál káprázat, testruhádat levetve

Tudatod tovább él, szárnyal, messze száll.




KEGYELEM


Kegyelemben él, aki küszködés nélkül él.

Hiszi, hogy a Mindenség érte van, és ő a Mindenségért.

A kegyelem szárny, mely a Létbe simulva emel.



KÖNNYEK


Smaragd-könnyeim a földre hullnak.

Beszívja a sebzett Föld és gyógyulni kezd tőle,

Mint ahogyan gyógyulni kezd a könnyező, megsebzett lélek is.



VÁGY


A vágy olyan, mint a földbe vetett mag.

Figyeld, ápold, gondozd, óvd, s ha a Teremtő is akarja

Kicsírázik, szárba szökken, virágba borul, ha eljő a szent pillanat.



SZÁRNYALÁS


Elengedve minden kötést, ragaszkodást

Üressé, lebegővé válik a Lélek, megtisztul,

És angyalszárnyakon röpül tovább



CSAK A SZERETET


Semmi nem számít, csak a tiszta SZERETET,

Mely egy most épülő új Világba

Kézen fogva átvezet.



ÉLETEM


Napisten havában szeretetet adni világra születtem

Áldás kíséri egész életem

Isten tenyerén vagyok egy parányi gyöngyszem.



...---...

 

 

ANGYALOKKAL TÁNCOLOK

 

 


Sivatagi hőség

Perzsel az aszfalt

Galamb sétál át a járdán tikkadtan, szürkén pihegve

Zöld fényben lángolnak a fák

A szél a szoknyámmal játszik

 


Üres vagyok

Súlytalan

Lebegek

Vajúdva szülöm most új önmagam

 


De álmomban angyalokkal táncolok

 


Ismerős arcú hajléktalan fekszik a kopott padon

a több százéves fák alatt.

Reszketőn nyújtja felém tenyerét

Pénzt teszek bele, s közben megérintem kezét

A ködös szemekben parányi zöld csillag gyúl

S a mélyében meglátom Istent

 


A víz kékje hívogat

Belemerülök

Behunyt szemmel úszom

Majd lebegek mozdulatlanul

Otthon vagyok…

Hajdanán sellő voltam, vagy delfin talán?

 


Végtelen a nyugalom…

A víz ölel, simogat

Boldog is vagyok

 


Fölnézek

Előttem az üvegfalon túl az erdő

Zöld világ…

Minden moccanatlan

Levél sem rezzen

Madár sem rebben

De e zöld világtól most

elválasztanak a vastag üvegfalak..

 


Falak

Falak…

 


Minden falat virágzó cseresznyefákkal öveznék,

hogy a fáradt vándor és a kívül rekedő

a virágzó,  hűs lombok alatt megpihenhessen

 


Minden fal elé tavacskákat építenék,

s a tavakon lótuszvirágok nyílnának


Lótuszvirágok,

melyek a mocsárból, az iszapból nőnek ki

s mégis mindig fenségesen lebegnek…

 


Hatvanfokos gőzben tisztulva ég ki belőlem

s napbarnított testemen kigyöngyözik

a még bent rekedt fájdalom

 


Gőzben égek

Vízben fagyok

Bármit teszek

E Földön idegen vagyok.

S örökre idegen maradok.

 


De éjszaka…

Éjszaka angyalokkal táncolok.

 

 

 

 

 

ESŐ…


Napok óta tikkadtan várakozom

Eső-Isten meghallgatta kérésemet:

Villámlott

Mennydörgött

Megérkezett


Zuhog az eső

Isten sír

Könnyeiben fürdik a táj

Zölden mosolyognak a fák


Zuhogj eső

Szakadj


Eső mossa az arcom

Mezítláb táncolok

Ruhám rám tapadva

Testformát ölt

S a szakadó eső

Minden fájdalmat kiölt

Belőlem


S maradt

A végtelen tiszta szerelem

Mely egy másik Zöld Világba

Kézen fogva átvezet

Ahol EGY lehetek Veled


Szakadj eső

Sírj Isten

E világot tisztítsd meg

Hogy tiszták lehessünk,

Mint a fény

Meleggel, szeretettel tele

Hogy egy új világba

Tisztán olvadhassunk bele


Könnyezik Isten

Vele könnyezem én

Az örömtől

Mert találkozom Veled

Hamarosan

E világ legvégén


Kérés:


Addig is,

Kérlek Isten

Simítsd le könnyeit

Enyhítsd a terheit

Vigyázz rá!

 

...---...

 

 

HAZÁM

 

 

 

 

Ezernyi sebből vérzel

Drága kicsiny Hazám!

 

Ezernyi sebedet

Megcsonkolt

Gyönyörű testedet

Fényemmel

Hitemmel

Imámmal

Szeretetemmel

Naponta gyógyítám.

 

 

A verseskötetem képeit: Tóth Béla Ottó fényképezte.

Még olvashatóak újabb verseim a lent jelzett blogon is...

 

Megjegyzés: Úgy két éve vezetek egy másik blogot:

ÁTUTAZÓBAN : http://dalzso.freeblog.hu/

címmel. Mintegy 1200 bejegyzés: versek, gondolatok, írások...  Eme oldalon minden  a SZERETETRŐL szól.  Kedves Odalátogató! Érintsen meg Téged is e sok gyönyörűség! Mert  hiszem, hogy a szeretet az egyetlen erő, mely megváltoztathatja a világot. Élni csak  szeretve és szeretetben fürdőzve érdemes!

 

 

írta: magyardea, 2010. márc. 8. 19:02 - címkék: és kategóriák: Dálnoky Erzsébet: A NAP-Isten egyik földi leánya vagyok - 7 komment

Rácz Géza/ Bhakti Kamala Tírta: Lélektől Lélekig




LÉLEKTŐL LÉLEKIG


Beszélgetés Rácz Gézával,

a Kagylókürt folyóirat főszerkesztőjével,

Bhakti Kamala Tírtha hindu szerzetessel


„Bölcsőd és sírod homály.”-Arany János szavai ezek. Rácz Géza több mint húsz éve ezt a „homályt” kezdte kutatni a keleti bölcseleteken keresztül. 1985-ben, huszonhat évesen beavatták, 1988-ban szerzetessé szentelték s a kolostori életet választotta. Bhakti Kamala Tírtha néven gyökeresen megváltozott addigi élete. Erről beszélgettünk egy előadása után.   Beszélgetésünket követően ez az interjú -talán nem véletlenül- Mindenszentek-és Halottak Napján íródott.


-Én ma is jól emlékszem az első nagy találkozásunkra, mikor a  KAGYLÓKÜRT című folyóiratot mutattátok be Debrecenben, melynek   főszerkesztője vagy. Mit kell tudnunk erről a lapról?

-Ez a lap a szellemi dimenzió lapja, mely ebben a közismerten pesszimista s egyre inkább elanyagiasodó világban megpróbál olyan műhelyt teremteni, amely a szellemi, a lelki, a spirituális értékek fontosságát hangsúlyozza.


-Miért éppen KAGYLÓKÜRT a neve?

-A kagylókürt egy jellegzetesen keleti hangszer, melyet a régi időkben sok nép használt, így a magyarok ősei is. Többek között jelek adására, információ továbbítására. Az ónid hagyomány szerint Hangot, illetve a szellemi bőségszarut jelképezi, melynek kincseit megpróbálja továbbítani. Transzcendentális értelmezése szerint pedig a lélek győzelmét az anyag felett.


-Mert Csokonaival együtt Te is azt vallod, hogy : „Csupán a testé a halál. A lélek megmarad, csakhogy más testbe száll…. Ezer esztendőkig tart így a vándorlás.” Hogyan történt a találkozásod ezzel a ma már egyre elfogadottabbnak mondható filozófiával?

-Húszegynéhány éves voltam, mikor egy kedves barátomtól a Tökéletes jóga az isteni szeretet jógája című könyvet kaptam. Ennek filozófiája ragadott meg leginkább. Majd találkozásaim e vallás prédikátoraival, s így személyes tapasztalataim vittek egyre közelebb ehhez az eszmerendszerhez, mely akkoriban még valahol a tiltó és tiltott határán egyensúlyozott.


-Úgy tudom, egy teljesen hagyományos jövő állt előtted, külkereskedelmi  főiskolás voltál, mikor egy homlokegyenest más útra léptél. Szüleid hogyan élték meg ezt a nem mindennapi választásodat?


-Természetesen aggodalommal fogadták, de nem gördítettek akadályt utamba. Miután látták, hogy ez nem csupán egy veszélyes kirándulás számomra, s miután meggyőződtek értékeiről, teljes békességben el tudták fogadni választásomat, és talán büszkék is rám. Mindig éreztem támogatásukat, s a biztonságot, hogy bármikor szükségem van, számíthatok rájuk. Ezért hálás is vagyok nekik. Az elmúlt esztendőkben számukra is bizonyossá vált, hogy ennek az útnak értelme van.


-A szerzetesi élet, a Te életed lemondással jár. Lemondás a „földi” javakról, lemondás a szerelemről. Nem hiányzik mindez?

-Lemondani akkor tudunk valamiről, ha jobbat kapunk. Velem is ez történt. Az élet csodálatos eufóriáját, a szerelmet, megtapasztaltam előtte. A vallásban ugyanezeket, vagy még tisztább érzéseket tudjuk táplálni Isten számára. A szerelem nem tart örökké, de az Istenhez fűződő, rajongó kapcsolat több, teljesebb és örökkévaló.


-Mit jelent számodra a szeretet?

-A szeretetről nagyon sokan beszélnek, de valójában nagyon kevesen gyakorolják. A mesteremtől azt tanultam, hogy: A SZERETET SZOLGÁLAT, mellyel embertársaink lelki üdvét, lelki gondozását szolgáljuk. Mert az ember legfontosabb, legértékesebb része a lelke. A BHAGAVAD GITA-ban is meg van írva, hogy örökkévaló lelkek vagyunk, s halálunk olyan, mint mikor az elnyűtt ruhát leteszi a lélek, s majd újat ölt helyette.


-Ez a szeretet minden emberre egyformán irányul?

-Legmagasabb szinten nem szabad különbséget tenni ember és ember között. Az egyik legfeljebb többet hibázik, ezért tűnik kevésbé kedvesnek, mint a másik, vagy a tudatlanság jobban minősíti életét, de magát az embert akkor is szeretni kell. Ez nem egyfajta érzés, hanem tudatállapot. Az ember a kígyót is szereti, de nem dédelgeti, melengeti a keblén, hanem távolabbról tiszteli.  Az alapvető tisztelet-érzés, szeretet-érzés tudatállapota mindenkire, mindenre növényre, állatra  egyformán kell, hogy irányuljon, természetesen annak függvényében ki az, aki jámbor, ki kevésbé jámbor. Valami kis jó mindenkiben található. Ez bizalmi kérdés. A bizalomadás fölemeli az embert elesett helyzetéből is. Nálam bölcsebbek is azt mondják: Gyűlöld a bűnt, de ne a bűnöst!


-Egy ilyen nyugalmat, lelki békét sugárzó ember tud-e haragudni, gyűlölni?

-Komoly eredménynek érzem, ha egy ilyen zaklatott világban meg tudjuk valósítani a belső egyensúlyt, a lelki békét, amely netán ki is sugárzik az ember környezetére. S ha ez látszik is rajtam, azért hálás vagyok. Sokan kérdezték már, ki tudok-e jönni a sodromból?  Igen, de a gyűlöletet nagyon szeretném elkerülni. Nem hiszem, hogy az ilyen érzelmek bármiféle jót szülnének. Ha szeretném szeretni az Istent, hogy tudom gyűlölni a teremtményeit? Nem fér össze. Egy fenékkel két lovat nem lehet megülni.


-Milyen vagy, mikor haragszol?

-Ha igazán haragos vagyok, akkor nem szólok. Míg az ember kiabál, valakiért kiabál. Mikor van remény, akkor még kiáltunk, de ha nem látok reményt, akkor már csak hallgatok.


-Mi az, amit nem bírsz elviselni?

-Az igazságtalanságot, az álnokságot. Minden emberi gyöngeséget elfogadhatónak tartok, a tisztességtelen szándékot nem.


-Hogyan védekezel?

-Elkerülöm. Amit meg tud változtatni az ember, változtassa meg, amit nem, fogadja vagy kerülje el.


-Mit jelent számodra a pénz?

-A legkevesebbet. A földi javakról lemondani nem túl nehéz dolog, de a ragaszkodásról sokkal nehezebb. Az anyagi javak birtoklásának vágya valóban meg tudja mételyezni az ember életét és tudatát. Segítségképp érdemes a védák elveire támaszkodni, melyek azt mondják, mindenkinek annyi van ebben a világban elrendelve, amennyi szükséges. Többet nem is szabad elvenni. Gandhi azt mondta: Az egész univerzum úgy van elrendezve, hogy minden élőlénynek jusson elegendő, de a világ minden kincse nem elég egy ember kapzsisága kielégítéséhez.

 


-Pár éve azt mondtad nekem, hogy ez egy teljesen jó világ. Ez a világ teljesen harmonikus. Minden a helyén van benne, s bízol abban, hogy egyre több ember fogja ezt észre venni, s minél többen veszik észre, annál harmonikusabbá teszik. S egy keleti példát említettél: A lótusz is az iszapból nő ki, de mindig a víz fölött van, soha nem szennyeződik be. Nekünk is el kell jutnunk egy magasabb nézőpontra. Most hogyan látod akkori megállapításodat?




-Amiről akkor beszéltem, az a nagy harmónia a hétköznapi világban is megvan, ha a harmóniát feladat-gyanánt értékeljük. Ha az a feladata, hogy zavart teremtsen az emberek fejében, és ezt megteszi, jól végezte dolgát. A választás az emberen áll, hogy részese lesz-e az anyagi, zavaros befolyásnak, vagy más eszmét, tiszta isteni befolyást keres. Az ókori bölcselők azt mondták: A világ káosz. Vigyázz, nehogy magad világ légy! Ha ezen elgondolkodunk, tisztán láthatjuk helyünket.


-Te  miért születtél erre a világra?


-Mint mindannyian, hogy tanuljak. Tapasztalatokat szerezzek, gyűjtsek.


-Mit gondolsz, hol tartasz, hányszor kell még megszületned a tökéletességig?

-Ez bizonyos idő után elveszíti fontosságát. A tökéletesség itt a földi körülmények között is elérhető.  Célunk, hogy mindig Krisna társaságát élvezhessük. Ez a lelki, tudati változás, felvilágosodás, felemelkedés, megnyílás itt is megtörténhet, az Úr itt is befogadhatja az embert isteni kegyelmébe. Így válhat a pokol is mennyországgá, ha az ember Isten közelségében van.


-Tudván, amit tudsz, félsz-e a haláltól?

-Tudatosan nem. Nincs bennem halálfélelem, de nem vagyok benne biztos, hogy kellően fölkészültem már mindenre. Nem a halál idegen. A testi létünk idegen a lélektől. Mert a test csak test, múlandó, a tűz, a parázs, a lélek megy tovább. Halhatatlan. Mi emberek, amennyire nem tudunk élni, nem tudunk meghalni sem. Ma már az embernek a halálfélelme mellett életfélelme is van. Elidegenedtünk nagyon ezektől az ősi, természetes dolgoktól. Meggyőződésem szerint a lelki identitászavar az oka ennek. Az ember nem nagyon találja értelmét sem a létezésnek, sem az elmúlásnak. Ezeket kellene feszegetni, az emberi élet erre való. Egy hindu bölcselet szerint az emberi lét akkor kezdődik, amikor önnön lelki létünk, lényünk és Isten felől tudakozódni kezdünk.


-Mi a célod itt, a földi létben?

-Szeretnék eljutni az isteni harmónia birodalmába.



-Mit teszel ennek érdekében?  Hogyan éled mindennapjaidat?

-Ezen kell gyakorlatozni. A nagyszerűsége abban rejlik, hogy az eszköz és a cél, s az út és a cél nem különböznek egymástól. Krisna  szolgálatában élek, ez célom. Az út során a tisztaság minősége változik meg. Lényeg, hogy bármit is teszünk, tökéletes, harmonikus tudatállapotban isten-élménnyé tegyük. Mindent áthasson az isteni tudatosság, az istennek szóló odaadottság. Ez megvalósítható mindenki számára. Hétköznapjaim a szerzetesi élet szabályai szerint telnek. Jóval a napkeltét megelőzően ébredek, mert a hajnal kedvező a lelki gyakorlatoknak. Olyankor könnyű kinyitni a lelkünket Isten felé. Ezt hívőkkel közös istentisztelet, lelki gyakorlat, közös éneklés, meditáció, ima követ. Mikor magamra maradok személyes meditációt folytatok, majd szolgálataimmal foglalkozom. Ez olvasást, fordítást, írást, szerkesztői munkát jelent. Gyakran látogatom működő közösségeinket hazánkban, és a határon túl.


-Ezek szerint örökké úton…

-Ez a szerzetes életéhez hozzátartozik. Így kevesebb ragaszkodás támad az emberben. /Természetesen rossz anyagi ragaszkodásokra gondolok./  De a Pécs melletti kolostorba mindig visszatérek.


-Hosszú útjaid, zarándoklásaid a hindu vallás őshazájáig, Indiáig vezettek 1994-ben.  Milyen tapasztalatokkal, élményekkel tértél haza?

-Hosszú idő után jutottam el Indiába, amit nem is bánok. Meggyőződésem, hogy minél érettebb fejjel kell eljutni oda. Utam sok lelki tapasztalattal gyarapított . A kulturális meghatározottságokon, földrajzi kereteken kívül meglelni az egyetemest, a lényegest csak szakavatott vezetéssel lehet. Ez egy gyökeresen más világ. Kőrösi  Csoma Sándor szerint minden nép, de különösen  a magyar nép nagyon sokat merített a keleti kultúrákból: „Keressetek, kutassatok, mert az egész világ egyetlen nemzete sem talál annyi kincset kultúrájának gyarapítására, mint a magyar társadalom az ősi, indiai kultúra tárházában.”


-Milyen nyelven igazodtál el abban a világban?

-Angollal bárhol, bármikor, hisz a vallás indiai gyakorlói jól beszélik az angol nyelvet. De az Isten nyelve a SZERETET, mely nem függ nyelv korlátoktól.


-Azóta is zarándokolsz Indiába, fordítod a Szentírásokat melyek szanszkrít, illetve bengáli nyelven íródtak. És egyfajta küldetést teljesítesz itt a földön…

-Mert azt vallom: Ha a tevékenységem eredményeképpen csak egyetlen ember megtisztul, akkor már megérte. Mert a lelki dimenziókban nem működnek a hétköznapi értékek. Ezek nem mérhetők tonnában, másodpercben, pénzben. Én egy olyan világban szeretnék élni, ahol más értékek fontosak. A szívtől a szívig, a lélektől a lélekig ható érzések, gondolatok, a tökéletesség filozófiája a mérce.


Lejegyezte: Dálnoky Erzsébet

http://www.youtube.com/watch?v=mG0Xoe-kg5k&feature=related

 

 

írta: magyardea, 2010. márc. 7. 1:35 - címkék: és kategóriák: Rácz Géza/ Bhakti Kamala Tírta: Lélektől lélekig - 3 komment

Paudits Zoltán: Kiáltok!




KIÁLTOK!

 

Találkozás  Paudits Zoltán költővel



„Az emberért, a hazámért, az országomért, a világért kiáltok. Azért kiáltok, mert suttogni már gyávaság és hasztalan” - fogalmazott így kérdésemre Paudits Zoltán, ötödik megjelent kötetének soraival. Majd beszélgetésünk így folytatódott:

 


- „Álmodtam szépről,/vágyódtam jóra,/jöttem a fényből/ sötét valóra…”-írod egyik versedben. Hogy érzed magad ebben a világban?

 

- Ha el akarnám bagatellizálni a kérdést, amit persze nem teszek, akkor annyit válaszolnék rá mindössze, hogy nem érzem jól magam ebben a világban, ha pedig kicsit bővebben fejteném ki a véleményemet, abban az esetben a nagyon szót illeszteném még elé fokozásként. De vegyük komolyra a kérdést. Mielőtt bárki arra gondolna, hogy itt egy megkeseredett, életunt, reménytelen ember kétségbeesett tehetetlenségével állunk szemben, egy olyan emberével, aki magán hordozza az örökkön bús és keserű magyar mentalitás minden negatívumát, el kell oszlatnom e tévhitet, ugyanis merőben másról van szó, sokkal bonyolultabb és mélyebb okokra vezethető vissza ez a pesszimizmus, olyan okokra, amelyek nem a nyilvánosság előtt zajlanak, amelyeket csak az értő fül hall, az értő szem lát és az értő elme fog fel, amelyek origója talán, és ezt nem nagyképűségből mondom, a Teremtéstörténetig vezethető vissza. Ez egy mesterségesen előállított, dogmákkal kicölöpözött virtuális világ, ahol manipulálják és a nem-gondolkodásra tenyésztik az embereket. A jó és a rossz harcának szenvedő alanyai vagyunk és a „világ urai” annyira megkavarták a „moslékos-vödör” tartalmát, hogy azt sem tudjuk már, ki a jó és ki a rossz, kinek lehet hinni és kinek nem. A látszólagos melankóliám kontrasztjaként áll szemben és oldja, cáfolja ennek a depressziónak a feszültségét az a tény, hogy pátoszi magaslatokra tudok repülni ezekben a témákban, tehát a saját világnézetem segítségével képes vagyok átrepülni a hamis moralitás által rám erőltetett korlátaimon és visszanyerem azt a derűt, boldogságot, amihez eredendően joga van minden embernek. Összegezve tehát, ebben a művilágban nem, a saját és a rejtett igazi, valós világban nagyon jól érzem magam.

 

- Milyen a hószárnyú pillangók világa?/Ez egyik versesköteted címe./ Miben különbözik attól a világtól, amelyben mi most élünk?

 

 

- Ez a világ, amelyben élünk, amit fizikailag érzékelünk az idő korlátai közé van szorítva. A Hószárnyú pillangók világa túllép a megkötöttségeken és az időtlenség univerzumába, egy másik dimenzióba vezet. Itt a földön az időt mérik, osztják, számolják, ott TÚL mérhetetlen, állandó, nem a volt és nem a lesz, hanem az itt és most, vagyis a van áll a középpontban. És ez a központosított van adja meg ennek a másik világnak, élettérnek az Isten-közeli voltát.


- „A világ gyönyörű, de tele van félelemmel…” Verseidből, írásaidból kiviláglik, hogy Istenben való hited ad erőt a mindennapok elviseléséhez, harcához. Erről így írsz: „A mi madáretetőnk a templom, tápláló búzaszemeink pedig Isten szent Igéi. Nélkülük tört szárnyú, sebzett, erőtlen és céltalan madarak vagyunk, éhező, rongyos, hajléktalan, hitevesztett koldusok….”

 

- Nehéz és ijesztő volna úgy felmenni mondjuk a hetedik emeletre, hogy a lépcsőfokok mentén ne lenne kapaszkodó, amire támaszkodhatunk és általa úgy érezhetjük, biztonságban vagyunk. Az az ember, aki nem tud beépíteni az életébe „kapaszkodót”, elveszett és számára a létezés értelmetlen, célnélküli, hiszen ez esetben a sajátos felfogásának elmélete szerint véges. Egy ilyen élet csupán vegetál, vakon tapogatózik a nihilben, és ennek következtében nem tud feloldódni, átszellemülni, megújulni abban az érzésben, amit egy olyan ember él át, akinek az életében van „kapaszkodó”. A világban rejlő, naponta ránk leselkedő félelmek sem győzhetők le másként, csakis így.


- Egyhelyütt Teilhardot idézed, mintegy mementóként: Az emberiség számára közeledik az a nap, amikor választania kell az istenimádás és az öngyilkosság között. Fejtegesd ki ezt a gondolatot!

 

- Ha nincs előttem perspektíva és elfogadom azt, hogy miután megélek egy bizonyos kort, lehetőségeimhez mérten felépítek egy egzisztenciát, felnevelem gyermekeimet, végig küszködöm a szürke hétköznapok sorát és azután a „porból lettél, porrá leszel” nem túl biztató gondolatába beletörődve meg kell halnom, akkor el kell azon gondolkodni, hogy ne húzzuk-e meg már most a halántékunkhoz simuló hűvös pisztoly ravaszát. Kicsit morbidnak tűnhet a gondolat, de csak e két lehetőség közül lehet választanunk, és mivel szabad akarattal rendelkezünk, miénk a döntés és a felelősség is.

 

- Istenhívő vagy, s ez a hited úgy tűnik, keveredik a keleti filozófiák tanaival. Mintha hinnél a lélekvándorlásban is… „Az idő csak a testet darálja, a lelket bebalzsamozza…” Miféle Teremtőben, miféle Istenben hiszel? Hited szerint, hogyan képzeled, hogyan tudod, mi lesz velünk életünk végén, mi vár ránk a „túlsó parton”?

 

- Egy emberközeli, emberbarát Istenben hiszek, egy olyan Istenben, akinek nem a büntetés, a megfélemlítés, a megtorlás az elsődleges célja, aki azt akarja, hogy az ember emberhez méltón éljen, legyen szabadsága, legyenek jogai és valóban rendelkezhessen szabad akaratával, retorziók nélkül kimondhassa véleményét, gondolatait.  A bosszú istene, a folyton tiltó, elutasító, kordában tartó isten távol áll tőlem, hiszen aki az Igazságot hirdeti, nem lehet semmilyen szinten igazságtalan, mert, ha azzá lesz, hiteltelenné, elfogadhatatlanná válik és ekkor a Pilátus által felvetett Hol az Igazság? kérdése jogerőre emelkedik. Hogy hitem szerint mi vár ránk a „túlsó parton”? Remélhetőleg ez az IGAZSÁG….

 

- „Ölében a nagy semmiségnek csüggedünk, félünk..” –írod a Tudatlanul című versedben….

- Ezt a megállapításomat különösebben nem analizálom, mert véleményem szerint, a saját környezetében mindenki érzékeli e súlyos, sürgős megoldást kívánó problémát, inkább álljon itt két versem, amelyek még tovább értelmezik, illetve nyomatékosítják a fenti gondolatot.


Közöny


Ez a vihar előtti csend,

ez a nem történik semmi,

ez az álmos, furcsa rend,

ez a tétován sehová menni.


Ez az elvarrt, szűk idő,

ez a megjátszott öröm,

ez a fekete, hűs eső,

ez a befalazott közöny.



Közt-es vers


Országok közt városok,

városok közt hidak,

hidak közt folyók,

folyók közt partok,

partok közt házak,

házak közt emberek,

emberek közt falak.



- A KIÁLTOK! című legutóbbi köteted Előszó helyetti kezdő írása, a Modern világunk, így ábrázolja az embert: „Az ég felé törő homo sapiens, a tökéletességre vágyó, bábeli tornyát építő ember, sarkából kifordult modern világunk téveszmékkel beoltott, génhibás mutációja..”

 

- Korunk rohamosan terjedő pestiseinek, a növekvő munkanélküliségnek, a túlhajszoltságnak, a feszült idegességnek, az önzésnek a salakjában fuldoklunk. A mindennapok keserű tapasztalatai - a bénító szembesülés a kilátástalannak látszó jövővel-, összezsugorítják belső énünket, áttranszformálják gondolkodásunkat, letapasztják szemünket és képzeletünket a realitások hideg, zord és kies talajára. A globalizáció, a modern haszon és sikerorientált ipar belevájta mérgező fullánkját a társadalomba, amely végül a kulturált, egészséges civilizáció bukását eredményezi. Az erkölcsi morál bomlása, a gátlástalan pénzszerzés, az ismét visszatérő „rabszolgatartó társadalom” és a jó ízlést nem ismerő, etikátlan, „műanyagokat” sugárzó és gyártó média és bulvárpropaganda olyan méreteket öltött, amely áthidalhatatlan partokat ásott az emberek között. Szinte lehetetlennek tűnik az inverzió. Az eddig viszonylagosan jól élő középosztályt magába szippantotta az úgynevezett alsó réteg. A szembetűnő és bántó anyagi és életminőségi különbségek fokozódó elégedetlenségeket váltanak ki a szegények táborában. Egyre növekszik a „megélhetési” bűnözés, a lopási kényszer az éhenhalás elkerülése érdekében.  A politikusok elkapkodott, meggondolatlan intézkedésekkel próbálják egyensúlyozni a mérleg serpenyőit, de az elszabadult torziók súlya visszabillenthetetlen. Totális káosz ütötte fel fejét és előbb-utóbb hatalmas pofájával bekebelez mindent és mindenkit.

Mosolytalan és boldogtalan sivatagban vonszoljuk magunk, elnyűtt, rongyos lelkünk darabjait húzzuk a porban, lehajtott fejjel és közömbösen megyünk el egymás mellett, tükör által látunk homályosan. Egoista voltunk bélyegét viseljük homlokunkon és saját lényünkön túl már nem látunk, a mások iránti közöny, a 20. század akut betegsége. Katasztrofális méretekkel bír az irigység, a csalás, a gyűlölet, kiterjesztette határait a szeretetnélküliség. Kétségbeejtő mutatókkal, számadatokkal áll elöl az elhalálozási listán az öngyilkosság.  Robotok dolgoznak helyettünk, osztályrészünk lett a nukleáris szennyezés, a vegyszer, a szmog, a környezetkárosító anyagok mérhetetlen halmaza, a stressz, a drog, az alkohol, az egyre nagyobb és kiterjedtebb fegyverkezés, a háborúk, merényletek. Mindezek centrumában elsősorban a hatalmi törekvések és a pénz a domináló erő.

Az ég felé törő homo sapiens, a tökéletességre vágyó, bábeli tornyát építő ember, sarkából kifordult modern világunk téveszmékkel beoltott, génhibás mutációja. A bennünket körülvevő falak, a szegénység, a gazdagság, a munkanélküliség, a túlzott munkába menekülés, a gondok, a gondtalanság mind-mind egy-egy ok arra, hogy vakon tapogatózzunk a világban, hogy cél nélkül éljük napjainkat, hogy olyan képzeletbeli edénybe öntsük az életünk felhígított tartalmát, amely feneketlen és elfolyik a semmi medrében.

Hitevesztett társadalomnak vagyunk részesei, egy befogadhatatlan, megemészthetetlen, tömény információáradat halmaz áldozatai, szenvedő alanyai, programozott, félreprogramozott elemei. Ebben a világi közegben az érdemi, valós és értékes tenni akarást elnyomta a tunya tespedtség.   Egy olyan kor embere fordult el Istentől, és tárta ki karjait egy rózsaszínbe öltöztetett kirakatvilág irányába és zárta ki életéből Krisztust, amelynek sohasem volt még ennyire szüksége Istenre, mint most!

Elérkezett az idő, amikor be kellene látnunk, meg kellene értenünk azt a tényt, hogy van egy számunkra felkínált esély, az egyetlen esély, egy olyan út, amelyre bárki ráléphet, legyen gazdag, vagy nincstelen, öreg, vagy fiatal, mérnök, orvos, vagy munkás. Ezt az utat „taposta” ki nekünk Jézus a kereszthalála által, s a mai kor emberének e tényt kellene felfogni, elfogadni és élni a lehetőséggel. Nincs más reményünk, hiszen napról napra egyre több tégla hullik ki a hamis illúziókra épített tornyainkból. Ne várjuk meg, amíg összedől, betemet és elpusztít mindent és mindenkit!

A foltozgatások, a halogatások ideje lejárt, belefulladtunk a meddő, hiábavaló erőlködésbe. Kormányos nélküli hajóink sorra zátonyra futottak! Még kedvezhet nekünk a szél, húzzuk fel a vitorlákat és induljunk el a biztos irányt mutató „világítótorony” felé! Dönteni kell most, mert holnap talán már többé nem lesz rá alkalom!

 

 

- Ebben a kötetben- mely főként nemzeti érzületű verseket tartalmaz- minden vers egy-egy kiáltás. Kikért kiáltasz?  Hogyan és mikor születtek ezek a versek?



 


- Az emberért, a hazámért, az országomért, a világért kiáltok. Azért kiáltok, mert „suttogni már gyávaság és hasztalan.” A hallgatással, a türelemmel, a szelídséggel, a megalkuvással, az örökös megbocsátással, önmagunk állandó megalázásával, lekicsinylésével, önmarcangolásával saját magunk sírját ássuk, mélyítjük. Ez a diagnózis egyénre és társadalomra egyaránt vonatkozik. Ha nem tudunk kimászni abból a bűzölgő mocsárból, amelynek émelyítő, kábító gőze állandóan azt plántálja belénk, hogy eredendően bűnösök vagyunk és csak a böjt, a vezeklés árán válthatjuk meg életünket, jövőnket, akkor egyszer és mindenkorra önmagunkat feszítjük keresztre. Egy népben, egy nemzetben, ha nincs önérzet, önbecsülés, ha nincs benne egy egészséges rassz, ami éppenséggel a média propagandájával ellentétesen nemhogy rossz és kirekesztő, hanem igenis szükséges feltétele a létnek, akkor az a nép elkorcsosul és idővel kihal, megsemmisül. Be kell látni végre, hogy a „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel” elve nem működik hatékonyan, sőt kifejezetten káros, ugyanis birkatűrővé tesz és megadáshoz, pusztuláshoz vezet. Természetesen forró fejjel, meggondolatlanul sem lehet nekirohanni a falnak és akár vérre menőkig küzdeni, mert a mártíromság sem old meg semmit, ráadásul a véráldozat olyan emberből is hőst faraghat, aki erre érdemtelen. Meg kell találni a megfelelő stratégiát. Mindenki végezze a maga feladatát, lehetőség szerint maximálisan, a költő, író a tollával harcoljon, a szónok a nyelvével és a megfogalmazott, kimondott elvek, gondolatok az emberek közös összefogásával transzformálódjanak át tettekké. Kiáltani a becstelenség, a rablás, a jogtiprás, a hazugság, az erkölcstelenség ellen mindenkinek a kötelessége, kiváltképp egy költőnek.

 

- „..az Igazat ki is / kell mondani,/ akkor is, ha ezért/ a bér a vég.”- mondod. Ért-e már hátrányos megkülönböztetés azért, mert igazat szóltál, azért mert elkötelezetten a nemzeti oldalon állsz?

 

- Előszeretettel beszél az írott és az elektronikus sajtó a diszkriminációról, de mindig csak egy területet, egy népcsoportot érintve, pedig aki elkötelezetten nemzeti érzelmű és ezt vállalja is, az a mai Magyarországon a legdiszkrimináltabb, sőt kimondom, ő az igazán diszkriminált! Igen, volt már úgy, hogy ajánlottak munkát, de amikor olvasták cikkeim, verseim, visszamondták különböző gyermekded okokra hivatkozva, illetve több esetben még válaszra sem méltattak. A magukat nemzetinek valló emberkék érdekes módon nem szeretik azokat, akik radikálisabbak, keményebbek, őszinték. Ezektől tartanak, félnek attól, hogyha beengedik őket abba a közegbe, ahol ők sütögetik a maguk kis pecsenyéjüket és osztoznak a koncon, akkor a napvilágra kerülnek hazugságaik, lehullik arcukról a festett maszk és kiderül álszent képmutatásuk. Az arcátlanság tetőpontja viszont az volt, amikor egy könyvbemutató után megkeresett egy illető és fölényes nyersességgel közölte, hogy aggódik a hovatartozásom miatt és örülne, ha egy állandó havi szaftos kis gázsi fejében a liberális oldal íróinak táborában üdvözölhetne a jövőben. Válaszul megmutattam neki, merre van a kijárat.

 

 

- Bánatod közös, milliók bánata: „Mária, Szent Anyánk,/ nyújtsd felénk kezedet,/ tedd újra eggyé/ hű magyar nemzeted!”- írod a Magyar bánat, Trianon című versedben…

 

- Trianon örökkön vérző, sajgó seb marad addig, amíg nem lesz rá gyógyír. Ez a szégyenteljes diktátum mementóként áll a világtörténelem színpadán. Ilyen példátlan, arcátlan árulással és jogfosztással nem nagyon találkozunk másutt. Trianont nem lehetett emlegetni a kommunista érában, mert aki ezt megtette, könnyen „hidegre” került. A rendszer, vagyis a módszerváltás után kezdték feszegetni ezt a témát, de talán csak kényszerűségből, hogy ezzel némi mondvacsinált igazolást adjanak annak, hogy Magyarországon valóban változott valami. Sajnos, aki Trianont hangoztatja, arra mostanság is könnyen rányomják a nacionalista, soviniszta bélyeget. Ha a Trianoni seb begyógyulna, akkor a magyarság megerősödne, de ez a liberális vezetőknek nem lenne előnyös, sőt végleges bukásukat eredményezné, ezért foggal-körömmel ellenzik a rehabilitációt, ezt igazolta a szégyenteljes, arcpirító 2004. december 5-i szervezetten eljátszott, holtvágányra terelt népszavazás csúfos eredménye is. Amíg a hazájuktól elszakított, kiszolgáltatott magyarsággal kényük-kedvük szerint bánhatnak az ottani hatóságok, és a magyar kormány sem teszi meg határozottan, csak ímmel-ámmal a tőle elvárt kötelességét az ügyben, addig nem fog egy pillanatra sem enyhülni az a bánat, amely milliók szemébe csal könnyeket…

 

 

- „De tankok jönnek,/ tép, zúz láncuk,/ s porrá törik/ minden álmuk   És gyilkos kezek/ körbefonják,/ árulóké/ Magyarország…./- Ez az 1956 utáni ország állapot. Milyennek látod most a helyzetünket, Hogyan változott, változott-e az úgynevezett demokráciában?

A demokráciától óvakodni kell, alattomos, kiszámíthatatlan, angyalbőrbe bújtatott kígyó, a szabadság, egyenlőség, testvériség illuzórikus képét, hamis eszményét tárja elénk, de belülről a diktatúra jegyeit hordozza és mi ennek a kivetüléseit érezzük. Amikor a hatalom képviselői a nép megkérdezése, beleegyezése nélkül, sőt sokszor a közfelháborodás és a tüntetések ellenére döntenek olyan dolgokról, amelyek hátrányos helyzetbe hozzák az embereket, megcsonkítják, ellehetetlenítik az életkörülményeiket, akkor milyen alapon beszélhetnénk demokráciáról? 1989-ben naivan hittük azt, hogy valóban leomlottak a kőfalak, kinyíltak a vaskapuk és egy szabad élettérbe léphetünk át. Ez az eufórikus, utópisztikus álom azonban rövid ideig tartott, mert rá kellett jönni arra, hogy a rendszerváltás helyett módszerváltás történt és nem sok minden változott, csak a nevek, az arcok és a módszerek, az irányítók, vagyis akik a kulisszák mögött mozgatják az eseményeket ugyanazok a gazemberek, akik előtte is kavargatták a méreggel teli kondért.


Milyen világ ez?!


Milyen világ ez,

ahol magyart ver

most a „magyar” rendőr?!


Milyen világ ez,

ahol vezetők

buknak becsületből?!


Milyen világ ez,

ahol elnyomva,

rabbilincsben élünk?!


Milyen világ ez,

ahol mindentől

reszketünk és félünk?!


Milyen világ ez,

ahol „azoknak”

gyilkolni is szabad?!


Milyen világ ez,

ahol mi vagyunk

a cél, véráldozat?!


Milyen világ ez,

ahol percenként

lopnak, kifosztanak?!


Milyen világ ez,

ahol két lábbal

sárba taszítanak?!


Milyen világ ez,

ahol szegénynek

csak törvények vannak?!


Milyen világ ez,

ahol nincs joga

élni a MAGYARNAK?!


2006. október 23.



- A Szegények hite című versed fájdalmas és döbbenetes. Milyen ma Magyarországon a szegények hite? Látni-e még kapanyél fölött görnyedő, imára kulcsolt kezeket?Hit és csüggedés…..remény és reménytelenség… Hiszel-e a Magyar Feltámadásban?

 

- A szegény embert más sem tartja életben csak a hite. A kapanyél fölött görnyedve reggeltől estig a tűző napon nem sok motivációt kap a környezettől. Nincs más, ami tartsa benne a megtartó erőt, csak az, hogy bízik Istenében. Az „Imádkozzál és dolgozzál” szavai adnak lelki vigaszt a túléléshez, mert számára nincs más alternatíva, szó szerint, csak a túlélés. A földet művelő parasztnak ebben a liberális gazdasági rendszerben nincs becsülete, egy megcsonkított élettérben megalázottan, megcsömörlötten, rezerváltan éli napjait, pedig egy normálisan felépített, olajozottan működő ország-mechanizmusban a paraszt a nemzet egyik meghatározó „egyede”. Amíg nem lesznek kiosztva megfelelően a szerepek, és nem lesznek megbecsülve erkölcsileg, anyagilag azok, akik valóban tesznek az országért, addig nem látok kiutat. Ez nem csak a parasztság problematikájára vonatkozik, hanem a munkáséra, az értelmiségiére is. A Magyar Feltámadásban hiszek, de ahhoz, hogy megtörténjen, nagyon becsületes, józan és tisztánlátó vezetőkre lenne szükség és óriási egységre, összefogásra.

 


- Az Utolsó Ítélet című versedben égi segítségre, igazság szolgáltatásra vársz: „..de majd lejön ítélni közétek/ és bosszút áll minden magyar vérért/ Istenünk, urunk, az örök Király!”

 

 

- Ez lenne értelmezésemben a Magyar Feltámadás, amit persze nem ölbe tett kézzel kell várnunk, mert igazságszolgáltatást csakis úgy lehet kérni, ha mi is teljes szívvel és lélekkel vágyunk az Igazság beteljesülésére és teszünk is valamit azért, hogy ez megvalósuljon.

 


- Verseid, költői képeid őszinték, tiszták, egyszerűek, szépek, varázslatosak…„Széphangú költészet” kifejezéssel is illették. Honnan merítkezel? Milyen gyökerekből? Milyen volt életed, múltad?

 

 

- A világból, önmagamból, a földi léten túliból, a természetből, a láthatóból, a láthatatlanból, a végesből, a végtelenből, vagyis a MINDENből merítkezem. Része, eleme vagyok a létnek, a körforgásnak, a jelennek, a vannak. Figyelek, tapasztalok, érzek, tapintok, látok, hallok és ezeket megosztom másokkal, Olvasóimmal. Nem a nagy, csillogó-villogó dolgokra kell összpontosítani, mert ezeknek legtöbb esetben csupán a figyelemelterelés a szerepe, hanem a kicsikre, mert ezek adják meg mindennek a lényegét. Általában a részletekben vesznek el a dolgok, itt kell keresnünk, a részletekben a megoldásokat. Egy versen is át lehet gyorsan futni, de elsőre biztosan nem találjuk meg a sorok mögöttes értelmét, azt a kódolt üzenetet, amit a költő elrejtett benne. Milyen volt életem? Életem mindössze a van állapotában mérhető, éppen ami a mostani pillanat, mert bár a körforgás látszólag a múlt-jelen-jövő tengelyére centralizálódik és bizonyos szemszögből periodikus, de mindig csakis a van a domináns elem, ez adja meg létezésünk lényegét.


 

- Verseid rímesek, dallamosak. Ez nem csoda, hisz zenész is vagy. Beszélj lényed eme feléről is!



 

- Bár szűkebb környezetemben konkrétan nem tudok zenészi vénával rendelkező ősökről, ennek ellenére bennem gyermekkoromtól fogva fokozatosan érlelődött, növekedett a zene szeretete, a zene iránti mély tisztelet, alázat. Ez nálam valami megmagyarázhatatlan, különös, misztikus vonzódás, zsigeri, örömteli „kényszer”, egyszóval életem meghatározó részeleme, egyfajta narkotikum. A zenélés is, csakúgy, mint az írás, a költészet, egy közlésforma, egy kiáltás, egy üzenet, egy híd ég és föld között, ember és ember között. Bensőmben egy azon tőről fakad a költészet és a muzsikálás, nem választom szét, mert egyik a másiktól erőt kap, kiegészül, megújul, átértékelődik, egyik a másikat inspirálja. Ha a verssel, vagy a zenével tudok értéket adni, mondani valami újat, ha képes vagyok építeni, szépíteni, jobbá, igazabbá, boldogabbá tenni akár csak néhány embert is, már azt mondom, megéri. Szívből, hitből, őszintén és önzetlenül csinálom, azért, mert vallom és érzem, hogy ez a feladatom, ez a küldetésem.


- Szerelmi lírád egy megtalált társról is szól. Mert csak istenhittel és szeretettel lehet átvészelni ezeket a bábeli napokat…


 

- Szeretet és istenhit, nem létezhetnek egymás nélkül, mert amennyiben létezhetnének, nem lenne egyik sem önmagában hiteles. Ennek a kétpólusú egységnek a vonzásában lehet csak teljes életet élni, ezek a kardinális pontok a teljesség, a kiteljesedés elérésének alapvető feltételei, tartópillérei. A teljességet sohasem lehet kimeríteni, végtelen és feneketlen mélység, nekünk pedig éppen erre van a legnagyobb szükségünk, hiszen érzékszerveinket úgy leterhelték és kielégítették az inger-gazdag behatások, élmények, hogy lassan már nem tudunk örülni semminek, nincs mosoly az arcunkon, és reménytelenül keressük az öröm kiapadhatatlan forrását, amit nem fogunk meglelni csak akkor, ha megértjük a MINDEN üzenetét, megfejtjük titkát, beleolvadunk, eggyé válunk vele, és következésképpen ebben az egységben adatik meg a nekünk kiválasztott társ, komplexebb értelemben a társak is…


 

Egyek vagyunk…..


Egyek vagyunk

a szorításban,

Egyek vagyunk

a kézfogásban,

Egyek vagyunk

a télben, nyárban,

Egyek vagyunk

a napsugárban,

Egyek vagyunk

a bűnben, vágyban,

Egyek vagyunk

hajnali táncban,

Egyek vagyunk

ketten egymásban,

Egyek vagyunk

életben, gyászban,

Egyek vagyunk

az elmúlásban,

Egyek leszünk

a Feltámadásban…

 


- "Bizonytalan létünk rongyot sem ér, milliók lelkében folyik a vér." Sötét képet festesz az emberiségről. Látsz-e valamilyen megoldást, kiutat ebből a  helyzetből?


- Talán nem éppen jó végszó, amit most mondok, és sokakból a csalódottság érzése törhet elő ennek hallatán, hiszen egy jó regény befejezése is általában optimista kicsengésű, de kendőzetlennek, őszintének kell lennem, ha lelkiismeretes akarok maradni. Megérzéseim a jövőt illetően vannak, azonban nem szeretnék kasszandrai jóslatokba bocsátkozni. Véleményem szerint, senki sem állíthatja a maga vélt igazát teljes meggyőződéssel, mert akkor állításával rögtön kizár minden más lehetőséget és ezáltal börtönbe zárja önmagát, elveszi a teljesség szabadságát. Szóval töredelmesen bevallom, kicsit szkeptikus vagyok, mert a világot jelen pillanatban nem olyan vezetők, nem olyan kormányok irányítják, amelyek ki akarják vinni az emberiséget ebből a „sötétségből”, ellenkezőleg, éppen hogy gyökerestől irtják ki a jót, a szépet, az értéket, minden olyat, ami a belőle áradó gyógyító fénnyel el tudná nyomni ezt a sötétséget. Csodára várunk. De a csoda bennünk is van, rajtunk is múlik. Mérhetetlenül nagy összefogásra lenne szükség, egy akaratra, egy célra, a mostani és a múltbéli történések átértékelésére, helyreigazítására, restaurálására, objektív megvilágítására, az átkozmetikázott, meghamisított történelem tényszerű, valós rekonstruálására. Ennek a kivitelezése persze nehéz, mert rafináltan, ügyesen manipulálják az embereket, mesterségesen széthúzták, megosztották a népet, megbontották egységét, gyöngítették erejét, letompították érzékeit, elvették önbecsülését és folyamatosan becsapták, becsapják. Jelen pillanatban meglátásom szerint nincs egyetlen olyan karizmatikus, lelkiismeretes, szavahihető vezér, aki ténylegesen magához tudná venni az irányítást és egységbe fogná a magyarságot, élére állna ügyünknek. Ha ezek a még eddig hiányzó, vagy különálló láncszemek szorosan összefonódnak, akkor kinyílik előttünk az a kapu, amely megmutatja, merre van az a régóta óhajtott KIÚT…

 

Elérhetőségei:

http://www.pauditszoli.mlap.hu/

http://www.pauditsz.freeweb.hu/


Paudits Zoltán eddig megjelent verses kötetei:

Úttalan utakon: Cserhát Művészkör Budapest, 2002.

Szilánkok : Cserhát Művészkör, Budapest, 2003.

Parttalan égen: Háttér Kiadó, 2004.

Hószárnyú pillangó: Háttér Kiadó, 2006.

Kiáltok! : Szerzői kiadás, /2007./


Lejegyezte: Dálnoky Erzsébet, 2008 őszén...

 

Kiegészítés: Ez az interjú 2008. őszén készült. Azóta Paudits  Zoltánnak megjelent a hatodik verseskötete is:

 

Magamban megtaláltalak…

 


Több ezer életen át

bennem élő szerelem,

a kapukon áttörve

megpihen a szíveden.

 


Több ezer életen át

bennem dúló fájdalom,

szertefoszlik a fényben,

felolvad az ajkadon.

 


Több ezer életen át

felsíró, vérző sebek,

összeforrnak, gyógyulnak,

ha érzik meleg kezed.

 


Több ezer életen át

hívtalak és vártalak,

s lelkem mélyére úszva

magamban megtaláltalak…

 

További versek az ÁTUTAZÓBAN című versblogomon:

http://dalzso.freeblog.hu/

 

 

Újabb kiegészítés: ez a fénykép...

 

A kép 2006.októberében készült. Paudits Zoltán és Dr. Endrey Antal történész  találkozását örökítette meg.

 

Dr. Endrey Antal ekkor már túl volt a 90. életévén.Rengeteg könyvet írt. Ellenzéki politikai tevékenységei miatt 1948 végén kénytelen volt elhagyni az országot. 1949-ben Ausztráliában telepedett le, ahol jogtanácsos, ügyvéd, bölcsész, történész, kutató lett a történet-tudományi tanszéken. Fő területe a Magyar Őstörténet. Tizenegy könyve jelent meg, (A magyarság eredete, A magyar kereszténység, A Korona országa, Az ország Koronája,... stb.) számos előadást tartott e témakörben. Hat nyelven beszél. 1989 májusában tért végleg haza, Magyarországra. Az Ő kezében volt a Nemzeti Újság is, amelyben Zoltán évekig publikált.

Dr. Endrey Antal, hála a Teremtőnek még él, igaz, már kórházi kezelésre szorul.

 

http://www.youtube.com/watch?v=Qk91T5t-91I&feature=related



írta: magyardea, 2010. márc. 6. 23:46 - címkék: és kategóriák: Paudits Zoltán: Kiáltok! - 2 komment

Fehér Bence: Egy elhallgatott forradalom

 

 

 

 

EGY  ELHALLGATOTT  FORRADALOM

 

Beszélgetés Fehér Bencével,

a SZEPTEMBËR című regény írójával

 

 

 

1956 . Forradalom… Mérföldkő a magyar történelemben.… Ötven év múlva. 2006 szeptember 18-a újabb mérföldkő lehetett volna….Ismét megrengett a Föld…..Majd a rengések elcsitultak. Elnyomták a keserű hétköznapok, elnyomta a gyávaság, a hazugság szava…. Ezekről a napokról kérdezem a SZEPTEMBËR című regény szerzőjét, Fehér Bencét, aki ott volt, részt vett azokban az eseményekben, és megörökítette számunkra, hogyan remegett meg akkor ott a Föld!


- „Mert nem lehet, hogy a’mellyeket  láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.”- Simon Péter szavai az Apostolok cselekedeteiből a könyv belső oldalán mintegy hitvallásként olvashatóak. Hogyan is történt? Emlékezzen vissza azokra napokra!


- Az szinte lehetetlen. Azokban a napokban az ember nem a tudatába véste a történteket, hanem a szemével itta a benyomásokat, az orrával szagolta, és szavakba nem önthetően raktározta el. Ami elmondható volt, azt igyekeztem belefogalmazni a könyvbe. Éppen az az író tragikus hivatása, hogy a megfogalmazhatatlant írja meg, de ebből műalkotás születik, nem párbeszéd. Ráadásul amikor kiírok magamból valamit, erősen meg is fakul bennem az emlék. Hogy ezek a napok valódi csoda voltak, azt éppen az mutatja, hogy bizonyos dolgok soha nem fognak belőlük elfakulni. Ha száz évig élek és olyan agysorvadásban szenvedek is, mint élete végén Lenin, akkor is örökké látni fogom magam előtt, amint az EU-zászló lerepül a földre, hogy helyébe kerüljön a lyukas-zászló, de azt is, amikor a lovasrendőrök tapossák el a fegyvertelen tömeget és vakon botladozunk egymás lábában, több ezren egyetlen kis sikátorban, füstfelhőben. Elsősorban éppen erre értettem Péter apostol szavait: hogy minekünk, akik láttuk a csodát és felismertük, nem az ordítást, a tüzet, vagy horribile dictu a sátáni szimbólummá emelt "kukaborogatást" láttuk, hanem a Forradalmat és az új rendet, kötelességünk azt hirdetni mindhalálig, tiltsák bár azt e világ hatalmasságai bárhogyan.

 

 

-„Megyünk, valami láthatatlan/ Áramlás szívünket befutja,/ Akadozva száll még az ének,/ de már mienk a pesti utca.” –Írja egyhelyütt  regényében Tamási Lajos verssoraival…


-Amit én láttam, azt egész tömören nem is vizuális képekkel lehetne leírni, hanem eszmékkel, gondolati konstrukcióval: a Forradalmat láttam, tehát azt a helyzetet, mikor a nép egy széles csoportja (történetesen a középosztályunk) vállalja, hogy a formális törvényeket is áthágva megszünteti a régi társadalmi-politikai rendszert, és azt, hogy új rend jelent meg az utcákon, nem anarchia. Az egyetértést láttam, és a vidámságot és boldogságot mindenki arcán és szívében. Nem tudom elmagyarázni, hogyan lehet ilyen elvont fogalmakat szemmel látni, de láttam. Vidámak voltunk. Lehet elkeseredett, szomorú, kétségbeesett harc közben ilyen rigmusokat kitalálni, hogy "Táncolj, Feri, búcsúbuli"? Persze hogy nem. És ötvenhatosok voltunk mi is, újra, ezt is hányszor kiabáltuk! Amikor másnap az állam élén álló közjogi méltóságok kinyilvánították, hogy "nem ez ötvenhat öröksége", akkor – nem lehet ezt finoman és udvariasan megfogalmazni – akkor hazudtak.

De más értelemben is igazak ezek a szavak: annyi hazugságot láttunk, és annyi bűnt, erőszakot, rettegést és kegyetlenséget, hogy mindenkinek kötelessége elmondani azokról a napokról az igazat, mert ezek a bűnök nem maradhatnak titokban.

 

 

- A média először mélyen hallgatott, majd hazudozni kezdett…..


- Ezt nem egészen így látom. A hazudozásnál most is erősebb a mély hallgatás. Ami a legfontosabb, azt nem áthazudják valaminek, hanem elhallgatják, orwelli módon le akarják darálni a múltat. Olvasott valahol a szeptember 18. esti szavazásról az ellenállás tárgyában? Olvasott valahol elemzést a forradalmárok szociológiai összetételéről? Kutatta egyetlen bátor oknyomozó riporter, hogy mi volt az állítólagos "terrorfenyegetés" mögött, amire hivatkozva a Fidesz 21-én lemondott az utcai demonstrációkról?

Mondok még egy nagyon furcsát, amivel talán az egész magyar közvéleményt szembeköpöm. Szerintem a legnagyobb hazugság, hogy a média október 23. borzalmait tolja előtérbe, és inkább hallgat szeptember 18-20-áról. Október 23-án csak tragédiák történtek, kegyetlenkedések, még nyíltabb lett a diktatúra, de politika nem történt. A mi oldalunkon csak egy utolsó, kétségbeesett és teljesen defenzív harc volt, amelyben a győzelemnek már nem volt sok esélye. Az esélyünk a szeptemberi napokban volt.

És, visszatérve a médiára, főleg az a körülbelül egy nap hétfő éjszakától, amikor a média már nem hallgatott, és még nem hallgatott. Amikor a HírTV ki merte mondani, hogy háborús helyzet van, és a többi médium kényszerűen követte legalább némi tényközléssel. No, igen, az MTV-ről nem beszélek, akik még akkor is szórakoztató filmeket ontottak, amikor éppen égtek... az már nem médium.

 

 

-  A hírekben lázadókról, csőcselékről beszéltek… S közben megszakítás nélkül ontották népbutító, szirupos, hülye filmsorozataikat…..Az eseményeket Ön versben is megfogalmazta, hisz verseket is ír…

 

 

Szép szó

Én nëm tudtam, hogy ez a csőcselék.
Pár száz fiú, aki fëdetlen arcát
A gázba tartva csak folytatta harcát,
Rohamozta a TV lépcsejét

Újra mëg újra, puszta két kezét
Vetëtte a kapukra. És a pajzsát
Lëtëtte az ezër rëndőr. Fëladták.
Már tudom: én vagyok a csőcselék!

Mëgbotozott fegyvertelen apám
A csőcselék? Diákjaim talán?
Még szelídebb: a tiszta szó hatalma!

A baszdmëgëlők kommunizmusa
Foszlik, lëmállik rothadó husa.
Ez a szépën beszélők forradalma!

2006. szeptember 19.

 


- Tegyek ehhez még hozzá valamit? Mondhatom jobban, mint akkor mondtam? Jó, annyit mondok hozzá, hogy tudtuk előre, hogy csőcselék leszünk: '56 utcai harcosait is csőcseléknek nevezték, és Petőfiéket is, és a Duna-Tisza közén '19 nyarán felkelő fehér parasztokat is...


- Vízágyú, könnygáz, vipera…  Vér, vér, sebesültek… És újra vér…. Mi adott ott, akkor erőt?

 

 

- Egymásban hittünk. Én szilárdan hittem, hogy most, ... most, ... ha ezt meglátják, megtudják, akkor majd tíz- és százezrek állnak mellénk. Ez nem következett be, és amikor az egymásba vetett hitünk megroppant, akkor össze is omlott az ellenállásunk. Nem mondok semmi újdonságot azzal, hogy a nemzeti mozgalmak a szeptemberi forradalom elhalta óta folyamatos leszálló spirálban vannak, és egyre több a meghasonlás, a kudarc, egyre többen adják fel. Aki tizenöt éve oktatja a világtörténelmet, annak már tudnia kell, hogy ez elkerülhetetlen, ezen minden elbukott forradalmú nemzet átesik, és talán éppen az forraszthat újra össze minket, ha egy bizonyos mennyiségnél több lesz a vér, a kiömlött és egyre ömlő vér. De ehhez szervezettség és önismeret is kell, és én azok óta a napok óta azt választottam, hogy egyelőre a tintámat folyatom vérem helyett, abban a reményben, hogy öntudatot tudok vele adni azoknak, akik akkor nem ismerték fel a forradalmat vagy utólag kidobták a szívükből.


- A forradalom elbukott. Miért nem sikerülhetett?  Mi hiányzott? Mi segíthetett volna?....


- Roppant prózai leszek. Két-három ember hiányzott, akik fellépnek vezetőként, elismerik és az élére állnak. Ki tudja, miért, ez a nemzet szinte 100%-ig Orbán Viktorban hitt azokban a napokban. Én a kivételek közé tartoztam, sok jót nem vártam tőle, de azért megdöbbentett szeptember 19-e, amikor – ezt megírtam a regényben is – délelőtt még a helyi fideszes funkcionáriusok is toporogva várták a Párt engedélyét, hogy rohanhassanak a Kossuth térre egyesülni velünk, s délután az egész politikusi gárda köztörvényes bűnözőknek minősített minket, aztán pedig, ezt a legnehezebb megérteni és feldolgozni utólag is, néhány nap alatt büszke híveik, a magyarság jókora többsége, meggyőzte magát, hogy ne a szemének és a szívének higgyen, hanem az ideológiai utasításoknak, amiket Nagy Vezérei kiosztanak. Ha ez fordítva történik, ha a két-három vezető fogadja el, amit a nép kíván tőle, akkor körülbelül egy hétig bármely nap megindult volna az egész Budapest és az egész ország, hogy elsöpörje a kormányt.


- Édesapjának, Fehér Györgynek is emléket állít ebben a  regényben, akivel együtt harcolt. Ő a 2006-os forradalom egyik áldozata… Ki volt Ő? Beszéljen róla is!


- Ó, Őróla mindig örömmel beszélek! Olyan személyiség volt, amilyen csak ritka években születik a világra. Nagyon sok mindent látott, próbált, átélt, s mindig türelemmel, Istenbe vetett hittel, humorral összegezte bölcs következtetésekbe tapasztalatait. Soha nem láttam elhamarkodottan tenni bármit is, kivéve utoljára azt, hogy meghalt. Nem is értem, hogy volt ereje olyanná nőni, amilyen lett – bár sok nemzedék óta minden őse a magyar kultúra terjesztője, építője, ügynöke volt és ezt nyilván családi hagyományként hagyták örökül –, úgy kellett indulnia az életben. Kétévesen maradt árván három testvérével, nagyapám 28 évesen és háromdiplomásan esett el Ukrajnában. Ráadásul a család aligha számított rendszerhűnek az elkövetkező évtizedekben... Mégis volt ereje tanulni, sportolni, tudományos kutató lett, csakhogy az igazán fontos kutatásokat magánemberként, munkahelyen kívül volt csak módja végezni. Nem titok, hogy részben róla mintáztam a regényben L.-t, a tudóst, aki a földi élet eredetét hajszál híján kiderítő kutatás részese volt a programot vezető barátja tragikus haláláig. Egyébként az egyik legkorábbi, autodidakta számítástechnikai szakértőnk is volt, aki tucatnyi kulturális cég rendszerét hozta létre tokkal, vonóval, programmal együtt.


- Miért hagyott fel a kutató munkával?


- Belátta, hogy az ipari kutatómunkával nem tudja elérni céljait, átnyergelt a kultúraterjesztésre: huszonnégy évig könyvkiadással foglalkozott, mindmáig neves ismeretterjesztő könyvek sorát segítette világra. Nem felejthetem, amikor 1980-ban főszerkesztői kinevezést kapott. Atyai barátja adta át neki a székét, mikor nyugdíjba vonult, e szavakkal: "Ez a legmagasabb tisztség, ameddig életedben eljuthatsz. Efelett már párttagnak kellene lenned." Kihasználta a lehető legmagasabb helyet: tíz év alatt vagy ötszáz könyvet adott ki, és megoldotta azt, ami már akkor is lehetetlennek tűnt, hogy az értékes szakmai könyvek, egyetlen ponyvaízű darab nélkül, önmagukban nyereségesnek bizonyultak. Igen, ez lehetséges volt (akkor) a tudós számára, aki matematikailag kutatta ennek a módját: erről 1986-ban írott elméleti tanulmányát már a halála után adtam ki, hogy ezzel tiszteljem meg az emlékét. 1990-ben a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke lett. Erről a tisztségéről azonban hamarosan lemondott, tiltakozásul, mert elsők között érzékelte az új, "demokratikus" rendszernek a könyvszakma tudatos ellehetetlenítésére és tönkretételére irányuló szándékait.


-Mi történt, mivel foglalkozott ezután?


- Most jönnek a keserű évek... Bár mint mondtam, már 1990-ben érzékelte az új rendszer alapvető hibáit, mégis önzetlenül segítette az első köztársasági kormány politikusait tanácsaival, szakértelmével. 1994-ben úgy tűnt, végre olyan helyre helyezik, ahol cselekedhet is (természetesen még Horn hatalomra kerülése előtt), egy évig az MKM-ben főosztályvezető-helyettes volt, de egyre jobban elszigetelték. Végül visszakerült a régi cégéhez igazgatónak, a kiadó ekkor gyakorlatilag csődben volt, amit két évig menedzselt sikeresen, úgy, hogy közben – szokatlan dolog – nem tagadott el egyetlen tartozást sem, viszont továbbra is adott ki könyveket, még ha kényszerűen kisebb számban is. De még mindig több megaláztatás várt rá. 1997-ben a tulajdonos a kiadót egyszerűen elprivatizálta, őt egy koncepciós eljárásban rendkívüli felmondással eltávolította. A felmondást a Munkaügyi Bíróság jogerősen megsemmisítette, a megítélt végkielégítést ennek ellenére haláláig nem fizették ki neki; addigra különben is a cégtőkét csődbűnténygyanús körülmények közt elvonták, a többtízezres könyvtárt elkótyavetyélték, a céget felszámoltatták. Elölről kellett kezdeni. Egy átmeneti munkahely után a Földművelődésügyi Minisztériumban kötött ki, haláláig ott dolgozott, és kicsit vigasztaló volt tapasztalnia, hogy míg miniszterek és pártok jöttek és röpültek el a feje felett alacsonyan, őt a legvadabb pártcsinovnyikok is respektálták szakmai tudásáért és szeretetteli egyéniségéért.


- Lelkileg hogyan élte meg ezeket az éveket az édesapja?


- Utolsó éveiben sok keserűséget okozott neki, hogy látta a magyar kultúra tragikus hanyatlását, a regnáló érdekcsoportok szakszerűtlenségét, erőszakosságát, tudatlanságból és rosszindulatból vegyesen elkövetett bűneit. Aktívan nem politizált, mert egyetlen magyar pártban sem találta meg a kellő szakértelmet és küldetéstudatot, de meggyőződéses antiglobalista nézeteit sosem titkolta, és – velem együtt – évek óta várta, hogy mikor szakadnak be a gátak, mikor szólít az a pillanat, amit nem szabad elfolyni hagyni. Nem volt számára kérdés, hogy részt vegyen-e az MTV ostromában, s panaszszó nélkül viselte, hogy a milícia őt is brutálisan bántalmazta (bár, vagy éppen mivel, teljesen fegyvertelenül indult a fegyveres alakulatokkal szembe). Annál inkább elkeserítette a későbbi csalódás, az a bukás, amit ő is olyasféleképp értelmezett, mint az előbbiekben én, bár akkor még mindig több optimizmussal vártuk a jövőt. Két hónappal a forradalom kitörése után halt meg, egy addig makkegészségesen leélt élet után teljesen váratlanul egy hajnalon, s azt sohasem fogom megtudni, hogy halálát mennyiben siettette a tonfa, a könnygáz és a harcok idegfeszültsége, és mennyiben a csalódás és a reményvesztés. Ez a vers róla szól:


A világ tervéről

 

 

Nëm embër volt már, hanëm rongybaba.
Hanyagul elköszöntem tőle estve.
S arccal saját okádékába esve,
Nëm embër volt már, hanëm rongybaba.

Először mindőnknek van ëgy apa.
Ráztam, s még nëm voltam kétségbe esve,
Hívtam, téptem hideg kezét, emelve
Fejét. Nëm ismert, zihált még, s maga

Hol volt már, nem tudom, de nem velem.
Még ott van, s embër rá már nëm talál.
Még nyála foly, de már halott. Apa.

Nincs a világ tervében értelëm,
És készületlen ér el a halál.
Lëszünk gyermëk, férj, apa, s rongybaba.

 

 

- Térjünk vissza Önhöz! Hisz szeretnénk megismerni az embert is, aki ezt a regényt, s a verseket írta! Honnan érkezett és hová tart?  Mi élteti? Mi ad hitet, erőt ebben a világban?!


- Igazi választ adni erre hosszabb lenne, mint a terjedelem lehetőséget ad – azt hiszem, az egy újabb kötet lenne. Magyarországból érkezem, egy olyan korszakból, amikor még létezett ez az ország, és nem k***ország volt, ahogy népünk jóságos atyja és bölcs vezére sajnos találóan nevezte meg. Még emlékszem erre az országra, a szépségére és derűjére, ami persze nyilván sokkal sekélyesebb volt, mint apám és nagyapám fiatalkorában, de ahhoz elég, hogy megmutassa: mit kell kívánnom, milyen világban élni. Csak egy apróságot idézek fel: gyerekkorunkban elképzelhetetlen, abszurd, a Lipótmező után kiáltó cselekedet lett volna az utca emberének sarló-kalapácsos sapkát vagy melegítőt felvenni, játékot venni fiának, és most? minden sarkon amerikai zászlós ruhák, játékok láthatóak és el is kelnek. Ez sok nagy szónál és nagy eseménynél jobban megvilágítja, hogy elvesztettük a hazánkat a tudatunkban.

Meghatározták az életemet az elődeim is, talán jobban, mint az átlagemberét, mert mindig rajongva tiszteltem őket. Apámról már beszéltem. Nagy- és dédszüleim mind egész életüket a hazának és a kultúrának szentelték: szellemi emberek voltak, írók, újságírók, tudósok, és szinte sorsszerűen mindig szemben álltak a hatalommal, még az is közülük, aki egyébként elvi meggyőződését tekintve baloldali volt. A legtöbb ágon szigorú kálvinista család volt, ahol a kötelességteljesítés az élet legfontosabb parancsának számított. Tanultam a példájukból, célt is, módszert is, keménységet és eltökéltséget is. Mai napig jelen vannak az otthonomban, képeikkel, holmijaikkal, és érzem a lelkük jelenlétét is magamban. És mivel nagyon különböző volt egyéniségük, életútjuk, meggyőződésük, azt is megtanultam, hogy az istenfélő, becsületes emberek mind különbözőek, nem ítélhetőek meg egy kaptafára; bezzeg a gazemberek, azok kísértetiesen hasonlóak. Mégis, nagyon sokáig tartott a "tanulóidőm". Hála éppen nagyszerű családomnak, egyfajta védett világban nőttem fel, nem láttam egyéb ellenséget az egészséges magyar élet előtt, mint az államszocializmust.


- Mikor kezdett ébredezni?


- A köztársaság idején lassan, saját bőrömön kellett megtanulnom, hogy sok más veszély is leselkedik ránk. Olyan államalakulat létrehozásához sikerült naivan asszisztálnunk, amelyben a szakmai előmenetel csak elvtelen hízelgés által lehetséges, amelyben a családi kapcsolatok többségükben szétbomlanak, a barátság és kollegiális viszony a beteges, de sajnos nagyon is racionális rettegés miatt csődöl be, a férfi és nő kapcsolata pedig azért, mert az egészséges érzelmeket jogi csűrcsavarással és társadalmi terrorral teszik fél illegálissá – nem véletlen, és nem is a könnyebb, szórakoztató hangvétel érdekében történt, hogy könyvemben jelentős szerep jut a hősnő szexuális aberrációkkal való viaskodásának. Hosszú évekig nem is kétlaki, de legalább háromlaki életbe menekültem a rothadó országból, egyrészt szinte remeteként elvonultam tudományos munkákba (de minél eredményesebb volt a kutatásom, annál világosabb lett, hogy ennek a rendszernek erre nincs szüksége), másrészt romantikus kalandokba, utazásokba, szerelmekbe (ennek nagyobb eredménye lett, egyrészt verseskötetek, amelyekre büszke vagyok, másrészt kiképződtem a rejtett harcra, amelyet ma vívnunk kell), harmadrészt az irodalomba, amely azóta is fogva tart. A vers, később a próza jött magától, tudatos tanulás nélkül, kiforrott egy sajátos, lírai stílus, ami ebből a múltból bőségesen tudott táplálkozni. Az ország persze közben rothadt tovább mind Őszödig. Éppen mindhárom irányból sikeresnek tűnt a világ, kézzelfogható eredményeket éreztem, egy regényem és egy tudományos monográfiám a megjelenés küszöbén állt, amikor Magyarországon megindult a sors. Legalábbis lett volna még hova hátrálnom, nem szorított a kétségbeesés bátorsága. De nem várhattam, amíg rám kerül a sor: egyszer adódik lehetőség a felállásra és cselekvésre, és aki azt elvesztegeti, az nemcsak eszméit árulja el, hanem önérdekeit és jövőbeli lehetőségeit is. Ott voltam a forradalomban, és nem volt miért megbánnom. Semmit nem vesztettem el, amiről nem tudom, hogy enélkül ugyanúgy elveszett volna.

2006 őszén az Igazságba vetett szilárd hit éltetett. Azóta ennek a maradványai és emlékei. Meg az a tudat, hogy bármit adnék fel ebből, biztosan még rosszabbá tenném a világot.

Hogy hova tartok? Nem tartok én már sehova. Megállok ott, ahol vagyok. Sokáig csak messziről láttam a helyes célt, az odavezető út bizonytalan volt és talán többféle is, de most már tudom, hogy a szabadsághoz és a boldogsághoz csak szeptember 18-án keresztül visz Magyarországon út. Amíg tehát nem üldöznek el erről a földről, szeptember 18. eszméin állok, és jelenleg, ebben az üveghegy-szerű társadalmi formációban nem léphetek előre, mert akkor két lépést löknek vissza, hanem tartom a pozíciót, annak a csodálatos ősznek az elveit.


- Regényében mennyi a valós, dokumentális elem, és mennyi az írói fantázia?


- A történelmi háttér, a politikai és harci események valósak. Szeretném azt hinni, hogy nem tévedek az összeszedésükben, a fantáziámból biztosan nem tettem hozzá semmit. Ott voltam a legtöbb fontos helyszínen, figyeltem, naplót vezettem, de nem bízom magam csak az emlékezetemre: írás közben végigolvastam és percről-percre, időrendben összevetettem a fontosabb internetes hírportálok jelentéseit és a televízióadásokat, rengeteg amatőr videót is végignéztem. Ezek az anyagok nagyobbrészt azóta a cenzúra áldozatául estek, nyomtalanul eltűntek az internetről, tehát lehet azt mondani, hogy egy elpusztult forrásanyag elemeit is megmentettem az utókornak. Persze nem hiszem, hogy tényleg elpusztultak, bizonyára majdnem mindegyik megmaradt valahol, valakinél elmentve, de ezeket ma összeszedni már reménytelen vállalkozás: noha egy esztendővel a forradalom kitörése után már kész volt a kézirat, úgy tűnik, az utolsó pillanatban írtam meg, amikor még volt lehetőség hitelesnek lenni.

A szereplők, az ő magánéletük természetesen fiktív, noha különálló valós élethelyzetekből, emberekből, kalandokból dolgoztam őket össze egységes jellemekké.


-A regény szerkezete is szokatlan, nagyon különös. Olvasás közben nagyon kell figyelni a láthatóan is többféle szálra…. Miért épp ezt a formát választotta?


- Hát mert nyilván nem vagyok normális... Írhatnék leegyszerűsítő stílusban, egyértelmű következtetésekkel, egyetlen nézőpontból, és akkor talán vezéregyéniség lennék, akit fanatikus hívek követnek az utcán, de én akkor vagyok önmagamnak hiteles, ha egyszerre több, különböző ember nézőpontjából írok, megfogalmazom a klasszikus irodalom módján és a legmaibb, sokak szerint degenerált műfajokban is, és ha szükséges, több lehetséges következtetést is levonok ugyanarról, ezt pedig csak úgy tudom egyszerre, nem visszakereshetetlenül elkülönítve, ha a könyv szerkezetileg bonyolult, egymás mellé helyezett szövegdarabokkal, amelyeknek a tipográfiája is az irodalmi forma és a mondanivaló része.


- Miért használ kétféle „e” betűt, hangzásában van-e valamilyen különbség?


- A magyar nyelvben kétféle "e" hang van, egy az "a" magas párja, nyílt, a másik az "o"-é, és zárt (az utóbbit jelöljük ë jellel), s ezt az ország nagyobb részén ösztönösen mondják is, kivéve néhány nagyvárosunkat. Csakhogy a főleg ezekben a nagyvárosokban összpontosuló médiokrata hatalom ezt a helyes magyar kiejtést elnyomja és elhallgatja, szerintem nem is magyarellenességből, hanem egyszerű tájékozatlanságból és butaságból. (Többször tapasztaltam, hogy a valóban kvalifikált baloldali értelmiségiek is örülnek, ha látják és hallják, csak hát a baloldali értelmiség nagy többsége nem kvalifikált, hanem ostoba, kontraszelektált és tehetségtelen.) Először Kodály Zoltán lépett fel ez ellen, és ő propagálta az ë betű használatát, de ezt amúgy is sokban hibás helyesírásunk felkent őrei a mai napig akadályozzák. Pedig nagyon fontos volna, hogy tudatosítsuk az egyszerű emberekben, tanítsuk őket rá, hiszen az állami oktatásban ennek sincs helye, s a tévé-rádió hibáskiejtése egyre jobban elnyomja és pusztítja ezt a hangot is. Ezért, oktató célból használom a betűt minden szépirodalmi munkámban, Kodály példáját követve.


- Milyen fogadtatásra talált könyvével?  Hogy érzi, volt-e, van-e értelme a szónak?


- Fogadtatás? Eddig nem volt. Hallgatás. Értelme a szónak mégis van, mert az igaz szó felhat az égig, és ott örökké megmarad, ha másnak nem, mementónak.


- Így, két év távlatából hogyan tekint az akkori eseményekre?  Hisz-e, remél-e valamilyen változást? Hisz-e még a Magyar Feltámadásban?


- Változás lesz. Méghozzá nemsokára. Csak éppen kétféle változás is lehetséges: vagy elpusztulunk gyökerestül, vagy egy alaposabb, és sajnos nyilván zűrzavarosabb forradalom tör ki. Ez bennem nem hit és nem remény, hanem logikus, elméleti tudás. Csalfa reménységet nem is kívánok, az erőt adó hitről pedig, mert úgy hiszem, arra vonatkozik a kérdés, hadd feleljek egy régebbi versemmel, amely 2000-ben jelent meg, s már akkor vagy tízéves volt. Akkor azt hittem, egy sikerrel legyőzött múlt emléke, nem tudtam, hogy újra aktuálissá válik.


A tiltott hitvallás

 

 

Ëgy Istenben, ëgy hazában...

Mindig hittem tiszta tudásban,

Sohasë hittem embërfőben,

Marxengelsben, csodakőben.


Mikor még mëg sëm születtem,

Már konok embërré lëttem,

Mikor még mëg sëm fogantam,

Mit mëgragadtam, mëgtartottam.


Kit kezemből kiengëdni

Nëm tudok, mert nincs más sëmmi,

Hiszëk, amíg ëgy világ van,

Ëgy Istenben, ëgy hazában.

 

 

 

 

 

Fehér Bence eddig megjelent szépirodalmi művei:

Főnixmadár. Orpheusz Kiadó, Budapest 2000. [Versek.]

Nëvelők és nëveletlenëk. Kirké Kiadó, Budapest 2001. [Tényregény.]

Téli napforduló. Kirké Kiadó, Budapest 2002. [Versek.]

Circe. Orpheusz Kiadó, Budapest 2006. [Regény.]

Mégis. Orpheusz Kiadó, Budapest 2008. [Versek.]

Műfordítások:

Carmina Ungarica Selecta. Orpheusz Kiadó, Budapest 1998. [Ady, Arany

János, Babits válogatott versei latinul.]

L. Frank Baum, Mo, a bűvös birodalom. Kairosz Kiadó, Budapest 1999.

Priapea - Priapusi versek. Római erotikus költemények. Kirké Kiadó,

Budapest 2001.

Héródianos: Római történet. Osiris, Budapest 2005. [Kovács Péterrel

társfordítóként.]

Madách Imre: Tragoedia Hominis. Madách Irodalmi Társaság,

Budapest-Balassagyarmat 2006.



Lejegyezte:  Dálnoky Erzsébet, 2008 őszén...

 

Zene, mely 50 év múlva is igaz. Időtálló.

http://www.youtube.com/watch?v=8sEVgCZHhcM&feature=related

 

 

 

írta: magyardea, 2010. márc. 6. 23:27 - címkék: és kategóriák: Fehér Bence: Egy elhallgatott Forradalom - 2 komment

Jókai Anna : A lelke mélyén mindenki simogatásra vágyik

 

 

 

„A  LELKE  MÉLYÉN

MINDENKI  SIMOGATÁSRA  VÁGYIK”

 

Beszélgetés Jókai Anna írónővel

 

 

„A bennünk élő örök gyermek visszavágyik az anyai biztonságba, a szeretet ölébe. Az író egyik legfontosabb dolga, hogy ezt felmutassa, s hogy segítsen másoknak egy kicsit elfelejteni a mindannyiunkat gyakran megkeményítő önzést. S tudván tudom, végső óráinkban, utolsó pillanatainkban nem marad más, csupán az a szeretet, amelyet kaptunk, s amelyet adnunk adatott.„ - vallja Jókai Anna, kinek minden írását át meg áthatja a mélységes hit és szeretet.

 


-„Nekem az írás olyan kérdezz-felelek feladat, feladvány, feszültség, komoly játék, amelyben önmagamat kérdezem.”- vallotta egyszer. Mit jelentenek az író számára a szavak?

 

 

- Író nyelv nélkül nem létezhet. A nyelvet magas fokon kell művelni, hogy használni tudjunk, hiszen a nyelv magasrendű szolgálója a gondolat kifejezésének. Ebben az értékválságos világban az is nagyon fontos, hogy amit írunk, annak szellemi hátterét szóban is meg tudjuk világítani. Hogy meg tudjunk szólítani embereket. Rendhagyó irodalom óráimat, előadásaimat a vetéshez hasonlítanám. Dolgozom. Van egy bizonyos magkészletem, s ezt én el akarom a jó földbe szórni. Ha az elszórt mag csak tíz embernél kizöldül, akkor már nem volt hiábavaló. De ha csak egyetlenegy ember életén tudok valamit segíteni, irányt mutatni, akkor is érdemes volt. Az aratás már nem az én dolgom.


- Csak akkor ír, ha van közölnivalója, s olyan könyveket: „amelyek mondanivalója belemászik a másik ember személyiségébe, beleragad mint a bogáncs, körülveszi, mint a gyógyító fű, s az ember a saját keserves , nehéz sorsában is úgy érzi, hogy kapott valamit, ami elkíséri másnap, harmadnap, és mintegy életpélda kerül elé.”

 

- Áldom a Teremtést, hogy nyelvet adott az emberiségnek, számomra éppen azt a nyelvet, amivel halok is majd, de ami nem hal velem, hanem mint „a tüzes nyelv a szólásra” él tovább  mindenütt, ahol négy-öt magyar összehajol.


-„..baljós, sötét világ vett körül, ki kellett írnom magamból a keserűséget.”- emlékezett vissza egykor arra,  hogy már gyermekkorától író szeretett volna lenni.

 

- Boldogtalan családban, nagy viszályok között élve, bizonyos értelemben rendhagyó gyermekorom volt. Későn születtem, anyám negyvenéves korában, s amolyan szerelem-pótlék lettem. Anyám minden boldogtalanságát belém plántálta, én voltam a féltett kedvence, ami bizonyos mértékig rabságot is jelentett. De sokat köszönhetek annak is, ami rossz volt az életemben, hiszen a hihetetlen ambíciót is ő nevelte belém. Csodagyerekként kezelt, azt táplálta belém, hogy én vagyok az élet középpontja, a világ közepe. Félős kisgyerek voltam, nagyon erős anyai biztonságot kaptam, így nem edződtem meg az életre. Elképzelhető, milyen elvárásaim lehettek fiatal lány koromban! S mindent, ami az élethez tartozik, magamtól kellett megtanulnom.


- Nemcsak írói, hanem tanári pályáját is későn, vargabetűvel kezdte….

 

- Jeles tanuló voltam, jelesre érettségiztem 1951-ben, de egyike voltam azon fiataloknak, akik nem tudtak lelkesedni azért a világért, amely körülvett.  Később egy riportban megkérdezték tőlem, hogy én, a becsapott nemzedék tagja, hogyan emlékszem arra vissza, amikor kiábrándultam. Én nem veszthettem el az illúzióimat, mert sosem voltak.

Érettségim idején egy jóindulatú vizsgáztató félrehívott és azt mondta, egyelőre ne kísérletezzek az egyetemi felvételivel, mert a személyiségem nem alkalmas arra, hogy Magyarországon tanár legyek. Tudomásul vettem, s arra gondoltam, ha tanárnak sem kellek, miért kellenék írónak?  Akkor történt meg, hogy igen hamar férjhez mentem, szültem gyors egymásutánban két gyereket, s meg kellett keresni a kenyeret. Így indult –könyveim fülszövegeiben- „változatosnak” mondott életpályám.  Ez egy eufémisztikus szépítés, ami azt jelenti, hogy majdnem mindenhonnan kirúgtak, mielőtt a tanárságban megtapadtam. Ezzel most nem szaporítom a szót,. Inkább a szerencséről hadd szóljak. 1956-ban más szelek fújdogáltak az országban, újra megpróbáltam az egyetemet. Akkor csodák-csodája, másképp gondolkoztak egyéniségemről, levelező tagozaton, munka és gyerek mellett végeztem az egyetemet, s megtörtént a csoda, hogy ’56 után elfelejtettek kirúgni, így 1961-ben megkaptam a kitüntetéses diplomámat. Nagyon szerettem tanítani.


- Első írása mikor, milyen körülmények között íródott?


- Harmincas éveim közepén járó tanárnő voltam, két gyerekkel, hajnali ötkor keltem, füstölt a kályhánk, mikor megírtam az én „Hét krajcáromat”, a Magyaróra című novellámat, melyben olyan komor és sötét volt az ábrázolt kép, hogy még az állóvizet is felkavarta!


- Női sorsok ismerőjének, elemzőjének, írójának tartja önmagát?

 

- Ez ellen pályám kezdetétől tiltakozom.  Nemcsak női sorsokról írok, regényeimben legalább annyi férfisors is tükröződik. Általában ahol egy nő megjelenik, ott egy férfi is. Egy jó írás egyszerre férfi-nő szemléletből születik. Mindkét nemet ismerni kell.


- Milyen módon tükröződik írásaiban saját élete?

 

- Nem szeretem, mikor egy prózából az író személye kilóg, ha nyomon követhető, hogy róla szól. Nálam nem így működik. Mindenben van valami önmagamból, hisz Modern Kőmíves Kelemenek vagyunk, nem az élettársunkat keverjük malterba, hanem saját magunkat. A saját vérünk kell ahhoz, hogy az építmény fölálljon. Ez minden könyvben más arányú, hol gondolatvilágában érhető tetten, hol egy-két fizikai mozzanatban, hol jellemben. Azt nem mondhatnám, hogy bármelyik könyvemben önmagamat írtam volna meg. Kölcsönadtam egyes tulajdonságaimat. Általában minden figurám több emberből összegyúrt, nem egy élő modell. Ez nem is lenne jó, mert az olyan magnetofon –irodalom lenne.


- „Sírni csak az tud, aki még remélhet. A jajszót a kín követi. A fogak csikorgatása a kétségbeesés jele..” -írja egyhelyütt. Szokott sírni az író is?


- Szoktam. De már nagyon régen történt meg velem. Leszámítva azt a szomorú eseményt, mikor az unokámmal egy súlyos baleset történt. Akkor sírva fakadtam. De nagyon sokat sírtam 30-50 éves koromig. Akkor könnyebben jöttek a könnyek. Amit elértem, az egy önnevelési folyamat eredménye. Az ember úgy vigyáz az énjére, hogy nem engedi meg, hogy mélyre szaladjon, és sírásban jöjjön ki a fájdalom. Ma már másképp emésztődnek meg a dolgok bennem, és az életem harmóniája is gátol ebben. Könnyezni meghatottságtól szoktam.


- Miből, honnan ered ez a harmónia, mely átsegíti a nehézségeken?


- Segítségemre van az, hogy Isten-tudó ember vagyok.  Pillanatnyi kételyem sincs affelől, hogy ha a fizikai test elmúlik, utána a tartalom, a lélek egy nagyobb vándorútra indul. Számomra nagyon fontos, hogy amit írok, mondok, az a tetteimben is tükröződjön. Aki engem ismer, tudja, hogy Isten nem valamiféle kapaszkodó, pótlék az életemben. Sikeresnek mondhatom magam, hisz egy egész ország szeret, és sikerem nem tiszavirág tündöklésű. Egészséges vagyok, harmonikus házasságban élek húsz éve, , gyerekeim, unokáim vannak, nem nyomorgok… Mindezzel együtt semmit nem érne az életem, ha úgy tudnám csak elképzelni, hogy mindez nyom nélkül elporlad, semmibe tűnik, mint egyesek szerint az isten nélküli élet.

 


-  „Az utolsó szakaszt a megváltásba, a jó halálba mezítláb, gyalog kell megtenni..”- írja egyik írásában.


- Meg kell vizsgálnunk mi vihető át a halál kapuján. Természetesen mindannyiunkban vannak negatív tulajdonságok amelyeket felhasználunk, meglovagolunk életünk során.  Meglovagoljuk a hiúságot, a becsvágyat, az önzést, melyek gyakran előre is visznek. De eljön az idő, mikor le kell szállni, ezeket a rossz tulajdonságokat meg kell semmisíteni, mert ördögháton nem mehetünk a paradicsomba. A végső stádiumba egy keserves gyalogúton kell beérkezni. Mert tudván tudom, hogy végső óráinkban, utolsó pillanatainkban nem marad más, csupán az a szeretet, amelyet kaptunk, s amelyet adnunk adatott. Úgy gondolom, hogy én már a gyalogutamat járom. Amit tudtam, felhasználtam életemben, ami rosszat tudtam, kiirtottam, mely nem jelenti azt, hogy valami még nem lappang ott a mélyben.


- E mélységes Isten-hittel a szívében mit gondol, mi vár minket ott, a túlsó parton?

 

- Ez nemcsak hit, én Isten-tudásnak nevezném. Erre nincs magyarázat. Az, hogy én valami voltam, mielőtt megszülettem, és leszek, miután meghalok, ez nekem evidencia. Ez a tudat óriási felelősséget is ró az emberre. Nem lehet azt gondolni, hogy majd az Isten irgalma átsegít, mint ahogyan azt sem, hogy akármit csinálok, mindegy, úgyis megsemmisülök. Felelős vagyok mindenért, amit ebben az életemben teszek, mert beleívódik a sorsomba. Még a rossz gondolatainkkal is szembesülnünk kell, halálunk után. Jó úgy élni, hogy az ember tudja, hogy ami történik vele, nem ok nélkül van. Isten nem egy kockajátékos, - ahogy Einstein is mondta- , aki csak úgy kedvére dob egyet, s lesz ami lesz… Cselekedeteinkkel , magatartásunkkal, lelki, erkölcsi erőnkkel befolyásolhatjuk azt, ami szükségszerűen ér. Isten lényegét sokan azért támadják, mert hagyta, hogy megtörténjen Auschwitz, a Gulág-szigetek, hagyta Sztálint, hagyta Hitlert.. De az embernek szabad akarata van, s ez a szabad akarat elviszi, elviheti a Gonosz irányába. Nem az Isten, az ember a felelős!


- „Hideglelős világban élünk… Jön majd egy nemzedék, mely fontosnak tartja a spiritualitást...” De mikor? Hisz annyira elkelne egy kis segítség!

 

- Majd. Azt vallom, hogy ez törvényszerűen be fog következni. Hány ezer év óta vándorol az emberiség! És még hány ezer évet fog vándorolni! Az emberiség jelenleg a kiskamasz korát éli. Mi „hátulgombolós gyerekként” elbitangoltunk az Atya öléből. Alighogy lábra álltunk, függetlenítettük magunkat tőle. Most téblábolunk itt, ezen a rettenetes világon, jön még egy ronda kamaszkor, tele pattanásokkal, a pubertás minden hibájával, s majd lassan kinövi azokat. És közben Isten vár. Vár tőlünk valamit. Jelenleg sír, ha az emberiségre néz, mint egy szülő, aki látja az elbitangolt gyerekét, de nem tud utána menni, mert szabadságot adott neki. De visszavárja. S mi visszatérünk majd az Atya támaszára. Idővel megtisztult elvek és eszmék fogják vezetni az embereket, és Krisztus köntöse fogja beborítani az egész világot. Ez az én világképe.


- „Az Isten teremt, s belegyilkol az ember.”- írta egykoron….


- Előadásaim egyik fő témája az ember- és a családféltés. Az ember fejlődésének jelenlegi fokán nagyon fontos a család. Ami nem jelenti azt, hogy családban élni problémamentes. Nagyon-nagyon nehéz családban is élni. Rengeteg önzéssel kell megküzdenünk, le kell csiszolni dolgainkat, ráadásul úgy, hogy ne megalkuvás legyen. Az nem igazi családi élet, ha egy uralkodik, a többi pedig szenved a terror alatt. Az a családi élet, ahol kölcsönös szeretetből tudnak egymáshoz alkalmazkodni az emberek.

Féltem a családot, féltem az emberiséget, mert népességünk rohamosan fogy. Számítások szerint 2050-re jelentősen lecsökken a magyarság, mert elhitették a magyar asszonyokkal és férfiakkal, hogy az abortusz teljesen magánügy, hogy mindenkinek övé a teste, és azt csinál vele, amit akar… Ez nem így van, mert nem ő hozta létre sem a testét, sem a lelkét! S az pedig egyenesen világügy, hogy a Teremtés terve ne fagyjon be, mert mi lesz, ha egyszer az egész emberiség megbolondul, és nem akar több gyereket szülni? Akkor katasztrófa sem kell, magától pusztul el a Föld! Erről szól egy távoli jövőben játszódó furcsa novellám, melynek a címe: Az utolsó gyermek


- Milyen annak a gyermeknek a lelke?


- Annak talán már nincs is…. Hisz egy olyan világban játszódik, amikor a Gonosz lesz az uralmon az egész földi létben.


- Időnként hisz ebben a nagyon sötét világképben is?

 

- Én író vagyok. Kötelességem a sötétet is felrajzolni. Két síkon gondolkodom: mi lesz az emberiséggel, ha rossz irányba halad, és mi lesz, ha a jót választja. Mert semmi más nem fog történni, mint az, amit most megalapozunk. Ami a jövőben történik, az mindig a jelen következménye.


- „Öregisten, Nagyisten/ mit akarjunk s mit nem:/ törvényed vezessen/ hogy e kis nép oda ne vessze/ át ne lyukadjon helyünkön a térkép/ ki ne radírozzon a világi lét végképp….”- Írta az Ima Magyarországért című döbbenetesen szép versében 2002. Ádventjén. Ez a vers egy mélységesen megrendítő hitvallás a haza iránt érzett féltéséről, szeretetéről…..

 

- Szokatlan dolog a pályámon, hogy verset írtam. Egy nagy közösség kérésére tettem. Azóta Kocsár Miklós megzenésítette, lett belőle egy csodálatosan szép oratórium.  És versem belenőtt az ország szívébe. Még a változatos másképp gondolkodó emberek is találtak benne valamit. Majzik Mária domborművébe belevésték a vers sorait. Ott áll a Magyar Szentek Templomában. Úgy érzem, ennél nagyobb kegyelmet író nem kaphat Istentől.


 

 

- „Az ember elfeledkezett arról, mit jelent embernek lenni.”- vallja a globalizációval kapcsolatos félelmei közepette.


- Igen. Öregedő civilizációban élünk, de mintha az öregedés pusztító dühvel párosulna, oly elszántan pusztítjuk magunk körül a természetet. Amit most globalizációnak neveznek, az egy luciferi globalizáció, paródiája az igazinak. Hisz semmilyen szűrő nincs a kis nemzetek határán, bejöhet minden mocsok, ami egy világglobalizáció érdeke. Vörösmarty, és minden nagy elődöm elmondta: Lesz még egyszer ünnep a világon!  Lesz egy igazi globalizáció majd sok-sok ezer év múlva, amikor bölcsesség és szeretet bolygója leszünk, s az egész Föld egyesülni fog ebben a tudatban, vagy széttöredezik, és kiveti magából a Teremtés. Az előbbiben hiszek. Minden idegszálammal ezt szeretném szolgálni, hogy bekövetkezzék ez a mindent átfogó szeretet és bölcsesség.


- Hogy ebben a „hideglelős” világban élni, hinni, alkotni, szeretetet sugározni tudjon, nemcsak Isten kegyelme segíti, hanem földi társa is, Dr. Kapocsi Sándor, aki már húsz éve a férje…..


- Életem legnehezebb időszakát 40-50 éves korom között éltem egyedül. Tudom mi a magányosság.  Mégis azt vallom, jobb, mint egy megalázó kapcsolat. Nekem nem voltak kalandjaim, nincs kaland-képességem, csak sarkítottan tudok gondolkodni, a : Vagy mindent, vagy semmit elv alapján! Férjem közgazdász volt, és szeretett annyira, hogy vállalta, hivatásszerűen segíti életemet. Minden terhet levesz a vállamról, nincs benne semmi irigység, csak tiszta szeretet, mellyel körülvesz és velem örül a sikereimnek.

Hatvanadik születésnapomon megkérdezték tőle, hogyan viszonyul a híres írónő férje ehhez a szerephez. Ő azt mondta, a feleségét tudja idézni, aki megírta A feladat című regényében: Ha van olyan asszony, aki repülőgép, tehát szállnia kell, akkor kell egy repülőtér. Ő repülőtér az én életemben. S ő ezt önként vállalta.

Ez egy sorsszerű találkozás. Az idők során házasságunk olyan emberi kapcsolatnak bizonyult, amiben nemcsak élni lehet, hanem meg is lehet benne szépen halni.


- Ön íróként szinte minden elérhető díjat megkapott Magyarországion. Regényeit, novelláit egy egész ország ismeri, szereti, sőt több nyelvre is lefordították. „Ne féljetek” című regénye  túl van a 14-ik kiadáson. Ez az öregedésről és a rendszerváltásról szóló műve szinte kézikönyv lett, „kötelező olvasmányként” emlegetik… Harmonikus kapcsolatban él férjével, két gyermekével, unokáival… Mit jelent mindezek tudatában a siker az Önnek?


- Az ember föl akar menni egy hegyre. Ott áll a domb aljában és gondolkodik. Ha leteszi a batyut, amit sorsa rászabott-családot, gyereket, szülőt- és anélkül mássza meg a hegyet, mire fölér a csúcsra, üres lesz a lelke. Semmit sem ér el vele. A batyuval együtt kell a hegyre menni. Letenni nem szabad. Mint ahogyan a nagy példakép, Krisztus is fölvitte a keresztet. Az élet keresztjét felismerve –azt vállalva- kell feljutni a hegyre.  Hisz az élet végén ott van a halál, ahová semmi múlandót nem vihetünk magunkkal.

 

Lejegyezte: Dálnoky Erzsébet, a 2004-es esztendőben...



Jókai Anna verse:


Ima Magyarországért …

 

Öregisten, Nagyisten

nézd, hogy élünk itt lenn

katlanba zárva

csodára várva

csöbörből-vödörbe magyarok.

Itt élünk se élve se halva

hurrá a vödörben hal van

süthetünk szálkás kis pecsenyét

a friss húst viszi már a fürge menyét

körben a bozótból

ragadozók szeme villog

az elhevert csordákon

áldozati billog

(csitt, csak csendesen, ne kiálts,

mormold, csak mormold az imát)

Öregisten, Nagyisten

ha Te nem, ki segítsen?

Sovány lakomára

nova bort kínáltak

s akik ezt megitták

mind bódultakká váltak.

(…csak csendesen, ne siránkozz,

bátran szólj elkábult hazánkhoz)

Öregisten, Nagyisten

érted sóvárog ma minden

akik hortyognak szanaszét

vagy ébren vigyáznak

síkos savas eső alatt

bíz egyformán áznak

(…csak csendesen, mind aki lázad

báránybőr jelmezben figyelik a házad)

Öregisten, Nagyisten

erősíts a hitben

hogy ami késik

azért el nem múlik

él még a Te nyájad

bárha szőre hullik.

(…csak csendesen, nem használ a lárma

mostoha szülők közt még árvább az árva)

Öregisten, Nagyisten

más remény nincsen

mint igazad kegyelmed

hogy Te szabj végül rendet

maradék országnak

adj életes kedvet

a lecsonkolt többit

gyógyítgasd ne engedd

önnön-gyilkosává válni

haza kell találni!

(…csak csendesen, mert vád alá vesznek

jönnek janicsárék, kerék alá tesznek)

Öregisten, Nagyisten

nem hoztak, de vittek

a vak lóra azt hazudták bátor

suba alatt kupec lett a pásztor

műdalokkal altat nejlon-furulyája

dagonyáztat minket langyos pocsolyába

(csak csendesen, élvezd a táncot

csörgesd csak, csörgesd a vattázott láncot)

Fájdalomban régi jó Patrónánk

hegyeink elcsórták, eladó a rónánk

fulladunk a füstben a folyónkban cián

sorvasztja a lelkünk a ránktukmált Isten-hiány

mértékadó értelmiség minden mérték nélkül!

hóhér a halottal cinikusan békül

dús szobákban ál-parasztok

a búzát égetik ők nem a harasztot

melósvezér nyüszít, uszít

munkásember helyben fut itt

a hajléktalant rendőr verte

shoppingcenter országszerte

mocskos pénznek nincsen szaga

gaztól rabolt s gaz lett maga

és a művész? búsan kérded

megvették a tehetséget

sirasd őket Ősi Anya

zsoldos pénznek sincsen szaga.

(…csak csendesen, hagyd Krisztust ítélni,

végtelen időben mindenkit megérni)

Öregisten, Nagyisten

kit kövessünk s kit nem?

Érlelj az eszmében de a rögeszmét távoztasd

hisztériát űzz el indulatunk meghagyd

a reánk szabott leckét beteljesíthessük

gőgösek se legyünk kétségbe se essünk

náci-tudat, bolsi-tudat

csak álarc a Szörnynek

egyképp meggyötörtek

lám egymásra törnek

gonosz század elment

nehéz évek jönnek

melegítsd eszünket, okosítsd szívünket,

bíztass hogy a testvérharc megszűnhet

göngyöld e Földgolyót Fiad köntösébe

édes hazánkat annak is kellős közepébe

a lapulást-alkuvást váltsa már valódi béke.

Annyi gyalázatos koron át

őrizd meg számunkra misztikus koronád.

(…csak csendesen, akinek füle van, hallja,

a látónak látható, hasad az Ég alja)

Öregisten, Nagyisten

mit akarjunk s mit nem:

törvényed vezessen

hogy e kis nép oda ne vesszen

át ne lyukadjon helyünkön a térkép

ki ne radírozzon a világi lét végképp

serkentsd fel szolgád a Magyarok Istenét

kend meg könnyektől elhomálylott szemét

küldd le a magasból újra e véres-veres földre

tartsd köztünk szellemét most és mindörökre.

(A születés előtt túl hosszú volt az Ádvent

– hiszen az életünk hovatovább ráment –

mielőtt nem késő, Te mondd ki az Áment.)

 

 

 

 

írta: magyardea, 2010. márc. 6. 23:08 - címkék: és kategóriák: Jókai Anna: A lelke mélyén mindenki simogatásra vágyik - 1 komment

Mihályfalvi János: A "hontalanság hitvallása"

 

 

 

 

A  „HONTALANSÁG   HITVALLÁSA”

 

 

Őszinte beszélgetés Mihályfalvi Jánossal

 

 

 

 

Nemrég rám talált Mihályfalvi János /azaz „Mihi ”/: IGAZSÁG című honlapja. Hogy micsoda ereje, hatása van, azt bizonyíthatná az előtte eltöltött óráim száma is. Ez a http://magyarigazsag.euroweb4you.eu/ című honlap egy hatalmas mű, egy csodálatosan megkomponált alkotás a magyarság igaz múltjáról, jelenéről. Érdekelni kezdett az alkotója, az ember….


- „Fél világot is befuthatod/ más ember földjén testvértelen leszel/ S elfúj a szél, mint őszi lombot,/Ha nemzetedről megfeledkezel.”- hallható honlapján Wass Albert verse. Ön 1988-ban elment a messzi, Svédországba, és nemzetéről nem feledkezett meg. Miért és hogyan távozott?


-Miért? Mert fájt minden. A negyvennégy év igazságtalanság, a kiábrándulás, a kilátástalanság és a dac. A „DAC”, igen ez volt ennek az elkeseredett lépésnek a fõ oka.. 1968 óta próbálkoztunk útlevélkérelemmel, de mindhiába. Elkeseredésemben elindultam, hogy feltérképezzem a déli határt, azzal a szándékkal, hogy Jugoszlávián keresztül „nyugatra” szökünk. Sajnos elfogtak és tiltott határátlépésért elítéltek. Három évre felfüggesztett börtönt kaptam. Ezután már soha nem kaptam útlevelet, még szocialista országba sem, és a hatalom „megkülönböztetett” figyelemmel kísérte a további életem. Volt ideje rám a rendőrségnek. Miközben az illetékes elvtárs a rendőrkapitányságon a vörös csillagra mutatva közölte velem: „Amíg az a csillag ott lesz az épület tetején, útlevelet, nem kap!” 1987. év végen jött egy új rendelet, hogy minden magyar állampolgárnak jár az útlevél. Bár a csillag még ott volt!  Megkértem, megadták.Mindent hagyva 44 évesen, becsaptam a kaput magam mögött. /Akkor úgy hittem, hogy örökre becsuktam, hisz annyira elég volt./ Nem sejtettem, hogy a haza ennyi mindent jelent majd nekem Magyarországtól távol.Igazán csak itt éreztem a HAZÁM hiányát és a vágyódást a szeretett HAZA után. Minden ember szerintem, csak akkor érez igaz hazaszeretetet, ha távol van tőle. Még azok is jobban érzik ezt, akik nem ilyen kényszerű, vagy akár önkéntes száműzetésben élnek ma, távol a HAZÁTÓL.

Húsz éve történt és soha nem felejtem el azt a napot. Gyönyörű szikrázó napfényben érkeztünk Sopronba. A maradék kis magyar forintunkat még feladtuk postán a „Mamának”, Kaposvárra, nehogy baj legyen a határon. Mert akkoriban csak az engedélyezett valutát vihettük külföldre. Én nem akartam problémát. Átértve a határon és egy pillanatra megálltunk a kis „Skodával”. Öt bőrönd a tetején… Még egyszer visszanéztünk az elhagyott hazára. Azóta számtalanszor jelenik meg ez a kép előttem. Nem akarom dramatizálni a dolgokat, de ezt ott, és akkor nem is éreztük dramatikusnak. Inkább valami más érzés volt ez. Szabadság és a megkönnyebbülés érzése. Ma sokkal fájdalmasabban élem meg ezeket az emlékeket.


-"Bús vállunkon nyűtt tarisznya/ nyűtt lábunkon ócska csizma/ fel is út, le is út/ idegenbe visz az út..."-énekli a Konkoly együttes Wass Albert Kivándorlók dala című versét. Hogyan élték meg Önök ezt a kivándorlást?

 

-Akkor és ott ez nem volt ennyire tragikus. De egyszerű sem. Vándorlás a táborokba, ahova éppen küldtek bennünket… Különféle emberek és népek… Valóban és igazán itt éltem együtt különböző népekkel. Itt éreztem azt először, hogy milyen a hontalanság. Mikor van ugyan a fejem fölött fedél és van mit enni, de valami nagyon-nagyon hiányzik! Itt még nem a HAZA, hanem az OTTHON. Nehéz ezt elmondani…  Ez nagyon nehéz időszak volt számunkra, de  a feleségem szeretete, családot összetartó anyai ösztöne átsegített minket. Irénke nélkül nem ment volna, tudom.

 

-„Messze idegenben fájdalmas a dal / az égig felér, bánatot takar...”- vallja a Kormorán együttes énekével. Hogyan találta meg helyét, hazája helyett lakhelyét Svédországban?

- Hogyan találtam? Erre nem tudok válaszolni, mert még ma is keresem, de nem találom. Ma már tudom, nem is fogom megtalálni soha. Gondolom, még nagyon sokan vannak ezzel így, akiknek élete hasonlóan alakult az enyémhez, a miénkhez. Természetesen vannak, akik jól beilleszkedtek. Sőt, nagyon is itthon vannak. De mentségükre legyen mondva, ők ma annyi évesek, mint én voltam akkor, így már 20-éve élnek itt. Vannak olyanok is, akik már azt mondják pár év után, hogy: „  Már nem tudni magyar.” Ezeket az embereket, ezeket a „magyarokat” nagyon elkerülöm. A fiam tizenhat sem volt mikor eljöttünk. Itt érettségizett, diplomázott és csak svédek között él, de soha nem süllyedne idáig. Bár néha legszívesebben tagadná a magyarságát de, MEGTAGADNI soha nem fogja.

-Beszéljen sorsukról, életük alakulásáról…

 

-Minden támasz és segítség nélkül, nagyon nehéz. Idegenben, a svéd nyelvtudás nélkül… Magyarosan azt mondanám: Nem mondom, volt gondom. A nagyobb fiam, aki ma 42 éves otthon maradt az első szerelme és házassága miatt. Ez is nyomta a szívünket, nap, mint nap fájdalmasan a gondolatainkban járt. Ez volt az egyik nagy teher. A többi teher: mint említettem a hontalanság érzése, a bizonytalanság, a nyelvtanulás keservei. Mert 44 évesen már semmi nem a régi! A fiam rendkívül gyorsan vette ezt az akadályt. Mi, szülők nagyon sokat szenvedtünk. Majd az alapok megtanulása után a munkahelyi beilleszkedés. A nyelvi nehézségek itt is csak problémát okoztak. Majd a berendezkedés: három műanyag szék és három szivacs, fekvőhely gyanánt. Otthon öt szobás családi házunk volt… Az említett székeken és szivacsokon kívül vettünk egy tévét, ennek a kemény kartondoboza volt eleinte az „asztalunk”. Majd tovább és tovább.A fiam a gimnáziumban rohamléptekkel vette fel a versenyt a svédekkel. Nem volt elég a svéd nyelv tanulása, az angol nyelv hétéves lemaradását is be kellett hoznia.  Ma már e két nyelv mellett beszéli a skandináv nyelveket, a japánt is tanulta egyetemi szinten, a németet is valamennyire. Ö már ebből a szempontból is svéd. Én soha nem leszek az.

 

-Negyvenhárom éves házasságuk példaértékű. Mi ennek az erős összetartozásnak a titka?

 

-Nem gondolom, hogy volna titok. Vannak olyanok, akik azt mondják, a házasságuk hosszú és látszólag békés időtartamára: „Maradjon ez az ő titkuk.” Én tudom, nincs ott semmiféle titok. Javarészt a pénz, anyagi jólét dominál, a hatalom imádata, ami hatalmas összetartó erő. Nálunk más a helyzet. Nekünk nincs titkunk. Mi igaz szerelemből kötöttünk házasságot. Nem volt jól betervezett jövő és karrier. Az igaz, őszinte szerelem, ami összeköt minket már 43 éve. Egymást kiegészítve próbáltuk az életünket élni. Így is voltak problémák, mint minden más házasságban, de mi meg tudtunk mindent oldani. Nagyon sajnálom az olyan házasságokat, ahol csak és legfőképpen az anyagiaké a vezető szerep. Egy biztos, ott nincs soha boldogság! Tehát nincs TITOK. Szerelem és szeretet van. Ha ez megmarad nincs baj.

 

 

 

-Gyökerei Kaposvárig nyúlnak vissza…  Meséljen az akkori évekről!

Nem is tudom, mit mondjak. Gyermekkorom nem mondható szépnek, mert szegények voltunk. Természetesen a szegénység még nem jelent boldogtalanságot. A mi családunk nem ezért volt boldogtalan. Egy normális polgári élet tört derékba 1944. decemberében. Szüleink gyásza Sándor bátyám elvesztése után végig elkísérte a családot. Ennek ellenére a magyar dalok szeretetét édesanyámtól tanultam. Nagyon szépen énekelt, szép hangja volt. Sok szép magyar népdalt és magyar nótát tanultam meg tőle. A zene iránti vonzódásom mind a mai napig tart, és úgy érzem életem végéig meg is marad. Édesanyám karádi lány léven, nagyon sok népdalt ismert, hisz Karád ez a somogyi kis község mindig híres volt a népdalról és a néptáncairól. Gárdonyi Géza is tanította a karádi tanítói évei alatt.  Bár, nem sokat mesélt ezekről az időkről, de tudom büszke volt rá nagyon.

-1944. december 2-a,  Kaposvár „felszabadítása” családjuk „Golgotája” lett….

-Miután a szovjet csapatok elfoglalták, a kommunista történelem szerint FELSZABADÍTOTTÁK” Kaposvárt, 1944. december 2-a családom számára végzetes volt. Sándor bátyámat kivégezték. Két kozák lovaskatona előtt hajtották ki a városszéli téglagyárhoz, miután futásra szólították, egy géppisztolysorozattal végeztek vele. Édesapám és édesanyám egy kölcsön talicskán tolta végig a 18-éves bátyám holtestét, vissza a városba. Itt kezdődött a családunk „GOLGOTÁJA”. Édesapámat nyugdíjazták, édesanyám alkalmi munkából tartotta el a családot. Apám beteg volt, az I. világháborúban szerzett sebesülése és Sándor bátyám elvesztése miatt szívbetegsége rosszabb lett. Nagyon nehéz évek következtek. Nem szeretném azokat a megaláztatásokat mind felsorolni, amit a kommunista rezsim alatt el kellett viselni csupán azért, mert a bátyám fegyverrel védte a városunkat, védte a HAZÁJÁT a „felszabadítok” elöl. Ma már tudunk a rémtetteikről. Ennek ellenére az ország főterén, Budapesten mind a mai napig ott kell, hogy álljon mementóként a „hősi” emlékmű. KIKNEK IS…?  Mert ott nincsenek eltemetve orosz katonák! EZ CSAK EGY MEMENTÓ, amit őriz a rendőrség a nap 24 órájában. Meddig még? Kiknek az emlékére? Azoknak, akik meggyalázták az országot! Csaknem fél évszázadon keresztül megfélemlítették és kirabolták a HAZÁNKAT! Sajnos a mai uralgók meg mind a mai napig FELSZABADÍTÁSRÓL beszélnek. A bűnös „eszme” a mai napig él! Ez a gátlástalan hazug és velejéig erkölcstelen bagázs, a mai országvezetők a gyilkos eszme hordozói. Gyalázatos! Elnézést, hogy elragadtattam magam.

-Sehol annyi virág /és sehol annyi bánat. /Szeresd jobban, Uram,/az én szegény hazámat! Ismét Wass Albert verséből idézek, az emlékoldalról. Hogyan született a gondolat, hogy alkot egy ilyen óriási, gazdag tárházat a magyarság múltjáról, /elhazudott múltjáról is/, jelenéről? Hogyan tudta mindezt összegyűjteni, megalkotni, egy szálra fölfűzni?

-Először csak Trianonnal kapcsolatos történelmi honlapjaim voltak. Kicsit később kezdtem a „nagy” honlap szerkesztésébe. Rengeteg anyagot gyűjtöttem össze Trianon kapcsán, majd dalok és versek gyűjteménye is hatalmasra duzzadt. A versek szeretete még a hajdani ifjúkorból maradt. Sok szavalóversenyt nyertem, igaz csak megyei szinten.  Kezdtem a verseket is gyűjteni, úgy tíz éve. Az írások az IGAZ történelemről is idekerültek. Eredeti hanganyagok és dokumentumok is gyűltek össze. Így kezdődött, és ez lett a vége. Kell hozzá némi megszállottság, nagy akaraterő és kitartás, mert nem egyszerű.

-Elbűvöl ez végtelenül gazdag honlap. Itt minden a helyén van: szó, hang, vers, zene, filmrészlet, kép, illusztrációk, technikai bravúrok, ritka, szép értékek, kincsek, archív felvételek... Minden-minden valamiféle csodálatos hozzáértésről, tudásról, érzelem- gazdagságról üzen. Hogyan tudta ezt megalkotni? Mert ez alkotás!....

 

Köszönöm az elismerést. Ez mind kikívánkozott belőlem. Azt akartam, hogy a több mint hatvan éve félrevezetett magyarság megtudja az IGAZSÁGOT. Ismerje meg az elfelejtett és tiltott dalokat, zenéket, verseket és fájdalmas igaz történelmi tényeket. Ne kelljen szégyellni  a MAGYARSÁGOT, az igaz magyar ember MAGYARSÁGÁT, és legyen büszke arra, hogy magyarnak született a jelenlegi országhatáraikon belül és túl. Ennek elkészítéséhez sok-sok türelem, szorgalom HAZA,- és igaz ISTENSZERETET szükséges. Sajnos, sokan lopják a honlapjaimat és ezért én sértődötten letiltottam egy időre. Majd beláttam, ez nem megoldás. Egy kedves levélben azt írta valaki, legyek rá büszke, hogy lopják, mert azt jelenti, nagyon jók! Persze én azt szeretném, ha az oldalaim, az Ön szavaival élve az „alkotás”abban a formában maradna meg, ahogy azt én megírtam.

-Munkálkodása  a közismert„Mihi”-filmekkel kezdődött. Hogyan? Hol tanulta meg ezeket a „titkokat”?

Mindent magamtól. Tetszett a FLASH technika, amivel meglehet eleveníteni a hangok és képek összhangját. Kell hozzá kreativitás, roppant nagy türelem és sok átélés. Ennyi az egész.

-„AZ ISTEN SEGÍTSEN ÉS VÉDJEN MEG MINDEN IGAZ MAGYAR EMBERT BÁRHOL IS ÉLJEN A FÖLDÖN!”- kéri mindig egy-egy fejezet, egy-egy rész megtekintése után.. Milyen segítséget remél sokszínű, gazdag honlapja megalkotása által?

-Bízom Isten segítő erejében, mert e nélkül nem is szabad ekkora munkába kezdeni. Bízom az emberek, az igaz magyar emberek józanságában és hitében, és abban, hogy honlapjaim nem voltak hiábavalók. Bízom abban, hogy Isten segítségével a magyar embereknek adhattam valamit.

-„És lészen csillagfordulás megint..”- reménykedik ott, messze idegenben Wass Albert gondolataival. Ön szerint változhat-e a magyarság jövője? Hogyan, mi által?

Ez természetes, hisz a magyarság történelme annyi vihart élt már át. Ha nem is győztesen, de mindig sikerült a gonoszt legyőznie. Ma sem lesz ez másképp. Bízom abban, hogy a magyarság végre felébred és látni, tudni fogja mi számára a jó, mi az, ami igaztalan, hazug és gonosz. Igen, a magyarság jövője változni fog és csak jó irányba! Nagy segítség volna a mai fiatalok, főként a pedagógusok munkája. Ha már a tankönyvekből kimaradt, itt vannak az én oldalaim. Ebből lehet tanulni igaz történelmet, elfelejtett, kitagadott és letagadott költőket, nevezetes híres írókat. Így változhat a magyarság jövője. Mi által? A HIT ÁLTAL.

-Levelek ezreit kapta, kapja… Vendégkönyvét olvasgatva szívet-lelket melengető sorokkal találkozom. És tudom, hogy nem hiúságból, nem népszerűség utáni vágyból tette, amit tett…

 

-Soha nem hajtott a népszerűség és a hiúság! Ugyan már, egy 64 éves ember mire legyen hiú? Csak az adni akarás hajt nap, mint nap, a hajnali óráktól késő estig, mert ez a munka napi 12-14 órát vesz  igénybe.

-A rengeteg elismerés, köszönet mellett előfordult, hogy vádló levelet is kapott. Vádolták hazaszeretet helyett irredentizmussal…..

Általában nem jellemző. Néha ugyan kapok ilyen levelet, de nagyon ritkán. Érdekes módon ilyen levél, nagyon rossz magyarsággal Szlovákiából jött, éltetve TRIANONT. Ez természetes, hisz kaptak ajándékba egy országot, mit a magyarság védett meg vitézül ezer éven át. Elrabolták hamis állításokkal a színmagyar városokat és falvakat. A főváros, Pozsony, a trianoni döntés előtt javarészt német és magyar lakosú volt, csak kevés szlovák élt itt. Még Kassát említeném meg, ahol ebben az időben 87%-os volt a magyarság aránya. A színmagyar falvakról és Csallóközről nem is szólva. Természetes, hogy megrezzenek az igazságok hallatán. No, és a címerüket is a magyar címerből lopták: a hármas halmot és a kettős keresztet. Ugyanez vonatkozik a többi szomszéd országra is.  A rablóknak soha nem tetsző a kiraboltak igazsága. Azt sem bánom, ha ők irredentának vagy nacionalistának mondanak. Még az egészséges nacionalizmust is vállalom, ha a HAZASZERETET az!

-„Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem
dobok el: a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani. Hogy
szolgálhatom az emberiséget, ha meg nem őrzök magamban minden színt,
minden kincset, ami az emberiséget gazdagíthatja? A magyarság színét,
a magyarság kincsét! De mily balga volnék, ha ugyanakkor más színt,
más kincset el akarnék venni, vagy meggyengíteni!”- vallja Babits Mihállyal együtt…

 

-Ennél szebben senki nem tudná megfogalmazni, mit érzek és gondolok a magyarságomról.Soha semmilyen körülmények között nem tagadom. Elismerem minden nép kultúráját.Ugyanis ha nem így gondolkodnék, nem szabadna felhánytorgatni a felvidéki, erdélyi és délvidéki magyarellenes atrocitásokat. Nem gyűlölöm a szomszéd ország népeit, bár tudom, és bizonyítom, hogy mennyire megalázták és kirabolták a magyarságot. Hazug és galád politikájukat megvetem. De senkit nem gyűlölök azért mert tót, rác, oláh vagy zsidó. Az emberi magatartásból ítélem meg az embereket. De csak az egyént, és nem egy népcsoportot!

 

-Ébredj magyar! /Termőfölded másoknak terem! /Gonosz irányba sodor /ez a megveszekedett új történelem! –halljuk Wass Albert versét. Az én szívemhez legközelebb a : Mert a haza nem eladó című megrendítő összeállítás áll, melynek bevezetőjét fájdalmasan szépen énekli a Kormorán együttes.  Önnek van-e kedvence, „féltett gyermeke” ezek között?

 

-Nem tudom. Erre nem gondoltam soha. De ha mégis választanom kellene, talán a bevezetõ vers zenés feldolgozása:„Dsida Jenõ:  Psalmus Hungaricus” –a.

 

-Nemrég készült el a Wass Albert emlékoldallal, majd a Márai Sándoréval. Mik következnek ezek után?

Már alakul az újabb zenés-verses oldal, amely hasonló az előzőkhöz. De a cím…,  az mindig a végén lesz csak feltéve. Egyik levelében azt írta nekem:  „Valami hajt. Annyi mindent szeretnék még elmondani, de attól félek, NEM MARAD IDŐ! „  Mi, itt Magyarországon nagyon sokan kérjük Isten áldását munkájára, kérünk az Ön számára erőt, hitet, egészséget, hogy ezt a „küldetést” megvalósíthassa!Köszönöm. Ez az, ami kell nekem, hogy tovább tudjam folytatni. Ez az, ami erőt ad: az olvasóim és barátaim HITE, és ami a legfontosabb az Isten segítsége a munkámban.

 

-Milyen érzés hazalátogatni, megpillantani a szülőföldet? "Megismerik-e a fák?"

 

- Minden esztendőben hazamegyek. Az első években furcsa leírhatatlan érzés kerített a hatalmában, némi félelemmel és kétségekkel teli szorongató, de jó érzés. Majd’ mindig Sopronnál lépem át a magyar határt.. Mindig éjszaka érünk ide, már eléggé fáradtan a csaknem kétezer kilométert mögöttünk hagyva. No, meg a két hajóút. Egy rövid Svédországból Dániába, és egy hosszabb Dániából Németországba. Ezt követi a véget nem érő német autópályán ezer kilométer az osztrák határig. Ezután Ausztrián keresztül egészen az osztrák magyar határig De a határon az őrök magyar nyelvű köszöntése mindig jóleső érzéssel töltött el: - Jó estét kívánok! Ez nem hangzik ilyen kedvesen egy nyelven sem számunkra. Aztán végig le a Balatonig. Lellén már szinte otthon vagyok. Néhány új benzinkút és szép ház kivételével minden olyan, mint régen. Lellétől Kaposvárig az út nagyon ismerős és kedves nekünk. A falvakat tudom sorban egymás után, még akkor is, ha nem nézem a helységnév táblákat. OTTHON VAGYOK! Majd a szülővárosom, Kaposvár…  A Fő utca, a Kossuth tér, a NAGYTEMPLOM…  Ide mindig betérek, már az első napokban. Itt kereszteltek…  Itt voltam első áldozó és itt bérmálkoztam, 1965 augusztusában itt kötöttem házasságot Irénkével, itt kereszteltük mindkét fiamat… Majd a temető. Itt nyugszanak szüleim nagyszüleim, testvéreim és rokonaim.Egyszóval minden emlék odaköt: HAZAKÖT. Az unokám Adrián és Laci fiam. László bátyám és családja és a barátok, akik nagyon fontosak számomra. Nagyon jó érzés otthon lenni. Míg otthon éltem talán nem is tűnt fel nekünk, hogy mi magyarok egész mások vagyunk, mint más népek. Ingerlékenyek és káromkodósak. Túl stresszesek és agresszívek, főleg a közlekedésben. Az emberek egymás közti viszonya sem a 20 év előtti már. De otthon vagyok, és jobban vagyok ott, abban a káoszban. A gazdagok kihívón, tüntetően gazdagok. A szegények szerényebben és sajnálni valóan egyre szegényebbek. Ez nagyon szomorú. Húsz év sem kellett ahhoz, hogy egyes emberek mérhetetlen gazdagságra tegyenek szert! Persze vannak nem kihívón gazdagok is rengetegen. Értem én, hogy ők nagyon sokat dolgoztak és abból ered… De az egyszerű ember az mind lusta és tehetetlen? Mert a többség szegény maradt. Ők az élhetetlenek, vagy talán ők a becsületesebbek? Döntse el mindenki maga!

 

 

-Milyen nyelven álmodik Ön?

 

Egyértelmű: MAGYARUL. Néha ébren is álmodom egy szebb és boldogabb igazabb HAZÁRÓL.

 



-"És lészen egyszer fényes jel az égen!/ És ítélet tétetik, igazán!/ Megrendülnek az egek eresztéki...!/ És akkor majd hazamegyünk, apám!" -szól Wass Albert Levél című versének részlete az emlékoldalon. Szeretne-e, akar-e egyszer végleg hazatérni?

 

-Semmit nem szeretnék ennél jobban, mint végleg HAZAMENNI! De hova mennék HAZA? Oda menjek haza, ahol saját hazájában sem lehet igazán otthon a magyar ember?Oda menjek haza, ahol őseink emlékét gyalázzák? A magyarság hőseinek és büszkeségeinek szobrait lopják, és gyalázzák meg festékkel, ürülékkel?! Oda menjek HAZA, ahol már igazából nincs is haza, mert lassan a mai uralgók eladják, kiárusítják?! Ahol már megvetendő a magyarság hitvallása?! Ahol nacionalista az, aki azt bátorkodik mondani: MAGYAR VAGYOK?! Ahol rendőröket és zsoldosokat uszítanak az igazságot követelő tömegekre?! Ahol nincs IGAZSÁG, csak pénz van, hatalomvágy van, és erkölcstelen gátlástalanság a politikában?!  Battyányi, Kossuth, Széchenyi székét gyalázzák azok az elvetemült hazug és jellemtelen új uralgók, akik ma az ő helyeiken ülnek. Egy arcátlan csoport, aki csalással és puccsal került hatalomra és Szent István országát akarja ma ateista, új kommunista eszméinek megnyerni! Mert ezek az elvtársak semmivel sem jobbak a régieknél. Csalnak, hazudnak, becsapják a megtévesztett magyarságot. Nem értem, hogy lehetnek még ma is hívei ennek az alávalóságnak. Hisznek nekik és istenítik őket. Rájöttem, csakis a pénz, újra és újra pénz az úr. Rongyos tizenkilencezer forintokért, élelemcsomagokért vásárolják meg a szegény embereket, - mert számukra ez a pénz és az adott élelem nagyon is fontos -, hogy utána az arcukba nevetve vegyék vissza tőlük a többszörösét.Igazságról és igazságosságról papolnak. Jellemtelenül ígérnek, majd éppen az ellenkezőjét teszik. Kicsit elkalandoztam a hazatéréstől. Csak egy dolgot még: Az Orbán kormány idején Magyarország a vezetője volt a régi szocialista tömbnek, gazdaságilag mindenki hazánkra tekintett irigykedve. Ma Magyarország a sereghajtó. Ezek a jellemhiányos dúvadak mindent tönkretesznek! A pazarlásaikat és önös meggazdagodásukat is az egyszerű néppel fizettetik meg. Reformokról beszélnek, közben számukra a magyarság sorsa semmit nem jelent. Megtagadták már rég a magyarságukat, ha egyáltalán volt nekik valaha ilyen. Mert Károlyi Mihály, Kun Béla, Rákosi Mátyás, Kádár János óta számukra a HAZA semmit nem jelentett soha. Csak a meggazdagodásuk, az önös érdekeik mindenek előtt. Csak ez a fontos semmi más. Még van egy úgynevezett „sumák” csoport is, ők most élvezik a jelenlegi jellemtelen kormány adta előnyöket, és ezt ki is használják ahogy csak lehet. Odaférkőznek  a „húsosfazék” közelébe és bele is merítenek jócskán. De a naftalinban ott van a szekrényük rejtekén a  bocskai  az attila és  a pitykés mellény, ha majd jön az új változás, ismét ők énekeljék a leghangosabban a BOLDOGASSZONY ANYÁNK-at az újra hatalomra kerültek előtt, mély alázattal meghajolva! Undorító ugye?HÁT IDE MENJEK HAZA AHOL TILOS MA IGAZ MAGYARNAK LENNI??

Itt sem szeretek lenni, de HAZA sem tudok menni. Ez ám az igazi HONTALANSÁG!


Lejegyezte: Dálnoky Erzsébet, 2008. év tavaszán...


http://www.youtube.com/watch?v=k94zKEnLTJs

 

 

 

írta: magyardea, 2010. márc. 6. 22:34 - címkék: és kategóriák: Mihályfalvi János: A "hontalanság hitvallása" - még nincsenek kommentek

Dévai Nagy Kamilla: Negyven éve énekelek a Nemzetért

 

 

„NEGYVEN  ÉVE  ÉNEKELEK

A  NEMZETÉRT”

 

Beszélgetés Dévai Nagy Kamillával

 

 

 

 

„Mentem házról házra/ Országról országra/ Mindig gyógyírt vinni/ Mások bánatára/Megyek még eztán is/- égből jött feladat/ Osszam szét köztetek/ Egész önmagamat”- vallja Dévai Nagy Kamilla a Versvigasz című kötetében olvasható: ARS PRO MUSICA című versében.

 

 

 

- Az Ön neve sokak számára ismerősen cseng, hisz negyven éve énekel már. S a negyven év alatt bejárta majd’ az egész Földet… Beszéljen nekünk a múltról, a gyökerekről, a tehetségről…..

- Gondolom, mikor az édesanyám és édesapám megszerette egymást, a Jóisten is nagyon odafigyelt, így nagyon szerencsés lett az összetételem. Édesanyámtól nagyfokú érzékenységet, igen mély érzésű lelket, és természetesen a tehetséget örököltem. Az egész családom rendkívül tehetséges, telis tele van elvetélt művészekkel, akik közül a legillékonyabb és legtehetségesebb az édesanyám volt. Édesapám műszaki egyetemi matematika tanár volt, mellette három nyelven fordít szakmai, irodalmi könyveket. Fantasztikus a tudása.  Most 94 éves, de még mindig csillogóan fényes aggyal, tiszta tudattal rendelkezik. Bármit tudni szeretnék a világról, hozzá fordulok.

A harmadik a nagymamám. Nélküle nem lennék az, aki vagyok. Ő Böjte Kamilla, aki nagyszerű családból származik. Egyik oldalági rokona Böjte Csaba testvér. Csikszentdomokosról indult el a familia.  Én Erdélynek egy szélfútta kicsi porszeme vagyok. Ott nőttem emberré, ott tanultam meg igazán az értékeket értéknek tartani, és megkülönböztetni a valódi értékeket a talmitól. Ott mindig mindenért jobban meg kellett küzdeni, s ez a mindig jobbnak lenni érzés belém ivódott. Látván a küszködést, a szorgalmat, én is olyanná váltam. A véremmé vált, hogy mindig a legjobbat hozzam ki magamból, és értelmetlenül ne teljen egy pillanatom sem.


- Emlékszik-e, mikor kezdett készülni élete nagy feladatára, az éneklésre?

 

- Egész életemben énekeltem, mióta az eszemet tudom. Csodálatos gyermekkorom volt, szüleimmel bejártunk minden történelmi helyet, ahol percek alatt megtanultam bármilyen nyelven az ott élők népdalait, legyen az ukrán, szerb vagy szláv… De soha nem akartam énekes lenni! A sors kényszerített rá. Mikor másodszor felvételiztem a Zeneakadémiára a legjobb eredményt értem el, de Szőnyi Erzsébet azt mondta: Ne vegye el a helyet azok elől, akik csak tanítani tudnának! Énekeljen! És nem vettek fel.  Ezt a felvételit megelőzte a „Nyílik a rózsa” és a „Röpülj Páva” népdalvetélkedő, ahol országosan ismertté váltam, és megszerettek. Az elutasítás akkor nekem nagyon fájt. Még a mai napig is fáj.  De a mostani eszemmel tudom, hogy csak így lehettem azzá, aki vagyok. Az Úr útjai kifürkészhetetlenek, mert Szőnyi Erzsébet ezzel a döntésével velem nagyon jót tett.


- És énekelni kezdett…

- Előbb még tanítottam képesítés nélkül Vecsésen. Csodálatos háromnegyed év volt! Majd a Rajkó zenekarhoz szegődtem, mert valamiből élnünk is kellett, hisz férjem egyetemista volt.

Eleinte szívből utáltam az éneklést. Ezért a szórakoztatás helyett dühből hosszú, kínkeserves balladákat adtam elő, de a közönség szerette. S akkor rájöttem, hogy énekelve is taníthatok. Ha mindent elmondok a népdalról, akkor én tanítok! Összes tudásomat, szeretetemet nyújtom át, becsomagolva, virágok között. Ettől a pillanattól az életemmé vált. És boldog voltam, mert azt tehettem, amit a világon a legjobban szeretek és tudok. S ontottam a szebbnél szebb műsorokat, és bejártam a nagyvilágot, szinte minden helyét, ahol magyarok élnek a gitárommal a hátamon.

 

 

-”Vagyunk páran a nagyvilágban,/ Kik Értetek vagyunk térdig gyászban,/ Hordozzuk a gyertyalángot, -s kivárjuk a jobb világot.” –írja a Köt a szó című  versében…Miért tartja küldetésének, hogy eljusson mindenhová, ahol magyarul beszélnek?

- Engem nem  az anyagiak, és nem a hírnév érdekel. Rádöbbentem arra, mennyire szomjúhozzák az emberek a határon túl az óhaza üzenetét, szeretetét. Nekik oldhatok a történelem okozta sebeken, begyógyíthatom dalaimmal, legalább arra az időre, míg énekelek.Nyugaton másképp élik meg. Az előadás alatt kisírták magukat, majd beültek luxusautóikba és hazahajtottak. Szerettem volna elmondani nekik, hogy: Gyertek haza! Haza kell hoznunk azt a sok kincset, mert ha szétszóródunk a világban, akkor gyengék vagyunk! Próbáljunk meg összefogni, egymás kezét megfogni, összetartani keleten és nyugaton egyaránt, hogy újra erősek legyünk!Öntudatlanul éreztem, amit ma már tudatosan tudok: arra rendelt az Úr, hogy próbáljak a tizenötmillió magyarságnak valamit adni. Én a dalaimmal tudok.


- „…még mindig nem tudom/ mi cél vezetett Téged/ Uram/ hogy itt marasztottál a Földön.” –írja a Kérdés című versében…

 

-Ez a verseskötet a sokat emlegetett majdnem halálos balesetem után született.  Én akkor meg akartam halni. Úgy éreztem, ha nem mehetek, ha nem vihetem a dalaimat az emberekhez, ha csak terhére vagyok a családomnak, akkor ne éljek. De olyan nyomorult voltam, olyan tehetetlen, hogy meghalni sem tudtam. Méreghez sem juthattam. Hónapokig bénán feküdtem, csak a jobb kezemet bírtam mozdítani. És akkor behozták a GITÁROMAT, AKI a TÁRSAM. Harmincvalahány éve a karomban éli életét, velem hallja a közönség nagy csendjét, tapsát… Azért személyesítem meg, mert számomra nem tárgy, hanem személy.  Ő ebből a halálos balesetből, ahol minden összetörött, minden szétmállott, minden tönkrement, teljesen épen került elő.  Mikor az ágyamra tették, megsimogattam, megpendítettem és megszólalt. Kristálytisztán. Nem törődve a hatalmas hőmérséklet különbözőséggel sem. Akkor azt mondtam: Ő megmaradt. Valaki kell, hogy játsszon rajta… Aznap este megmozdult a kislábujjam, és lassan, fokozatosan gyógyulni kezdtem.

 

 

- És ott, a szanatóriumban születtek a versek, született a Versvigasz című kötet 1996-ban…„Ám nemcsak magának szerzett vigaszt velük, hanem másoknak is. Ez teszi költőivé.”- méltatja így Baranyi Ferenc az előszóban.

- Nemcsak a versek születtek ott, hanem a Krónikásének Zeneiskola, ma már Zenede ötlete is. /Ez a névváltozás óriási eredmény, hisz egy évig vizsgálgatták teljesítményünket, miután megkaphattuk ezt a védett nevet./ Ott, fejben kezdtem el szervezni. Célom az volt, hogy a tizenötmilliós magyarságnak legyen egy olyan intézménye, mely nem tesz különbséget, korra, nemre, vallási felekezetre való tekintet nélkül visz mindenhová szeretet, dalokat, őrzi a régi hagyományokat, teremt újakat… Az iskola célja, hogy magyar zenei kulturális hálót húzzon a földgömbre. Nem a pedagógia bejárt útjain kezdtem. Ez most nagyon sok gondunk alapköve. Én az előadóművészet felől közelítettem. Olyan iskolát létesítettem, mely énekes –gitáros -előadóművész képző. Ötvözi a kettőt. Sőt, egy harmadik, a színészet is benne van. Kitaláltam a tantárgyakat, kerestem hozzá tanárokat, fölépítettem mindent, de a gond az, hogy semmilyen skatulyába nem férünk bele, így nem tudnak akkreditálni, és nem kapunk semmilyen támogatást az államtól. Előadásainkból, fellépéseinkből, lemezeink bevételeiből élünk.


- Nem is olyan rég bejárta a sajtót a „Tízezer véletlenek” című megrázó, segélykérő levele. Érkezett-e valahonnan valamilyen segítség?

- Kaptam szép leveleket, kaptam csodálatos bátorításokat. Sokszor a küszködtem a könnyeimmel… De a pénztárcások, a hivatalos bársonyszékben ülők meg sem moccantak. Hogy mire vélem ezt?  Pontosan arra, hogy igenis hathatósak vagyunk. Egy kicsikét veszélyesek vagyunk, mert nem vagyunk kiszolgáltatottak akkor sem, ha mi vagyunk a legkiszolgáltatottabbak! Minket nem lehet megvenni! Se pénzzel, se épülettel, semmivel! És jártatjuk a szánkat, ezért veszélyesek vagyunk. De minket szeretnek az emberek, mert szeretettel közeledünk hozzájuk.  Mi szeretet hozunk, viszünk, szeretet az élelmünk, szeretet az energiánk, s ezzel többet lehet elérni, mint egy kampány körúttal. Mert amikor mi énekelünk, tiszta arccal, tiszta tekintettel, akkor az emberek szeretnek magyarok lenni.

 

- „..óvó féltéssel emelem / Világrészek fölé/ Két kezem búrájába rejtve/ A pislákoló lángocskát/-írja a Világrészek között című versében. - Ez a hihetetlen nagy erő és sok-sok energia hogyan fér el egy ilyen törékeny, kis alkatban?

 

-Most a saját súlyomnak megfelelő vagyok. Erőt a gitár ad, és a „Fény”, ahol 1996-ban jártam, és a tanítványaim tekintete. Mióta a „Fény”-ben jártam, nagyon megváltozott az értékítéletem. Én nem hiszek benne, hanem TUDOM, mi a fentről kirendelt feladatom. Mi elmegyünk a legeldugottabb, legkisebb helyre is. Visszük a magyar szót. Nem kérdezzük, mit fizetnek érte. Tudom, vannak, akik ötszázezer forint előadói díj alatt szóba sem állnak a szervezőkkel. Mi énekelünk útiköltségért, szállásért, ellátásért, egy zsák krumpliért, almáért, káposztáért… Nem az a fontos, hogy meggazdagodjunk, hanem az, hogy eljussunk oda, ahol szeretettel várnak. Számomra az emberek nem kevesebbek, ha nincs rajtuk fél kiló arany, ha nem ragyog gyémánt a fülükben… Nekem a gyémánt a szemükben ragyog, amikor elkönnyezik magukat, mikor lehajtják a fejüket, hogy elmorzsolják azt a könnycseppet. Számomra az a kincs.

 

 

-„Megszoktam, hogy ritkán sírok,/ Kagyló lelkem jól bezárom,/ Igazgyöngyöm nőttét várom….”-írja : Az egyetlen út című versében. Mi ad ilyen erőt, ilyen tartást?

-Nagyon nagy lehetőségeim adódtak életem során, de egyáltalán nem bánom, hogy kihagytam azokat.  Csak így lehetek hiteles ma. Nekem nem voltak pártfogóim, még műsorszervezőm sem volt. Mindent, amit elértem a saját hangommal értem el. Mindent becsülettel értem el, nem díványokon keresztül. Nekem ez ad tartást!  Senki sem egyengette az utamat. Nincs mit takargatnom. Nincs se ide, se oda szánt véleményem. Volt egy véleményem, és ugyanaz ma is! Annyit változik csak, amennyiben a politika változik, de attól én ugyanaz az érzésű ember vagyok. Hiába cserélődnek hétévente az ember sejtjei, az etikai érzékem, a beállítottságom a tisztességhez, a becsülethez, az egyenességhez, az őszinteséghez való kapcsolatom, tartásom, az az a „kelj fel Jancsi!” mag, mely mindig, minden nehézségből talpra állít. Mikor már-már feladnám, mikor már nincsen semmi reményem, azt mondom: Uram, látod, mit kínlódtam, szenvedtem, tettem eleget, amennyit bírtam, most átadom Neked! S mivel az Úr látja, hogy mennyit küszködök itt lenn, egyedül, nagyon egyedül, biztosan segít…


-Nemrég  megkapta : A Béke Nagykövete címet  az Egyetemes Béke Világszövetségtől.

 

-Julia Roberts után én kaptam ezt a címet. Természetesen nagyon örültem neki. A békéhez mindig is erősen kötődtem. Soha nem bujtogattam az embereket. Soha nem használtam az énekemet arra, hogy lángra lobbantsak valamit, inkább valami szép békéset, megnyugvósat énekeltem, amivel az embereket meg lehet simogatni. Jártam Béke Nagykövetként a Szentföldön, jártam palesztin menekülttáborokban, ugyanakkor jártam Jeruzsálemben is… Részt vettem 2007. szeptember 11-én a Kapitóliumban, a világkonferencián. Jártam sokfelé, tárgyaltam, énekeltem, hogy legyen egyszer béke a világon. De hiszem, hogy a békét először önmagunkban, majd szűk környezetünkben kell megteremteni, és csak így lehet egyre bővíteni, tágítani a kört.

 


Lejegyezte: Dálnoky Erzsébet, 2008. tavaszán

 

Dévai Nagy Kamilla verseiből:


NE FÉLJ, TESTVÉR, JÖN A KARÁCSONY….


Magad vagy? Fázol? Nem kell a JÁSZOL?

Beborult Feletted az ég?

Szíveden burkot képez a jég?


Ne félj, Testvér, jön a Karácsony,

Csillagok gyúlnak az égi tisztáson,

Szikrát szór a jégcsap az ágon,

Zendül a Csend az egész világon.


Ne félj, Testvér, jöjj a tisztásra,

Hó borul most a gyászos irtásra.

Ma csak azt nézd, hogy magas az Égbolt.

A bajra, a gyászra mondd azt, hogy rég volt…


Itt a Megváltó, fogja a kezed!

Párás ajkáról hallod a neved..

Fontos vagy Neki, eljött hát Hozzád.

Nézd csak? Fázik. .Add Néki ruhád.


Nem vagy egyedül. E néphez tartozol!

Magyar Karácsony, te igaz dalt hozol.

Fuldoklik a Nép a keresztek alatt,

Hó alatt üzenet suhanva halad:


„Bírd ki, Testvér, bírd ki ezt a telet,

Tavaszt ígér a krisztusi üzenet!

Burkold be a lelked csillagtakaróval,

Öleld a Megváltót IGAZ MAGYAR SZÓVAL”.

 

 

 



AZ  EGYETLEN  ÚT


Az életem javával megszolgáltam, Uram,

Hogy óvó szigorod lassan megértsem.


Sarló éle sípcsontomban

Három jégcsap homlokomban

Szeder tüske a karomban-

Mégis itt vagy gondjaimban.


Nem zavarnak testi kínok,

Megszoktam, hogy ritkán sírok,

Kagyló lelkem jól bezárom,

Igazgyöngyöm nőttét várom.


Kezdetben lassan értettem meg

mit is akarsz tőlem.

Sejtettelek, éreztelek,

de  még csak homály jött Felőled.


S ahogy felfogtam célzott nyilaidat,

Egyre közelebb csapkodó villámaidat,

Úgy jött közelebb a felismerés, Uram,

Hogy Te vagy az egyetlen követhető utam.

 

Zene: Dévai Nagy Kamilla: LEGYEN ELÉG!

http://www.youtube.com/watch?v=XNjuezHnsak

 

 

 

írta: magyardea, 2010. márc. 6. 22:21 - címkék: és kategóriák: Dévai Nagy Kamilla: Negyven éve énekelek a Nemzetért - még nincsenek kommentek

Kunszabó Ferenc: Jövőnk a megmaradás

 

 

 

JÖVŐNK   A   MEGMARADÁS

 


Ezredvégi beszélgetés Kunszabó Ferenc íróval

 

„Erősebb gyökereket kell ereszteni, mint ereszt fű, fa, virág. Mert a gyökértelen nemzet olyanná válik, mint a szamártövis, melyet akadálytalanul görget az őszi szél a nagyalföldi pusztákon: nem tud megállni saját lábán, s akkor már nemcsak önmagának, de a szomszédainak, és az egyetemes emberiségnek is teher. Egy darabig eltengődhet ugyan más népek támogatásával, de később menthetetlenül elsorvad, elolvad.”- A börtönt megjárt író eszméi, gondolatai ezek. Most hitéről, életéről kérdezem.

 


- Írásaiban mindig, mindenhol jelen van a mélységesen mély szeretet, aggódás a magyar nép, a nemzet, a haza iránt. Honnan erednek ezek a gyökerek?

 

- Hogy tudjam ezt elmondani? Valószínű így születtem. Kérdezték már többen is, akkor se tudtam megválaszolni.Szegényparaszti rétegből indultam el. Apám uradalmi cseléd volt. Olyan szegények voltunk, hogy néha az őszi cipő is gondot jelentett, mikor kinőttem az előző évit. Gyermekkorom világában az, hogy mi magyarok vagyunk, olyan természetes volt, mint ahogy a fű, fű, a fa, fa. Ezen soha nem gondolkoztunk el. Apám egyszer azt mondta, hogy ő nem az uraságnak csinálja jól a dolgát, nem azért, hogy a botosispán meg legyen elégedve vele, hanem saját becsületére.


„Lesz megváltás”

 


-A történelemváltozása sem törte meg elszántságát, küzdőképességét, hitét. Optimizmusa mindenen átsüt. Hogyan tudta ezt megőrizni, hisz a magyar nép közismerten rezignált, pesszimista?

 

-A magyar nép nem pesszimista, hanem realista. Példa erre, hogy az 1990-es választásokra sem ment el 41 százalék. Azért nem ment el, mert realista, és nem remélt semmilyen változást. Ez a szám egyre növekedni fog, mert azoknak lett igazuk, akik nem reméltek lényegi változást. Én optimista vagyok. Hiszek a lélekben, hiszek abban az Egyetemes Szellemben, mely a világ dolgait, a mi dolgainkat, s benne minden fűszál dolgát, sorsát intézi. Az lehetetlen, hogy a rossz győzzön, akkor ez a világ összeomolna.


- Ön nem úgy véli, hogy arrafelé tartunk?

 

- Ez a civilizáció fog összeomlani, nem pedig az emberiség, vagy a föld, vagy a világegyetem, mely nagyon szigorú szabályok szerint működik. Én abban hiszek, hogy a jót és az igazat az Egyetemes Szellem (amit köznapian Istennek hívunk) meg fogja menteni a pusztulástól. A jövőnk a megmaradás! Hinni kell, hogy valamilyen előttünk még ismeretlen formában, de lesz megváltás!  Mert az Egyetemes Létben végül mindig a jó győz, s megváltatnak azok,  akik megtartották a parancsokat, vagy akik  (mert erre is ígéret van a keresztény evangéliumban) eltévelyedtek ugyan, de igyekeznek visszatalálni. A Gonosz tobzódása akkor ér véget, amikor elegendő lesz a megváltásra a jó a Földön. Ma már annyira lesüllyedt a közértelem, hogy a legtisztább, legegyértelműbb dolgokban is kizárólag rosszul tud dönteni. Vagy már nem is tud egyáltalán. Példa erre a balkáni tragédia. Olyan mélypont ez, a tehetetlenség és alkalmatlanság akkora foka, melynek szintjén bármely pillanatban kitörhet egy általános katasztrófa, s nincs többé emberi erő, mely megállíthatja-

Korunk a Kali Juga: a Sötétség Korának legmélyebb pontja. A Gonosz tobzódásának ideje. Hogy e korszak mikor kezdődött és meddig tart, arra különböző számítások vannak, de nem számítgatni, méricskélni, hanem hinni és tudni kell!  Hogy lehetséges jót cselekedve várhassuk hittel és bizalommal a megváltást.


Kiválasztott nép vagyunk

 


-Feltétel nélkül hisz abban, hogy kiválasztott nép vagyunk. Min alapszik ez a hite?

 

-Mindez benne van a régi mondákban,a Gilgamesben is. Ehhez csak azt kell tudni, hogy szkíta nép vagyunk. A sumérok is szkíta népek, a Kaukázusból mentek le sumér földre, ahol már azelőtt is volt kultúra, és ragozó nyelvet beszéltünk mind a ketten.Másfél százada, hogy az asszír és a babiloni kultúránál sokkal régebbit, az egyiptomi méltó társát is fölfedezték az egykori Mezopotámiában, s évszázada múlt, hogy írásos emlékeket –jórészt a magyar nyelv alapján- megfejtették. A népet, mely e kultúrát megteremtette, és messze földre kiterjesztette, elnevezték sumérnak, pedig már akkor is tudták, hogy azok magukat mahgar-nak hívták. A sumér s a magyar rokon.


-Írásaiban említ adatokat, bizonyítékokat, melyek alkalmasak saját múltunk megismerésére, s melyek képessé tehetnek bennünket kijelölt szerepünk vállalására. Felsorolná ezeket?

 

-A század legutolsó éveiben, a hetvenes években állapították meg (nem magyarok), hogy a múlt század végén Erdélyben a Torma Zsófia általt talált pecséthengerek legalább ezer évvel idősebbek, mint a legkorábbi mezopotámiai hasonmásaik.Ugyancsak a hetvenes években került haza „száműzetésből” a Szent Korona-mely eredetileg nem bizánci cirkuszi készült, ahogyan azt elvetemült vagy tudatlan emberek állították nekünk az utóbbi századokban, hanem az egész Univerzum van benne, szakrális képi megjelenítésekben.De legújabban kerülnek elő, jutnak köztudomásra az ősi mahgar szent jelképek a Kárpát-medencében (az esztergomi oroszlán például), melyek mását Egyiptomból, Mezopotámiából, Indiából, Kínából, Japánból vagy éppen az azték, a maja, az inka kultúrából ismerjük.Szent madarunkat, a Turult különböző változatokban fél Európa, de más földrészek is szintén jelképül használják. (Mi már nem, mert szégyelljük, s ha valaki mégis előhozza, kemény csúfolódás a bére.)Úr városának, valamint az Árpád-háznak  a jelképét, az oroszlánt is hány állam vagy város címerében találjuk meg! S az ősi, magyar három alapszín hány nemzet zászlajában tűnik föl különböző változatokban!Zakar András könyve: A sumér hitvilág és a Biblia tételesen mutatja ki, hogy a mi ősi bölcselmi tételeinket vették át annak idején az Ószövetségbe, legtöbbször sajnos eltorzítva.


„A pártoskodás tette tönkre Európát”

 


-Hogyan látja, milyen szerepe lesz országunknak, nemzetünknek egy eljövendő jobb kor közeledtekor?

 

-A Kárpát-medencét meg kell tartani, mert ennek a népnek feladata van a pusztulás korában. Hazánk háromnegyed része már idegen uralom alatt senyved, s a megmaradt kicsi darabon is idegen szellem, idegenlelkiség dúl-fúl. Az is lehetőnek látszik, hogy utolsó talpalatnyi anyaföldünket is kirabolják alólunk. Rá kell jönnünk, hogy nem a szeszélyes véletlenek áldozatai vagyunk, hanem az Igazság és Hamisság közötti világméretű küzdelem részesei. Küldetésünket azonban csak akkor tölthetjük be, ha visszaszerezzük a Tudást. Aminek summája, hogy a sötétség és a pusztulás évezredei után most a Jó győzelme következik, de csakis a cselekvő részvétünkkel. Ha óbégatva megadjuk magunkat, s lefekszünk a földre, akkor nehezebben győz, vagy később győz.

A jó és sikeres cselekvés alapja az, hogy rátaláljunk múltunkra. Mert nem tudunk védekezni, amíg nem tudjuk, hogy mit védünk. S míg nem tudjuk, hogy kik vagyunk, addig nem tudunk hinni. A győzelem záloga a tudásra alapozott hit.

 

Fényképezte: Gulyás Lázár /magánarchívum/

Forráshely: http://www.flickr.com/photos/gulazar/3295164435/in/photostream/

„A lélek pusztíthatatlan bennünk”

 

 

-Írása bizonyítják, hogy a közösségben, a népben hisz. A nép erejében, és nem pártokban, nem a pártok harcában. Széchenyivel együtt vallja, hogy : a pártoskodás tette tönkre Európát.

 

-Igen. Ezt Széchenyi már 1830-ban, a hitelben megírta.  Ezt a civilizációt is a pártoskodás tette tönkre, mint ahogyan tönkre tette a római, a görög, a sumér, az egyiptomi kultúrát is. Egy ország, egy társadalom, nem pártokon épül fel, hanem a közösségeken. És már működnek ezek a kis önvédelmi közösségek, mert az emberek rájöttek, hogy csak magukra számíthatnak, hogy nem védi meg őket senki. A nyomorgó, jogtalan, koncként odadobott milliók napról napra cselekszenek. Ahogyan a kommunizmusban is tették: keresik, kutatják, hogyan lehet átvészelni ezt a modern tatárjárást. Csakis akkor győzhetünk, ha az atomjaira vert társadalomban már elég erősek lesznek ezek az öncselekvő civil szerveződések. Csakis a bűnök megbüntetése, az igazság, a jog, a rend, az erkölcsi normák helyreállítása biztosítja a nemzet együttes, és tagjainak személyes jogait és lehetőségeit. Hisz a Magyar Október levette a hályogot a világ szeméről.Fel kell ismernünk, amit milliók éreznek, értenek, hogy nem vagyunk szabadok, függetlenek, hogy a nemzet sem összességében, sem tehetséges egyedeiben nem fejtheti ki alkotó erőit, mert kegyetlen, idegen érdekű csoportok súlyosodnak ránk. S mindennek következtében az egyén nem élhet emberhez méltó életet. Ezek ugyanolyan súlyosak és megalázóak, mint az idegen szuronyok és tankok. Ezt kell megértenünk. Azt, hogy az emberiség örök nagy eszméit és eszményeit ma nálunk a nép nyomorba döntésén keresztül semmisítik meg az ember-és nemzetellenes erők. De a lélek pusztíthatatlan bennünk, s a népmilliókban nem fedi akkora szennyréteg, mint a korlátlan pénzhatalmat, a felső és alsó maffiákat kiszolgáló bérmunkás elitben, az értelmiségben. „Lent” a milliókban könnyebben föl tud szivárogni a tudatba a szép, a jó, az igaz utáni vágy, az emberhez méltó élet óhaja. Kérdés, hogy az értelmiség tud-e hinni a hitben?


-Eszméiért, gondolataiért napjainkban is sok támadás éri. Hogyan védekezik?

 

-Ahogy Cyrano. Valahogy úgy mondta: A cenk fickók nyála nem ér föl az én tiszta, fehér galléromhoz. Mert ha ők acsarkodnak, attól én csak erősebb vagyok. Hagy Kiss János engem támad, ha Tamás Gáspár Miklós azt írja, borogassák fel azokat a standokat, amelyben a Magyar Fórumot, a Napi Magyarországot, Hunniát árulnak, akkor én tudom, hogy jó úton járok.


-Nacionalizmusa miatt 1955-ben kizárták az ország összes egyeteméről. 1956-ban részt vett a forradalomban, melynek leverése után szervezkedés vádjával börtönbe került. Sokáig nem beszélt ezekről az évekről, mígnem mostanában írta: „Nem hallgathatom el, mert sorsomhoz tartozik,, mely –merem hinni- a magyarság huszadik századi sorsának típusa. Cseppben a tenger.” Hogyan tudta átvészelni azokat az éveket? Hogyan tűrte az élet egyik legmegalázóbb dolgát, a verést? Hogyan viselte a megaláztatást?

 

-Nem tudtak megalázni, mert nem ordítoztam, nem könyörögtem. Ezek olyan megveszekedett állatok voltak, saját lelki nyomorúságukat, kisebbrendű érzésüket próbálták kiegyenlíteni a mi kínzásunkkal. De csak önmagukat sikerült tovább alázniuk.


-A börtönben elszenvedett verések során maradandó testi sérüléseket is szerzett....

 

-Igen. Egy verőlegény, ahogy tápászkodtam fel a padlóról, beletalpalt a hátamba. Pontosan a gerincemre. Patkós csizmával. Elvesztettem az eszméletemet. Szabadulásom után derült ki, hogy két csigolyám is megsérült, ami aztán egész életemen végig kísért. Tudom, ki ugrott a hátamra. Tisztként ment nyugdíjba. Tudom, hol lakik, de még a fiaimnak sem mondom meg, nehogy odamenjenek. Nyilvánvaló, hogy nem azt a pribéket, hanem a fiaimat ítélnék börtönre. S ameddig így van, addig nekem rendszerváltozásról senki ne papoljon. Csak ez az egyetlenegy: a bűnök megbüntetésének elmulasztása igazolja, hogy továbbra is a patkolt csizmásoké az ország! És akkor gyalogolnak beléd, amikor kedvük tartja!


„Ez a ribanc történelem mindig a győzteseknek fekszik le”

 


-A forradalom leverése után 1957 áprilisára az országban végképp „helyreállt a rend”. Hirdették. A történelem akkoriban őket igazolta. S Ön találóan azt írta: Ez a ribanc történelem mindig a győzteseknek fekszik le! Hogyan alakult élete a börtönévek után?

 

Sokkal nehezebb volt, mint a börtönben. Megmondták, hova menjek dolgozni. A bányánál is nehezebb munkahelyre kerültem, betonozni kellett a Mátravidéki Erőműveknél. A börtönévek alatt 72 kilómból 54 maradt. Kérvényeztem, hadd jöhessek Pestre. Sikerült. Egy hajdani egyetemista társam segített. Merészség volt, hiszen akkoriban köszönni sem mertek nekem. Friss munkakönyvemmel több int 30 helyen is jelentkeztem, de mikor megtudták, hogy börtönben voltam, hirtelen nem volt munkásfelvétel. (Fizikai szakmám lemezlakatos volt.)Az első könyvem 1968-ban jelent meg: A hegy alatt címmel. Ez egy megesett cselédlányról szólt. Az én világom a cselédvilág volt. 1972-ben a Magyarország felfedezése sorozatban megírtam Sárköz történetét. Azt, hogy a sárközi nép hogyan őrizte meg közösségét.  Hogyan őrizte meg? Alkalmazkodott. Mert a fű is meghajlik, ha fúj a szél. A tölgy eltörik fönt a bércen. Ravaszul kellett megírni, különben nem adták volna ki.A hetvenes évek végén életemben először külföldre engedtek. Erdélybe mentünk a feleségemmel. Amit a fejeinkben hazahoztunk, abból írtam meg a: Modern népirtás és az ellene való orvosság című dolgozatomat. Ezt fordították le a legtöbb nyelvre. Az ENSZ irattárában is ott van. 1983-ban Püski révén jutottam ki New Yorkba. Ezek után láttam neki Széchenyi könyvemnek, az És ég az oltár-nak. Mire megjelenik, megszületik harmadik gyermekünk, kislányunk, van egy kis családi házunk Érden. Ezt is megírtam: Gyarapodásunk története címmel. Ezeken kívül még van vagy tíz kisebb könyvem is.


-Gyökereket kell ereszteni érzelmekből, lelkiekből, de egzisztenciális érdekekből is. Erősebb gyökereket, „mint ereszt fű, fa, virág…” -Kavarognak bennem az Ön és Széchenyi szavai.

 

-Csak az érezheti jól magát másutt, aki a saját hazájában otthonos. S az tudja vállalni az egész emberiség ügyét, aki saját népe sorsát vállalja. Ha nem vállaljuk létünk minden következményét, majd vállalják mások, s nyakunkba ülnek, megmondják, mit kell tennünk, mit nem.

Lejegyezte: Dálnoky Erzsébet, 1998 őszén...


Megjegyzés:

Ez a beszélgetés 1998. augusztus 20-án hangzott el közöttünk. Írott formában olvasható volt a Debrecenben megjelenő Hónap című havi folyóirat novemberi, forradalmi számában.

Sajnálatos, de fényképet  nem lehet találni róla. Az elsőt a  Hónap című folyóiratból  vettem át. A másikat egy tisztelőjétől, barátjától, Gulyás Lázártól kaptam.

Az újság rég megszűnt. Kunszabó Ferenc pedig2008. február 10.én 9 órakor  eltávozott az élők sorából. Ezzel az interjúval most  szeretnék rá emlékezni, és emlékeztetni.

Hadd szóljon újra hittel, reménnyel hozzánk „odaátról”. Testét ugyan megtörték, de a lelke tovább él itt sokunk lelkében!

 

 

http://www.youtube.com/watch?v=kzFfZDiOoPM

 

írta: magyardea, 2010. márc. 6. 22:06 - címkék: és kategóriák: Kunszabó Ferenc: Jövőnk a megmaradás - még nincsenek kommentek